Miért (nem) leszek pedagógus? – ezzel a címmel jelent meg tavaly a L’Harmattan Kiadónál Szontagh Pálnak, a Református Pedagógiai Intézet (RPI) igazgatójának és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Pedagógiai Kara főiskolai docensének monográfiája. A Károli Könyvek sorozatához tartozó mű alapjául az az empirikus kutatás szolgált, amely összesen 792 hallgató megkérdezésével gyűjtött adatokat az alsófokú pedagógusképző felsőoktatásban tanulók pálya- és hivatásmotivációiról; többek között a felsőoktatási intézmény típusa (világi vagy egyházi), földrajzi helye (határon belüli vagy határon túli), illetve a hallgatók képzési pozíciója (évfolyama, munkarendje) alapján is elemezve a beérkezett válaszokat.

A szerző a hivatás- és pályamotiváció elméleteinek áttekintése mellett társadalmi és oktatásszervezési összefüggésekre is rámutat. Feltevése szerint napjainkban a pedagóguspálya – beleértve annak egzisztenciális, szervezeti és infrastrukturális feltételeit is – iránti motiváció eltér a nevelés-oktatás hivatása iránti elkötelezettség mértékétől, hiszen az utóbbi megélhető informálisan vagy a köznevelési intézményrendszeren kívüli formában is. Ugyanakkor a pedagógusjelöltek hivatás iránti elkötelezettsége és a pedagóguspálya iránti motivációja kölcsönösen függhetnek egymástól, mert a pályára állást és a pályaorientációt a belső késztetésen túl a nevelő-oktató munka mikro- és makrotársadalmi körülményei, csoportdinamikája is befolyásolhatják.

A pedagóguspálya vonzerejének titka, valamint a pályára kerülők száma, színvonala, motivációja évtizedek óta foglalkoztatja a nemzetközi és hazai szakmai nyilvánosságot. A minőségi oktatás elképzelhetetlen motiválatlan pedagógusokkal, ezért is szükséges megvizsgálni, hogy melyek azok a motívumok, amelyek a pályára vonzzák és ott is tarthatják a pedagógusokat – hívta fel a figyelmünket a könyv fülszövege. 2022-ben hazánkban az év egyik központi témája lett a pedagógusi életpálya kérdése. Aktualitását tehát nem csupán annak köszönheti, hogy a pedagógushiány és ezzel összefüggésben a pedagógus-utánpótlás kérdése egyre inkább a körmünkre ég, hanem annak is, hogy mindez mára már a szélesebb társadalmi közbeszédnek is tárgya lett.

Miért (ne) legyek pedagógus? – ezzel a címmel jelent meg a Károli Podcast legutóbbi adása. A címadás nem véletlenül reflektál a fentebb bemutatott könyvre: a műsorvezető beszélgetőtársa ugyanis Szontagh Pál volt, akit a monográfiájában ismertetettek mellett a pedagóguspálya aktualitásairól is kérdeztek. A műsor során olyan felvetésekre keresték a válaszokat, hogy milyen első benyomásaik vannak a pályakezdő pedagógusoknak, mitől válhat vonzóvá a pedagógus hivatás a pályaválasztók számára, mi a szerepe ebben a társadalmi, erkölcsi és anyagi megbecsülésnek, mi a különbség a pedagógusok hivatásmotivációja és a pályamotivációja között, és milyen szerepe van a hivatásszocializációnak a pedagógusképzésben.

A podcastben is elhangzott, hogy manapság messze nem annyian lesznek pedagógusok, mint ahányra a közoktatásnak szüksége lenne. Ennek a problémának a megoldása azért sürgető, mert nagyon sok pedagógus ötven év feletti, ráadásul mivel elnőiesedett pályáról van szó, sokan már negyven év munkaviszony után nyugdíjba tudnak vonulni, és kevesen lépnek a helyükre: a pedagógusok csak körülbelül egy százaléka pályakezdő vagy pár éve pályán lévő pedagógus. Komoly probléma a pályaelhagyás is. Egyes kutatások szerint azoknak az aránya, akik az első öt évben hagyják el a pedagógusi pályát, megközelítheti a harminc százalékot. Ezért is fontos kérdés, hogy a pedagógusképzésben még bent lévő hallgatók körében milyen motivációk a döntők.

Szontagh Pál elmondta: a hallgatók nagy részében erős a hivatásmotiváció, azaz valóban érdekli őket a pedagógiai hivatás, ők a nevelés és az oktatás iránti elszántsággal jöttek a főiskolára, ugyanakkor a jelen körülmények között a pedagóguspálya mint szakma vagy foglalkozás messze nem ennyire vonzó a számukra. Kontrollcsoportként megvizsgálták azoknak a szakvizsgára készülőknek a motivációit is, akik már legalább 4-5 éve a pályán vannak, és ott is szeretnének maradni. Csak hetven százalékuk válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ha újrakezdhetnék, akkor is ezt a pályát választanák-e. Ez azért is aggasztó jelenség, mert még talán ők alkotják a legmotiváltabb és legelkötelezettebb réteget a pedagógusi pályát választók közül.

A pedagóguspálya vonzóbbá tételéhez a szakember szerint elsősorban társadalmi presztízsének helyreállítására lenne szükség. Annak azonban, hogy a pedagógusi pálya elismert és megbecsült hivatás legyen, nagyon sok tényezője van. Ezek közül csak az egyik az anyagi megbecsültség, amely önmagában szükséges, de még nem elégséges lépés. Kell mellé nagyfokú szakmai autonómia is: annak a tudata, hogy a pedagógusok valóban alkotó értelmiségiek, és nem betanított szellemi munkások. Ahhoz pedig, hogy olyan pedagógusok legyenek a pályán, akik ezzel a szakmai autonómiával élni tudnak, szükséges a pedagógusképzés módszertani modernizálása is. A külső presztízs helyreállításához a pedagógusok önbecsülésének helyreállítása is elengedhetetlen.

Mindezek mellett csökkenteni kell a pedagógusok leterheltségét. Ehhez többek között meg kellene erősíteni a pedagógiai asszisztencia rendszerét, hogy az adminisztratív feladatok nagy részét ki lehessen szervezni a pedagógusi munkakörből. Fontos még a hivatásgondozás, a pedagógusok mentálhigiénéje. A pedagógusokkal kapcsolatos közbeszéd színvonalán is javítani kellene. Ebben a médiának és a véleményformálóknak óriási szerepe van. Szontagh Pál szerint az érdemi változásokhoz nem elég néhány év. Ezeknek a lépéseknek a hatása akkor is legkorábban 10-12 évvel később lenne érezhető, ha holnap kezdődnének el. „De, ha holnap nem kezdjük el, akkor mindig tíz-tizenkét évnyire leszünk attól, hogy érdemben előrébb jussunk” – fogalmazott.


A Miért (nem) leszek pedagógus? című könyv megrendelhető a L’ Harmattan Kiadó webboltjából; a Károli Podcast Miért (ne) legyek pedagógus? című adása pedig meghallgatható Spotifyon, SoundClodon, vagy az Anchor platformjáról.


Képek: L’ Harmattan Kiadó, Károli Podcast, pexels.com