A történetet, amit most mondok, én is csak hallottam. Victor István, az idén kilencvenéves hejcei nyugalmazott lelkipásztor mesélte el nekem, amikor édesapja az angyallal találkozott. Ő éppen tizenegy éves volt, és persze ugyanazon a parókián élt, ahol akkor egy pillanatra megnyílt a mennyei valóság.  

István bácsi nagyapjának egyébként még német volt az anyanyelve. Ennek ellenére neki köszönhetjük énekeskönyvünk talán egyik legnépszerűbb darabjának szövegét. Az új kiadású könyvek 334-es dicséretének dallamát id. Victor János 1901-ben ruházta fel az Imádkozzatok és buzgón kérjetek… soraival. Bár örökségét mindhárom gyermeke továbbvitte, lelkész az elsőszülött fiú lett.

id. Victor János, az "énekszerző", id. Victor István, legifjabb Victor János, ifj. Victor János 
 

Őt, dr. Victor Jánost, az énekszerző utódját nevezte ki Lipótváros–Terézváros alakuló gyülekezetének élére Ravasz László püspök 1932-ben. Az egyháztagok felajánlásaiból és közadakozásból 1940-re felépült templom áll ma is a Szabadság téren.
Kívülről majdnem úgy fest, mint bármelyik hatemeletes ház, homlokzata sima, maga az építmény egyszerű betonszerkezet.
A lelkészlakás az ötödik emeletet töltötte be, a második emelet pedig ugyanekkora alapterületen helyet adott a tárgyalónak, ami mögött a bibliaköri helység volt, kis teakonyhával. Az emeletek közti közlekedés a hátsó lépcsőházon keresztül is lehetséges volt.

A budapesti közhangulatot, melyben történetünk játszódik, meghatározta, hogy 1944. október közepén a Nyilaskeresztes Párt átvette az uralmat. Rögtön 15-én éjjel a Lánchídnál, a történet helyszínétől nem messze munkaszolgálatos zsidókat lőttek a Dunába.

Dr. Victor János pedig úgy döntött, hogy a második emeleti gyülekezeti teremben rejt el néhány zsidó családot, és a helyiség főbejárati ajtaja elé egy nagy szekrényt tolt. Victor Jánosné érdeklődő kérdésére, hogy étellel vajon ki fogja ellátni a frissen érkezetteket, a kérdezés pillanatában is tudta a választ: ő maga. A bölcs asszony már a nyáron készült rá, hogy jönni fog a front, amit tudott, tartalékolt, s amit tartalékolt, azt ezennel elkezdte szétosztani. Később, az ostrom alatt Victorné a pincében lévő tűzhelyen főzött, az ételt a hátsó bejáraton keresztül juttatták fel a második emeleti lakásba.

A lelkészcsalád gyermekei közül ez idő tájt már csak Istvánt, a legkisebbet engedték iskolába, de őt is már csak néhány napig. A Lónyay Utcai Református Gimnázium diáksága is erősen megritkult persze, Pest tele volt állig felfegyverzett német katonával.

A korabeli újságok legvisszafogottabb tanúsága szerint is a „következő napokban olyan volt a város képe, mint a megbolygatott méhkas.” „Német tankok és páncélkocsik után nyilas-zászlós teherautók robogtak az utcán, a főútvonalakra pedig ágyúkat állítottak. Megmozdul a külvárosok söpredéke: nyilasruhás géppisztolyos, és puskás, fiatal suhancok és a börtönökből szabadult bűnözők jártak házról házra, bekerítették a zsidó negyedeket, megkezdődött a fosztogatás.”

A cseppet sem megnyugtató légkörben a Szabadság téri templom elé is német tüzérüteg költözött, de csodák csodájára dr. Victor János tiszteletteljes kérésére átmentek a tér másik oldalára.

Egyik este a Magyar Rádió harsogta a lelkészlakás csendjébe a Nyilaskeresztes Párt közleményét, mely szerint a párt tudomást szerzett arról, hogy egyes református lelkészek zsidókat bújtatnak, és útnak indították a karhatalmistákat, hogy összegyűjtsék őket.

Victor János elzárta a rádiót, és már indult is a hátsó lépcsőházban sietve a másodikra. Ahogy párosával szedte a lépcsőket, próbálta végiggondolni a lehetséges forgatókönyveket – ki érhet gyorsabban a második emeletre: a teológia doktora az ötödikről, vagy a bejárat felől a harcedzett karhatalmisták?
Lentről egyetlen bejárata volt csak az épületnek, a lépcsőn a templomtérbe lehetett jutni, innen meg kellett találni a lépcsőházat, hogy keresztülverekedje magát a nyilas képviselet az első emeletre, ott a lelkészi hivatalon és az ifjúsági szobán keresztüljutva érhette csak el a második emeletet.
Gyerünk, Victor János, imádkozz és buzgón kérd a megoldást! – fohászkodik a teológia doktora az utolsó lépcsőfordulóhoz érve, szinte könnyek közt, s viszi a halálos ítéletet.

Befordul a második emeletre, és megtorpan egy pillanatra. Csak áll, szinte bénultan, majd csendes, alázatos hálaadással megfordul és elindul lassú léptekkel vissza az ötödikre.

Tíz évvel később beszélt először arról a családjának, hogy mit látott akkor, de elmondta a teológusoknak is, amikor idős korában nekiszegezték a kérdést: Professzor úr látott már angyalt?

– Láttam, egyetlenegyszer – mondta. Ott állt kivont karddal 1944 októberétől a Szabadság téri templom második emeletének egyik ajtaja előtt.

A Szabadság téri templom rejtekében bújtatottak mindannyian megélték a felszabadulást. Victor János már 1995-ben, Victor Jánosné posztumusz 2001-ben kapta meg a Yad Vashem Intézettől a Világ Igaza elismerést.

Victor János gazdag teológusi és missziói munkássága máig meghatározó maradt, de méltatása mellett sem szabad elhallgatni életművének ellentmondásos részeit.
Lányi Gábor egyháztörténeti előadásának összefoglalója.
Kapcsolódó cikkünk: A belmisszió teológusa

 

Fotó: Fortepan, Victor István fényképalbum

Források:

Dr. Gábor Áron: Budapest nehéz napja, Délmagyarország, 1944. 12. 17., 1. évfolyam, 24. szám
https://portal.kre.hu/images/eletutinterjuk/victor_istvan_eletutinterju.pdf
http://embermentok.eletmenete.hu/victor-j%C3%A1nos-0