Átélhető alapok

Az Ifjúságépítők Alap|anyag nevű segédlete abban segít, hogy a Tízparancsolat ne csupán betartandó törvény legyen a fiatalok számára, hanem életük meghatározó alapja.

A Tízparancsolat helyes értelmezése komoly kihívás a fiatalok számára. Hittanórákon, konfirmáció előkészítőkön és ifiken is szeretnek mélyebben foglalkozni vele, de fontos, hogy az ősi szövegeket is mindig új módokon, aktuálisan közelítsük meg, és ehhez kevés segédanyag áll rendelkezésre. Ezt a hiányosságot ismerte fel az Ifjúságépítők, és alkotta meg Alap|anyag nevű óravázlat-gyűjteményét, amely bőséges felkészülési és kreatív módszertani segítséget ad a Tízparancsolat 14-18 éves fiatalokkal történő feldolgozásához. A kiadványról Uri-Kovács Zsoltot, az Ifjúságépítők segédanyag-fejlesztő munkatársát kérdeztük.



Hogyan született meg ez a segédanyag?
Ötleteléseink során a fiatalokat jobban megmozgató témákat keressük segédanyagainkhoz. Ezúttal olyan gyűjteményt szerettünk volna létrehozni, aminek elemeit gyakran előveszik az ifjúsági munkában, mégis van még lehetőség őket kiegészíteni, pontosítani, vagy kifejezetten a fiatalok számára újragondolni. Ezek közül a Tízparancsolat azért is kiemelkedő, mert alapja a hitvalló keresztyén életnek és etikának. Ezért is lett anyagunk neve Alap|anyag. A 14-18 éves fiatalok sokszor keresik a stabil pontokat az életben, és emellett azt is, hogy merre menjenek tovább. Szeretnénk őket úgy segíteni ebben, hogy közben közelebb jutnak Istenhez. Ehhez ifivezetőiknek, hitoktatóiknak, lekészeiknek is meg kell adnunk a megfelelő segítséget.

Mit tapasztaltatok korábban, mik azok a nehézségek, amelyek akadályozták a Tízparancsolat feldolgozását, vagy megértését, és hogyan tudtok ezen segíteni?
Egyrészt nehéz a Tízparancsolatot úgy átadni a fiataloknak, hogy az számunkra ne csak törvény legyen, hanem életük meghatározó alapja. Szeretnénk ebbe minél mélyebbre vezetni őket az ifivezetőkön keresztül. Másrészt nehéznek tűnik erről érdemben újat mondani számukra, ezért abban segítenénk az ifivezetők dolgát, hogy élvezhetőbbé tegyék a megélését, és minél kreatívabban közelítsék meg a témát, a fiatalokat is bevonva a közös feldolgozásba. Természetesen hiteles szakmaisággal kellett ezt megtennünk, ezt tükrözi a kiadvány is.

Kik biztosítottak ehhez szakmai hátteret?
Nagyon sok önkéntes bevonásával készült az Alap|anyag. Ők többségben óravázlatírók voltak, mert bár mi is tettünk hozzá a tartalomhoz, de többségében hozzáértő lelkészek és teológusok dolgoztak az óravázlatokon. Lelkesen csatlakoztak a projekthez, és végig lelkesek maradtak. Nagyon sok lektoráláson futott át az anyag, tehát szakmailag, teológiailag, nyelvileg is megpróbáltunk minél profibb segédletet kiadni a kezünkből. Hálásak vagyunk önkéntes szakértőinknek, hogy részt vettek ebben, öröm volt velük együtt dolgozni, és megélni azt, hogy közösen adhatunk valamit a hitoktatók és ifivezetők kezébe.

Az Alap|anyag egyszerre takar nyomtatott kiadványt és hozzá kapcsolódó digitális tartalmakat. Az előbbiről mit érdemes tudni?
A nyomtatott kiadvány számos tudásanyagot, beszélgetést mélyítő kérdést, játékötletet, élménypedagógiai elemet tartalmaz. Ezek szabadon és kreatívan kombinálhatóak egymással, és rövid felkészüléssel kiválóan használhatóak mind hitoktatói, mind a gyülekezeti alkalmakon. Hivatalos bemutatója az idei Ifivezető Képzésen (IVK) volt, ott lehetett először kézbe venni, azóta pedig a honlapunkról megrendelhető. Használata nagyon egyszerű. Ehhez sok instrukciót adtunk a kiadványban is, amely nagyon szépen végigvezeti az olvasót azon, hogyan érdemes használnia a kötetet, valamint letisztázza, hogy mit érdemes neki saját tudásból hozzárakni, és mi az, amit mi biztosítunk számára.



Milyen célt szolgálnak a digitális anyagok?
Ezek olyan audiovizuális tartalmak és online cikkek, amelyek reményeink szerint nemcsak azt segítik, hogy az ifivezetők át tudjanak adni minden szükséges információt, hanem azt is, hogy a fiatalok megéljék a hétköznapokban azokat a parancsolatokat, amelyeket az ifivezetőkön keresztül eléjük adunk. Kiemelném közülük a BibliaProjekt videóit, amelyek már magyar fordításban is elérhetőek, és a fiatalok képi nyelvén teszik szemléletesebbé a parancsolatok lényegét. Egyébként változó mértékben, de mindegyik parancsolathoz készültek élménypedagógiai részek, alternatív feldolgozási módok, interaktív feladatok – ebben nyomtatott és digitális anyag egymást segítik.

Milyen visszajelzések érkeztek az eddigi használatáról?
Már előzetesen is több mint száz fiatal tesztelte le, a megjelenése óta pedig még többen próbálták ki. Sok ifivezető mesélt arról, hogyan fogadták a fiatalok a feldolgozását, és eddig túlnyomóan pozitív visszajelzéseket kaptunk. Az ifisek nagyon élvezték azt, hogy ők is megélhették a Tízparancsolatot, megértve egy-egy rész mélyebb és aktuálisabb mondanivalóját, valamint azt, hogy hogyan tudják mindezt beintegrálni az életükbe, hogy ne csak egy törvény legyen, amit betartanak életük során, hanem akarják és szeressék is ezeket megtartani. Hiszen ezáltal kerülhetnek Istenhez, egymáshoz és önmagukhoz is közelebb.

Ti milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a munka során?
Én friss munkatárs vagyok az Ifjúságépítőknél, alig több, mint fél éve vagyok az egyik segédanyag-fejlesztőjük. Ez volt az első nagy projektem, és nagyon sokat hozzátett, hogy én is megérthettem azt, hogy fontos ilyesmiket készítenünk, fontos az, hogy az ifivezetőket segítsük, felkaroljuk és mellettük legyünk, és az is, hogy szakmai segítséget kapjanak.


Az Alap|anyag megrendelhető az Ifjúságépítők kapcsolódó aloldaláról, ugyanitt találhatóak meg a digitális segédletek is hozzá.


Barna Bálint
Képek: Ifjúságépítők