Felkarolja a Károli Gáspár Református Egyetem külföldről érkezett idegen nyelvű hallgatóit, sokszínű programokat szervez nekik, rendelkezésükre áll, ha szükségét érzik, és arra törekszik, hogy lebontsa köztük a kulturális falakat – Csatai Viktória református lelkipásztor az egyetemi lelkigondozói szolgálat keretein belül magát elsősorban támogató személyként látja, de ha úgy adódik, akkor akár a szekuláris háttérből érkező vagy épp muszlim fiatalokkal is szívesen beszélget vallásról, hitről. A hozzá forduló nemzetközi hallgatók hátterének köszönhetően itthon kevesek által ismert világban mozog, ezért tartottuk fontosnak, hogy bemutassuk szolgálatát.



Jelenlegi munkájához nélkülözhetetlennek bizonyult az a szemlélet, amelyet elmondása szerint elsősorban Pásztor Jánosnak, budafoki lelkipásztorának köszönhet, aki öt évet szolgált Kenyában misszionáriusként. „Hittanórákon gyakran mesélt kenyai élményeiről, és ezek mélyen megmaradtak bennem. Arról beszélt nekünk, hogy minden ember ugyanannyira tiszteletre méltó és szerethető, bőrszínétől, nemzetiségétől, vallásától függetlenül, és hogy sokkal több a közös bennünk, mint az, ami elválaszt. Az ő személye nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy elvégezzem a lelkészképzést. Hasonlóan nagy hatással volt rám Budafokon Nagy Péter lelkipásztor is, aki gondoskodó attitűdjével vált példaképpé, valamint azzal, hogy egyszerre volt szíve és esze” – mesélte nekünk Csatai Viktória.

Ő maga a debreceni teológia mellett a SOTE lelkigondozói képzését is elvégezte, hogy kicsit jobban elmélyedjen az emberi működésben. „Ott tanultam meg, milyen attitűd az, amelyben egy másik ember meg tud nyílni és biztonságban érzi magát. Ez nemcsak a mostani munkakörömben fontos, hanem minden alapvető emberi interakcióban.” Szintén hasznos tapasztalatnak bizonyult, hogy három és fél évet töltött családjával Brüsszelben, ahol többféle nációval kapcsolatba került. Néhány kultúrát ott látott életében először. „Sok akkoriban felmerült kérdésemre a károlis szolgálatom során kaptam meg a választ. Ez utólag ráébresztett engem arra, hogy nem véletlenül kerültem oda, ahol most vagyok.”



Falbontás
A külföldieket célzó ösztöndíjak közül a legnépszerűbb az Erasmus, amelynek révén általában fél évre jönnek a hallgatók a Károlira, de Viktória sokkal több olyan hallgatóval találkozik, aki a Stipendium Hungaricummal érkezett – november végén ünneplik meg ennek az ösztöndíjnak a tízéves fennállását. Míg az erasmusosok túlnyomórészt Európából vagy Törökországból érkeznek, addig azok, akik teljes képzési időre jönnek, általában ázsiai, afrikai országokból származnak. Többen pakisztániak és szíriaiak, de van köztük iráni, egyiptomi, jordániai, bangladesi, nigériai és kirgiz is – sorolta a lelkigondozó, aki minden félévben tart nekik egy nemzetközi estet, ahol a bemutathatják magukat és az országaikat.

„Szinte mindig érdekes történeteket hoznak magukkal” – mesélte Viktória. „Olyasmik is kiderülnek róluk, amelyekről el sem tudnánk képzelni, hogy mások számára ez a valóság. A kirgizeknél például még bevett gyakorlat a lányrablás, a muszlim országokból érkezettek pedig egy-egy meggondolatlan internetes bejegyzéssel komoly kockázatot vállalnak, nem ritkán az életük veszélyeztetésével. Ezek a hallgatók látják a különbséget a szabadabb légkörű Magyarország és az otthonuk között. Általában intelligensek és kritikus szemléletűek, és észreveszik saját országuk problémáit, elmaradottságát. Sokszor konfliktust okoz nekik, hogy tanulmányaik után hazamenjenek-e, vagy inkább Európában kezdjenek-e új életet. Ez nagyon nehéz döntés számukra, és rettentően sajnálom érte őket.”

A károlis nemzetközi hallgatói közösséget szerencsére nem jellemzik az etnikai, vallási, politikai feszültségek, sokkal könnyebben megtalálják egymással a hangot, mint népeik. „A pakisztáni és bangladesi hallgatóink úgy tudtak mesélni az országaik közötti háborúról, hogy egyikük sem érezte magát megsértve vagy megtámadva. Olyan jó volt látni, hogy nem az ellenséget látták egymásban, hanem az embert, aki ki van szolgáltatva a történelmi helyzetnek, de akinek a hátterét nem ismerjük! Egy másik nemzetközi alkalmon nagyon szép volt, ahogy egy orosz lány megosztotta velünk, hogy neki most nehéz orosznak lenni, mert rengetegen előítéletekkel állnak hozzá emiatt. Igyekeztem felerősíteni a hangját.”

Kulturális falak persze léteznek közöttük, és ezekkel sokszor szembesülnek is. Ezek a falak azonban nem mind tartósak, és néha, ha ideiglenesen is, de áthidalhatóak. Van olyan hallgató, aki kulturális okokból kerül üdvözléskor mindenfajta testi kontaktust, de egyszer, amikor komolyan aggódtak érte, a pillanat hevében mégis megengedte, hogy megöleljék. Az egymás iránti érzelmek tehát kulturális falakat is lebonthatnak. „Felőlük nézve a mi közegünk nagyon más, mint a sajátjuk, és ez abból a szempontból is izgalmas, hogy nekik köszönhetően saját magunkat is különböző perspektívákból láthatjuk. Másként látja a magyarokat egy nyugat-európai és másként egy ázsiai. Mindkettőből épülhetünk.”

Közeledés
Bár Viktória egyedül dolgozik, szorosan együttműködik az egyetem Nemzetközi Irodájával, főleg adminisztratív és kommunikációs ügyekben. Emellet most egy önkéntes munkatárs is segíti őt az óbudai kollégiumos programok szervezésében: egy amerikai misszionárius, aki egy évre jött ide misszionáriusnak Magyarországra és a Skót Misszióval áll kapcsolatban. Egy másik amerikai misszionárius, aki már több éve Magyarországon van, szintén együttműködést ajánlott fel neki. „Örülök a friss erőknek és az új ötleteknek” – mondta a lelkigondozó. „Már csak azért is, mert a magyar kollégisták érdemi bevonása igen nehéz. Én azért elhívom az alkalmainkra őket is, hátha egyre többük kíváncsiságát keltem fel.”



Az egyetem hallgatói több kollégiumban laknak, sokuk pedig albérletben – még a nemzetköziek közül is. „Az óbudai kollégiumban egyszerre legalább hatvan embert elérek, ezért ott a legkönnyebb a dolgom. Természetesen más kollégiumok lakóit is el szoktam hívni az oda szervezett programokra. Ezeken a részvétel opcionális, rájuk van bízva, hogy melyik alkalomhoz csatlakoznak. Már a bemutatkozó e-mailemben felsorolom, hogy milyen lehetőségeket kínálok nekik, utána pedig rendszeresen írok az egyes programok kapcsán.” Hozzátette: az erasmusosok általában a szemeszterek első felében aktívabbak, a teljes képzést végző nemzetközi hallgatóknak viszont körülbelül az egyharmada rendszeres résztvevővé válik.

A fiatalok – különösen az ázsiaiak – sokan könnyebben megnyílnak ezeken a kollégiumi alkalmakon, mint steril lelkigondozói körülmények között. Olykor le kell küzdeniük a honvágyukat, emellett kulturális sokkhatásként is éri őket az itteni közeg, amelyhez idő kell, hogy hozzászokjanak. „Amikor legutóbb úgynevezett Food Expót szerveztünk, azaz olyan alkalmat, ahol mindenki saját nemzeti ételét kóstoltatta meg a többiekkel, nagyon jó volt látni, hogy együtt sürögtek-forogtak a konyhában. Sokakon látszott, hogy a kezdeti idegenkedés után kezdenek rátalálni ebben a közegben az otthonosságra. Ez is tanúsítja: ha felismerjük, hogy emberek vagyunk és mind hasonló gondokkal küzdünk, akkor tényleg nem a kulturális falakra fogunk koncentrálni, hanem arra, ami összeköt bennünket.”



A koronavírus-járvány időszaka nehezített terep volt az egymáshoz közeledésben. „A legelső ilyen karácsonyra szerveztem egy sétát a Parlament környékén, hogy a keresztyén hallgatóknak legyen valamiféle karácsonyi összejövetele. Végül több volt közöttük a muszlim résztvevő. Számukra is, számomra is emlékezetes séta lett. A rá következő karácsonyon pedig, amikor a járvány már enyhébb volt, kiderült, hogy az egyik pakisztáni fiúnak aznap van a születésnapja. Spontán születésnapot szerveztünk neki csillagszóróval. Nagyon meghatódott, mert náluk nem szokás megünnepelni a születésnapot. Ezek azok az apró mozzanatok, amelyeket azután magunkkal viszünk.”

Kísérés
Bár Viktória jelenlegi munkakörében nem lelkészként van jelen, nem kell teljes mértékben nélkülöznie ezt a szolgálati területet sem. Egyrészt a budafoki gyülekezetben női kört vezet, másrészt a Károlin arra is gondja van, hogy a keresztyén hitű nemzetközi hallgatóknak ne kelljen nélkülözniük a lelki programokat sem. Hogy lelki kísérésükben is érdemben jelen lehessen, beiratkozott az egyetem Spiritualitás és misszió az egyházban elnevezésű képzésére. „Nemcsak tanuljuk a lelki vezetést és kísérünk másokat, de mi magunk is járunk lelki vezetőhöz. Egyszerre vagyunk kísérők és vezetettek. Szükségünk van arra, hogy mi magunk is megtapasztaljuk a támogatotti szerepet ahhoz, hogy mások számára is megadhassuk ennek a lehetőségét” – fogalmazott.



Munkája során többféle vallással is találkozik, az őt megkereső hallgatók nagy többsége mégis szekuláris, ateista. „Egy szekuláris muszlimmal egészen másként kell beszélgetni vallási kérdésekről, mint egy hívő muszlimmal. Én el szoktam nekik magamról mondani, hogy elkötelezett keresztyén vagyok. Az erre nyitottaknak szoktam nemzetközi keresztyén közösségeket ajánlani: reformátusoknak a budapesti Skót Missziót, de rajtuk kívül jó kapcsolatot ápolok az amerikai Danube International Church-csel is, ahol a közös imaalkalmak mellett vannak nem evangelizációs jellegű közösségi programok is. Ez utóbbira még muszlimok is ellátogatnak. Jónak tartom, hogy van lehetőség nyitni feléjük ezeken az összejöveteleken, ahol egyébként meghívhatják őket más programokra is.”

Vallási téren is inkább a közös pontokat keresi a hallgatókkal. „Egyszer muszlimokkal beszélgettem, és egyikük azt mondta, hogy Istent távoli lényként érzékeli. Mivel karácsony volt, én azt mondtam, hogy Isten olyan közel jött, hogy még az anyaméhbe is eljött, éppen ezt ünnepeljük. Erre az egyik muszlim egy Korán-idézettel válaszolt, amely szerint Isten közelebb van, mint a saját ütőerünk. Tehát lefordította magának az én mondatomat egy számára releváns muszlim mondatra, ezáltal ugyanarról beszéltünk. Egy másik alkalommal pedig megosztottam velük istenkapcsolatom egy tapasztalatát, amire egyikük személyes istenkapcsolatával reflektált. Isten jelenléte közös élményünkké vált mindként alkalommal.”




Barna Bálint
Képek: Csatai Viktória, Füle Tamás