Az ünnepi időszak egyik hétvégéjét szívemhez nagyon közel állók körében tölthettem, ahol a család egyik legifjabb tagja egy kétéves kisfiú. A két napot olyan események is tarkították, amik természetesek egy ilyen korú kisgyermek életében. Előfordult, hogy játék közben beütötte a fejét és fájdalmasan felsírt, vagy csintalankodott, és utána őszintén megbánva tettét szomorú ábrázattal nézett. Sajnos a láza is felszökött, és bágyadtan emelte tekintetét a szüleire. Bármi történt, ami kibillentette őt a boldogság zónájából, odafordult apukájához, és megkérdezte: Apa, megölelsz? Édesapja kivétel nélkül minden alkalommal felemelte őt, és szorosan átölelve tartotta addig, amíg meg nem nyugodott. Csodálatos volt látni a kisgyermek meggyőződését, hogy bátran kérhet vigasztalást, biztosan tudja, hogy megnyugvást talál az ölelő karokban. Ami még jobban megérintette a szívemet az, hogy ezt a bizalmat érezte a környezetében élő szerettei irányában is. Anya, megölelsz? Mamika, megölelsz? Papika, megölelsz? Sőt, voltak olyan pillanatok, mikor az én ölemben üldögélve kereste a biztonságot. Amikor az utolsó estémen a nappaliban pihentem, ölemben az álmos, bújós kisfiúval, azon gondolkodtam, hogy ennek az áldott gyermeknek most vésődik be egy örök igazság a szívébe: a bajban mindig számíthat szerettei támogatására. Ezekből az eseményekből érti majd meg, hogy vannak olyan megingathatatlan tételek, melyeken nem változtatnak sem körülmények, sem az idő múlása. Amikor már felnőtt férfi lesz, és bajba kerül, nem lesz kétsége afelől, hogy szeretteihez bátran fordulhat.

A Bibliában számos alkalommal szerepel az a kifejezés, hogy „meg van írva”, és a legtöbbször ez a törvényben foglalt teendőkre utal. Sok esetben azonban alaptételt fogalmaz meg ilyenkor az ige, egy olyan vezérelvet, amit nem kell újra bizonyítani. Örök igazságokat kaptunk a Bibliával, melyeket a szívünkbe kell vésni, hogy segítségével le tudjuk vonni alkalmas időben a megfelelő következtetéseket. Ahogyan egy kisgyermeknek is kellenek biztos pontok az életében, ugyanilyen szükségünk van nekünk is megingathatatlan igazságokra, bizonyosságokra a hitéletünkben, amikhez visszatérhetünk, amikor kibillenünk a boldogság zónájából.

Az év, amit most zárunk, bővelkedett olyan eseményekben, melyek elbizonytalaníthattak bennünket. Nemrég birkóztunk meg a világjárvánnyal, most háború dúl Európában, és begyűrűzni látszik a gazdasági válság. Mindenkinek nehézséget okoznak a megemelkedett árak és az infláció mértéke. Elképzelnem is nehéz, milyen kétségbeesettek lehetnek azok, akik még nem fedezték fel Isten természetét, és nem tapasztalták meg, hogy nincs olyan helyzet, melyből ne tudna az Úr jót kihozni. Ugyanakkor a valódi hitben járók is elbizonytalanodnak, megrémülnek, aggódnak. A mi érzelmi világunk sem érinthetetlen csupán azért, mert erős kötelékkel kapcsolódunk Teremtőnkhöz.  Minket ugyanúgy befolyásolnak a körülmények. Azonban, ha korábban már mélyen a szívünkbe rejtettük a Bibliában kijelentett örök igazságokat Istenről, a megéléseink és az érzelmi állapotunk nem tudják felülírni az alapigazságot.

„…ha mi hűtlenkedünk, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” (2Timóteus 2,13)

Isten hűséges természete biztos pont volt az idei év zűrzavaros időszakában. Ez a tudat vitt vissza mindig Isten ölelő karjaiba, amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább a megpróbáltatásokat, nehézségeket. Amikor az adventi családlátogatás alkalmával figyeltem a kisfiú-apa kapcsolatot, ez az igevers jutott eszembe, mert az édesapa sokadik ölelése is ugyanolyan őszinte és szeretetteljes volt. Nem is tudott másmilyen lenni, hiszen ő maga ilyen.

Nem állíthatom, hogy mindig minden kérdésemre választ kaptam Istentől. Nem értek sok dolgot a világban, hogy mi miért történik. Ennek az időszaknak a nehézségei az utolsó idők jeleit mutatják, és ha ez valóban a végjáték, akkor még csak nem is számíthatunk arra, hogy az erkölcsi romlás visszájára fordul, vagy a pénz bálványozása megszűnik a világban. Két éve még azt sem tudtuk, hogy létezik a koronavírus-betegség és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha újra háborút indítanak egymás ellen európai államok. A világ eseményeinek alakulása nem biztató. Nem hihetjük azt, hogy minden egy csapásra jóra fordul majd. Két dologban azonban teljes bizonyossággal hihetünk. Egyrészt abban, hogy Isten hűsége minden körülmények között megingathatatlan. Az ő hűsége a természetéből fakad, soha nem lesz hűtlen hozzánk, még akkor sem, ha a látszat éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt a mi kitartásunk is kell ahhoz, hogy Isten terve az életünkben kiteljesedjen. És ha hűek maradunk, biztosak lehetünk abban is, hogy nem marad el mindaz, amit Isten megígért nekünk.

„Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2,10)

Az idei évben is, és már az örökkévalóságig Isten hűsége biztos dolog. Olyan alaptétel, amit már nem kell újra bizonyítani. Ha a magunk hűségét mellé tesszük, garantált, hogy bármilyen megpróbáltatások is várnak ránk a következő évben, az Úr megadja az erőt és a bölcsességet azok elhordozásához. Érdemes jó szívvel és reménykedve várni az új esztendőt, mert nincs olyan körülmény, ami megváltoztathatná Isten irántunk való hűségét. Ha a hétköznapok gondjai mégis kibillentenek majd minket ennek a tudatnak a boldogságzónájából, jöjjünk vigasztalásért a mi mennyei Atyánkhoz, és bátran kérdezzük meg Őt: Apa, megölelsz?