„Hát Istennek legyen hála,
Hogy megadatott itten élnem
És meghalnom érted hazám, földem.”
Szenes Hanna: Meghalni (részlet)

Üres padok
„Üres padok” címmel állítanak emléket a holokauszt áldozataivá vált zsidó származású diákoknak  a Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által kezdeményezett program keretében az érintett oktatási intézményekben. A Baár- Madas Református Gimnázium is csatlakozott ehhez a szép, az emberi méltóságot a középiskolások között helyreállítani kívánó törekvéshez, és november 4-én a gimnázium falára emlékjel került. 

Szenes Hanna mártírhalált halt fiatal költő a Baár–Madas Leánynevelőintézet diákja volt, érettségit Áprily Lajos igazgatósága és Ravasz Boriska osztályfőnöksége alatt tett.  A 23 éves korában meghalt költőnő emlékére állított szimbólummal az iskola nemcsak megőrzi, hanem továbbviszi azt a szellemi és lelki kincset, amelyet a vészterhes és ellenséges időkben is képviselt: a gyűlölködés és ellenségeskedés helyett hirdetni és megélni a befogadást.

Az ünnepségen részt vett Balog Zoltán református püspök, Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, Kirschner Péte, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség közalapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere.

Tombor László, a gimnázium igazgatója köszöntötte a megemlékezőket. A középiskolás évek jelentőségéről beszélt. Ebben az életszakaszban választunk vagy utasítunk el mintákat, amelyek egy életre szólnak. Ezért is fontos ennek az emlékjelnek a szimbóluma, amely innentől kezdve minden Baár–Madasos diáknak üzen.

Emlékjel
Kirschner Péter, aki kezdettől fogva szívügyének tekinti az emlékek feltárását és az emlékjelek elhelyezését, arról az élményéről beszélt, ami a program címét ihlette: üres padok a teremben. Számára a közösség megtartó erejét jelentette tanulóként a tanítás előtti zsivaly, amikor mindenki beszámolhatott az előző napi, vagy esti élményeiről. Amikor padokon vagy a székeken ülve fesztelenül lehetett beszélgetni. Szomorúan idézte fel, hogy Magyarországon a második világháború előtti években már egyre gyakrabban maradt üresen egy-egy pad az osztálytermekben, mert sok diákot eltiltottak származása miatt a tanulmányai folytatásától. Hálás szívvel tért ki arra, hogy a Baár– Madas mellett voltak még gimnáziumok, mint a Bethlen Gábor Református Gimnázium is Hódmezővásárhelyen, melyek ekkor is befogadták a máshonnan elküldött fiatalokat. Nagyon sok fiatal pedig kényszerből, a zsidótörvények miatt hagyta el hazáját, rengeteg szárnypróbálgatás előtt álló tehetség végül nem itthon bontakozott ki.
Szenes Hanna is üldözött volt zsidó származása miatt, mégis visszajött, hogy segítsen az övéin. A brit hadsereg ejtőernyőseként azért vállalt szerepet egy katonai akcióban, hogy az emberi méltóság sérthetetlen maradhasson. Tragikusan fiatal élete előtt, amelyet feláldozott, róhatjuk le tiszteletünket.
A MAZSIKE elnöke köszönetét fejezte ki a tanárok és diákok kutató munkájáért, akik sokat tettek az együttélésünk megerősítésének érdekében. Szenes Hanna gimnáziumi éveinek feltárásában Berényi Eszter, az iskola magyartanára vállalt jelentős szerepet.

Balog Zoltán is az üresség felől ragadta meg a program fontosságát. „Ami üres, azt előbb utóbb betölti valami.”  Életünk megannyi területén teszünk így. Ha hiányt vagy ürességet érzünk, gyorsan be akarjuk tölteni. Hacsak nem döntünk úgy, hogy megőrizzük az ürességet, mert jelentősége van, mert üzenetértékkel bír. Az „üres pad” üzen. Érezzük és lássuk meg a hiányt, amit a borzalom ütött! Nézzünk szembe a hiánnyal, a sebbel, amit a holokauszt ütött a magyarokon! Az üres padok hirdetik a veszteséget. A gyűlölet, amely szétáradt az akkori világban, szétszakított megannyi kapcsolatot, szépreményű jövőt. A veszteség pótolhatatlan. Szenes Hanna az áldozatok közt is hős volt. Ártatlan volt, áldozat és mártír, aki mindvégig ragaszkodott elveihez, identitásához, hősként szembe mert szállni az elnyomóival.

Balog Zoltán az ünnepi megemlékezést azzal a gondolattal zárta, hogy ne bagatellizáljuk a másik ember ellenséggé, idegenné nyilvánítását. Ne engedjük betemetni a hiányt! Tartsuk, őrizzük, tudatosítsuk a hiányt!  Mert embertársaink megbélyegzésének következménye van. Ne álljunk be a gyűlölködők közé és mellé sem, ne mentegessük őket, sem szóval, sem tettel, sem gondolattal, vagy mulasztással. Mellé kell állni az ilyen ügyeknek, mint ez a kezdeményezés és fel kell szólalni, hallatni kell a hangunkat, hogy ne történhessenek ilyen diszkriminációk.

Az emlékjel egy fatörzs metszete, amelynek évgyűrűiből kivéstek egy darabot. A fa élt tovább, de életében ott maradt látványos módon a külső beleszólás nyoma, a fájdalom és a hiány.  Ebbe az ürességbe kerülnek bele azon fiatalok nevei, akik életüket vesztették és üzennek a ma élő diákoknak és mindannyiunknak a kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés fájó valóságáról. Ők csillagok. 

„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk
Ezek a fények csillognak és különösen,
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”
(Szenes Hanna)