Ötéves volt, amikor édesapja wittenbergi látogatását követően Luther Márton tiszteletére nevet változtatott. Így lett a kis Michael Kingből is Martin Luther King. A név kötelez – mondják, és nem is kell sokáig kutatnunk a hasonlóságot a néger baptista prédikátor és a nála négy és fél évszázaddal korábban élt német reformátor között. Mindketten újítók voltak, a hit és a kegyelem szószólói, akik elkezdték komolyan venni a Szentírást annak ellenére, hogy az már önmagában szembehelyezkedést jelentett a korszellemmel úgy a vallásos, mint a világi közegben. A Lutherek nemcsak a szavak, de a tettek emberei is voltak, fellépésükkel az egész társadalomra hatást gyakorolva. Az igazságért álltak ki, legyen szó az üdvösség vagy a faji egyenjogúság kérdéséről. Nevük végérvényesen összefonódott a kontinenseken, történelmi korokon és kultúrákon átívelően megmutatkozó isteni kegyelemmel.

Előcsalogatni a jót
A Lutherek címszereplőinek egész színpadot betöltő jelenléte ugyanarról a szenvedélyről árulkodik, igaz, a huszadik századi prédikátor egy család és egy közösség élén jelenik meg, előde viszont majdnem mindvégig különös magányba burkolózik a táncosoktól, a zenekartól és a kóristáktól nyüzsgő színpadon. Ha nem lenne éppen tanításaival ellentétes a kép: az úttörő reformátor egyfajta freskóként néz le a huszadik századi, amerikai hitutódokra – ahogy Kovács István, a Luther Mártont alakító színművész fogalmazott. Alakja ugyanis a darab szerint Martin Luther King életének, pályájának és tragikus halálának történetét árnyalja.

Bár a reformátor tanai közismertek, valódi személyiségét az idő rárakódott rétegei alól nehéz lenne előhívni – véli a színész. A maga jellegzetes orgánumával az őt mégis életre keltő Kovács István kérdésünkre azt mondta, a reformátor szuggesztív, nagyhatású prédikátor volt, így alakításában ő is elsősorban erre törekedett.

„Gondolkodó, korát megelőző, modern felfogású hittudós volt, a darabbeli Luther ugyanakkor légies, misztikus figura is. Mint aki az égből tekint le a földre, azt vizsgálva, vajon az ő nevében és tanításainak ismeretében mi történt a halála óta eltelt időben, és konkrétan a huszadik században. Engem az érdekelt, vajon romlott-e a világ a reformáció óta. Azt hiszem, nem. Minden társadalom bizonyos fokig támaszkodik az előző korokból magával hozott érzésekre, emlékekre. De változnak az idők, nem kérhetjük számon, hogy tegnap mi volt, mintha annak ma is ugyanúgy kellene lennie. Minden ember más és más, és még a legjobb dolgok hatására is másként alakítja a saját életét. Ebben az értelemben nem lehet egység a világban. De ha minden más különböző is bennünk, az emberi tisztesség, jóság, a másik ember szeretete és megbecsülése örök érvényű. A jóság ugyanis ott rejlik az emberben, csak elő kell csalogatni, hogy a társadalom javára váljék.”

Jó példával járni elöl
Martin Luther King életét az ötvenes évek Amerikáját idéző díszlet előtt látjuk kibontakozni, hol a felesége és közte zajló párbeszédekből, hol a gyülekezete előtt tartott prédikációjából, hol a Sárközi-Nagy Ilona alakította emlékezetes narrátori elbeszélésből. King egyszerre önérzetes, ugyanakkor krisztusi figura, aki polgárjogi harcosként az emberi méltósághoz való jogot vívta ki egy egész nemzedék és utódaik számára – az élete árán is. Hivatás és magánélet folytonos konfliktusával birkózva, és azzal is, hogy lelkipásztorként az elnyomott, megalázott emberek tömegeivel is meg kellett értetnie: az erőszakra adott erőszakos reakció még mindig ugyanarra a nem kívánt eredményre vezet. A darab egyik fő üzenete a lenézett társadalmi réteg prédikátorának intése: „Járjatok elöl jó példával”. De ugyancsak intelem már maga a kérdés is, amit később Luther Mártonhoz intéz: „Hogyan jutottál el az elégedetlenségtől a cselekvésig?”

Nemcsak a név ugyanaz
A Lutherek arról mesél, hogyan lehet a szónoki küldetéssel megváltoztatni a világot – ezt már Gemza Péter, a darab rendezője mondta. „Martin Luther King apja azért vette fel Luther Márton nevét, mert hasonlóan gondolkodott a világról, és ő is meg szerette volna változtatni kora társadalmát. Fiának mindez sikerült is. Igaz, ő már sokkal inkább Gandhit tartotta példaképének. Hitéért minden körülmények között kiállva, erőszak nélkül volt képes átbillenteni egy egész korszakot, megvalósítva a passzív ellenállást egy olyan helyen, ahol semmibe vették a fekete lakosságot.”

Prózát az énekeseknek
A darab zenei világa súlyos történelmi hátterével és mondanivalójával együtt is könnyed – ezért is vállalta szívesen színpadra állítását, árulta el a rendező. Dinamizmusa ugyan túlmutat a klasszikus operák világán, ezért jelentett kihívást dolgozni rajta. „Ami a legizgalmasabb, hogy sok prózai rész van ebben az előadásban, így operaénekeseinkkel sokat próbáltuk ezeket. Az énekeseknél nagyon fontos, hogy hova helyezik a hangot. Be kellett gyakorolni, hogy váltani tudjanak a próza és az éneklés között.”

Reformáció és ragtime?
„Nehéz dolog olyan szöveget írni magyarul, ami ritmikailag ragtime-ossá vagy egyáltalán jazzessé tehető” – fogalmazott érdeklődésünkre Ittzés Tamás zeneszerző. Mint mondta, régi álma volt egy ragtime opera megírása, amely a maga nemében azért is páratlan vállalkozás, mert utoljára száz éve született ilyen Scott Joplin tollából. Témája azonban nem akadt – egészen a közelmúltig.

„Az evangélikus egyház felhívására értesültem arról, hogy színpadi műveket várnak a reformáció emlékévében, ez volt az a külső kényszer, aminek a hatására elkezdtem kidolgozni a művet. Ha reformáció, akkor Luther, de hogy jön ide a ragtime? Ekkor beugrott, hogy Martin Luther Kinghez kapcsolhatnám az amerikai szórakoztató zenét. A következő feladat a két Luther összekötése volt. Már beadtam a pályázatra két részletet, mire megtaláltam Lanczkor Gábor írót, aki vállalta, hogy a határidőre kidolgozza a szövegkönyvet. Nekem már volt egy csomó skiccem, zenei vázlatom, összegyűjtöttem a papírfecniket, és elvittem őket Gáborhoz. Az alapötlet az ő keze alatt formálódott történetté.”

Hogy ne legyen magyartalan
Bár általában a meglévő szöveghez szerez zenét az arra hivatott művész, ez esetben fordítva történt, és ez a sajátos műfajból fakad – avatott be minket a részletekbe Ittzés Tamás. „Ha egy magyar szöveget ragtime-ra hangszerelek, az könnyen magyartalan prozódiát eredményezhet, hiszen a nyelvünkben a hangsúly mindig az első szótagra esik. A jazzben azonban a szinkópák és a felütések dominálnak. Úgyhogy szépen megszámoztam a skicceimet, följátszottam a dallamokat, elmondtam, melyik hangulat melyik jelenethez illik, és Gábor a történet vázához igazodva a zenei alaphoz írta a szövegeket.”

Szórakoztatni akartak
A Reformációi Emlékbizottság támogatásával felvett zenei anyagra Kesselyák Gergő, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is felfigyelt. Olyannyira, hogy a neves rendezvénysorozat kiemelt produkciója lett a reformáció üzenetét zászlajára tűző darab. A harminc tagú kórus, a nyolctagú tánckar és a tizenöt fős zenekar – a kibővített Bohém Ragtime Jazz Band – közreműködésével megvalósuló előadás összesen nyolcvanöt ember közös alkotása. Ittzés Tamás elmondta: nem titkolt céljuk a súlyos mondanivaló mellett a közönség szórakoztatása. Ez a swingbetétekkel, az értelmezések tárházát tovább árnyaló világítással és a különféle zenei műfajok ismerősnek ható, kedvelt dallammeneteivel sikerül is. A zeneszerző elárulta, valódi játszóteret jelentett számára a darab, amelyben a barokk zenei motívumok, mint a passacaglia basszus vagy a koráldallamok éppúgy helyet kapnak, mint a ragtime, a swing, a dixieland, a blues, a gospel és a spirituálé vonásai. A darab homogenitását a különféle hangulatokhoz társított, vissza-visszatérő zenei részletek egymásba fonódása biztosítja.

Örömzene
A könnyűzene a hitéleti elemek egész sorát felvonultató művel is összhangban van. „A filmekből ismerjük, hogy a fekete protestáns gyülekezetekben szinte a gospel és a spirituálé nyelvén prédikál a lelkész, a gyülekezet pedig hallelujával felelget neki. Ezekben az amerikai gyülekezetekben európai szemmel örömzenélés folyik. Ez a felfogás tőlünk kicsit távolabb áll, főleg szakrális környezetben, de ott helyénvaló. Nekik ez a zenei anyanyelvük.”

Fekete és fehér ember azonban talán mégsem áll olyan távol egymástól, ahogy azt a Lutherek is hirdeti – egyebek közt azzal, hogy bár egyetlen színes bőrű szereplője sincs, a világítás bravúrjának köszönhetően pontosan tudható, mikor lép a színre a fekete társadalmat megjelenítő tánc- és énekkar. Ahogy az is, hány és hány helyzetben igaz, hogy ami emberi, az bőrszíntől független.

A darab központi üzenete azonban ennél is messzebbre mutat: üdvözülni bárki csak Isten kegyelméből üdvözülhet, hiszen mégoly jó cselekedeteivel sem érdemelheti ki az örök életet. Az üdvösségnek, persze, ára van – hívja fel a figyelmet az előadás, amely végül a feltámadás reményének is hangot ad – a Lutherekhez méltón. 

Képek: Füle Tamás