Nyikos Lászlótól akkor kértem interjút, amikor apósa súlyos betegséggel már egy hete kórházban feküdt. Első reakciója az volt: miért éppen ők? Környezetében sok családot ismer, akik szintén élő hitűek. Pár nappal később hívott, megimádkozták a kérést, vállalják. Telefonbeszélgetésünk után egy órával a felesége, Viki édesapja elhunyt. Az interjút azonban már nem mondták le. Ködös, borongós októberi délután látogattam el hozzájuk Rákosligetre. Nyikos László a 17. kerületi önkormányzatnál építészmérnök, magasépítési projekteket menedzsel. Felesége eredetileg vámügyintéző, később óvónői diplomát szerzett, s a rákoscsabai református óvodában dolgozik. Négy gyermekükkel a XVII. kerületben élnek. A családfő kerékpárral érkezett haza a munkából. Kutyájuk, Toboz barátságosan szaglászott körbe, amikor bementem. Még csak a két kisebb gyerek volt otthon. Laci begyújtott a cserépkályhába, s belekezdett történetükbe.

„Négy gyereket nevelünk, de öt van”
Réka lányuk 19 éves, nincs idehaza, Németországban, a Református Szeretetszolgálat által szervezett Önkéntes Diakóniai Év (ÖDE) keretein belül szolgál sérült felnőttek között önkéntesként. Nővére, Anna is külföldre ment az érettségit követően diakóniai szolgálatra, ám ő Franciaországot választotta. Ő másodéves pszichológia szakos hallgató a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Andris, a harmadik gyermek 13 éves, első osztályos a Gödöllői Református Líceumban. Ide járt a két nagyobb lány is. Eszter, a legkisebb 12 éves, s ahogy minden Nyikos gyerek, ő is a Líceumba készül felvételizni. „Ha megkérdezik, hány gyerekünk van, azt mondjuk, négyet nevelünk, de öt van” – állt meg a beszélgetésben Laci. Petikének mindössze két hét adatott, de ő is része az életüknek, családjuk tagja. Tudták, hogy betegen fog születni. Az ő kis életén keresztül sok mindent megértettek. Épp a nyári olimpiai játékok ideje alatt, 2008-ban született, amikor minden a teljesítményről szólt. Arról, hogy ki tud gyorsabban, ügyesebben, magasabbra. Ő a kis másfél kilójával azért küzdött, hogy levegőt vehessen. Laci református családba született, konfirmált, ám ahogy fogalmazott, szüleivel csak sátoros ünnepekkor járt templomba. „Utólag visszagondolva a nagymamám volt az, aki élő hitű volt, ő tanította meg az első imádságokat” – emlékezett. Őt nem annyira fogta meg, az öccsére, Andrásra azonban óriási hatással volt. Apai nagyapjuk kántortanító volt, s több lelkész is található a felmenőik között, de Lacinak ez a hagyományok őrzésén túl nem jelentett semmit. Vikit sem hitből választotta. „Abszolút világi kapcsolatnak indult a házasságunk” – jegyezte meg. Lelki életében a fordulat az öccsével indult el, aki igen fiatalon, már középiskolás korában megtért. A Fasori Református Gyülekezetbe kezdett járni. A változást nem lehetett nem észrevenni. Anyai nagyanyja halála után az édesanyja is elkezdett Isten igéje iránt érdeklődni, s Tahiban egy csendes héten megtért. „Tudni kell rólam, hogy eléggé hipochonder alkat vagyok, s amikor egy újabb mélypont után kiderült, mégsem vagyok halálos beteg, akkor azt mondtam magamnak: ez így nem mehet tovább” – érzékeltette, nehéz helyzetben keresett menedéket Istennél. Azon a nyáron levitte balatoni nyaralásukra azt a Bibliát, amit 25. születésnapjára kapott az öccsétől. Harminckét évesen olvasta el először végig, egymás után János evangéliumát, az Apostolok cselekedeteit és Pál apostol Rómaiakhoz írt levelét. Ezek az igék indították el benne a vágyat, hogy rendszeresen hallgassa Isten szavát. Ősz elején elment egy evangelizációra a Fasori Református Gyülekezetbe. A gazdag és a Lázár története személyesen is érintette, mivel a betegségektől való állandó aggódása miatt erősen foglalkoztatta, mi történik a halál után. Ez volt a fordulópont az életében: eldöntötte, hogy Jézust akarja követni. Attól kezdve a család elkezdett istentiszteletre járni.

Más van a zászlón
Laci megtérésének idejére Viki kevéssé emlékezett, mert ekkor született Réka lányuk szívbetegséggel, s mint később kiderült, ételallergiával. Orvostól orvosig járt vele, kardiológiára, gasztroenteorológushoz, belgyógyászatra. Emellett a nagyobbik lányról is gondoskodnia kellett. Mivel Rékának rossz volt a szíve, nem lehetett beteg, lázas, a széltől is óvni kellett. „Emlékszem, 15 hónapos volt, amikor azt mondta az orvos, hogy az esedékes oltásra a Szent László kórházba vigyem, mert ott tudják újraéleszteni, ha allergiás rohamot kap a tojás alapú oltóanyagtól” – mesélte. Mindezeket a feszültségeket nem volt könnyű megélnie. Engedelmes feleségként azonban hétről hétre ment Lacival a templomba, ami szerinte azért csoda, mert erős egyéniség. „Tudom, hogy mit akarok és meg is csinálom. Nekem ne mondja meg senki, hogy mit tegyek. Az engedelmesség nem igazán volt jellemző rám” – jelezte, volt miből faragnia Jézus Krisztusnak. „Megküzdöttem Vele. És aztán Ő nyert” – mondta. Réka már öt és fél éves volt. Szépen helyreállt az egészsége, meggyógyult a szíve, nem kellett megműteni. Könnyebb időszak következett az életükben, Viki visszament dolgozni. Akkoriban egy amerikai multinacionális cég foglalkoztatta, de nem érezte jól magát. Imádkozott Istenhez, hogy szeretne még egy gyereket. „Megértette velem, nem akkor várhatok újra babát, amikor én akarok, hanem amikor Ő adja” – jelezte Viki, Isten tanította őt. És aztán megkapták Andrist. Nem sokkal utána Esztert, aki szintén nagy ajándék számukra. Féléves volt Andris, amikor Viki Tahiban egy csendes héten megtért.

Nem elég jó
Elmondása szerint folyamatosan küzdött azzal az érzéssel, hogy nem elég jó, ami a mai napig kísérti. Sokat kiabált a gyerekekkel. „Ha újra kezdeném, másként csinálnám!” – jegyezte meg önkritikusan. „Talán annyi változott bennem, hogy megpróbálom a hibáimat vállalni a gyerekeim előtt is” – mondta. Tanulja kiengedni a kezéből a  dolgokat, ami egyáltalán nem megy könnyen. „Nagy szó, ha egyáltalán oda merem adni valakinek” – ismerte el. Ugyanakkor tudja, az Úr akkor tud igazán nagyot cselekedni általunk, amikor mi annyira alkalmatlanok vagyunk. Viki saját értékelése szerint továbbra is határozott, de már nem a saját akarata mellett áll ki. Más van a zászlón: Jézus Krisztus. „Mindig azt nézem, mi van az Igében” – tette egyértelművé, ki az iránytű. A Nyikos család fontosnak tartja, hogy Jézus Krisztushoz igazítsa az életét. „Nagy megnyugvás, hogy az Úr Jézus mennyit bízott Pál apostolra, pedig ő sem volt gyenge jellem, akkor talán velem is tud mit kezdeni” – fogalmazott Viki.

Még élt a nagypapa, s újságot szerettek volna vinni neki a kórházba. A reggeli rohanásban Andris jelezte, hogy nincs bérlete. Gyorsan odamentek az automatához, kinyomtatták, és siettek az újságoshoz, amikor Andris észrevette, üzemen kívül van a gép. Ők voltak az utolsók aznap reggel, akik bérletet tudtak venni. Apró csoda. Mint ahogy az is, hogy egy nehéz nap után este telefonált Andris zongoratanárnője. Viki attól tartott, bizonyára nem gyakorolt eleget. Hála volt a szívében, amikor megtudta, a tanárnő csak azt akarta elmondani, mennyire örül annak, hogy Andrist taníthatja, ügyes, tehetséges gyerek. Ilyen az együttélés Krisztussal. „Észreveszem az ebből fakadó csodákat, s a nehézségeket is Vele éljük meg” – mondták. Panaszkodhatnának sok minden miatt. Ehelyett csendben elviselik a terheket, a gyászt, szerettük elmenetelét. S hálás szívvel veszik észre, ha süt a nap, kapnak bérletet, s valakinek kedves szava van hozzájuk. „Először kívülről néztem a keresztényeket, majd beléptem erre a pályára, ahol Jézus Krisztus a csapatkapitány. Semmiért nem hagynám ott, az Ő csapatában akarok maradni!”– foglalta össze Viki, ki életük vezérlő csillaga.

Reggeli áhítat
Reggel háromnegyed hatkor csörög az óra náluk. Készülődnek, hogy odaérjenek az iskolába, óvodába. Ha Viki délelőttös, estére marad a közös áhítat a „kicsikkel”. Ám ha délutános, akkor igeolvasással indul a nap.  Anna külön, a saját menete szerint olvassa az Igét. A hit biztonságot ad az egész családnak. „Tényleg, kihez mehetnénk?” – kérdezte Laci.  Az élet minden napja, minden pillanata ajándék számukra. Hol tartanak gyerekeik a hit útján? A szülők azt felelték, nem tudják. Őket kell megkérdezni. Nem tudják, mennyire csábítja őket a világ. Nem szoktak olyan kérésekkel előállni, amelyről tudják, úgysem fogják a szüleik megengedni nekik. „Hogy ez a saját döntésük vagy a mi hatásunk, nem tudjuk” – gondolkoztak el. A gyerekek azt látják, élik meg, hogy a család minden döntése előtt imádkozik, legyen szó rövid nyári programról vagy házfelújításról. Mindenben és mindenkor az Ige a meghatározó számukra. Remélik, hogy a gyerekeik értékrendjét is ez határozza meg, azzal együtt is, hogy fiatalok és a XXI. században élnek. A két nagyobbik lány már kijelentette, hitben szeretne társat találni magának, s ebben máris különböznek szüleiktől, hiszen ők nem így kezdték közös életüket.

Andris
Választékos fogalmazásával rögtön szimpátiát kelt. Tizenhárom éves, matematika tagozatra jár, szereti a tanárait, osztálytársait. Kedvenc tárgya a fizika. Zongoraórára, szolfézsra jár, emellett néptáncol.  Ha jut rá ideje, olvas, most éppen a 6 kötetes Időfutárt. A fasori gyülekezetben idén kezdte a konfirmációra készülést. Pontosan érti, mit jelent Krisztushoz igazított életet élni, örömmel vesz részt az esti igeolvasásban és igemagyarázatban. Számtalanszor megélte, hogy Isten válaszol imáira, még az olyan apró dolgokban is, hogy eltűnik valami, s bár felforgatja az egész házat, nem találja. Barátai egy része is a fasori gyülekezetből kerül ki, ahova egész kicsi koruk óta járnak és ismerik egymást. Összekötik őket a gyermek-istentiszteletek és Kincskereső táborok élményei, amelyek életre szóló útravalók.  

Anna
Elmondása szerint belenőtt a hitbe. Legjobb barátait is a fasori gyülekezetből ismeri, akikkel együtt nőtt fel. Csillogó szemmel mondta, nem tudná elképzelni, hogy ne hívő keresztény családban éljen. Ez az a biztos alap, amire mindig építhet. Egyik legjobb barátnőjével, akivel egy ifiközösségbe és egyetemre is együtt járnak, arról beszélgettek a napokban, hogy korosztályukból sokan mennyire szomorúak. Nincs értelme annak, amit csinálnak, s minden annyira végesnek tűnik számukra. Bulizásokban keresik a boldogságot.  Anna is nagyon szereti a zenét, a táncot, és szeret sokáig fenn maradni, szívesen megiszik egy sört. „De a boldogságom nem ettől függ” – hangsúlyozta. Nem attól lesz jó napja, hogy ott van benne az esti buli ígérete, hanem attól, hogy tudja, Isten az, aki egész életét átfogja. Nem kell sürgetve éreznie magát, hogy most fiatal, s csak egyszer él. Kortársai közül sokan mindent a párkapcsolatnak vetnek alá, ennek érdekében tesznek mindent, az öltözködéstől, az egészséges étkezésen át a sportolásig. Sokáig elhitte, hogy ő is akkor lesz boldog, ha egy fiú szereti. De már tudja, nem ettől függ az élete, a női léte megerősítése. Nem attól értékes, hogy van diplomája, s megfelel a standard szépségideálnak, esetleg van egy jóképű, okos barátja. „Tudom, hogy örök életem van, az örök most-ban élhetek” – fogalmazta meg, mi ad tartást, célt az életének. Ebből a perspektívából szemléli a világot. Szülei hitéből merített, ám a gyülekezet is meghatározó számára. Csodálatosnak tartja, hogy egy keresztény közösség tagja, ahol együtt dicsőítik Istent és erősítik egymást.

Eszter
Hosszú szőkésbarna haj keretezi arcát. Oly természetességgel beszél magáról, mintha kisgyermekkorától ismerne. A magyar és az ének-zene a kedvenc tárgya. Elmondása szerint nem reál beállítottságú, ám kiderült, beválasztották az osztály matematikaversenyen induló csapatába. Amikor visszakérdeztem, ezek szerint ötös-e matekból is, szerényen bólogatott. Magyarázatként hozzáfűzte, Andrishoz képest lassabb, de azért ő is rájön a helyes megoldásra. Musical szakkörre jár, készül a Shrek című darab meghallgatására, a Szamár szerepét szeretné elnyerni. Bizakodóan megjegyezte, van rá esély. Arra a kérdésre, mit jelent számára a hit, azt felelte, imádkozik, ha rosszul érzi magát, ha baj van, ha valaki beteg a családban vagy valamit nem ért. A nagypapa gyógyulásáért is imádkozott, de ezt a kérését most Isten nem teljesítette. Hiányzik neki távollévő testvére, Réka, akivel Skype-on tartja a család a kapcsolatot. Réka – mint megtudtam – jól érzi magát Németországban. Barátkozik a nyelvvel, s ha lassan is, de fejlődik. Eszter is pontosan tudja, hogy nem világi környezetben nő fel. Időnként szigorúnak találja azt a szabályrendszert, amely mögött szülei Jézus-központú élete áll. Az internetes játékok például csak pénteken egy órára engedélyezettek számukra. Nem mindig könnyű elsőre elfogadniuk, de tudják, a javukat szolgálja.

Utószó
Megjelenés előtt elküldtem Lacinak a kéziratot, hogy szükség szerint javítsák. Az alábbi gondolatokat fűzte hozzá: „Nem vagyunk sem szupermenek, sem szuperhívők, csak egy család a sok közül, akik botladozva bár, de Jézust próbáljuk meg követni, 2017-ben, Budapesten. Így végigolvasva, gondolva talán egy lényeges dolog maradt ki a beszélgetésünkből. Az, hogy megtérésünk óta a gyülekezet, a fasori közösség, az alkalmak, a szolgálatok, közös imák, a barátok, és ezek ereje elemi és elválaszthatatlan részévé vált az életünknek. E nélkül mi sem lehetnénk „tanítványok”. Számunkra teljesen elképzelhetetlen lenne már másképp."

Cseke Hajnalka