Már az is különös, ahogyan megismerkedtünk. Kiadó lakásunkat megtalálták az interneten, lefoglalták egy évvel érkezésük előtt. Sok kedves, személyes információt osztottak meg magukról már jóval azelőtt, hogy találkoztunk volna, ezért kedves ismerősökként fogadtam édesanyjával és felnőtt gyermekeivel 2013 nyarán. Az itt töltött egy hónapból alig egy hetet tartózkodtak a lakásban, mert meglátogatták Szegeden és környékén élő rokonaikat, barátaikat. Budapestről jó előre szerveztek kirándulást maguknak Dél-Európába. Egy-egy hétre elmentek tehát, s csak napokra jöttek vissza. 

Lakásunk ajtaja nyitva
Férjem, amikor megtudta ezt, azt mondta, nem lett volna szabad elfogadni tőlük pénzt, hiszen jószerivel nem is tartózkodtak az apartmanban, s én egyetértettem vele. Felajánlottuk nekik, ha legközelebb jönnek, nem kell fizetniük semmit. Lakásunk ajtaja nyitva áll előttük. A legközelebbi találkozás 2016-ban volt, s kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy temérdek ajándékot hoztak. Köztük igen értékeseket. Tiltakoztam, hogy nem kell, de láttam, megsértem őket, ha nem fogadom el, ezért megköszöntem, s otthon betettem komódunk fiókjába. 

Hedyékkel összebarátkoztunk, meséltek amerikai életükről, mi is a mienkről, bepillantást engedtünk egymás hétköznapjaiba. Úgy búcsúztam tőlük, legközelebb akkor jöhetnek, ha semmit nem hoznak. „De hogyan fejezzem ki akkor a hálámat?”– nézett rám. „Úgy, hogy egyszerűen csak jössz, és jól érzed magad!” – feleltem. Legutóbb idén június közepén érkeztek, megint egy hónapra, s az intelem ellenére sok minden előkerült a hatalmas bőröndből. Design londoni óra, ruhaneműk, ékszer. „Te, Hedy, mit mondtam múltkor?”– vontam kérdőre szeretettel, mire azt felelte: „Ez a legkevesebb, amit nektek adhatok.” Otthon nézegettem a díszdobozban a csodás órát, aztán félretettem. Nem viselek semmilyen ékszert, csak a jegygyűrűmet. Arra gondoltam, örömet szereznék nekik, ha az ő tiszteletükre, legalább amíg itt vannak, felcsatolom az ajándékba kapott órát, de valahogy idegennek éreztem.

De ha nem tenné is
Egyik nap Hedy eljött velem, hogy segítsen takarítani, rendet rakni kiadó lakásunkban. Los Angelesből érkeztek vendégek aznap. Mindketten csodálkoztunk, éppen az ő városukból, éppen akkor, amikor ők is itt vannak. Hedy arról beszélt, hogy gyermekkora óta erősnek kell lennie, hiszen alig 13 éves volt, amikor édesapjával, édesanyjával elhagyták Magyarországot. Az iskolában ragadt rá a nyelv, így a hivatalos ügyek intézését rábízták a szülei. Mindig helyt kellett állnia, s hiába bízott abban, ha családja lesz, majd lekerül a válláról a tartóoszlop szerep. Nem lett könnyebb. „Szeretnék megpihenni, kicsit kifújni magam, hogy ne nekem kelljen mindenről gondoskodni!”– mondta. Hozzátette, még szerencse, hogy erős és bízik magában. Az, hogy olyan, akár a vas vagy a Duracell elem, én is észrevetten, s csodáltam is ezért. De amikor odáig jutottunk a beszélgetésben, hogy az tud erős lenni, akinek hite van önmagában, nem tudtam hallgatni. „Aki nem a teremtő Istenbe helyezi bizalmát, az végül csalódni fog” – magyaráztam neki, nem mindegy, hogy az ember kiben vagy miben bízik. S itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy Jézus Krisztusról, a megváltásról és a hitemről beszéltem neki. Arról, hogy milyen csodálatos ajándékot kaptunk a kegyelmes, bennünket szerető Istentől. 

Hedy figyelt, láttam arca rezdülésén, hogy elraktározza a hallottakat. Nem hívő családban nőtt fel, nem beszélgettek otthon Istenről, a karácsony náluk egymás megajándékozásának az ünnepe. Hedy azonban nagyon is sokat tesz a környezetében élőkért. Eleve a hivatása is másokért való szolgálat: sérült, mentálisan és szellemileg visszamaradt gyermekeket tanít, fejlesztőpedagógusként dolgozik. Rendszeresen támogatja a helyi karitatív szervezeteket pénzzel és egyéb adománnyal. S úgy általában az egész magatartása szeretet. „Hedy, már az is Isten ajándéka, hogy minden körülmények között helytállsz, az erő is Tőle van!”– mondtam. 

Dániel történetét idéztem a Bibliából, aki azt mondta a királynak, hogy ha nem mentené meg az ő Istene, akkor is őt szolgálná, s nem hajol meg a király által állíttatott arany szobor előtt.  „De ha nem tenné is!”– ismételtem Hedynek. Erre épül a hitem. Ha látható módon Isten ezen a világon semmit nem tenne értem, semmit nem kapnék Tőle, akkor is Őt szeretném, egyedül hozzá ragaszkodnék. Nem az ajándékokért, hanem Ő érte, magáért. Mert Istenhez tartozni jó. Jézus Krisztushoz tartozni jó. Befogadhatatlanul hatalmas az a kegyelem, amelyben részesített. S mik a világi ajándékok az örök mennyei ajándékokhoz, a bűnbocsánathoz, s az üdvösséghez képest? Hedy ekkor számomra is váratlanul így szólt: most már értem, miért nem fogadsz el ajándékot. 

Visszatérítés
Este megjöttek a Los Angeles-i vendégeim, egy fiatal pár. Mindent elmagyaráztam nekik. Ahogy mindenkinek, nekik is elmondtam, ha valami baj van, rögtön értesítsenek, s azonnal segítek. Három napig maradtak, elutazásuk reggelén e-mailt küldtek. Azt írták, attól eltekintve, hogy az utolsó 36 órában nem volt áram, s emiatt nem tudtak fürödni, nem volt villany és nem tudtak internetezni, jól érezték magukat Budapesten, s az apartmanban is. Tudják, hogy nem tehetek róla, de jóvátételként fizessek vissza nekik egynapi bérleti díjat. Odarohantam, hogy kiderítsem, mi a baj. Mindössze annyi volt, hogy újra kellett az elektromos főkapcsolót indítani. Magyarán, egyszer lekapcsoltam, majd fel, s működött minden. Megírtam nekik, hogy mi volt a probléma, s megkérdeztem tőlük, miért nem értesítettek rögtön, hiszen 10 perc alatt reparálható lett volna. Ha ezek után is úgy gondolják, jár nekik az egy napi díj, visszafizetem. Azt írták, hogy kár érte őket, mert nem tudtak e-mailen valamit elintézni a repülőtéren a továbbutazásukkal kapcsolatban, s szép lenne tőlem, ha akceptálnám. Ezt a levelet aznap kaptam tőlük, amikor eljött Hedyék visszautazásának napja. Azon morfondíroztam, az USA-ba való pénzutalás körülményes, ezért elvittem egy borítékban a kért összeget, még kicsit többet is, Hedynek, hogy ha már egy városban laknak, adja oda az ifjú párnak. 

Egyre erősebben szólt az Ige
Hedynek megmutattam a Los Angeles-i vendégeim által írt levelet, elolvasta, majd azt mondta, semmilyen kár nem érhette őket. Szerinte fizetnem sem kellene. Ebben a pillanatban az az Ige jutott eszembe: „Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsó ruhádat se tagadd meg!” (Lukács 6,29) Idéztem neki. Jól van, mondta, elviszem. Ezt követően írtam a vendégeimnek, hogy egy épp Magyarországon tartózkodó barátomtól holnapután megkapják. Itt vett fordulatot a történet. 

Isten hatalmasan tanított, mit jelent a hétköznapokban, a legkisebb dolgokban is Őt követni, az Ő parancsolatainak engedelmeskedni. A fiatal Los Angeles-i pár ugyanis azt válaszolta, az nekik nem jó, utaljam inkább, mert még legalább egy hónapig nem lesznek otthon. Abban a pillanatban számtalan emberi indulat, gondolat és okoskodás lett úrrá rajtam. A pénz már Hedynél volt, útban Amerika felé, s most a kétszeresét veszítem el, ha utalnom is kell. Ez után fordultam az apartmankiadó közösségi portál ügyfélszolgálatához. Megkérdeztem tőlük, valóban engem terhel-e a felelősség azért, mert a vendégeim nem szóltak. Tudták a telefonszámomat, írhattak volna sms-t, másfelől, Budapest nem falu, mindenütt van wifi-kapcsolat, s fel lehet tölteni a lemerült számítógépet, mobilt az internetkávézókban is. Több érvem is volt még, de ezeket nem részletezem. Végezetül megkérdeztem tőlük, hogy ha elküldtem a barátommal Hedyvel az összeget, akkor is el kell-e utalnom.

Nyugtalanság vett erőt rajtam, s vártam, mikor érkezik a válasz. Közben egyre erősebben szólt bennem az Ige, hogy ha jobb felől megütik arcodat, tartsd oda bal felől is, s ha elkérik a felsőruhádat, add oda az alsót is. Nem értettem, Isten miért kéri tőlem azt, hogy visszatérítést fizessek a vendégeimnek, de ha ezt kéri, meg kell tennem. Délutánra már bizonyossá vált bennem, hogy megteszem.

Este a Miatyánkot imádkoztam, különös módon intett a kérés, „és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Abban a pillanatban tudtam, meg kell bocsátanom a vendégeimnek akár akarva, akár akaratlanul állítottak ebbe a helyzetbe. Meg is bocsátottam, s hatalmas boldogságot éreztem. Reggel az volt az első, hogy utaltam nekik a pénzt, s értesítettem az ügyfélszolgálatot, nem kell kivizsgálni ügyemet. Szeretem, ha a vendégeim elégedettek, részemről lezártnak tekintem a vitát.

Hedy szerencsésen hazaérkezett, s felajánlotta, hogy felhívja a vendégeimet, adjam meg az elérhetőségüket. „Te csak ne idegeskedj semmi miatt”– írta kedvesen. Mondtam neki, hogy már nem aktuális, de köszönöm a segítőkészségét. Másnap este megjött a levél az ügyfélszolgálattól. Megköszönték, hogy tájékoztattam őket az utalásról, s további eredményes munkát kívántak. Majd újabb levelet küldött Jakub, a menedzser. Azt írta, nagyra értékeli, különösen méltányolja a magatartásomat. Este elalvás előtt szégyenkezve jutott eszembe, Úr Jézus Krisztus, egyedül Téged illet a dicséret! 

Cseke Hajnalka