A templomfelújítás során az összefogás mellett a körülményekben is egyértelműen megmutatkozott Isten gondviselése – számolt be Végh Miklós, a szolnoki gyülekezet vezető lelkésze.
Több mint öt évvel ezelőtt egy vihar leszakította a toronycsúcson lévő szimbólumot, a rézkakast, amely csodával határos módon senkiben és semmiben nem tett kárt, mivel a villámhárító sodrony megtartotta. A lelkész hálát adott azért is, hogy mindez a műemlék templom restaurálása ideje alatt történt, felhívva a figyelmet az elkorhadt szerkezetű toronycsúcs felújításának szükségességére. Támogató összefogásnak köszönhetően katonai és polgári alpinisták emelték le a viharvert kakast a toronyból, a helyi múzeum munkatársa pedig restaurálta azt, azokból az anyagi támogatásokból, amelyeket a váratlan kiadásra Isten rendelt ki. Majd ismét megtapasztalták Isten ajándékozó szeretetét a régi torony leemelése után, amikor is szokatlan helyről, a torony rézlemezei alól roncsolás nélkül egy rézből hajtogatott boríték került elő. A rézborítékban elrejtve egy csaknem 100 éves időkapszulát találtak, a templomépítés és az első felújítás korából származó dokumentumokkal, melyeket restauráltattak és a vármegyei levéltárra bíztak megőrzésre.

Az ünnepi istentiszteleten, ahol már a templom és a parókia felújításáért adhattak hálát, Takaró András délpesti esperes előfohászában megköszönte, hogy ez a templom a családi szeretet temploma, és hálát adott a reformációig visszanyúló gyökerekkel rendelkező gyülekezetért, amely ma is élő, szolgáló közösség.

Igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök megerősítette: hittel és imádsággal születnek a csodák. Máté evangéliuma 21. fejezetének 18-22. verseit alapul véve . elmondta: életünk terhei gyakran nagy hegyként magasodnak fölénk, amelyeken emberileg lehetetlennek tűnik változtatni. Jézus épp ezekre mutat rá az idézett szakaszban, hogy hittel imádkozzunk értük, és akkor meg fognak mozdulni. „Amikor Jézus a hegyek mozdulásáról beszél, valójában életünk megmozdulásáról beszél. Olyan hit általi változásról, vagy szabadulásról, amely emberi életekben történik, például a gyülekezetben működő Szolnoki Dömösi Kör szolgálatán keresztül” – tért ki erre a meghatározó gyülekezeti csoportra a püspök.

Az egyházközségben sok rétegalkalom, különféle kör működik, melyeknek fontos része az imádság. Minden cselekvés olyan imádkozó emberek közösségéből indul ki, akik nem csupán hitgyakorlatként, hanem valóságos találkozásban szólítják meg Istent, egymással közösségben keresve az Ő akaratát. „Egyházunkban több imádságra lenne szükség” – mutatott rá a az elöljáró –, „hogy döntéseink is imádságban született döntések legyenek.” Ahol vannak kérésre és a hálaadásra összekulcsolódó kezek, akik igazi bizalommal imádkoznak, ott jó döntések születnek. Bizalommal imádkozni azt is jelenti, hogy azt akarjuk, kérjük, amit Isten akar adni, tenni nem feltétlenül a vágyaink, de a szükségeink betöltésére, tökéletesen bízva az Ő akaratában. „Kívánjuk, hogy egyházunkban több imádság, több bizalom legyen, és akkor még a hegyek is meg fognak mozdulni” – összegezte gondolatait az igehirdető.

Az istentisztelet nyilvános presbiteri üléssel folytatódott, a megjelent vendégeket Tarsoly Mária, a gyülekezet főgondnoka köszöntötte. Ezután különleges esemény következett, amikor Végh Miklós lelkipásztor az időkapszulába szánt hitvallásüzenetet felolvasta, majd a dokumentum ünnepélyes aláírására kérte fel a jelen lévő egyházi és világi vezetőket. Az aláírást Kató József harsonaművész, általános gondnok hangszerjátéka kísérte.

Az ünnepi köszöntések sorát Győri Péter Benjámin evangélikus esperes kezdte meg a Királyok 1. könyvéből hozott igei ajándékkal, amely a jeruzsálemi templom szentelésekor elhangzott salamoni imádságból való: „De vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem! Mégis tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem…” (1 Kir 8, 27-29.)

A helyi Ökumenikus Lelkészkör elnökeként hangsúlyozta: igazán csak együtt lehet ünnepelni, mert együtt többet látunk meg Isten szépségéből, igazságából, szentségéből.

Gáspár István szolnoki római katolikus plébános – megvallása szerint a „szomszéd vár várvédője” – a nagy munka utáni megpihenés és együtt ünneplés szükségességéről beszélt.

„A hívő embernek vérében van a hála, és ez a hála ma túlcsordul” – fűzte hozzá.

Az ilyen ünnepi alkalmakon a megszólítandók hosszú sorának végére mindig a gyülekezet marad, pedig ők a legfontosabb szereplők emberi oldalról – állapította meg Fürjes Zoltán helyettes államtitkár. Hiszen ők lakják be lelki otthonként a templomot, és a felújítás során ők mutattak olyan összefogást és elismerésre méltó adakozási kedvet, amelynek segítségével e nagyszabású beruházás megvalósulhatott.

„A jókedvű adakozót pedig szereti Isten” – emlékeztetett a 2 Korinthus 9,7-re a politikus.

Legyen otthona mindenkinek ez a templom, legyen a megbocsátás, az irgalmasság, a testvériség helye! – fogalmazta meg jókívánságait Kállai Mária országgyűlési képviselő, aki a lelkész legutóbbi igehirdetéséből idézve így folytatta: „Legyen ez a templom az élet forrása az ige által!”

Szalay Ferenc polgármester szintén a gyülekezet komoly anyagi áldozatvállalását méltatta, illetve az egyház és a hitélet rendszerváltás utáni lassú megerősödését és fontosságát hangsúlyozta Szolnok életében.

Megköszönte a lelkészkör aktív működését, a helyi egyházi és világi vezetés jó kapcsolatát a város érdekében.

A polgármester végül jelképes ajándékban részesült a református közösség részéről: a leemelt toronysisak 130 éves rézlemezéből kapott egy darabkát emlékül. Ennek átadásakor Végh Miklós lelkész megköszönte együttműködésüket az elmúlt 18 évben, méltányolva, hogy a lelkészek tanácsait a városvezető mindig kikérte, meghallgatta.

A köszöntésekre reagálva Végh Miklós kiemelte a széles körű összefogást, Isten gondoskodó szeretetét, név szerint említve dr. Szabó Károly korábbi főgondnokot és Nemes Gyula presbitert, akik nagy szerepet vállaltak a felújítás körüli teendőkben. A lelkész végül felhívta a figyelmet egy most megjelenő gyülekezettörténeti kiadványra, mely Szathmáry István presbiter munkája. 

Az istentiszteletet követően az ünnepi összejövetel szeretetvendégséggel zárult, ahol az ünneplő gyülekezetből bárki aláírhatta a jövő nemzedékeinek szóló időkapszulába szánt dokumentumot.

Képek: Vargosz