Azt a kort, amiben élünk nem érzékeljük reálisan. Évtizedek távlatából lehet majd komoly állításokat mondani a máról. Most érzéseink vannak.

Nemrég moziban voltunk, a film elején reklám film volt. Egy ember útkereszteződésben állt, jobbra: kék, balra: zöld. Nézi - nézi a két táblát, aztán elindul középre a susnyákba, csipkés-tövises bozótba. Majd egy hang: "Élj úgy ahogy élhetnél". Támogató, a Soros alapítvány. Hű - mondom, megszülettek az új film híradók. Csak régen a "párttal a néppel" éneklés ment a filmek előtt, most a "semmi" ideológiája. Érezd azt, hogy te egy olyan szabad ember vagy, aki semmiféle konvencionális szín után nem szaladsz, független polgár vagy, csak szavazz ránk. Mi vagyunk a kerettelen keret. Persze közben nagyon is egy szín után mész, de nem érzékeled.

A "megvezetettség" életérzése sugárzik ránk mindenfelől. E mögött szerintem tudatos gazdasági és politikai döntések vannak Hiszen egyébként megmagyarázhatatlan, hogy nyugat és kelet nagyon hasonló morális képet nyújt, az egyházhoz való viszonyulás, az egyházak állapota is "nemzetközileg fokozódik".

Nagy megtartó ereje van a szétrombolni kívánt tradícióknak. Egyházunkban egyre kevesebb értéke van a hagyománynak. Állandóan újítani akarunk. Mindenki keseregve nézi a templomlátogatás létszámát, vagy más lefele íveltető adatot. Mindenki egyre intenzívebbé igyekszik alakítani az életet. Ez a fő cél manapság. Pedig mi -elméletileg - hosszú távon gondolkodunk, és így hihetetlen ereje van a hagyománynak. Át is éljük, ki is használjuk, hiszen hányan azért kerülnek a közelünkbe, mert a nagymama református volt és temetés, vagy egyéb okokból ezek az ősi emlékek előjönnek.

Mi az oka annak, hogy egyes faluk megtartották ősi hitüket. A minap Pócsmegyeren jártunk, ott van az a sok református falu, akik nem azért maradtak meg, mert csupa megtért református ember élt bennük, hanem valami megmagyarázhatatlan élni akarás és hagyományszeretet kísérte életüket.

Szeretem könyvből énekelni a zsoltárokat, nem a falra vetítve. Szeretek orgonát hallgatni, szeretek templomi légkört érzékelni a templomban stb. Ezek ma nem divatos dolgok a mi egyházunkban. A szekták nem ezekre építenek, de szerintem hosszú távon megéri ezeket a hagyományos, megmagyarázhatatlan tartalmú dolgokat szeretni!

Naponta csörög a telefon és próbálnak meggyőzni arról, hogy rossz a porszívóm, és ideje lecserélni, most nyertem egy újat, azonnal az enyém, csak még ezt a kis összegecskét fizessem be. Ennek a propaganda beszédnek - amelyik nem a "semmiről", hanem a vásárlásról szól - mindig eszköze, hogy polarizálja a világot: Vannak a porszívósok és a porszívó nélküliek, a foltos ruhában járók, és a megfelelő mosószert használók stb. Duális világ. Ugyanez ömlik ránk a filmekből. A régi történetekben ott is felerősítik a jó és rossz küzdelmét ott is, ahol a lényeg nem ez volt. Bemegyek a templomba, és tessék - ott is azt hallom, hogy ez az egész világ voltaképpen kecskékből és juhokból áll, és az a dolgunk, hogy jól szét tudjuk választani elménkben a dolgokat.

Pedig ahogy vannak megmagyarázhatatlan erőforrások, vannak a pólusokba nem sorolható jelenségek is.

A világ nem fehér-fekete. Alapvetően nem ilyen természetű. Bár a pedagógiában sokszor szükség van erre az egyszerűsítésre, ott sem mindig.

Este beszélgettem gyermekeinkkel. A nagyfiunk elég nyitott a "vallásos" érzések és gondolatok irányában. Ő kérdezett az imádságról, arról, hogyan találkozhatunk Istennel, és próbáltam neki magyarázni, hogy csukd be a szemed, figyelj nagyon Istenre, mond el neki azt, ami a szívedet nyomja - mondtam azt, amit egy rendes lelkész megtanult. Mire a középső elkezdett nyöszörögni. Mi bajod van? - kérdezem. Szó szót követett. Magyarázgattam tovább az én fejem járása szerint: Húnyd be a szemed, figyel Istenre stb. Mire ő azt mondta, ha becsukja a szemét, egy törpét lát, aki egy talicskát tol a réten és gombát gyűjt. Nagyon megszégyenültem, mert elképzeltem azt a rétet, és sokkal szebb volt, mint az, amit én rájuk akartam erőltetni.

Egy sokkal színesebb Isten adta világban képzelődik a lányunk. Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy ne beszéljünk az imádságról, folytatjuk majd a megkezdett beszélgetést, de a gyerekek megszégyenítően normálisabbak, mint mi!

Jó lenne azt tapasztalni, hogy a templomban alapvetően nem propaganda folyik, hanem tényeket hirdetnek meg. Nem kell nekem mindenáron kivájkálnom magamból azt, amiről nem is tudtam, hogy rossz, de most kiderítették. Igy az egész életünk a tökéletességre való igyekezet lesz, mint a farizeusoké. Jézus a készséget és a hűséget kéri tőlünk. Létünkben hív meg minket! Nem szeretek templomba járni azért, hogy ott győzködjenek engem. Mindenféle praktikákat bevetnek, hogy egyre intenzívebben hozzájuk tartozzak. De szeretek templomba járni oda, ahol szeretnek, ahol azt élem meg, hogy ebben a zűrzavarban Krisztus mellettem van, és beszélgethetek Vele. Szeretem azt, amikor tisztaságot érzek, nem hipószagot.

Sokszor - miközben oly bűnösnek tartjuk a világot, éppen mi esünk a legmélyebbre. Nekem nagyon fájó volt az átvilágítás ügye. Fontosak voltak a szavak, de nem volt fontos az, hogy az egyházunk nagyon híg ebből a szempontból. Bűnbánatot tartunk, összecsapjuk tenyerünket. Bocsánat, tiszta vagyok.

Nem vagyunk tiszták. Nagyon is sebezhetők vagyunk, a világ gyarlóság áradatában benne vagyunk nyakig, nem lehetünk erkölcscsőszök.

Mégis szeretem ezt a református egyházat. Nem tudom miért. Nem azért, mert nagy gyűlésekre járhatok, nem azért, mert reprezentatív alkalmakon harsányan igyekszünk megmutatni magunkat! Sőt...

Ezt a szagot szoktam meg, ezeket a színeket láttam. És nagyon remélem, nem bibliaiskolák, és kis egyletek fogják felváltani, mint Amerikában - meg missziói csoportosulások, hanem népegyház marad.

Ne hirdessük meg a kongregacionalizmust, a kis önálló gyülekezetek szövetségét. Tartsuk fontosnak a magyar református tradíciót. Mindemellett nyilvánvaló, a hagyomány abban az esetben, ha ma nem válik életté, önmagában hordja halálát.

A mi hitünk térben és időben beágyazódik egy hosszú történésláncba, tehát a többi református emberrel, a meghalt és születő emberekkel vagyunk Egy-Ház.