„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
A tárgyiasult szexualitástól az érzelmi biztonságig
A párkapcsolati kötődési tér szent tér, ahol vagy a szeretet erői, vagy az életellenes erők érvényesülnek. Talán ezért történhet meg, hogy még lelkészek is a válás szélére sodródnak. Az intő jelek közé tartozik a házasélet megváltozása és a nyitás egy harmadik személy felé. De vajon hogyan juthat el egy krízisbe jutott házaspár az újbóli érzelmi biztonság megteremtéséig?
Érzelmi fogékonyság – az életre szóló szerelem titka – ezzel a címmel hirdette meg háromnapos lelkigondozói tréningjét lelkészházaspárok számára a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervizori Szolgálat. A tréning egyik vezetője, Szőke Etelka református lelkész, lelkigondozó, pár- és családterapeutával készült interjúnk folytatásában a gyülekezeti tértől elkülönülő otthon intimitásáról, a házasélet zavarairól és a lelkészgyermekek lelki küzdelmeiről beszélgettünk. (Interjúnk első részét itt olvashatja.)
Gyakran halljuk: a parókia fala üvegből van. Mit tehet egy lelkészházaspár saját intim szférája megőrzéséért, biztosítva azt is, hogy ne zárkózzon el a gyülekezettől?
A lelkészházasság nagyon szép ajándék, különleges lehetőség arra, hogy egy párkapcsolat minél inkább kiteljesedjék. Hiszen férj és feleség együtt szolgálhatnak, közösségükben Isten akaratát hozhatják közel az emberekhez.
Ez a fajta életközösség ugyanakkor nehéz élettér is, mert ha nem működik a párkapcsolatban a biztonságos kötődés, nincs érzelemgazdag állapot, akkor már a gyülekezet olyan szolgálati térré változik, ahol nagyon sok szerepet el kell játszani, ebből pedig nagyon sok terhes szituáció származhat mind a gyülekezeti tagokra, mind a párkapcsolatra nézve. Ezek a párkapcsolatban is egyre lehúzóbb dinamikákat gerjesztenek.
Nem szükségszerűek ugyanakkor ezek a terhek. Az a jó, ha a pár olyan mértékben nyitja meg a parókiát mások felé, amennyire azt a kapcsolatuk elbírja. Ha tudnak együtt imádkozni, akkor áthívhatnak másokat magukhoz imaközösségbe. Ha nem tudnak, de megnyitják a parókiát a hívek előtt azzal, hogy akár bármelyik este átjöhetnek hozzájuk, akkor átjáróház lesz az otthonunk, miközben a pár tagjai között ez feszültséget okoz.
Én egyébként egyre inkább azon az állásponton vagyok, hogy jó, ha nem merev a határ a lelkészpár és a gyülekezet között, ugyanakkor fontos, hogy ezt a határt ne külső körülmények szabják meg, ne is elvárások mentén alakítsuk ki, hanem a saját kapcsolatunk minősége alapján.
Manapság sajnos egyre többször hallani arról, hogy különböző életkorú lelkészek elválnak házastársuktól. Milyen vészjelekre érdemes figyelni, hogyan lehetne megelőzni a végső kenyértörést?
Közhely, de igaz: egy házasság nem kér enni, viszont éhen tud halni. Vagy hogy egy másik képpel éljek: a házasság olyan, mint egy kézifék nélküli autó a lejtő közepén. Ha nem fektetünk bele energiát, nem nyomjuk azt a gázpedált, akkor elindul lefelé. Ezt, persze, nem biztos, hogy érezzük, mert lassan megy, de amikor már ütközünk, az nagyon fog fájni.
Ebből is látszik: a házasság nem tud stagnálni, még ha mi sokszor ezzel áltatjuk is magunkat. Amikor úgy tűnik, most semleges az életünk, ő is csinálja a maga dolgát, én is az enyémet, az sajnos már lefelé ívelés. A párkapcsolat szent tér, ahol vagy a szeretet erői, vagy az életellenes erők kapnak teret.
Ismerek olyan lelkészpárokat, akik jó kötődési mintát hoznak magukkal a származási családjuktól. Ez számukra ajándék, mert talán így könnyebben el tudják kerülni a krízist. Nekik is vannak nehéz pillanataik, rázós beszélgetéseik, de mindig megtalálják a társukhoz az utat, tudnak érzelmileg kapcsolódni. Akkor is, ha sok a feladat, sok a teher a gyülekezetben.
A határhúzás mindig belülről történik: mindenki maga érzi, mennyit bír. Teljesen természetes, persze, hogy a szolgálat miatt időlegesen háttérbe szorítjuk érzelmi szükségleteinket, de néhány nap múlva már dübörög a szükség, a vágy, mert szeretnénk a társunkkal minőségi időt tölteni. Ilyenkor már egy mozdulattal mindent félresöprünk, és este leülünk beszélgetni, végre egymásra figyelünk.
Amikor viszont valaki bizonytalanul kötődik, akkor hajlamos elfojtani vágyait, szükségleteit. Így telnek el hetek, hónapok, és ezt jóvá is hagyja, mert úgy van vele: nagyjából elvannak a párjával, nem ég a ház, egyikük sem esik össze a fáradtságtól, hogy a másik felkarolja. Ilyenkor két dolog is fontos jelzés lehet számunkra. Az egyik, hogy mennyire vagyunk érzelmileg nyitottak egymás felé. A másik pedig a házaséletünk, ami tükörként szolgál. Ha a házaséletünk nem kielégítő, nem örömforrás, nem tudunk benne jól együtt lenni, feloldódni, vagy csak ritkán tudunk, akár elégedetlenség van valamelyik oldalon, ebben mindig az tükröződik, hogy milyen minőségű a kapcsolatunk.
Mindaz, ami a kötődési térben zajlik, lecsapódhat a szexualitásban. Például ha a férj vagy a feleség részéről nincsenek vágyak, ha nem jó az együttlét, funkciózavarok vannak, vagy ha a felek nem oldottak, mert például az ágyban is teljesítményorientáltak. Ez is egyfajta kompenzáció: a szexuális aktusba igyekeznek belevetíteni olyan érzéseket, amelyeket a kapcsolatban nem kapnak meg. Ez azonban nem kielégítő, viszont alkalmas arra, hogy az egyik fél részéről akár túlhajtottá váljon a szexualitás. Míg az egyik fél azt hajtogatja, hogy neki erre szükség van, addig a másik – gyakrabban a nő – kihúzódik, mert nem tudja elviselni, hogy tárgyként kezeljék. A szexuális kötődési térben a házaspár egyikéből üldöző, a másikból menekülő válik. Létrejött az ördögi kör, rögzült ez a rossz intim párbeszéd, majd egy idő után az üldöző is elfárad a sok elutasításban, visszavonul, és szépen beáll a csend.
Ez a csend pedig akkor robban, amikor jön valaki, aki megpiszkálja az egyik fél oldaláról ezt az állóvizet, vagy amikor a házaspár egyik tagjából kirobban, hogy már nem tud tovább így élni. Általában a megcsalás is arról szól, hogy így nem lehet tovább élni, csak ezt nem tudják felszínre engedni, szavakba önteni. Azzal jelzik, hogy beborítják a házasságukat „valakivel”, azzal, hogy vagy megjavítják, vagy legyen vége. A házasságtörés tehát gyakran vészkiáltás.
Mi minden fejeződhetne ki az egészséges szexualitásban? Mi az, ami jó arányban jelenhetne meg benne?
Az egészséges szexualitás két fogalommal írható le: az egyik a személyiségközvetítő szexualitás, amihez érzelmileg is összhangban kell lennünk, a másik pedig a szinkronszexualitás, ami azt jelenti, hogy figyelünk egymásra. Ezekhez képest kompenzatív szexuális forma a vigaszszex vagy az érzelemmentes szex.
Egy házasságon belül is lehet személytelen szexualitás az alapszexualitás. Ez azt is jelenti, hogy mindig az uralkodó forma a kérdés. Olyan előfordul néha, hogy például a fáradtság miatt gyorsan lezajlik az aktus és nincs benne sok egymásra figyelés. Az is megesik néha, hogy vigasztalódás történik a szexualitásban is, mert volt egy nagy konfliktus, amit meg lehetett beszélni, helyre lehetett érzelmileg tenni, azután pedig közösen vigasztalódni, ünnepelni.
Ez azonban egész más eset, mint az, amikor van egy konfliktus, amit nem sikerül megbeszélni, verbalizálni, elzárkózás történik, de aztán este csak lesz összebújás, bizonygatva, hogy csak van szeretet is. A feleség többnyire azzal vigasztalja magát, hogy „csak tudok még rá hatni, és ezzel kontrollt tudok gyakorolni felette”. A férj pedig azzal, hogy „csak szeret, ha beenged, ha nyit felém”. A vigaszszexben tehát mindenki egyedül önmagát vigasztalja, nem együtt történik a vigasztalódás.
A személytelen szexualitásban pedig az a nyereség, hogy az ágyban a pár mégis elhiszi, megéli, hogy van köztük valami kapcsolódás.
A kompenzatív szexualitás valójában olyan, mintha egy projektorvászon a pár közé esne a szexuális aktus közben, és mindketten a fehér falra vetítenék azt, amire valójában szükségük van. És közben nem érzékelik a másikat benne, tehát nem valódi a kapcsolódás, a találkozás. Nincs oldott játék, amiben válaszokat adunk egymás érintésére, egymás gesztusaira – mert az egészséges szex tulajdonképpen párbeszéd, amelyet a vágyak formálnak és az érintések világában történik.
Ha nem jó a kapcsolat, hogyan szenved a nő és hogyan a férfi? Melyiküknek miben van szüksége vigaszra? És a személytelenség milyen következményekkel járhat?
Ha már beáll az eltávolodás, a férfiaknak általában az a mély mondata, hogy „kudarcot vallottam, nem felelek meg neki, nem vagyok elég jó”. A feleségnek pedig mintha az lenne az alapmondata, hogy „elhanyagol érzelmileg, nem vagyok fontos neki, nem számítok neki, nem törődik velem, magamra hagy, cserben hagy”.
Ádám és Éva történetében a bűneset utáni átok alapján a férfi verítékével kell hogy építse az egzisztenciáját, tehát a létfenntartás neki egyfajta szorongással teli feladat. Éváról, aki az ő teste, hozzátartozik, aki nélkül nem lehet teljes, áthelyeződik a fókusz a kenyérkeresésre, méghozzá szorongással telve, hiszen Isten már nem adja meg a korábbi biztonságot. Ezért van az, hogy sok férfi vigasztalódást keres a munkában, a sikerekben, abban, hogy még többet dolgozik, még több feladatot vállal el.
Ma már a társadalmi berendezkedés a nőknek is felkínálja ezt a lehetőséget, de azért a nők szerintem a munkában nem tudnak annyira kielégülni. Nekik az epekedés maradt, őket ez az átok sújtotta. Éva kiszolgáltatott Ádámnak, hiszen hozzáilleszkedve találhatja meg a lelki és teremtésbeli helyét, sőt, évszázadokon át a patriarchális rendben egzisztenciálisan is kiszolgáltatott volt. Miközben Ádám kifordul a munka felé, Éva fél a neki való kiszolgáltatottságtól, és így epekedik az elérhetetlen Ádám után. Mindeközben Éva azt érzi, hogy már egy embertől függ, nem Istentől. Sőt, amit Istentől kellene várni, azt is az embertől várja, és ebben a társfüggő állapotban azt éli meg, hogy Ádám elfordul tőle. Mire ő még jobban kifordul utána, elkezd epekedni, azzal a kínzó belső indíttatással, hogy „szükségem van rá”.
A nő valahogy mindig a kapcsolatokban volt otthon, az epekedés, a ráutaltság, a kötődés, az érzelmek aktivitása határozta meg. Épp ezért a nő a kapcsolatokban is vigasztalódik, de sokszor nem szexuális kapcsolatot alakít ki, ha nem jó a házassága, hanem érzelmi viszonyt. Igen, viszony az is, mert rossz hatással van a párkapcsolatra, kívülre húzza az érzéseket, sőt, sokszor nehezebb lezárni, mint egy személytelen szexuális viszonyt. Nagy hazugság, amivel sok nő áltatja magát ilyenkor: „ó, én nem léptem ki a házasságból, az nem megcsalás, hogy szerelmes lettem, meg kapcsolódtunk, meg nagy lelkizések voltak, csak a férjem lépett ki”.
A bűneset után hangzik el az is a nő felett, hogy fájdalommal szüli majd gyermekét. Sok nő talán azzal kompenzálja szükségleteit, amelyeket a férje nem elégít ki, hogy a gyermeke felé fordul nagyobb figyelemmel, ő lesz a mindene, „az élete”.
És aztán a fájdalma, mert ilyenkor ő egyedül akarja lelkileg is megszülni azt a gyereket, amiből valószínű, hogy kudarc lesz. Ha a nő odaviszi a gyermekével való kapcsolatba azokat a kötődési szükségeket, amelyeket a párkapcsolatban kellene megélnie, azzal a gyereknek sem ad teret a fejlődésre.
Korábban említette, hogy a házastársi kapcsolat minősége az Istennel való kapcsolatot és a gyülekezettel való kapcsolatot is pozitívan vagy negatívan befolyásolhatja. Nyilván a gyerekek közérzetére is hat. Miben jelentkezhetnek a pozitív és negatív hatások?
Egy lelkészgyermek a szülei szemüvegén keresztül éli meg a gyülekezeti életet. Ha a szülők szorongással próbálnak megfelelni a gyülekezetnek, akkor a gyereküktől is elvárják ugyanezt. A gyerek pedig ugyancsak szorongva igyekszik megfelelni. Mondjuk megszólítja egy vasárnap három gyülekezeti tag, és akkor háromszor fog összerándulni a gyomra, hogy mit fog mondani a néni, vagy amit mond, abból nekem mit kell meghallanom, mit vár tőlem, miben kellene segítenem.
Ezzel szemben egy biztonságos kötődésű pár életében nincsenek kompenzatív körök a szolgálatban sem. Szeretik a kapcsolódást, valódi módon vesznek részt a gyülekezeti életben. Ha az ő gyereküket ugyanaz a három néni megszólítja, akkor az a gyerek mindegyikükhez szabadon kapcsolódik és örömmel felel a kérdéseikre. Felnőttként pedig arról számol be, hogy olyan jó gyülekezetben felnőni, mert olyan sokan körülvettek, annyian szerettek minket! Közben a másik gyerek elmondja, milyen szörnyű volt a gyerekkora, mennyi elvárás vette körül, tiszta stressz volt az élete, felnőttként már el is kerüli a gyülekezetet.
A kötődési mintától függ tehát, hogy a lelkészgyerek számára hogyan interpretálódik a gyülekezeti élet. Ez pedig nem a szülei verbalitásán múlik: „Jaj, kisfiam, jó dolog lelkészgyereknek lenni! Hát, találd meg benne a jót!” Ez tudattalan folyamat. A gyerek is a szülő tudatalattijára van ráhangolva, és ahogy a szülő érzi magát, úgy éli meg a gyerek is a környező világot.
Fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy ezt az életformát, szegények, nem ők választották, mégis kénytelenek benne élni. A mi gyerekeink egy darabig eljöttek mindenféle gyülekezeti alkalomra, hiszen amíg kicsik voltak, ott játszottak a sarokban, elvoltak, de volt, amikor már éreztem, hogy sok ez nekik. Nem láttuk értelmét ragaszkodni ahhoz, hogy minden vasárnap ott legyenek a templomban. Nálunk nagyon jól működött, hogy amíg kicsik voltak a gyerekek, havi egy vasárnapot passzolhattak, otthon maradhattak játszani, de ha már éltek ezzel a lehetőséggel, legközelebb jönniük kellett. Persze, arra tanítjuk őket, hogy jó, ha ott vannak, és ha vannak barátok, szívesen is jönnek. De volt, amikor elfáradtak, hiszen azért sok gyülekezeti alkalmon részt vettek hétköznap is, ezért, hogy ne forduljon visszájára a dolog, nem szerettük volna őket túlságosan kényszeríteni.
Beszélgetésünk apropója a házasság hete mellett a Gyökössy Szolgálat Érzelmi fogékonyság – az életre szóló szerelem titka elnevezésű tréningje, amelyet férjével együtt tartanak, és ahová lelkészházaspárokat várnak. A kurzusleírás szerint a háromnapos együttlét első felében az érzelmi bizonytalanságok, negatív érzelmi körök leépítése a cél, az idő másik részében pedig a pozitív érzelmekkel fognak dolgozni. Céljuk, hogy a párok tagjai között megerősödjön az érzelmi biztonság, az egymásban való öröm és az egymás utáni vágyakozás. El tudom képzelni, hogy minderre egy nőnek előbb csillan fel a szeme, mint egy férfinak. Hogyan motiválná a férfiakat?
A tréning célja, hogy felébredjen újra a szerelem, a lelkesedés a párokban egymást iránt, és ehhez több mindenen át kell magukat verekedni, sok mindent át kell dolgozniuk. A férfiak számára az a jó hír, hogy a szerelem nem valami kiszámíthatatlan, misztikus, érzelmi dolog, hanem nagyon is kiszámítható, logikus, kötődési alapon létrejövő érzelmi töltet. Ha részt vesznek a tréningen, megismerhetik, hogyan is működik: mit tudunk érte tenni, és mi az, amit ne tegyünk. Egyáltalán, hogy bánjunk az érzéseinkkel? A férfiak is jó kis térképet kapnak az érzelmek világához.
Persze, tény, hogy nekik nehéz az érzéseikhez hozzáférni. Ezt a tréning is tolerálja. Míg egy nő gyorsan elmondja, mi a baja, addig egy férfit ügyesen ki kell bontani, sőt, meg kell a feleségnek tanulnia, hogyan bontsa ki majd újra és újra ügyesen a férjét. Mert nem az a lényeg, hogy ők ketten sokáig járjanak segítőhöz, hanem hogy megtanuljanak együttműködni közös érzelmi életükben. Éppen ez az a terület, amitől a férfi több minden miatt – érthető módon – kicsit távol tartja magát. A tréningen pont abban kaphat segítséget, hogy hogy tud úgy boldogulni ebben, hogy jó hatással legyen a feleségére, vagyis jó köröket generáljon, és nyitottságot tapasztaljon a házastársa részéről is.
Ezen a tréningen kívül milyen lehetőségeket biztosítanak lelkészek számára, hogy jobbá váljon a házasságuk?
A Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervizori Szolgálat profiljának egyik fontos eleme a lelkészházaspárok gondozása. Ha egy nem lelkész házaspár jön el hozzánk, akkor a férj és a feleség 4-5 alkalommal ingyenes terápiás beszélgetésen vehet részt. Ez a néhány alkalom arra elég, hogy összezárjanak, és közös motivációt találjanak. Ha szükséges, továbbdelegáljuk őket. A lelkészházaspárok számára azonban teljes terápiás időt, több ülést is – amennyi szükséges – biztosít a Gyökössy Szolgálat.
A találkozások között legfeljebb két hét telhet el, hogy a beszélgetések egymáshoz kapcsolódjanak, ne essen szét a folyamat. Ezért ha messziről jönnek is Budapestre, vállalniuk kell a rendszeres felutazást, hogy hatékonyan tudjunk együttműködni.
Fontos itt megjegyezni azt is, hogy valódi terápiás segítséget csak szakemberek tudnak nyújtani. A házasgondozásban sok mindent egyben kell látni, és annak megfelelően segíteni. Szükség is lenne több képzett lelkigondozóra ahhoz, hogy hosszabb távon tudjunk ott lenni az emberek, családok mellett.
Jakus Ágnes
A Gyökössy Szolgálat által szervezett további programokról – köztük a házasság fejlődési szakaszairól szóló, lelkészpároknak szervezett beszélgetőestről, egy gyülekezeti házaspároknak szóló, párkapcsolati témájú ismeretterjesztő előadásról és két filmklubról – portálunkon tájékozódhatnak a közeljövőben.
Kapcsolódó cikkünk:
Ugyanolyan kötődési mintákkal érkeznek a házasságba, mint mások, hivatásuknál fogva mégis különleges helyzetben vannak. Ha elromlik a házasságuk, az utolsó utáni pillanatban kérnek segítséget, de a helyreállításban kitartóbbak, mint az átlagemberek. A lelkészházasságok krízishelyzeteiről beszélgettünk Szőke Etelkával, a Gyökössy Szolgálat munkatársával.
A tükör, ami(t) összetör(sz)