Ferenc pápa a „kígyó logikájának” nevezte az álhíreket 2018-ban, a tömegtájékoztatás 52. világnapjára kiadott üzenetében, kifejtve, hogy az Évát megkísértő kígyót tekinti a legelső álhírterjesztőnek. A katolikus egyházfő egyúttal az újságírók felelősségére és küldetésére is kitért. Úgy tűnik, mintha a világ meg sem hallotta volna intését, hiszen a COVID-járvány és az ukrajnai háború a dezinformációk egymással való versengésének korszakát hozta el.

A Parókia portál számára azonban fontos az erről zajló virtuális párbeszéd. 2021-ben ennek fényében cikksorozatban jártuk körül a médiához fűződő ellentmondásos viszonyunkat. Az első részben a média működéséről és a hitelesség korlátairól írtunk, a második részben a média igazságáról és az újságírók feladatáról, mozgásteréről és felelősségéről, a harmadik részben pedig arról, mire érdemes figyelni médiafogyasztóként.

A párbeszéd jegyében ezúttal a Szólj Be a Papnak!-sorozat legutóbbi alkalmáról írunk, amelyre Álhírek csapdájában - hol az igazság? címmel került sor 2022. május 25-én. Az est moderátora Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője volt, beszélgetőtársai pedig Ablonczy Bálint újságíró; Bella Violetta református lelkész; valamint Kuzmányi István római katolikus diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője voltak.



Minek van ma hírértéke?
Ablonczy Bálint szerint ma már nem beszélhetünk „a” médiáról. „Ilyen Magyarországon utoljára a kilencvenes években létezett, amikor valóban 4-5 ember döntötte el, mi számíthat hírnek. Most pont azt érezzük újságíróként, hogy nincs igazán hatása a munkánknak” – fejtette ki. Ennek egyik oka, hogy „fake news” felkiáltással is karanténba lehet zárni valódi híreket, a másik pedig, hogy a szenzációhajhász sajtónak az emberi kíváncsiság miatt mindig nagyobb lesz az olvasottsága. Az újságíró ugyanakkor elismerte: a bulvár is szakma, amit meg kell tanulni jól végezni, mert nem könnyű 1500 karakteres keretbe beleférni.

Az álhírek eltanulták a bulvár populizmusát, ráadásul cáfolataik sokkal kevesebbeket érnek el, ezért kordában sem lehet igazán tartani őket. Sok országban vannak például nagy médiaszervezetek, amelyek kísérleteznek az ellenőrzés különféle formáival, de mivel ugyanúgy betagozódnak a médiaháborúkba, ezért – Ablonczy Bálint megfogalmazásában – a minőségellenőrzés a cenzúra egyik fajtája lett. „Ez nem magyar probléma, hanem globális jelenség. Mind buborékokban vagyunk. A kérdés az, hogy ennek tudatában vagyunk-e, mert a befolyása ellen csak az egyén tehet” – figyelmeztetett az újságíró.

Kuzmányi István szerint a hazai katolikus egyházi sajtónak abból a szempontból könnyű dolga van, hogy építhet a hivatalos nemzetközi katolikus egyházi sajtó híreire. De hírfogyasztóként úgy látja, még számukra sem úszható meg az egyéni utánajárás, ha tisztán akarnak látni. Bella Violetta úgy látja, a bulvárosodásnak csak az egyik oka az, hogy valamivel folyamatosan ki kell tölteni a flekkszámot a lapokban. „Borzasztóan vágyunk arra, hogy olyan tükörbe nézhessünk, amelynek a képéhez képest jobbnak láthatjuk magunkat, ezért olvasunk szívesen botrányokról” – mondta a lelkész.



Merre keressük az igazságot?
Bárkivel előfordulhat, hogy álhírek áldozata lesz, és nemcsak akkor, ha vágyait összekeverné a valósággal. „Olyan korban élünk, ahol azonnal tudni kell válaszolni mindenre, és ez megnehezíti a tájékozódást” – fogalmazott Kuzmányi István. Ablonczy Bálint elismerte, hogy még a napi 10-12 órát hírekkel foglalkozó újságírók is hibázhatnak: „Mi, keresztyének nagy történetként értelmezzük a valóságot, ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent nagy történetekbe ágyazva értelmezzünk, pedig kisebb, emberi tényezők is szerepet játszanak az események alakulásában.” Hozzátette: mindig törekednünk kell az igazság keresésére.

Az újságírói függetlenség kapcsán elhangzott: a függetlenség nem azt jelenti, hogy az újságírónak nem lehet véleménye, és azt sem, hogy nem férhet bele semmiféle hírértelmezés. „Újságírókként történeteket mesélünk el, és ebbe belekerül a látásmódunk, érzelmi attitűdünk is. Nem kell ezt tagadni, de ez nem ad felmentést az alól, hogy igaz történeteket írjunk meg” – magyarázta Ablonczy. Kuzmányi István ehhez hozzátette: nekik katolikus szemmel kell ránézni a hírekre, de ettől még nem lehet számukra kényes egy téma sem. Meglátása szerint az viszont gond, hogy ha valaki csak véleményt közvetít.

„Mi csak közelíthetjük az igazságot, de az messze több, mint amennyit megismerhetünk. Saját magam életének se lehetnék hiteles tanúja, mert sok mindenből csak érzések és benyomások maradnak meg. Vigyáznom kell arra, hogy utólag akaratlanul se hamisítsam meg a velem történteket” – vallotta meg Bella Violetta. „Mennyire felszabadító, hogy Jézus azt mondja, hogy Ő az Igazság! Azért kérek bölcsességet Istentől, hogy minél jobban megismerhessem őt, és ezáltal kerüljek közelebb az Igazsághoz. Az Úristen triggereléssel dolgozik rajtunk. Érdemes hagyni ezt neki, mert többek leszünk általa. De ehhez alázat kell.”



Hol kezdődik a felelősségünk?
A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború mellett a beszélgetés résztvevői nem mehettek el az álhírek belpolitikai vonatkozásai mellett sem. Nézői kérdésre válaszolva elhangzott: fontos különbséget tenni újságíró és propagandista között. A legélesebben ott húzható meg a határ, ahol a hírek elhallgatása kezdődik. „Borzasztóan rossz fejlemény, hogy újságírók helyett katonák írnak cikkeket. A szavaink emiatt elveszítették a jelentőségüket” – vélte Ablonczy. „Az ezzel a legnagyobb gond, hogy ha az ember elveszíti a bizalmat, azt szinte lehetetlen visszaszerezni. Az embernek minden szaváért felelősséget kell tudnia vállalni.”

Kiemelte: elfogadhatatlan, hogy választási időszakban a közpénzből fenntartott közmédiában az ellenzéki miniszterelnök-jelölt csak öt perc megszólalási időt kapott, függetlenül attól, hogy egyébként mit gondolunk a személyéről. „Az ilyen lépések a közösségi létünk alapjait kérdőjelezik meg, mindenkit mérgezve, beleértve a közmédiában dolgozókat is.” Az újságíró ugyanakkor elismerte: a magyar sajtónak is nagy felelőssége van abban, hogy a politika idáig vihette a helyzetet. „A háborús szembenállásunk a kollegiális szolidaritást is ellehetetlenítette. Nem voltak közös szabályaink, és közös értékrend híján nem alakult ki valódi közösségünk.”

Kuzmányi István az egyház közéleti felelősségéről elmondta: nem hisz abban, hogy az egyháznak minden egyes ügy kapcsán közleményt kellene kiadnia. „Ha felnőttként kezeljük az olvasókat, akkor építhetünk az egyéni felelősségre. De van más mozgástér. A háború kapcsán például lehetőségünk nyílt ukrán katolikusok hangjait közvetíteni a magyarok számára. És voltak papok, akik nyíltan elítélték az orosz agressziót, például Pál Feri atya.”

Bella Violetta úgy látja, keresztyénként egyre kevésbé merünk beleállni ezekbe a vitákba. „Ma nagyon más a helyzetünk, mint például Luther vagy akár Ravasz László idején, amikor az egyház még hangadó és fő tartalomközlő volt a társadalom számára. Emellett ma már rengeteg egyházvezető szkeptikus is a médiával szemben. Én sem hiszek a közlemények kiadásában, az szereptévesztés lenne. Sokkal inkább a kisközösségekben zajló építkezésekben hiszek. Az egyház fő üzenete se nem jobboldali, se nem baloldali, hanem evangéliumpárti, ezért nekünk a tiszta evangéliumot kell hirdetnünk.”


Barna Bálint
Képek: Szólj Be a Papnak!