A sola Scriptura elv a 16. századi reformáció idején fogalmazódott meg, és a protestantizmus alapelve lett – ennyi ismerettel rendelkezik témánkat illetően a legtöbb keresztény. Maga a kifejezés nem volt még általánosan használt a reformáció indulásakor és kibontakozása időszakában, a hitvallások azonban, amelyek ekkor keletkeztek, mind tartalmazzák az elv lényegének a kifejtését.

Egyetlen protestáns felekezet sem tagadja a sola Scripturát ma sem, viszont erősen vitatott ez az elv, ellenérzések, előítéletek is kapcsolódnak hozzá. Ugyanakkor egyes irányzatok éppen a sola Scripturát tűzik zászlajukra, esetükben is kérdéses azonban, hogy miként értelmezik.

Idézek néhány sort, példaképpen, egy nyilatkozatból, amely egy interjú során hangzott el: „A sola Scriptura… sok esetben félreértett és félremagyarázott elve lett a protestantizmusnak. Sokan visszaéltek vele. Hiszen úgy tűnik, mintha az egyéni bibliaértelmezés döntené el, hogy mit mond a Biblia. Miközben azt mondjuk, hogy a Szentírás olvasása és értelmezése az egyik legnagyobb vívmánya volt a reformációnak, és ez mindmáig megőrzendő, közben önkritikusan azt is látni kell, hogy ez mennyi önkényes visszaélésnek nyitott kaput az egyházban, a felekezetek szétszakadozottságától kezdve a vallásháborúkig. Nem az elvvel, hanem annak helytelen alkalmazásával van a probléma.”

Szeretnék rámutatni e tanulmányban arra, hogy csakugyan nem az elvvel, hanem annak téves értelmezésével van probléma.

A tanulmány teljes terjedelmében itt olvasható.