Még sosem tartottam a kezemben ökölvívó-övet, ezért meglepődtem, milyen nehéz a pehelysúlyú bokszoló Európa-bajnoki címét megtestesítő díszöv, melyet néhány évvel ezelőtt ítélt oda neki a bécsi szakmai zsűri. A mindent eldöntő mérkőzést a magyar ökölvívó, Krek Krisztina nyerte – az egyik legutolsó relikviája ez a kétezres évek elején világranglista-első bokszolónak. A többit kidobta. „Az ember túlzásokba esik friss megtérőként, de nem bánom, hiszen ezek csak földi dolgok" – mondja. Azért a teljes képhez hozzátartozik, hogy három világbajnokot is megvert különböző súlycsoportokban, de a világbajnoki címért sosem játszhatott, abban a klubok nem láttak üzletet – a profi bokszban a ringen kívül is fontos a taktikai érzék.

Kiütéssel győzött az Ige
Azzal pedig a Gondviselő is bőven rendelkezik. Meghallgatta Kriszta imáját: élete addigi legfontosabb meccsén, az Európa-bajnoki döntőben győzött, ám végül Ő is szót kért a katartikus pillanatban. A diadalt ünneplő tömeg tekintete a magyar sportolóra szegeződött, de az ő szívét nem a beteljesülés mámora vagy a meccsen termelődött adrenalin dobogtatta meg. „Második menetben összefejeltünk az ellenfelemmel, fölszakadt a szemem, azt hittük, vége lesz a meccsnek, mert ha nagyon vérzik az ember, automatikusan diszkvalifikálják. De érdekes módon nem véreztem. Ezt leszámítva alig kaptam ütést, összességében nagyon könnyű meccsem volt, ahhoz képest, hogy Európa-bajnoki mérkőzés volt. A profiknál legalább negyed-félóra, mire az eredményhirdetés lezajlik, a győztes megkapja az övet, a kupát. Nekem abban a pár percben végig egy Ige zakatolt a fejemben: a világot megnyerted, de a szívedben, a lelkedben kárt vallottál."

Küldött betört fejjel
Nemcsak a sikernek, de a lelki fordulópontnak is voltak előzményei – meséli a fiatal nő, noha gyermekkorában Isten nevét csak káromlás formájában hallotta.
„Négy-ötéves lehettem, amikor kórházban töltöttem pár napot. Volt köztünk a szobában egy fiú, akinek be volt gipszelve a feje. Mi, a többiekkel azon versenyeztünk, ki tud több csúnya szót mondani. Isten neve is elég gyakran elhangzott. Az az ötéves fiú, akinek be volt gipszelve a feje, megszólított minket, hogy tudjuk-e, kiről beszélünk. Egyikünket sem érdekelte igazán, mit mond, de megsajnáltam őt, leültem mellé és meghallgattam. Elkezdett Istenről beszélni, mint élő személyről, aki teremtette ezt a világot. Nekem ott teljesen új fényben tündökölt fel Isten, attól fogva a magam gyermeki módján imádkozó emberré váltam."

Kézen fogva
Később hívő tanárai bizonyságtételei is megfogták – emlékszik vissza. „Egyikükkel elkezdtem keresni a közösséget, hogy ugyanazt az Istent ismerjük-e. Kiderült, hogy igen, és ez a tanárom el is vitt egy gyülekezetbe. Ahogy ott voltunk, nagyon megindultam, el is kezdtem Igét olvasni. Korábban a Bibliát sem ismertem, azt sem tudtam, mi az – akkoriban nem volt divat a hit."

Meg kellene térni
Tanára ismertette meg a fasori lelkésszel, Végh Tamással is.
„Ő nekem máig lelki atyám, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Tizenkét évesen már konfirmáltam, és azon a nyáron arra jutottam, hogy meg kellene térni. Nem tudtam, az hogy megy, viszont nem mertem segítséget kérni Tamás bácsitól, mert olyan bűnösnek éreztem magam, hogy féltem, ha meghallja, szóba sem áll velem többet, így hát lemondtam erről a lehetőségről."

Kettős élet
A jó felépítésű, tehetséges lány időközben elkezdett karatéra járni. Szerinte akkor kezdett el mellékvágányra kerülni az élete. „Olyan társaságokba keveredtem, akik nem ismerték az Igét – elég gyorsan elkezdtem alkoholizálni, pasizni, végül kábítószerezni is. Emellett viszont jól tanultam és a sportban is eredményes voltam. Kettős életet éltem. Kívülről fölfelé ívelt a karrierem, bármibe kezdtem, sikeres voltam benne, és ahhoz is megvolt a bölcsességem, hogy mi az, amihez nem volna tehetségem. Belül viszont tudtam, hogy amit csinálok, az nem jó. Az Ige nem véletlen mondja, hogy jaj annak, aki Isten kezébe esett. Az ember, ha megismeri Isten törvényét, nagyon nehezen tud azonosulni azzal, amit nem ahhoz igazítva tesz. Érdekes az is, hogy amíg thai bokszoltam, nem volt igényem az Igére, ahogy viszont abbahagytam, újra kezembe vettem a Bibliát."

Élni kell
Adódik a kérdés: hogy lehet, hogy egy sportember egészségtelen életmóddal, ráadásul kifejezetten ártalmas drogokkal rombolja a testét.
„A sportolók fiatalon érhetnek el nagy eredményeket, viszont minden fiatal élni akar" – magyarázza Kriszta. „Ezért olyan gyakori a köreikben az állandó bulizás, néha két végén égetik a gyertyát. Gondolj bele, valaki elkezdi tízévesen a sportot, egy percet nem él magának, és ez valahol ki fog bukni, mert a pubertáskor rá is hatással van. A profi sportban ráadásul a művészvilág nagy része jelen van. Olyan zenészeket, filmeseket ismer meg az ember, akikkel nagy megtiszteltetés együtt szórakozni."

Szellemi sport
A versenyszellem már kiskorától megvolt Krisztában, pályáját atletizálással kezdte. „Mondták, hogy fussak – futottam és győztem. Mondták, hogy induljak próbában, megcsináltam, győztem. Egészen addig, míg magam nem döntöttem arról, hogy mit akarok. Országos és nemzetközi bajnokságokat is nyertem, de az atlétikát nem szerettem, nem elégített ki szellemileg. A boksznak viszont van egy olyan oldala, ami igen. Szokták mondani, hogy az ökölvívás az intelligenciák harca. Folyamatosan gondolkodni kell. Én technikás típus vagyok, a korábbi edzőm, Füzesy Zoltán is ilyen. Ebben nem az a lényeg, hogy megyünk előre, mint a pitbull, hanem folyamatosan játszunk az ellenféllel, tapogatjuk a gyenge pontokat, ezért van benne annyi ugrabugra. Az ökölvívás fizikailag és szellemileg is kellő megterhelést jelentett nekem, ezért választottam ezt a sportágat."

Ütni nem akart
Ennek ellenére Kriszta sosem volt agresszív alkat. „Nem voltam az a törtető típus. Ha tehettem, elkerültem az ütést. Ha le is ütöttem valakit, nem tudatosan tettem. Volt olyan, hogy megfogtam az ellenfelem, hogy pihenje ki magát" – árulja el. „Isten megadta, hogy pici koromtól fogva irgalmas szemem volt. Nagyon verekedős voltam, az igaz, de mindig csak azért, mert valakit védtem. Lehet, hogy inkább vívni kellett volna, de arra akkor nem volt lehetőség."

Szégyen és vonzerő
Hogy ismét elkezdte foglalkoztatni az Istennel való kapcsolat, abban nagy szerepe volt néhány pasaréti fiatalnak is, akik elhívták a gyülekezetbe. „Azzal győztek meg, hogy van ott egy csomó fiatal, vannak jó pasik és lehet kosarazni. Adtam egy esélyt magamnak, és igazuk lett. De akkor ez még csak arra volt elég, hogy tudjam, hova fordulhatok később, ha megérik bennem a szándék a megtérésre. Ott volt Tamás bácsi is, hozzá is bármikor mehettem volna, csak már nem volt képem hozzá. Szégyelltem magam az életmódom miatt."

Nem engedték játszani
A pályája viszont továbbra is töretlenül ívelt felfelé. Kriszta rövid ideig volt amatőr, minden meccsét kiütéssel nyerte. Csakhamar elérkezett az a pont, amikor már nem engedték tovább játszani, hogy mások is érvényesülhessenek. De a továbblépésre sem kellett sokáig várnia. „Az országos bajnokságokra külföldről jöttek menedzserek, az utolsó mérkőzésen fel is ajánlottak egy szerződést. Kikerültem Ausztriába, két éven belül pedig már az EB-n játszottam. Ott szembesültem azzal is, hogy az az eredmény, amit elértem, az életvitelemből fakadóan lehetetlenség. Már nem tudom, hány éve kábítószereztem akkor, éjszakai életet éltem, buliztam. Tény, hogy tehetséges voltam és az edzéseket is komolyan vettem. Érdekes, hogy éppen ott, a döntő legdicsőségesebb pillanatában szembesített azzal Isten, ki vagyok én és ki Ő."

„Értett a fajtámhoz"
Nem sokkal később hazajött, és attól fogva elkezdett rendszeresen gyülekezetbe járni. „A megtéréshez Varga Róbert pasaréti lelkész segítségét kértem. A jelenlétében megvallottam Jézusnak a bűneimet, így nekem konkrét időponthoz köthető a megtérésem. A lelkigondozóm végül Cseri Kálmán bácsi lett, aminek azért örülök, mert ő nagyon értett a fajtámhoz. Nekem eleinte nagy szükségem volt arra, hogy valaki tisztázza az alapkérdéseket is."

Letarolva
Eközben számos külföldi szerződésajánlat hevert az asztalán, de aggódott, nem fog-e elhalványulni pislákoló hite, ha kiszerződik egy klubhoz. „Hamar eldőlt a kérdés, mert balesetet szenvedtem: eltört a gerincem. Kemény évek következtek ezután. Isten letarolt, aztán mindent onnan, lentről kellett felépítenem. Akkor is Kálmán bácsiékra támaszkodtam, nekem ők a lelki szüleim."

Nehéz volt megszokni
Az azért beletelt egy-két évbe, mire át tudott állni a polgári életmódra – árulja el az egykori élsportoló.
„A profi sport világa mindenben különbözik a hétköznapi élettől. Mivel a szponzoraim főleg szállodák voltak, első osztályú hotelekben laktam, VIP-kártyám volt a legtöbb étterembe. A felkészítő edzéseknek van egyfajta monotonitása, de másként, mint amikor reggel nyolckor bemész a munkahelyedre, és este hatkor végzel." Kriszta egy családnál vállalt takarítást, ahol meglehetősen lekezelően bántak vele. „Nagy alázatra tanított ez az időszak. Míg külföldön éltem, bárhová mentem, mindenhol megismertek, itthon meg úgy bántak velem, mint a kutyával."

Az igazi erő
De nem mindenütt, hiszen lelki otthonra lelt, méghozzá a konzervativizmusáról is ismert pasaréti gyülekezetben. „Valamiért Istennek kedves, hogy ott így szeressenek engem, ahogy vagyok. Sosem néztek ki. Jézus nem azt mondja, csikarjátok ki az emberekből, hogy úgy szeressenek, ahogy azt ti szeretnétek. Nekem nem az a dolgom, hogy magamat szerettessem meg másokkal, hanem hogy én szeressem őket. A szeretet azt jelenti, hogy betöltöm a másik szükségét, amennyire tehetem. Az igazi erő nem abban van, ha engem szeretnek, hanem ha én tudom a másikat szeretni."

Tanulni segít
A szeretetet pedig bőven volt alkalma gyakorolni, hiszen egy ideig állami gondozottakkal foglalkozott, tíz éve pedig történelemtanárként dolgozik. Kidolgozott egy tanuláshatékonysági módszertant is, amelynek köszönhetően diákjai rendkívüli sikereket érnek el. Kollégiumi tanárként ébredt rá, hogy a gyerekek, akiket kikérdez, azért nem tudják felmondani a tananyagot, mert nem tudnak tanulni. Kriszta ekkor kezdett el összefüggésekre építő, hosszú távú tudást nyújtó tanulásmódszertant kidolgozni. Segítségével valamennyi csoportja négy egész feletti átlaggal érettségizett, bukásra álló diákok tudásszintjét pedig a négyes közelébe hozta. „Én azt mondom, először fel kell mérni, hogy a gyerek honnan jött, milyen sémákkal rendelkezik. Sokszor ezek hiánya okozza, hogy nem tudja elsajátítani az anyagot, hiszen nem is érti, amit olvas. Van, hogy a szülői háttér miatt nem tud tanulni, és az is lehet, hogy egyszerűen csak görcsöl a teljesítménykényszer miatt. Az is fontos, hogy kézzelfoghatóvá tegyük a tananyagot, kezdjünk el beszélgetni róla: hogyan találkozunk ezzel a mindennapokban. Föl kell mérni azt is, ki mennyire vizuális vagy verbális típus – ezek figyelembe nem vétele miatt is előfordulhat drasztikus teljesítménycsökkenés."

A fiatalokkal beszélgetni kell
Kriszta most vallástanári szakra jár, kollégiumi diákjai nógatták, hogy újra iskolapadba üljön.
„Isten nagy kegyelme volt, hogy a koliban többen megtértek. A diákok szerették az interaktív alkalmakat. Elejétől fogva fel akartam kelteni az érdeklődésüket az Ige iránt, ezért mindig közösen olvastunk el egy részt, és elkezdtünk róla beszélgetni. Ez azért fontos, mert ahány ember, annyiféleképpen gondolkodik az Igéről, viszont miközben ezt teszi, az Ige is hat rá előbb-utóbb."

A kudarc érték
Amikor a hitről beszél, Krisztából óhatatlanul előtör a sportember. Szerinte fontos, hogy a hívő ember hite beérjen. „Gyakran nem annak látjuk Jézust, aki Ő valójában, annak a győztes királynak. Szokták mondani, hogy a reformátusok depisek, persze, mert nem hiszik el, hogy győztek. Nem úgy indulnak neki a napnak, hogy ma is megdicsőüljön Jézus. Ha elbuknánk is, mire valók az elesések, ha nem arra, hogy azokon javítsunk, és szembesülve a hibáinkkal, tisztuljunk, formálódjunk? De a kudarcélmény feldolgozása nekünk, magyaroknak nem erősségünk. Nincs kritikai érzékünk, képtelenek vagyunk a hibával szembesülni, mert rettegünk attól, hogy nem tudunk rajta változtatni. Ez a nevelés kudarca, mert kiskorban nem alakítják ki bennünk az önkritikát, a helyes önismeretet. Nekem nagyon jó pedagógus volt az edzőm. Mindig azzal kezdtük meccs után, hogy leültünk és megkérdezte tőlünk, hogy láttuk a mérkőzést belülről, mit láttunk hibának, erősségnek. El is mondtuk, és aztán ő korrigált minket. Amiért nagyon jó volt szembesülni a hibákkal, hogy tudtam: most már van lehetőségem arra, hogy javítsak rajtuk. A kudarc értékesebbé tesz, még ha nem is azonnal, mert ez hosszú folyamat."

Kisebb, mint hisszük
Az egykori élsportoló hangsúlyozza: a hívő élet harc. „Nem véletlen mondja Pál Timóteusnak, hogy harcold meg a hitnek szép harcát. Mitől lesz szép a harc? Attól, hogy eltétetett nekünk a mennyei koszorú. Ha úgy tudnánk harcolni, hogy tudjuk: győztes életre vagyunk elhívva, azaz felnéznénk Krisztusra, a hit kezdőjére és beteljesítőjére, és nem az akadályokra tekintenénk, teljesen másképp küzdenénk. A bokszban a németekre nagyon jellemző, hogy ők mindig a célra tekintenek, nem a pillanatnyi akadályokra. Úgy mennek föl a küzdőtérre, hogy győztesek. Lehet, hogy ki fognak kapni, de mégis máshogy, mint azok, akik már eleve úgy léptek a ringbe, hogy kétesélyes a dolog, vagy hogy túl nagy az ellenfél. Mert azt mindig nagyobbnak látjuk, mint amilyen valójában."

Aki felsegít
Kriszta szerint mindazok, akik hisznek abban, hogy Krisztusban győztek, fel tudnak állni a legnagyobb bukás után is. „Volt egy edzőtársam, életem legnagyobb példája. Háromszor ütötték ki, szinte egymás után, és csak azért nem számolták ki, mert a gong megmentette. Fölállt. Mind a háromszor. Mindannyian lemondtunk a meccsről, egyszerűen nem értettük, miért nem marad inkább lent, csak nehogy baja essen. De nem lehetett leállítani. A végén kiütéssel győzött. Nem lehet másképp hozzáállni a hívő élethez sem, csak így: ha elestem is, fölkelek. Nekünk mindenható Istenünk van, akinek nem az a célja, hogy lenn maradjunk, sőt, Ő fog fölsegíteni."

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás; sportarchív