"Azt sem tudtuk, mit jelent az, hogy kulák"
Tizenkét éves volt Varga László országgyűlési képviselő, amikor 1948. augusztus 20-án Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára Kecskeméten elhangzott beszédében meghirdette a kuláküldözést.
- Mikor hazamentem az ünnepségről, megkérdeztem édesanyámtól, mi az, hogy kulák, de erre hirtelen ő sem tudott felelni. Később derült ki, hogy a gazdag parasztokat nevezték így a Szovjetunióban - meséli Varga László, nyugalmazott lelkipásztor.
A keresztyéndemokrata politikus szerint a középparasztság meggyalázása és megsemmisítése olyan része a magyar történelemnek, amit nem lehet összekeverni semmivel sem, ezért fontos, hogy ezekről a gazdákról külön is megemlékezzünk. A hagyomány szerint Péter-Pál napján kezdték az aratást, ezért ezt a napot a parasztság ünnepének is nevezték. Varga László kezdeményezésére az Országgyűlés márciusban a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét.

Keserédes otthon
- Ahhoz, hogy a Magyar Dolgozók Pártja beindíthassa a termelőszövetkezeteket, meg kellett félemlíteni a falvakat - magyarázza Varga László. Akinek 25 hold földje, 5 hold gyümölcsöse, cséplőgépe vagy kisebb malma volt, kulákként tartották számon.
- A saját otthonukban kínozták meg őket testileg és lelkileg egyaránt. Listát vezettek róluk, és a házaikat felajánlották a pártfunkcionáriusoknak, nekik pedig ki kellett költözniük a nyári konyhába vagy a kamrába. A beszolgáltatáskor nem számított, hogy mit termesztettek a földjükön, akinek szőlője volt, azon is behajtották az előre kiszabott mennyiségű gabonát.
A gazdák és családjuk minden személyes iratába, a gyerekek iskolai naplójába is "K" betűt írtak a nevük mellé. Ezek a fiatalok nem tanulhattak tovább. Csak úgy volt esélyük kitörni elkeseredett helyzetükből, ha elmentek a városokba dolgozni, két év után már munkás származásúnak számítottak, így tanulhattak tovább. Többségük nem tért vissza szülőfalujába.

Akikre felnéztek
- Minket, reformátusokat különösen is érint az ő szenvedésük, hiszen amikor ezeket a gazdákat meghurcolták, az egyház gerincét törték meg. A falvakban, a mezővárosokban ők alkották a presbitériumot, a faluban felnéztek rájuk, mert vitték valamire - fogalmaz a képviselő.
- Nem voltak kizsákmányolók, hanem munkát adtak azoknak, akiknek nem volt saját földjük. Takarékoskodtak, spóroltak azért, hogy a két hold szőlő mellé vehessenek egy másik hold szőlőt, hogy minél nagyobb gazdaságot hagyhassanak gyerekeikre, unokáikra.
A politikus szerint fontos, hogy az iskolákban is megemlékezzenek a magyar gazdák meghurcolásáról, hiszen a fiatalok az ő példájukból megtanulhatják, mit jelent keményen dolgozni.
- Nemzedékről nemzedékre ők termelték meg a mindennapi kenyerünket szó szerint. Kecskemét is azért lett "hírös" város, mert ezek a gazdák termeltek olyan gyümölcsöt, barackot, szőlőt, ami híressé tette a várost. Ugyanez igaz a többi mezővárosra, például Hódmezővásárhelyre, Ceglédre vagy Nagykőrösre.

Az emlékezés helye

Van, aki csak egy nap, de van, aki egész életén át emlékezik. Kecskeméten a városházával szemben állítottak emlékművet a kulák üldözés alatt tönkretett magyar gazdák tiszteletére.
- Nem véletlen az elhelyezés, hiszen a városházával szembeni épület egykor az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) székháza volt. Februárban, amikor a ház előtt álló kopjafánál emlékeztünk a kommunizmus áldozataira, odajött hozzám egy asszony és azt mondta: "Tudja, nagytiszteletű úr, az édesapámat ebben a házban verték agyon mint kulákot".

Az emlékezés lépcsői
Az Üldözöttek emlékművét, Szemők Zsuzsanna alkotását ma délelőtt adták át Kecskemét főterén.

- A rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő meg egyszerűen el se megy; ködszerűen üli meg a tájat és az elmét - idézte Illyés Gyula szavait Kövér László. Az országgyűlés elnöke ünnepi beszédében a múlttal való szembenézés fontosságáról is szólt, hiszen ezek a találkozások és az emlékmű is a múlt elrendezésében segítenek.

Az ünnepségen a három történelmi egyház képviselője, köztük Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást.

- Két fölfelé tartó embert látunk, és aki fölfelé tart, grádicsokat jár. A mélységből tart fölfelé, a fájdalomnak a grádicsfokait járja meg, a küzdelemből az eredmény felé, a kudarcból a remény felé, a halálból az élet felé.

Dobó Márta
Fotó: Füle Tamás