„A forrás nem lesz kevesebb, ha merítenek belőle. Akkor posványosodik el a kút is, ha nem használják."
Szent-Gály Kata
Akik a legnehezebb időkben is megálltak
Az egyházban folyó szolgálatokról hallhattak és beszélgettek, majd a Ráday Házat is megtekintették a dunamelléki nyugdíjas lelkésztalálkozó résztvevői.
Az egyházkerület elnökségének meghívására a budapesti Ráday Ház dísztermében gyűltek össze december 2-án azok a nyugdíjas lelkipásztorok, akik aktív éveikben a Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezeteiben szolgáltak. Az összejövetel áhítattal vette kezdetét, Somogyi Péter lelkészi főjegyző János evangéliuma 17. részének 24. verse alapján hirdette Isten Igéjét. „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt” – hangzott Jézus főpapi imádságában. „Az Úr Jézus eljövetele és elmenetele megrendítően mutatja be a bűnben élő ember és a kegyelmes Isten különbözőségét. Amikor Jézus Krisztus eljött ebbe a világba, nem volt hely a számára nálunk. Miközben így érkezett közénk, úgy ment el, hogy helyet készít nekünk. Isten nem úgy bánt velünk, ahogy mi bántunk vele. Az ember nem is tudja, milyen pokoli az élet Isten nélkül, de Ő pontosan tudja, ezért küldte el Jézus Krisztust és váltott meg bennünket ebből az állapotunkból. Ezért lettünk a gyermekeivé és ennek az örömhírnek a hirdetőivé.”
Jézus Krisztus azt akarja, hogy az Ő dicsőségét megtapasztaljuk, lássuk és vele legyünk abban örökké. Ezért jött a földre és vállalta a kereszthalált, támadt fel, ment fel a mennybe és jön majd el értünk – sorolta az igehirdető. „Ő az, aki elkészíti a helyet nekünk, figyelemmel kísér, közbenjár értünk és majd hazavisz, hogy minden tehertől szabadultan vele lehessünk az Ő dicsőségében örökre. Vajon mi következik mindebből az életünkre nézve?”
Meghatottságának adott hangot Veres Sándor egyházkerületi főgondnok köszöntőjében. „Megilletődve állok itt előttetek főgondnokként és egyként azok közül a gyülekezeti tagok közül, akiket ti tanítottatok, akiket feltétel nélkül szerettetek, akiknek a bűnös élete Isten igéjének hallása, befogadása által megváltozhatott. Ezért, amikor hálát adunk ezért az épületért, akkor előtte hálát adunk értetek, hűséges szolgálókért, akik megálltatok helyeteken, nem könnyű körülmények között.
Megálltatok akkor, amikor iskoláinkat elvették, amikor fizikai veszély is terhelt benneteket 1956 után, amikor külső és belső szétveretés után meg kellett állni, akkor, amikor nem lehetett ifjúsággal bárhová menni. Amikor behívtak benneteket, vagy jött egy nem kívánt látogató. Ötventől kilencvenig nagy hátratétel ért benneteket, negyven évig. Lehet mondani, hogy ez a mi pusztai vándorlásunk. És aztán jött egy változás, amelyről hamar kiderült, hogy nem belülről fakadt. Megálltatok azért, hogy Isten hűséges szolgáivá legyetek. Köszönöm nektek mindezt.”
A főgondnok ezután a Ráday Ház újjáépítéséről beszélt, amelyhez a jelen lévő lelkipásztoroknak is fűződnek emlékei, többen itt laktak, tanultak diákéveikben. Mint mondta, ez az épület az övék is. Varga László volt dunamelléki főjegyzőnek megköszönte több évtizedes munkáját, amelyet a Ráday Felsőoktatási Diákotthonért is végzett.
Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az egyházkerületben és az országos egyházban zajló folyamatokról számolt be a nyugdíjas lelkipásztoroknak. Mint mondta, életük egy darabja benne van nemcsak a Ráday Házban, de Dunamellék és a magyar reformátusság életében is. A püspök szólt arról, hogy az egyházkerület közösségi tudatát a Ráday-napokkal kívánják erősíteni, amely lehetőséget biztosít a fiatalok elérésére és a gyülekezetek találkozására is. Elmondta, a Zsinat a napokban döntött arról, hogy 2023 a lelkészi hivatás éve lesz. Komolyabban kell venni a lelkészek utánpótlását, hiszen a következő években sokan vonulnak majd nyugállományba a jelenlegi szolgálattevők közül – magyarázta. Balog Zoltán beszélt arról is, hogy a dunamelléki lelkészképzést is megerősítenék, és megemlítette, hogy az egyház jövője a gyülekezetekben van, az intézményekben folyó szolgálat erre épülhet rá. Mint mondta, az idei év a hittanoktatás éve, ezért katechetikai és iskolaügyi tanácsosa is lett a kerületnek, valamint missziói szolgálat is indult. Megháromszorozták az egyetemi lelkészek számát is. A megújult Ráday Házról elmondta: a keresztyén egység növekedése érdekében is választották a Kálvin-csillag mellé a kereszt szimbólumát az épület Markusovszky tér felőli oldalára, amely messziről is jól láthatóan hirdeti Krisztus váltságművét. Lónyay Menyhért és Ravasz László emlékének ápolásáról is szót ejtett az egyházvezető, ajánlva a lelkipásztorok figyelmébe az egykori dunamelléki püspökről elnevezett leányfalusi emlékházat is, amely a továbbiakban lelkésztalálkozóknak is helyet biztosíthat majd. Balog Zoltán elmondta: Dunamelléken tavaly 36, idén 19 új lelkipásztort szenteltek fel, és a legutóbbi közgyűlésen egy új pécsi missziói egyházközség, valamint 9 új gondozó gyülekezet megalakulásáról is döntöttek. Mint mondta, a felszentelt lelkipásztorokat komolyan foglalkoztatja a baranyai helyzet, imádkoznak és gondolkodnak arról, miként kapcsolódhatnának be esetleg az ott folyó szolgálatba, amire már több példát is adtak fiatal, pályakezdő lelkészek. A püspök legnagyobb örömének a dunamelléki gyülekezetekben tett látogatásokat nevezte, az elmúlt másfél évben 150 közösségbe sikerült eljutnia.
A nyugdíjas lelkipásztorok találkozójára csaknem tíz év elteltével először idén tavasszal került sor, akkor ötvenen fogadták el a meghívást, ezúttal pedig csaknem nyolcvanan vettek részt a Ráday Ház dísztermében tartott összejövetelen. Balog Zoltán püspök kérdésünkre elmondta: a létszámbeli növekedés jelzi, hogy erre van igény a lelkészek körében. „Az ötödik parancsolat arra int: Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! A hitben előttünk járó generációk megbecsülése befektetés az egyház életébe, ami hozzátartozik a hitünk lényegéhez. Olyan dolgokat tudnak nekünk átadni a hitükből és az imádságaikkal, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy mi most építeni tudjuk azt, amire az Úristen elhívott minket. Csak így számíthatunk mi is az utánunk jövők megbecsülésére.”
A találkozó a lelkészeket érdeklő kérdések, felvetések megbeszélésével folytatódott őszinte hangvételben, ezt többen is díjazták. Szó esett többek között a Budapesten működő nyugdíjas lelkészkörről, a reformációi emlékhelyek felkeréséről, a gyülekezeti éneklésről, a református tankönyvekről és arról is, hogy miként követhetnék nyomon a gyülekezetek azoknak a teológusoknak az útját, akik tőlük indulnak el a teológusképzésbe. Megemlékeztek az április óta nyugdíjba vonult és elhunyt lelkipásztorokról is. Ezután a Ráday Ház bejárása következett, a lelkipásztorok az új kápolnában is elidőztek. Volt, aki évtizedek óta először járt újra a számára kedves és azóta megújult épületben. Az összejövetel közös ebéddel zárult.
Képek: Füle Tamás