Valami megérlelődött. A sebzettségek erővé érlelődnek. 

A kudarcokból türelem születik. Az ellenállásból elfogadás. Nagy csoda az ilyen. 

Legalább annyira, mintha valaki a vizet borrá változtatná. 

Fel fogsz kiáltani: lám, mostanáig tartogatta a jó bort! Azt hittem, hogy már mindent láttam! És a java még csak most jön! 

Meg fogod köszönni. 

Ami most fáj, szomjadat fogja csillapítani, és még meg is fogod dicsérni: lám, ez igen! 

...

Nem különös?

Ő felforgató vendég. Meglepő figura. Elfogadja a meghívást. Megjelenik. 

Olyan vendég, aki megmenti a „haza becsületét”. 

Aki csak megfigyelő, távoli szemlélő, kívülálló… mondhatnánk: vendég... azt az ilyen szervezési részletek, mint a bor mennyisége, nem terhelnék.

Isten az, aki részt akar venni. Aki ott van. 

A szokatlan. A fordulat Istene. Az észt megcáfoló Istene. 

Puszta jelenlétével azt mondja, hogy a világnak bár megvannak a törvényszerűségei (t.i. hogy vízből még sosem lett bor ennek előtte)… van, ami az ésszel elgondolhatót is uralja. 

Ez a Kegyelem. 

Ezt a történetet azoknak kell mesélni, akik már azt is elfelejtették, milyen egy menyegző.  Azoknak, akik reményvesztettek. Annak, akinek sok víz sem elég, hogy újra tiszta legyen.

Amikor már nem lehet megmosdani többé.

Amikor a legkevésbé kész arra, hogy az örömmel foglalkozzon. 

Amikor fél, hogy soha többé nem lesz képes az örömre.

Van, aki azt mondja, a boldogságról nehéz írni. Az nem olyan drámai, abban nincs meghökkentő. 

A bor fogytával nő a feszültség. 

De észrevettük-e, hogy egy kapcsolat ünnepén vagyunk? A férfi és nő kapcsolatának ünnepén. A házasságszerzés ünnepén. Az egység ünnepén. 

Jézusnál elfogyott a keserű bor, a régi bor. Az emberiség szenvedésének bora. 

Elszakadottságunknak itala. 

És a saját vérét töltötte bele a kehelybe. 

Hagyta, hogy benne és általa történjen meg a csoda. 

Isten marad továbbra is a világban. Nem futamodik meg. 

És ezzel azt tanítja, türelemmel és szeretettel, hogy nekünk sem kell. 

Maradhatunk mi is a világban. Maradhatunk mi is az életben. A mi helyünkön.

Mehetünk a menyegzőre.

A léleknek megtanítani ezt a lehetőséget. 

Ráébredni, hogy ez választható. 

Hogy ez az út is létezik.

Ez másik dimenzió. Mi nagyságrendekkel gyorsabban élünk. A várakozás nehezen megy nekünk. Isten idejeinek várása. Nem érezzük meg. Össze vagyunk zavarodva.

Maga a gondolat, hogy valami elfogy.

A termesztési körülmények mások voltak. A szüret közösségi dolog volt. Más a gyűjtés.

Másról szólt. Más mennyiség volt. Nem lehetett azonnal pótolni.

Ebben a térben kezd ő járni. Ezen a síkon kezd hullámozni az ő lelke. Itt valami nagyon nagy gyógyulás tud megtörténni.

 

Mária legszebb imádsága: nincs boruk. Nem könyörgés. 

Észrevette azt, ami van. 

Nem lealacsonyodás, méltóságát közben megtarthatja. Nincs boruk. Ebben a kevés szóban, ebben a tömörségben benne van minden. Egy korty. Gyönyörű. 

És ebből azonnal ért.

Az a kőveder forrás. Kút. Abban benne van a gyógyulás. Az olyan tér, ahol a megoldások meg tudnak érni. Amelyben mindig történni fog valami. 

A lélek ezeket le tudja hívni. Jézus a forrással kapcsolatban van. A kútkávához érkező nő vizet merített. Nemcsak közönséges vizet, hanem az örök élet forrását. A menyegző vendégei bort. Ez maga a kapcsolat az Élettel, az Élet szerzőjével.

 

Szabó Dóra Sarolta