„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Apró lépések Kárpátalja árváiért
Kárpátalján sajnos egyre többször fordul elő, hogy a megszületett babákat nem viszik haza, hanem a kórházban hagyják. Sokan dolgoznak azért, hogy ezek az „elfelejtett árvák” megfelelő körülmények között nőhessenek fel. Ezt a nemes ügyet karolja fel a most hétvégi jótékonysági koncert is.
„...valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Máté evangéliuma 25. rész, 40. vers)
A tavalyi ercsi kezdeményezés után idén ismét jótékonysági koncertet szerveznek a kárpátaljai „elfelejtett árvák” javára, az eseménynek ezúttal a Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség ad otthont szeptember 29-én, szombaton tizenhat órától. Fellép a Fóti Kántorképző Intézet Mandák Kórusa, amely zsoltárfeldolgozásokat fog előadni, főleg Bach- és Mendelssohn-műveket. A koncertre nincsen jegyárusítás, bárki részt vehet rajta ingyen, de a perselypénz lesz az adomány az árvák számára.
„Az ifjúsági közösségünk egyik tagja énekel a Mandák Kórusban, rajta keresztül jött létre velük a kapcsolat” – mesélte nekünk Börzsönyi Zsuzsanna, Pesterzsébet-Szabótelep kántora. Hozzátette, hogy már a tavalyi gyűjtésbe is bekapcsolódtak gyülekezeti szinten, és a későbbiekben sem zárkóznak el hasonló kezdeményezésektől. „Gyülekezetünk a további években is szeretné a kárpátaljai kórházakban (pl. Nagyszőlős, Beregszász), illetve gyermekotthonokban (pl. a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon) élő gyermekeket támogatni, ezért reményeink szerint nyílik még lehetőség arra, hogy más alkalommal is szervezzünk a jótékonysági koncerthez hasonló támogatási akciót.”
Az „elfelejtett árvák” azok a gyermekek, akiket ott hagytak születésük után a kórházakban, anélkül, hogy hivatalosan lemondanának róluk – azaz a szülők jogai nem vesznek el. Ők azok, akikhez senki nem megy, mégis függés alatt vannak. „A legtöbbjük beteg, van fogyatékossága vagy sokadik gyermekként születtek egy családba” – tudtuk meg Katona Viktóriától, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon beosztott lelkészétől. „Vannak szülők, akik otthagyják a gyermekeiket, mert nem akarják vállalni a felelősséget, nem akarnak foglalkozni a „hibás” gyermekükkel. Van, aki elmegy külföldre dolgozni, és a gyermeke zavaró tényező a számára” – magyarázta.
Ezeknek a gyermekeknek a száma egyre csak növekszik Kárpátalján, valószínűleg a megváltozott szociális helyzet miatt is. A segítség lehetőségei eléggé behatároltak. „Nem tudjuk őket hazavinni. Nem tudjuk őket örökbe adni. Nem tudjuk végigkövetni az életútjukat.” A jelenség persze országos méretű. Megannyi kórházban, gyermekotthonban élik át már kisgyermekként a rideg valóságot a csöppségek.
Intézményi szinten azonban megfelelő anyagi támogatás mellett biztosíthatják számukra a gyógykezeléseket, a szükséges higiéniai eszközöket, és némi törődést is. „Mi is kizárólag adományokból tartjuk fent magunkat. Csak így tudunk a képességeinkhez mérten megfelelő környezetet kialakítani számukra. Nagyszőlősön például a támogatások által tudnak fizetést nyújtani egy olyan személynek, aki segít a gyermekeknek jobb és kedvesebb életkörülményeket kialakítani. Ez a hölgy emellett szeretettel veszi őket körül, ezáltal a babák jobban gyarapodnak súlyban, fejlettebbek lesznek és kiegyensúlyozottabbá válnak.” Nélküle nem lenne, aki ölbe venné őket, nem lenne, aki szeretettel fordulna hozzájuk.
Azt nehéz megmondani, hogy milyen kilátásokkal vághatnak neki az életnek ezek az árvák. „Egy biztos: hátrányos helyzetből indulnak. A kórházakból állami otthonokba, onnan tizennyolc évesen ki a nagyvilágba. A mi gyermekotthonunkban jelenleg hatvanhét leány él. Mi hisszük, látjuk és tapasztaljuk, hogy Isten kegyelméből olykor minden hátrány ellenére pozitív változást és jövőt érhetünk el gyermekeink életében.”
És kik azok, akik ezen manapság Kárpátalján munkálkodnak? „A nagyszőlősi régióban Sipos József református lelkipásztor, az ungvári régióban én, de az „elfelejtett” gyermekekről a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban is gondoskodunk munkatársaimmal. Az anyaországban az ercsi lelkipásztorok, Darvas-Tanácsné Novák Eszter és férje karolták fel a gyűjtést” – sorolta Viktória. Ehhez a kezdeményezéshez már szerencsére számtalan helyről csatlakoztak. „Egészen Amerikáig eljutott a gyűjtés híre, és az Úr megnyitotta a szíveket. Számtalan magánember és gyülekezet mozdult meg, mint például most a Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség. Sok változást el tudtunk így érni a gyermekek életében.”
A mostani jótékonysági koncertről befolyt összeget a gyermekek kórházi gyógykezelésére költik. A gyermekotthon az adományokat elsősorban egy sószoba kialakítására szánja, mert évek óta küszködnek azért, hogy az egészségügyileg erősen leépült gyermekek gyorsabban regenerálódjanak. Prevenció szempontjából is fontos lenne egy ilyen szoba. Ugyan folyamatosan érkeznek adományok a folyószámlákra, de ezeket elsőként mindig a legszükségesebb dolgokra költik el. Egy Facebook-csoporton belül szokták a célokat megnevezni, és aki szeretné, az támogathatja akár ezeket a célokat, akár magát a missziót.
„Mi hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ideállított bennünket és munkatársakat is kaptunk, akik tiszta szívből szolgálnak a gyermekek között. Szeretnénk még többet tenni, de jelen esetben minden apró lépés előrébb viszi ezeknek a gyermekeknek az életét. Mindenkit biztatunk, hogy tekintsen körül! Karoljuk fel azokat, akik önhibájukon kívül kerültek kiszolgáltatott helyzetbe! Higgyük el azt, hogy Isten ezt a feladatot is ránk bízta.”
Aki segíteni szeretne ezeken a gyermekeken, azt javasoljuk, hogy menjen el a koncertre szeptember 29-én a Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség imaházába (cím: 1202 Budapest, Mártírok útja 149.), és lehetőségeihez mérten támogassa az árvákat. Sokszor a legapróbb segítség is nagy lépéseket tesz lehetővé.
Aki nem tudna részt venni ezen a rendezvényen, annak figyelmébe ajánljuk, hogy van egyéb lehetőség is az adományozásra. A Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség OTP Banknál vezetett 11720001-20008495 számú számlaszámra (kedvezményezett neve: PE SZABÓTELEPI REF. EGYHÁZKÖZSÉG) is lehet pénzt utalni. A közleménybe írják bele: „Kárpátalja”.
A képek forrásai: Fóti Kántorképző Intézet Mandák Kórusa, Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség