„A jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál."
Paul Anthony Samuelson
„A tehetség kincs!”
Ezzel a jelmondottal hirdeti meg a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramját, mellyel tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő diákokat támogat a szervezet. Jelentkezni október közepéig lehet az ösztöndíjra, ezt követően választja ki a beérkezett pályázatokból a megújult szakmai zsűri az idei ötven nyertest.
A tanév indulásával a Magyar Református Szeretetszolgálat életében is a diákokat segítő programok veszik kezdetüket, köztük a tehetségeket támogató Nyilas Misi Ösztöndíjprogram. A különböző foglalkozások költségei, az eszközök megvásárlása, valamint a versenyek nevezési díjai ugyanis jelentős költséget jelentenek a családok számára, amely akár akadályt is jelenthet a tehetség kibontakoztatásában. Ez a felismerés hívta életre a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramot, amelyet már nyolcadik éve hirdet meg a Magyar Református Szeretetszolgálat.
„Nem véletlenül választottuk a program jelmondataként: a tehetség kincs! Mi ezt a kincset igyekszünk őrizni és nem elásni a véka alá, hanem megmutatni a világnak. Hisszük, hogy azokat a kegyelmi ajándékokat, amiket kaptunk Istentől, azt nem azért kaptuk, hogy eltékozoljuk, hanem hogy használjuk azokat.” – fogalmazott a program ötletének megszületéséről Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a programot beharangozó sajtótájékoztatón. Hozzátette: az elmúlt nyolc év alatt közel 600 diáknak tudott segíteni az alapítvány, és a pénzügyi támogatásnál is fontosabbnak tartja azokat a kiegészítő szolgáltatásokat, melyeket biztosít a Nyilas Misi Ösztöndíjprogram.
A Nyilas Misi Ösztöndíjprogramban a százezer forintos pénzügyi támogatás mellett ugyanis szakmai mentorokat is biztosít a fiatalok számára a szeretetszolgálat, nyári tematikus készségfejlesztő táborokat szervez, továbbá a Nemzetközi Coach Szövetség közreműködésével támogató beszélgetések is segítik a fiatalokat. Draskóczi Katalin, az ICF Magyar Tagozatának jószolgálati igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ösztöndíjasokkal a leggyakrabban az erőforrások helyes használatáról, a magabiztosságról, a határozottabb célmeghatározásról és az ahhoz vezető út megtervezéséről folytatnak segítő beszélgetéseket a nemes ügy mellé álló coachok.
Az MRSZ Nyilas Misi Ösztöndíjprogramjának idei zsűrijében vállalt szerepet Korok Fatima szabadtüdős merülő, aki szeptember végén szerezte meg negyedik világbajnoki címét a különleges extrémsportban. Ahogyan rávilágított, mindig is szívügyének tekintette a jövő generációjának támogatását, amit saját sportegyesületén keresztül, most pedig a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramon keresztül is végez. „Nem elég, hogy valaki tehetséges és keményen dolgozik, de szükség van egy csapatra, egy támogatói háttérre. Hiába egyéni sport a szabadtüdős merülés, de nem egyedül értem el az eredményeket, hanem a szüleim és támogatóim segítségével. A profi versenysport ugyanis rengeteg kiadással is jár, gondolok például az edzések, az utazások, a rehabilitáció díjára, és ezekben elengedhetetlen, hogy legyen segítsége a fiataloknak. Bízom benne, hogy a Nyilas Misi Ösztöndíj ad egy olyan lendületet a nyerteseknek, hogy valóban merjenek küzdeni az álmaikért.” – tette hozzá a világbajnok.
A sajtótájékoztatón a korábbi évek két sikeres ösztöndíjasa is bemutatkozott: Lakatos Róbert hegedűjátékával kápráztatta el a közönséget, míg Bere Zója gyorskorcsolyázó és sífutó az elmúlt év sporteredményeiről mesélt. A Nyilas Misi Ösztöndíj valóban hatalmas segítséget jelentett a fiatal sportolónak: a támogatásnak köszönhetően tudta finanszírozni kiutazását a Bosznia-Hercegovinában megrendezésre kerülő nemzetközi sífutó versenyre, ahol a felnőtt kategória ötödik helyén zárt, ezzel pedig kvótát szerzett a 2024-es dél-koreai ifjúsági téli olimpiára.
A 2023/2024-es tanév Nyilas Misi Ösztöndíjprogramjára október 15-ig lehet jelentkezni előadó-és képzőművészet (ének, zene, tánc, festészet, szobrászat), természet-és bölcsészettudomány (matematika, fizika, informatika, magyar irodalom) és sport területéről a legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon keresztül. Az Ösztöndíjprogramra nemcsak Magyarországon élő, hanem határon túli tehetségek is jelentkezhetnek. A Nyilas Misi Ösztöndíjprogram anyagilag is támogatható a 1358-as adományvonal hívásával, valamint az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, mely támogatásból az ösztöndíjas tehetségek közösségépítését segíthetik a felajánlók.