Az orgonaművésszel a Református Zenei Fesztiválon, a Kálvin téri református templomban adott koncertje után beszélgettünk.

Játszott már korábban a budapesti Kálvin téri református templomban?

Korábban a régi orgonán is játszottam, majd az ideiglenes hangszeren is. Az új orgonával most koncerteztem először. Nagy élmény volt, és szeretem a Kálvin téri templom akusztikáját. Érdekesség, hogy az orgona egészen másként szól lent a padsoroknál, mint ahogyan az orgonista odafenn hallja.

Ugyanaz az orgona két különböző élmény?

Ritkán adódig lehetőségem, hogy a gyülekezet vagy a közönség soraiban élvezzem a zenét, de amikor néhány éve itt játszott egy növendékem, nagy élmény volt hallgatni, szépen szólt az orgona.

Napjainkban orgonamuzsikát leginkább templomokban hallani. Hogyan jelenik meg a zenében a spiritualitás?

Húsz éve döntöttem Jézus mellett, hívő vagyok, így az én életemben a hit és az orgonálás szorosan összetartozik. Az utóbbi időben egyre fontosabbá vált számomra, hogy az orgonajáték mellett tájképeket és bibliai igéket vetítsek a hallgatóságnak. Ez nagyon sok pluszt ad a befogadáshoz.

A képek, sőt az igék is mást és mást jelentenek számunkra. Hogyan válogatja össze a képeket, igéket a zenéhez?

Amikor először belefogtam a válogatásba a magam feje után mentem, de egy idő után rájöttem, hogy ez nem működik így. Imádkozni kezdtem, és komoly tusakodás után írtam meg a „programokat” . Johann Sebastian Bach Passacaglia-jához például a teremtésről készítettem képsorozatot. Elsőként mindig a bibliai igét választom ki, majd ehhez keresem a képeket, aminek nem csak a szöveghez, hanem a zenéhez is illeszkednie kell. Ha monumentális zene szól, akkor a kép is nagyobb ívű, a két-három szólamú kisebb részletekhez kamara-jellegű képet választok. Nagyon szeretem ezt a folyamatot.

Hogyan választja ki, hogy mit játszik a közönségnek egy-egy koncerten?

Németországban szereztem az orgonaművészi diplomámat és ott megtanultuk, hogy milyen szempontok szerint dolgozzunk. Érdemes úgy válogatni, hogy az orgona minél több színét megmutathassuk. A Kálvin téri koncerten például Vivaldi lassú tételében az egészen halk regiszterek is szóhoz jutottak.

Melyik zene igazán kedves a szívének?  

Általában az a kedves darabom, amit éppen játszom. Ami viszont egyszer már kedvenc volt, elkísér egész életemen át.  Néhány művet már harminc éve játszom, de néha előfordul, hogy némelyiket félrerakom és pihentetem. Aztán nagy öröm újra előszedni. Az is lehetséges, hogy ugyanazon az orgonán csak egyszer csendül fel az adott mű. A kedvenceknek inkább csak a sorrendje változik, hol egyik, hol másik szerepel az első helyen, de az élboly mindig ugyanaz.

Nekem, átlagos zenefelhasználónak sokszor a hangulatomtól függ, hogy mit hallgatok, milyen zenére vágyom. Hogy van ezzel az orgonaművész?

Ezt a vágyamat leginkább az istentiszteletek kezdő és záró darabjaiban élem ki. A péceli gyülekezetben sokszor visszajelzik nekem, hogy az orgonajátékomból hallják, hogy vidám vagy visszafogottabb vagyok-e.

Honnan kapja az inspirációt?

Természetesen mindig vannak saját ötleteim, de az nem az igazi. Csak Isten adhat igazi inspirációt. Az igeolvasás és imádkozás közben nagyon figyelek, hogy mit mond nekem Isten. A mai napon is volt egy felemelő élményem. A koncert előtt együtt imádkoztunk az egyik orgonaművész kollégámmal, aki hozzám hasonlóan szintén koncertet adott. Jó volt elcsendesedni és tudni, hogy Isten adja az erőt és az inspirációt.

Más odaülni egy ima után a hangszerhez?

Egészen más. Bár az emberek többsége valószínűleg izgul a koncertek előtt. Ebben is különböző típusok léteznek, hiszen van, aki a koncertet megelőző napokban izgul, más közvetlenül a fellépés előtt, vagy akár közben. Én inkább a koncert előtti napokban vagyok feszült, aztán amikor odaülök az orgonához alig várom, hogy kigyúljanak a fények, mint a versenylovak rajtjánál, és indulhat a játék. Isten kegyelméből a koncerteken általában jobban tudok teljesíteni, mint amikor egyedül játszom.

Azt mondják, hogy a művészek egyik legnagyobb feladata, hogy ne próbáljanak megfelelni a közönségnek vagy a kritikusoknak. Ön hogy van ezzel?

Azt a megfelelési kényszert valóban nehéz leküzdeni. Játszottam olyan koncerteken, ahol a padsorokban orgonisták ültek, én pedig görcsösen szerettem volna megfelelni nekik. Mondanom sem kell, hogy ez rányomta a bélyegét a játékomra. Ezért fontos, hogy tudatosítsam magamban, én minden tőlem telhetőt megtettem, eleget gyakoroltam, és kértem Isten áldását. Ezzel a lelkülettel már nyugodt szívvel ülhetek a hangszeremhez. Miközben Vivaldit játszottam a mai koncerten, azt éreztem, hogy a játékom dicsőség Istennek, és betölti az egész templomot. Mikor felszabadultan játszom, nem rettegek, hogy esetleg melléütök egy-két hangot, csak az a fontos, hogy a zene éljen és szárnyaljon.

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás
portrékép: Csizmadia Márta családi archívuma

Az interjú a 14. Református Zenei Fesztiválon készült Budapesten. A Parókia portálon több cikket is olvashatnak a nyár folyamán, amelyet stábunk a Református Zenei Fesztiválon rögzített. Eddigi írásainkat az alábbi linkeken olvashatja.

Ez a mi zenénk! – Juhász Zoltán népzenész

Nem neked kell meghatódni - Bódiss Tamás karnagy

Szeretettel pótolni - Gyermán Júlia hegedűművész

A pillanat művészete - Jazzudvar

Ugyanazt énekelni magyarul - Fesztiválkórus

Farkasok közé - Böszörményi Gergely