A múzeum - ötvösműhelye felszereltségével - alkalmassá vált fémtárgyak igényes restaurálására. Ezt a lehetőséget, oktatási-képzési szerepük fejlesztése mellett kiemelten fontosnak tekintik Kecskeméten.

Érdekli egyáltalán a fiatalokat egy-egy régi klenódium? – kérdeztük Fogarasi Zsuzsannát. A Ráday Múzeum igazgatója szerint a válasz akkor igen, ha érdekessé tudják tenni a fiatalok számára. A mostani felújítás pont ebben segít. Egyelőre jók a statisztikáik: október óta már hatszáz fiatal – köztük az óvodásoktól a középiskolásokig – vett részt múzeumpedagógiai foglalkozásokon, és kétszázan az ötvösműhelyben is kipróbálhatták a mesterséget. Már korábban is igyekeztek szakítani azzal a régi múzeumfelfogással, hogy itt csak szent áhítattal, a tárlóktól fél méterre lehet megtekinteni a tárgyakat.

Az igazgató szerint felhasználóvá kell tenni a látogatókat, úgy, hogy élményeket és érdekességeket adnak nekik. Ez segíthet az egyébként is nehezen alakítható, ósdinak és porosnak hitt egyházi múzeumképet felszámolni. A pályázatban például elkészült Csók István Őcsényi keresztelő című képéről ismert keresztelőkanna másolata is. „Ezt kézbe vehetik a látogatók, és akár vizet is cseppenthetnek belőle egymás fejére" – mondja Fogarasi Zsuzsanna. Hozzáteszi: „persze a blaszfémiát mindenképpen el szeretnénk kerülni. Ezért is a másolat, és így járunk el a kelyhekkel is. Található nálunk olyan úrvacsorai kehely, amely nem gyülekezetből érkezett hozzánk, ebből már ittak is látogatóink a Múzeumok Éjszakáján."
A múzeumban persze ott vannak a kiállítási tárgyak is. „A legeket" firtatva az intézményvezető néhányat kiemel: szerinte a legérdekesebbek azok az úrvacsorai kelyhek, amelyeket a 17. században a kecskeméti református ötvös céh készített. Szerinte ezzel mai napig követhető formakultúrát is teremtettek. „Ezeket a formákat, tárgyakat a református liturgiához találták ki, az erdélyi talpas poharat szakrális tárgyként formálták újra úgy, hogy elég nagy legyen az úrvacsorához, és eléggé eltérjen a »pápista ékköves« kelyhektől. Ezek a mai napig követhető minták." A múzeumban őriznek még török hímzésű terítőket is, ebből a tiszakécskei és a nagykőrösi gyülekezet terítőit említette.
„Felelősségünknek érezzük az egyházkerület értékeinek nyilvántartása és óvása mellett a restaurálást is" – az utóbbira most már lehetőség is van a múzeumban. Fogarasi Zsuzsanna úgy véli, hogy erre szükség is van, mert saját tapasztalata szerint még a leggondosabb gyülekezeteknél is lehet találni „csonka-bonka, horpadt, de legalábbis tisztításra szoruló tárgyakat". Az igazgató buzdítja a magyar gyülekezeteket, hogy keressék fel a múzeumot a felújításra váró tárgyaikkal.

A rozsdás, horpadt kehelyből is csoda lesz
Aki pedig mindezt meg is tudja csinálni: Ötvös Nagy Ferenc. Az ötvös vezeti az edukációs foglalkozásokat és a restaurációt is. Szakmája ötvös, neve is jól jelzi ezt – igaz felvett, ezért is beszédes névről van szó. Régóta várt már arra, hogy lakhelyén dolgozhasson, mert az elmúlt tizenhat évben Debrecenbe ingázott tanítani. Most otthon a térség református műkincseivel foglalkozhat. Ebben a projektben már kétszáz, a múzeumban őrzött klenódiumot újított fel. Beszélgetésünk közben is ott pihen előtte az általa koszos asztalnak hívott helyen egy borzasztó állapotban lévő, vélhetőleg korábban szebb napokat is megélt kehely. Erről azt mondja, vaslemezből készült a 18. század végén. Néhány gyülekezet ugyanis csak az olcsóbb alapanyagból készült klenódiumokat engedhette meg magának. Ezt is fel tudja újítani, bár legalább egy hónapos munka lesz majd, mire széppé és éppé varázsolja az erősen korrodálódott, hiányos, megviselt vaskelyhet. De van olyan felújítás, ami akár hónapokig is eltarthat. Egyébként a vas alapanyag nem annyira jellemző: a múzeumban is látható legtöbb tárgy ónból készült, de vannak acélból, színesfémekből és persze ezüstből készült edények is. Az ón edényekkel mások nem nagyon szeretnek bíbelődni – mondja Ötvös Nagy Ferenc kollegáira utalva. Én szeretem, és szívesen foglalkozom is az ónnal – teszi hozzá. Feladata pedig van bőven, mert a múzeum állományán túl akár gyülekezetek klenódiumait is felújítják, és már híre is ment a lehetőségnek, nemrégiben a szegvári gyülekezet kapta vissza az újjávarázsolt keresztelőkannáját.
A tanításról azt mondja, elméleti előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat is tartanak. Egészen az óvodás kortól az egyetemistákig vannak foglalkozásaik, kész tematikáik, amelyekből választhatnak az iskolák, akár órarendbe építve. Az órákat a most kialakított foglalkoztató térben és műhelyben tartják, amelyről a szakember azt mondja, nem túlzás azt állítani, hogy nem csak Magyarországon, de Európában is egyedülálló a felszereltsége.

Színfolt a múzeum
A Dunamelléki Református Egyházkerület egyházművészeti gyűjteményét 1967-ben alapították, múzeumként 1983 óta működik Kecskeméten, mióta összegyűjtötték a gyülekezetekből a műkincseket – idézi fel a kezdeteket kérdésünkre Hegedűs Béla, a Dunamelléki Református Egyházkerület megbízott főjegyzője, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese. Szerinte az egyházkerületnek színfoltja a múzeum, és a benne található kelyhek, kancsók, értékes tányérok és persze a most kialakított csodálatos kiállítási tér. „Itt van minden, ami jellemző a mi vidékünkre: a Bács-Kiskunságra, Tolnára, Baranyára." A megbízott főjegyző jó iránynak tartja, hogy a tanítás előtérbe kerül a múzeumban, és biztos benne, hogy ebből nemcsak a kecskeméti, hanem a környező települések református iskolái is profitálhatnak majd. Az ötvösműhely restaurátori szolgáltatásiról szólva pedig elmondta: a múzeum igazgatójához csatlakozva buzdít minden gyülekezetet, hogy akár a használatban lévő, de elkoszolódott vagy sérült keresztelőkancsókat vagy úrvacsorai kelyheket hozzák el felújításra Kecskemétre. „Csodálatosak a megtisztított tárgyak, ha látja valaki, mit lehet kihozni egy régi kehelyből, kedvet kap ahhoz, hogy a saját gyülekezete értékeit is elhozza ide, felújításra, hogy aztán a maga szépségében használhassák tovább azokat a gyülekezeti alkalmakon." A Dunamelléki Református Egyházkerület a projekt tervezési fázisában átmeneti támogatást adott az uniós beruházáshoz, mivel a projekt utófinanszírozott volt.
A pályázatban a múzeumnak otthont adó, kétszáz éves, egykori református iskola, az Ókollégium pincéjének felét is fel tudták újítani – itt működik ugyanis a látványraktár és a foglalkoztató tér az ötvösműhellyel. Ez nehéz feladat volt, hiszen a pince körül egy méter magasan áll a talajvíz – így korszerű, új módszerekkel gátolták meg a vizesedést. A pincére tíz év garanciát is vállalt a kivitelező.

Élő múzeum
A Dunamelléki Református Egyházkerület múzeumi gyűjteménye immáron élővé vált – fogalmazott Hoppál Péter az avatási ünnepségen. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly a kormány és az egyházak egyezményt kötöttek, mely szerint az egyházi muzeális és közművelődési intézmények évente összesen 2,85 milliárd forint támogatás kapnak. Ebből 29,5 százalékot, azaz 840 millió forintot a Magyarországi Református Egyház kap a tudományos gyűjteményei, múzeumai, levéltárai számára. Hoppál Péter hangsúlyozta, hogy ez nemcsak a megőrzést, hanem a modern eszközökkel való felszerelést, valamint a múzeumpedagógiai módszerek használatát is elő kell hogy segítse a fiatalok bevonása érdekében. „Ha csak őrzünk, az halott gyűjtemény, úgy tesszük élővé, ha bevisszük a kulturális örökséget keresők tömegeit, a fiatalokat és a gyerekeket is, akiknek az identitáskeresésükben kapaszkodókat adunk" – mondta az államtitkár, aki szerint a kecskeméti Ráday Múzeum is ezt az utat választotta a mostani fejlesztéssel. Hoppál Péter szerint a Ráday Múzeum, a Kecskeméti Református Kollégium és a Dunamelléki Református Egyházkerület összefogva kívánják megmutatni, hogy mit is jelent az országnak a magyar reformátusok által ötszáz év alatt létrehozott kulturális érték és örökség.

Hegedűs Márk / Reformátusok Lapja
Fotó: baon.hu/Bús Csaba