Lokális ivóvízhiány, aszályok, hőségveszély, erdőtűz – ezekről szólnak mostanság a hazai hírek. A mezőgazdaság, a természet és az emberek ki vannak száradva a nagy nyári melegben, amely ráadásul igen száraz tavasz után köszöntött ránk. Szomjazunk mindannyian, és nemcsak testi értelemben: kiégéssel küzdünk a világjárvány, a szomszédban zajló háború, a politikai csatározások és gazdasági válság miatt, keressük a lelki és szellemi felüdülés lehetőségeit. Várjuk a záporokat, szó szerinti és átvitt értelemben.

A szomjúság a köznyelvben a vágyakozás szinonimája lett, az éhséghez hasonlóan szinte minden hiányérzetünkre használjuk már. A testi, a lelki és a szellemi szomjúságnak is számos arca lett a mindennapokban. Ezek olykor nem valós igényből fakadnak, hanem mesterségesen generált hiányérzetekből, ezért fontos, hogy ne vágyaink felől, hanem a valóban éltető források felől közelítsünk szomjúságainkhoz. Alábbi összeállításunk a szomjúság hét különböző arcát megragadva ajánl néhányat korábbi cikkeinkből.

Globális szomjúság
A teremtett világ védelme közös felelősségünk, mert ha nem sáfárkodunk jól vizeinkkel, annak globális szomjúság lehet a következménye. „Én a szeretet oldalát erősíteném fel az emberekben. A szeretet erősebb motiváció a félelemnél, viszont néha szükségünk van korlátokra is. A jó szülő is szeretettel nevel, ugyanakkor időnként a gyermeke védelme érdekében szükséges meghúznia a határokat” – fogalmazott a teremtés hete apropóján portálunknak adott interjújában Zagyva Tünde Andrea hidrobiológus, az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízott osztályvezetője, aki nem csak ökológusként, de teológusként, hívő keresztyénként is rendkívül fontosnak tartja az élő vizek megóvását.

„Nekünk az a felelősségünk, hogy Isten gyermekeiként legyünk jelen a világban, műveljük és őrizzük azt, ahogyan Isten az emberiségre bízta ezt a világ kezdetén” – figyelmeztetett minket a szakember, aki szerint a változás mindig az egyénnél kezdődik. „Ha nemcsak kampányszerűen, például a teremtés hetén figyelünk oda arra, hogy a fogyasztói társadalomban kicsit környezettudatosabban, a természettel összhangban éljünk, hanem folyamatosan, akkor már megtettünk a saját részünket. Ha pedig megismerjük a természet szépségeit, azt is megtanulhatjuk, hogyan szól hozzánk Isten a teremtett világon keresztül. Nála van az Élet Vize és megkínál bennünket, ha elfogadjuk.”

A teljes cikk itt olvasható: https://www.parokia.hu/v/az-elet-vize/

Szellemi szomjúság
Intellektuális szomjúságunk tartós és hosszútávú enyhítéséhez egyházunk oktatási intézményei jelenthetik a kulcsot. Iskoláinkban gyermekeink, unokáink nemcsak szellemi forrásokhoz juthatnak hozzá, de keresztyén identitásukat is táplálják. Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Sylvester János Református Gimnázium és Technikum, amelynek alapító igazgatója, Bibó István a 2013-as Csillagpont rendezvényén szellemi identitásunk kérdéseiről tartott előadást. Akkori gondolatai ma is aktuálisak. „Ha nem vagyok Krisztus követője, hiába vagyok református”  – vallotta az iskolaalapító, hozzátéve, hogy az igazi identitás a közösen vállalt feladatban nyilvánul meg és csakis közösségben élhető meg.

„Krisztus az alap, vagyis ötszáz év protestáns iskolaügyi hagyományára, valamint kétezer év európai keresztyén hagyományára támaszkodva valóban keresztyén embereket szeretnének nevelni a jövőnek. Olyan hívő embereket, akiknek a hite nem puszta világnézet, nem filozófiai rendszer, nem is mindenre ráhúzható magyarázat, amely felment a gondolkodás alól, hanem az élő Krisztussal való személyes kapcsolat; amely erőforrás a tiszta és bátor gondolkodáshoz, szóláshoz és cselekvéshez. Továbbá, ugyancsak erőforrás a gondolatokért, szavakért és tettekért való felelősség vállalásához” – fogalmazott a Csillagponton Ravasz László református püspök unokája.

A teljes cikk itt olvasható el: https://honlap.parokia.hu/hir/mutat/4807/

Félreértett szomjúság
Előfordulhat, hogy hiányérzetünk valós, szomjúságunk őszinte, de mégsem ott keresünk rá enyhet, ahol kellene. Ilyenkor bukkannak fel életünkben a pótlékok, mint például a csak átmeneti enyhülést, de emellett függést okozó alkohol. Sipos Lajos, a Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Gyülekezet gondnoka egykor maga is az italban keresett enyhet. Felesége, Katalin tizennyolc éven át tűrt és imádkozott azért, hogy férje letegye a poharat, végül választás elé állította: vagy elmegy a Református Iszákosmentő Misszióba, vagy elválnak útjaik. Sipos Lajos az előbbit választotta, ennek köszönhetően feleségével együtt valóban átélhették a gyógyulást és a szabadulást Krisztusban.

Lajos és Katalin negyvenöt éve házasok. Amióta Isten megújította az életüket, folyamatosan keresik a bizonyságtétel lehetőségét, és az elmúlt több mint negyed évszázadban sok házaspár megnyitotta az ajtaját és a szívét előttük. A Szigetszentmiklós-Újvárosi Egyházközség gondnok házaspárjaként sokan az ő hatásukra csatlakoztak a lakótelepi gyülekezethez, és ahhoz a Kékkereszt-csoporthoz is, amit ők indítottak el a településen. Szerte az országban bizonyságot tettek már Isten szabadításáról, leginkább együtt – mert az örömhírt, hogy nem csak az egyén szabadulhat meg, de a házassága is megújulhat, leginkább ketten tudják képviselni.

A teljes cikk itt olvasható: https://www.parokia.hu/v/a-szabaditas-hirnokei/

Szomjazás a szavakra
Karanténba zártságunk alatt mások szavaira is szomjaztunk. Ezen a szomjon enyhített valamennyit a tavalyi Művészetek Völgyében egy taliándörögdi kerekes kút. „A kút vize nem iható, de szerettük volna, hogy ha az emberek odamennek valamilyen szomjúsággal, akkor kapjanak valamit” – mesélte a Szabó házaspár. A „beszélő kút” nemcsak könyvszekrény lett, hanem „beszélgető kút” is, hiszen aki szerette volna, a művekhez tartozó színes füzetekbe lejegyezhette gondolatait, de le is lehetett ülni mellé beszélgetni. Sokan vallottak itt legmélyebb vágyaikról, ábrándjaikról, fájdalmukról és kapaszkodóikról. Így már érthető, hogy miért az Élő víz nevet kapta a dörögdi beszél(get)ő kút.

„Ennek az egésznek akkor van értelme, ha van mögötte megérett küldetés és imádkozó közösség. Tudjuk, kiknek csináljuk és miért. Ezért is van arculata, ezért adtunk nevet a kútnak, és ezért kapott egységes színt és logót” – magyarázta Szabóné László Lilla református lelkész, az egyik házigazda. „Ez gondolkodásra hív bennünket, keresztyéneket, hogy mit gondolunk a szolgálatról a világban. Ez csak egy kút és néhány pad Taliándörögd utcáján. Mi most ott tartunk, hogy ne csináljunk nagyobbat, mint amihez kaptunk erőt, lelkesedést, kegyelmet. Apró lépések ezek, amelyeket azért teszünk, mert szeretnénk teret adni Istennek. Valójában abban van élet, amiben Isten megpihentet.”

A teljes cikk itt olvasható: https://www.parokia.hu/v/a-beszelo-kut/

Szomjazni az igazságot
„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” – ez a Máté evangéliumából való igeszakasz volt a mottója egy katolikus bencés zarándoklatnak, amelyre református lelkészt is meghívtak szolgálni és igét hirdetni. „Igazság. Mi az igazság? Egy felekezetközi felállásban különösen nyugtalanító kérdés. Egy hétig benne mozogva, lélegezve pedig egészen felkavaró lehet. A szervezők vállalták az úton járás, a közös útkeresés, az egymással megtett út feszültségét. A feszültség érezhető volt. Voltak érdeklődő, nyitott, hálás, kapcsolódást kereső zarándokok, voltak nyugtalan, elzárkózó, megkavart, felkavart úton járók” – osztotta meg a zarándoklatról a maga átélését Szabóné László Lilla.

Beszámolója rámutat arra, hogy a különböző keresztény és keresztyén felekezetek igazságra való szomjúsága azonos, és ezért közös igazságkeresésünk egyben az egység felé vezető út is – Krisztusban, Krisztussal. „Mintha idegen kútból oltaná szomját, aki más felekezetek lelkiségéből gazdagodik. Pedig nincs idegen kút. Csak a közös szomjúságunk van és Krisztus, aki egyedül képes maradandóan betölteni azt. Akinek a munkáját nem korlátozhatom, nem határozhatom meg, mert nem tan, nem felekezet, nem egyház, nem lelkiségi utak, módszerek eredménye, hanem élő valóság, személy. Szuverén valóság, személy. Akit csak befogadhatok.”

A teljes cikk itt olvasható: https://www.parokia.hu/v/13797/

Szomjazás a végtelenre
Rendhagyó módon listánkba bekerült egy audiovizuális tartalom is. Lélekvándor című videósorozatunk a Pál apostol nyomában elnevezésű tanulmányúton készült, amely során a teológusok Bölcsföldi András vezetésével Olaszországban, Szicíliában és Máltán keresték fel Pál apostol életének állomásait. Az ötödik rész a Végtelen címet kapta, és nagyon élesen kirajzolja, mit jelent a végtelenre szomjazni, miért szomjazzuk a végtelent, mi ennek a veszélye, és hogyan adhatjuk át magunkat Istennek, a valóban végtelennek.

Szomjazás a kegyelemre
„Szomjazom!” – mondta Jézus a kereszten, miután bevégeztetett az Írás. Nemcsak testi kiszáradása miatt hangzott ez el, hanem egyesül benne minden testi és lelki gyötrelem, az ember minden szomjúsága. Nem pusztán az igaz ember szenvedéséről és szabadulásáról szóló 22. zsoltár visszhangzik ebben, hanem a kegyelemre szoruló ember hangja is. Ezt a kegyelmet mi csak Jézusban kaphatjuk meg, aki amellett, hogy saját szomjúságában rámutat egyetemes szomjúságunkra, maga az élő forrásvíz. A kegyelem már a miénk, de csak akkor tudunk részesülni benne, ha a kegyesség útján járunk. Lelki éhségünk egyúttal szomjúság is, amelyet csak tiszta forrásból eredő víz enyhíthet.

„Jézus igen erős fenntartással fogadta korának kegyességgyakorlási módszereit, és megfordította a logikájukat: legyen eleven kapcsolatod Istennel, és ha már buzog a tiszta forrásból a víz, az talál magának medret. Nem a vizesárok megásásával kell kezdenünk, mert az abban felgyűlt esővíz nem lesz tiszta. Aki élő vizet akar inni, annak először a forrással kell kapcsolatba kerülnie. Ha a forrás nagy erővel adja a vizet, akkor lesznek medrek, amelyekbe beletalál” – mutatott rá Németh Dávid teológus professzor, amikor a Spiritualitás és misszió az egyházban továbbképzésről adott nekünk interjút. Szavai arra emlékeztetnek minket, hogy szomjúságunk istenkeresésre is ösztönözhet minket.

A teljes cikk itt olvasható: https://www.parokia.hu/v/mindennapi-kenyerunk/


Barna Bálint
Képek: Lakati Ágnes, Füle Tamás, Szabó György