Porból és leheletből
Hogyan gondolkodik a testről a pszichológia, az orvostudomány és a teológia? – ezzel a kérdésfelvetéssel indult a kerekasztal-beszélgetés Bálint Anna teológus vezetésével. A válaszadást Szabóné László Lilla református teológus kezdte meg:
„Talán elmozdultunk már a trichotóm és a dualista gondolkodásmódból, mégis bennünk élnek ezek a kategóriák, ezért hajlamosak vagyunk külön gondolkodni a testről és a lélekről. A bibliai héber gondolkodás azonban nem választja külön őket, a két testkifejezés csupán azt hangsúlyozza, hogy az Isten képmására megalkotott ember testi mivoltában hogyan van jelen itt a földön. Isten a föld porából teremtette az embert, és élet leheletét lehelte bele, így lett élő lénnyé, azaz nefessé. A bászár kifejezés pedig azt hangsúlyozza, hogy minden, ami test, mulandó; és ami fenntartja, az az Istentől kapott élet. A test tehát nem választható el Istentől. Miután megteremtette, azt mondta rá: igen jó. Csakhogy minden olyan rendszer, amelyet magára hagyunk, a szétesés állapotában van. A test tehát akkor tud „igen jó” lenni, ha megmarad az élet forrásával, vagyis az Istennel való kapcsolata.”

Arra a kérdésre, hogy a lelki életünket leválaszthatjuk-e testi mivoltunkról, a teológus azt mondta: „Jézus Krisztus testben jött el. Ezért lehet életigenlő a keresztyénségünk. A betegség és a testi szenvedés kérdésére is Isten megtestesülésében rejlik a válasz. Abban, ahogy Jézus a betegek felé fordult, és abban, ahogy ő maga megélte a testi szenvedést.”

A lélek hangja
Tapolyai Emőke klinikai szakpszichológus, szexológus elmondta, test és lélek olyannyira elválaszthatatlanok, hogy egy-egy terápiás beszélgetésen rákérdez páciensei testi tüneteire is. „Ilyenkor azt kell néznem, hogy a test mit akar szimbolizálni, vagyis a lelkem mit üzen a testemen keresztül. Az ekcéma, a pánikroham, a depresszió, a szexuális problémák vagy a székrekedés mind utalhatnak valamilyen lelki bajra is. Bár sokan csak a külső tünetekkel törődnének, a testet mindig úgy figyelem, mint a lélek hangját. Van, hogy a lélek üvölt, sikít: vegyél észre!”

Fájdalomra még több fájdalom
Mindennek az az oka, hogy társadalmunk olyan elvárásokra épül, amelyek totális kontroll alá helyeznek bennünket – magyarázta a felsővezetőkkel is foglalkozó szakember. „Az életünk kimenetelét akarjuk mi magunk is kontrollálni, eközben pedig észrevétlenül kizsigereljük a testünket és megtagadjuk a lelkünket. Ez viszont megbosszulja magát. Az egymással és önmagunkkal szemben támasztott követelőzésekkel az ember tárgyiasítása történik ma, és ez az egyik legnagyobb vétek. Felsővezetők egyre többet és többet csikarnak ki a testükből, még több órát töltenek a számítógép előtt, és még kevesebbet mozognak. Ráadásul a lélek régi sebe követeli a fájdalomcsillapítást – sokan ezért törnek még magasabbra.”

El nem pusztítható méltóság
„Amit a szüleinktől kapunk, attól valamik vagyunk. Azt viszont, hogy emberi személyek vagyunk, Istentől kapjuk – tőle vagyunk valakik” – fogalmazott Csókay András idegsebész. „A fogantatásakor azonnal a személyes létbe emeli a két sejtet, mivel lelket ad neki. Isten nézőpontja az, hogy személy vagy, és szeretlek téged. A pusztulásra ítélt anyagnak az emberi személy el nem pusztítható méltóságot ad.”

A test feltámadása
Az orvos szerint ezzel együtt a keresztyénség a legmateriálisabb felfogású vallás a mintegy háromezer vallás közül. „Odáig Platón is eljutott, hogy a lélek halhatatlan – ez sok vallásban benne van. Azt azonban, hogy a testünk is az, csak Krisztus mutatta meg feltámadásával. Az, ahogy az utolsó vacsora termében megjelenik, arról beszél, hogy ugyanúgy megölelhetőek leszünk, ahogy Krisztus megtapintható, és ugyanúgy enni fogunk, ahogy ő halat evett a tanítványokkal. A mi testünk is föl fog támadni, a dicsőséges testnek azonban nincs idő- és létkorlátja. Magasabb rendű, mégis test.”

Betegség és halál
Mit kezdjünk mégis a testet romboló betegség és a halál kérdésével? – vetette fel a beszélgetés moderátora. Szabóné László Lilla azt az esetet idézi fel, amelyről az evangéliumok tudósítanak: amikor a tanítványok meglátták a vakon született embert, azt kérdezték Jézustól: ki vétkezett, ő vagy a szülei. A teológus rámutatott: a kérdés alapját az adja, hogy az Ószövetség idején a betegséget Isten büntetéseként értelmezték, míg az egészség Isten áldásának jele volt.
„A lélektan óta tudjuk, hogy betegségeink belső lelki programok fizikai kivetülései is egyben – gyakran öröklött programok, családi minták ezek. Ma, amikor megint összekötjük a testet és a lelket, ismét előjön a kérdés, hogy ha beteget látunk, hogyan értelmezzük betegségét. Az X és az Y generáció szülöttei (a hatvanas-hetvenes, illetve a nyolcvanas-kilencvenes években születettek) magukba néznek, gyakran bűntudatot is éreznek, ha megbetegszenek. Ezért egyre aktuálisabb Jézus válasza: nem az a fontos, ki vétkezett, hanem az, hogy megmutatkozzék rajta Isten dicsősége – és odamegy a vakon születetthez és meggyógyítja őt. A betegség mindenképp a bűn alá rekesztett világ velejárója. Jézus Krisztus viszont azért jött el, hogy rámutasson a gyógyító Istenre, aki egészséget akar nekünk adni.”

Szabadság és szabadosság
Tapolyai Emőke hangsúlyozta: a lélek állapota kihat a testre. „Sokan tagadják, hogy tüneteik lelki okokra vezethetők vissza, mások szerint ma már minden pszichoszomatikus. Azt hisszük, minden tagadás, ezért mindent engedélyezünk – nagy veszély ez is, hiszen a szabadsággal nő a szabadosság. Ami tény, hogy betegségek még mindig vannak, és az emberek még mindig meghalnak. Egy bukott világban tisztában kell lennünk vele, hogy lehet, hogy a lelkünk beteg és amiatt az a testünk is, miközben az is lehet, hogy a lelkünk egyenesben van.”

Gyász és halálfélelem
A kanapén a halál két formában látható: az egyik a halálfélelem, a másik a gyász – folytatta a pszichológus. „A bizonytalanság az egyik legnehezebben elviselhető tényező az ember számára. Minél inkább a saját racionalizmusomra támaszkodom, annál félelmetesebb a halál, ami irracionális. A halállal szemben egyedül az Istenbe vetett hit nyújt biztonságot. A gyászra a feltámadás a válasz, ami utánozhatatlan csoda, az örök élet alapja. Utolsó ellenségként eltöröltetik a halál – mondja a Szentírás. Ami nekünk ellenség, Istennek is az, és a jó hír az, hogy ennek egyszer vége lesz. Mert ez már elvégeztetett a kereszten. Ha ebben hiszünk, sem a saját racionalitásunk biztonsága, sem a másik elvesztése nem lesz akadálya a reménységnek.”

Isten ott van
Isten a szenvedővel éppúgy közösségben van, mint a hálaadóval, aki mégis meggyógyult – fogalmazott Csókay András. A kisgyermekét néhány éve elvesztő édesapa állítja: Krisztus ott van, ahol a veszteség történik, ott, ahol a halál leselkedik az emberre, akár a műtőben is. „Isten némasága nem jelenti azt, hogy Ő nincs ott. Krisztus, miután felkiáltott: Atyám, Atyám, miért hagytál el engem, kimondta azt is: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”

Ami van, annak szabad megtörténnie – tette hozzá. „Isten minden pillanatban a legjobbat teszi velem, az más kérdés, hogy akár egy élet is kevés rá, hogy megértsem. De ami vigasztal: hogy az örök élet itt és odaát is ugyanaz a dimenzió, aki meghalt, az ott van. Ha Krisztus szavait komolyan vesszük, a halál a létünk egy állomása.”

Azért a bűneinknek lehet hozadéka a testre nézve. „Az alkoholista is belehalhat megtérése után a májbetegségbe, és számolni kell a stresszel is, ami ráömlik az ártatlanokra. De a Down-szindrómás nem abban a testben támad fel, az idős beteg sem, mint amelyben a földről eltávozott, hanem friss, üde, dicsőséges testben.”

Az igaz szerelem
Mit kezdjünk a vonzalommal, vagyis hogyan élhetünk testi mivoltunkban Istennek tetsző életet? – hangzott a következő kérdés. A szó Csókay Andrásnál maradt: „Ahogy az állatokban, úgy az emberekben is munkálnak ösztönök, de mi attól vagyunk személyek, hogy tudunk parancsolni a testnek, akár a hajlamnak is.”

Nem minden szerelem, ami annak látszik – folytatta az idegsebész. „Az idős emberek négy órát ott tudnak ülni egy kórházi ágy mellett, mert azok a legszerelmesebbek egymásba, akik hosszú ideje együtt élnek. A szerelmet tegyük arra a piedesztálra, amin ott van a sírig tartó hűség, a többit nevezzük ragaszkodásnak.”

Vonzalomtól a függésig
Tapolyai Emőke azt mondta, sokan számolnak be arról, hogy nagyon szeretik a társukat, pedig nem ő volt az ideáljuk. „Manapság nem az olaj, a fegyver vagy az antidepresszáns a legnagyobb piac, hanem a szex, és mi alaposan át vagyunk verve. Minden a szikráról szól, mintha minden azon múlna, pedig a szerelem hormonálisan másfél évig tart. Amikor vonzódunk valakihez, gyakran arra érzünk rá, hogy a másik genetikailag hogyan kapcsolódik hozzánk. A vonzalmunk attól is függ, hogy a lelkemnek milyen vágyaira válaszol a másik. Aki nagyon figyel rám, fontosnak tart, az a vonzóbb. Ugyanígy az is, aki felszabadult – függetlenül a külsejétől –, mert mellette én is felszabadultabb leszek. A vonzalom tehát attól is függ, mire kapok választ a másikban. Ez rendjén is van így, de ha ő a fájdalomcsillapítóm, az újabb fájdalmat okoz. Előbb-utóbb elveszti ugyanis a hatását, és akkor az adagot növelni kell – ez pedig már nem más, mint függőség.”

Egész ember
A párkapcsolatban a hiedelmekkel ellentétben nem az összeadás, hanem a szorzás elve működik: félszer fél egyenlő egy negyed – tette hozzá a szakember. „Ha egymásban akar két sérült ember kiteljesedni, abból egészségtelen kapcsolat lesz. Krisztus viszont azt mondja: ő teljesít ki. Ez jó hír, mert ahol az én képességeim véget érnek, ott kezdődnek a csodák. Isten tesz százassá, pedig nem vagyok az. Így lehetek egyszer egy, azaz egy. Ha hajlandó vagyok többet fektetni a másikba, ha elköteleződöm, annak a gyümölcse a közösen megtett, hosszú út. A szikrának van igazsága, de élhetünk a döntési szabadságunkkal: gondolkodhatunk hosszú távon is, nem csak a pillanatban.”

A szeretet három arca
Istent és embert, embert és embert többféle szeretet köt össze a Biblia szerint – erről Szabóné László Lilla teológus beszélt. „Az erósz az a vonzalom, amely birtoklási vággyal jár együtt, és a másik által keltett űr betöltésére igyekszik. A fília arra való törekvést jelent, hogy egybeszerkesszük értékeinket, míg az agapé olyan szeretet, amelyik le tud mondani önmagáról. A férfi és nő közti vonzalom a szeretet első lépcsője, az erósz, amely elindít egymás felé. Az Istent dicsőítő dalok Vonj magadhoz típusú sorai Isten iránt mutatják meg ugyanezt az érzést. Az értelmes, rendezett élet felé Isten vezet egy párkapcsolatban, de ebben is szabad akarat van. Sok ezer évig nem vonzalom alapján köttettek a házasságok, hanem a szülők választották ki gyermekük jövendőbelijét, és az is szentségi házasság volt, Isten akarata. Mert a házasság életközösség, amiben két ember dönthet arról, hogy nemcsak a saját hiányairól szól a kapcsolatuk, hanem a másikról és Istenről is. Egyébként a hiányaink is változnak. A megszentelődés útján eljuthatunk oda, hogy ha a másik bizonyos dolgokban nem változik is, meghozzuk az áldozatot agapészeretetből. Jó ilyenkor visszagondolni annak a vonzalomnak az erejére, amely elindított minket egymás felé. Ez olyan időszak a párkapcsolatban, mint az életutunkban a gyerekkor. Később már más feladataink vannak, újabb fázisok váltják fel ennek a helyét.”

Az isteni képmás
Arról, hogy mi az örök szerelem titka, Csókay András beszélt. „Annak, hogy a feleségemmel negyvennégy év után is szerelmesek vagyunk, három oka van: az elköteleződés, az intimitás és a szenvedély. Nagy kérdése mindenkinek, hogy ez utóbbit hogyan lehet fenntartani. Ha fel tudod ismerni a másikban minden reggel Krisztus arcát, az isteni képmást, akkor nem tudod megunni a társad, mert ez mindig sok újat tud adni lelkileg és testileg is. Felismerni úgy tudod, ha magadban is felismered. A csendbe visszalépve, nap mint nap a szív mélységével imádkozva.”

A kedvenc testrész
A testről szóló beszélgetést stílszerűen egy rövid körkérdés zárta: kinek mi a kedvenc testrésze. Csókay András – nem meglepően – az agyat választotta. „Azért az agy a kedvencem, mert lelepleztem. Nem attól vagyok emberi személy, hogy van agyam. Ez átverés. Az agy ugyanolyan kivitelező szerv, mint a kislábujj körme, csak picit bonyolultabb. A gondolat, a megbocsátás, a szeretet, a szabad akarat nem az idegsejthálózat terméke – mindez a bibliai értelemben vett szívből jön, az agy csak kivitelezi.”

Tapolyai Emőke a kezet választotta. Mint mondta, nagyon szeret sok beszéddel és gondolkodással járó munkája után főzni, kertészkedni, alkotni – a kettő jól kiegészíti egymást. „Ma már az embereknek nincs hobbijuk, pedig abban is hasonlítunk Istenre, hogy alkotók vagyunk. Ha nagyon ki vagyunk merülve, lehet, hogy eljött az ideje, hogy alkossunk, ne csak hasznosak legyünk. Ha lelassulunk, képessé válunk érezni, és Istent is megtapasztalhatjuk érzelmeinkkel.”

Szabóné László Lilla az egész testet beborító bőrről beszélt. „A bűneset után adta Isten az emberre a bőrruhát. Ez jelent védelmet, ezzel kapcsolódunk másokhoz, ugyanakkor ez is határol minket. Ez az, ami mindvégig él rajtunk, ahogy változik az arcunk, a testünk. Olyan jó lenne megélni mindig azt a kort, amiben vagyunk! A mai világ elrejti az idő múlását, csak az alakot akarja mutatni, de a bőr tökéletlenségét hibának láttatja. Eltüntetjük a pigmentfoltokat, pedig a bőr beszél – rólunk beszél.”

Képek: Füle Tamás, Thaler Tamás