Születésnapomra kaptam egy felnőtt kifestőt és hozzá egy kis doboznyi jó minőségű színes ceruzát. Kedves, szívből jövő, gonddal kiválasztott ajándék volt, nem szerettem volna félretéve megfeledkezni róla, ezért egy este nekiálltam színezni. Akár egész oldalas rajzot választunk a könyvből, akár egyet a babatenyérnyi képecskék közül, színezés után garantáltan jó érzéssel fogunk felállni az asztal mellől – ígéri a kifestőt megrajzoló hölgy, aki a Kis győzelmek címet adta művének. Elgondolkodtam a választásán: miért is érezhetem magamat győztesnek, ha néhány tíz percet vagy akár egy órát rááldozva, színes ceruzák vagy filctollak társaságában görnyedek házikók, madarak, gombák felett? Azért, mert sikerült megtalálnom a megfelelő színeket? Mert nem futottam ki a körvonalakból? Mert sikerült a legnagyobb képet kifesteni úgy, hogy senki sem zavart meg az alkotásban? Vagy a jól végzett munka öröme miatt?

Talán arra gondolt a szerző, hogy ma már legtöbbünk nem tud igazi, mindenből kikapcsoló, pihentető szünetet tartani. Ha akad néhány szabad percünk, a neten böngészünk vagy az ismerőseinkkel (esetenként ennél nagyobb körrel is) tudatjuk a közösségi oldalakon, hogy mi jót csináltunk, merre jártunk, amikor éppen nem böngésztünk… Kezünkben tartjuk a világot, és közben a világ a kezében tart, sőt néha megszorongat minket. Egyfajta győzelem lehet tehát az, ha letesszük telefont és mindent, aminek képernyője van, és valódi papíron, valódi rajzeszközökkel alkotunk valamit. Győzelem lehet önmagunk felett, győzelem lehet a digitális függőségünk felett.

A színezőkönyv keltette gondolatok olyan élethelyzetben jöttek elém, amikor nem éppen győztesnek, sokkal inkább legyőzöttnek éreztem magam. Egy bántó hangnemben megfogalmazott kritika miatt szomorkodtam, és azon túl, hogy rosszul esett, fájt azt látni, hogy mennyire nehezen megy már az embereknek építő megjegyzésekkel, jobbító szándékkal véleményt formálni. Egyszerűbb elővenni a képzeletbeli kardot, és jól odaszúrni vele, ha valami nem tetszik. Ezekben a kis győzelmekben a látszólag felülkerekedő fél megelégedéssel konstatálja, hogy „jól megmondta a tutit”, a másik csak azt kapta, amit érdemel.

Hálát adok Istennek érte, hogy néhány jókor, jó helyről érkező vigasztaló szó segített hamar túllendülni a legyőzöttség érzésén, és elmúlt belőlem a megbántottság is. Eszembe jutott viszont az, hogy még mi, keresztyének is milyen könnyen elaprózzuk magunkat az ilyen jelentéktelen diadalokban. Ha szó szerint nem szúrunk is le senkit, de néha alaposan odacsapunk a szavainkkal, jobb esetben vitázunk, érvelünk, és nagy erővel vetjük bele magunkat olyan csatározásokba, amelyekkel az Úr ügyét nem visszük előbbre. A saját meggyőződésünknek akarunk hangot adni, a vélt és valós sérelmeinkre keresünk gyógyírt, közben elfeledkezünk arról, amire a Biblia int: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2,3) Lehet, hogy egy-egy kis győzelem akkor, abban a pillanatban örömöt szerez, de ha minden helyzetből győztesen szeretnénk kijönni, könnyen elfelejtjük, hogy nem erre hívattunk el.

Egy hívő testvérem mondta egyszer, hogy ha azt a sok időt, hatalmas energiát és harci kedvet, amit bizonyos, általunk fontosnak tartott ügyekre tudunk rááldozni, az evangélium terjedésére fordítanánk, nagy dolgokat tudnánk véghez vinni. A lehetőségünk megvan hozzá, csak nem mindegy, honnan merítünk erőt és bátorságot: emberek bölcsességéből vagy Isten hozzánk szóló üzenetéből. A Jelenések könyvében több helyen is olvashatunk arról, hogy mi vár arra, aki győz.

„Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.” (2,7) 

 „Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.” (2,17) 

 „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” (3,5) 

„Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján.” (3,21) 

„Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (21,7)

Kedves kis képeket kiszínezni örömteli foglalatosság, és talán meg is tanít néhány dologra saját magunkról. A legnagyobb öröm azonban az, ha az egymás feletti apró győzelmeinket lecseréljük az egyetlen, igazi győzelemre a Megváltó, halált legyőző Jézussal.

Kép: Carrie L. Lewis; Getty Images