Nagyjából egy év telt el azóta, hogy az oktatás távolléti üzemmódba kényszerült a járvány miatt. Mivel a tavalyi iskolazárás pillanatában a Digitális Oktatási Stratégia megvalósítása még nem állt azon a szinten, amit a váratlan helyzet megkövetelt volna, ezért gyakorlatilag mindenkit felkészületlenül ért a digitális platformokra való hirtelen átállás. A krízishelyzet ráadásul eltérő módon érintette az egyes intézményeket, diákokat, családokat, településeket a készségek, infrastruktúra és tudás terén fennálló komoly egyenlőtlenségek miatt, ezért a digitális szakadék mentén tovább nőttek a társadalmi különbségek. Talán még nem is látni mindennek a hosszú távú következményeit.

Egy év elteltével azonban nemcsak a bezárás káros hatásait érdemes összefoglalni, hanem azokat az általános tanulságokat és kiutat mutató egyéni tapasztalatokat is, amelyek segíthetnek abban, hogy ezek a káros folyamatok megállíthatók legyenek. E célt szolgálta a Digitális oktatás – egy év tanulságai iskolákban és tanodákban címmel rendezett online oktatási panelbeszélgetés is, amelyet a felekezetközi Kovász Közösség szervezett. A Facebookon visszanézhető beszélgetésből azokat a gondolatokat emeljük ki cikkünkben, amelyek a megoldások felé vezető közös útkereséshez kapcsolódnak, majd néhány olyan korábbi cikkünket ajánljuk, amely kapcsolódik az elhangzottakhoz.



A család, a közösség és a kapcsolatok ereje
A Tarcsay Tibor moderálta panelbeszélgetés résztvevői Jász Krisztina szociológus, az Esély Labor Egyesület és a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagja, a Civil Kollégium Alapítvány szakpolitikai munkatársa; Ercse Kriszta oktatáskutató, interkulturális szakértő, a Civil Közoktatási Platform szóvivője, a Láncreakció oktatási munkacsoport tagja; Kandikó Rita, a Nagyvázsonyi Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület alapító elnöke; Rézmüves Benjamin Dániel, több civil kezdeményezés alapítója és munkatársa, a Mérce vendégszerzője; Vargha Magdolna, a Forrai Metodista Gimnázium és Művészeti Technikum igazgatója; Eperjesi Tamás szupervizor-coach, hálózatépítő vidék- és közösségfejlesztő, a Magyarországi Református Egyház felzárkózási területekért felelős vezető munkatársa; és Thoma László gazdagréti református lelkész, vallástanár, bibliodráma- és pszichodráma-vezető voltak.

„Olyan iskolában tanítok, ahol az átlagosnál jóval nagyobb hangsúlyt helyezünk a személyes kapcsolatra, sok közös programot szervezünk, és sok olyan fiatal, lelkes tanárunk van, akik komolyan veszik a digitális oktatást” – mondta a panelbeszélgetés során Vargha Magdolna, aki úgy véli: ők még aránylag előnyös helyzetben voltak az országos átlaghoz képest. „Nálunk sokat számított, hogy éreztük: fognunk kell a gyerekek kezét. Ennek köszönhetően tudtunk a nehéz helyzetben is hiteles módon együttműködni velük.” Hozzátette: tanulni csak aktív részvétellel lehet, ehhez azonban a tudás megszerzésének a módját kell megtanítani a diákoknak. Ebben óriási szerepe van a családi háttérnek is.

Jász Krisztina azt emelte ki, milyen sokat számít, hogy mennyi húzóember van egy adott közösségben. A helyi kezdeményezések és egy-egy karizmatikusabb család sokat tehet azért, hogy a gyerekek ilyen helyzetben se essenek ki az oktatási rendszerből. Úgy véli, az internethozzáférés bővítésén és a digitális eszközbeszerzés terén is bőven lenne még feladat, emellett módszertani segítséget is kellene adni a pedagógusoknak. Mindehhez rendszerszintű attitűdváltásra is szükség lenne. Rézmüves Benjamin Dániel a társadalmi problémahalogatáson és az előítéleteken való túllépés fontosságát hangsúlyozta. Szerinte többet kellene beszélni a gyermekszegénységről és a digitális eszközhiányról is.

Kandikó Rita előnynek tartja, hogy Nagyvázsonyban élnek és dolgoznak egyszerre, emiatt látják is a fiatalokat felnőni. A novemberi újrazárás óta kisebb csoportokban találkoznak velük, hiszen fontos a személyes kapcsolattartás. Önkénteseik és programjaik is igyekeznek alkalmazkodni a helyzethez. A járványhelyzet ellenére is sikeresen elindult a mentorprogramjuk, amelynek hosszú távú célja, hogy a Balaton-felvidéki fiatalokat segítse a vállalkozásaik elindításában. „Kicsiben gondolkodunk: azt szeretnénk, ha azok, akik itt élnek a környéken, tanácsokkal látnák el a fiatalokat, akik itt is szeretnének maradni. Ebben még gyerekcipőben járunk, nagyon sok tapasztalatunk nincsen, de segítünk, amennyire tudunk.”

Sokszínűség és összetartozás
Eperjesi Tamás a hátrányos helyzetű településeken a szélessávú internet szolgáltatásának hiányát látja az egyik legfőbb gondnak. „Ezt a piac nem fogja megoldani, mert annyira kevés a potenciális előfizető, hogy nem éri meg a szolgáltatóknak. Ezért lenne szükség állami szerepvállalásra e téren.” Az iskolabezárások kapcsán kiemelte: meg kellene találnunk az egészségügyi és oktatási szempontok közötti középutat vagy konszenzust. „Figyelembe kell venni, hogy településenként más és más a helyzet. A nagyfokú központosítás nem teszi lehetővé, hogy a sokszínűség megjelenjen. Ha egységesen zárunk vagy egységesen nyitunk iskolákat, az bizonyos helyeken kedvezmény, máshol hátrány.”

Felvetődött a szülők feladatának, felelősségének, szerepének a kérdésköre is. Ercse Kriszta úgy látja, rettenetes nagy félreértés, ha azt gondoljuk, hogy a szülőknek pedagógussá kellene válniuk és be kellene szállniuk a tanítás-tanulás folyamatába. „Nem véletlen, hogy a pedagógusi hivatás  professzió. A szülő–gyermek kapcsolat egészen más jellegű. Sajnos mégis sok olyan eset volt, hogy a pedagógusok csak eljuttatták a tananyagot a szülőnek azzal, hogy tanítsák meg gyermeküknek.” Vargha Magdolna ugyanakkor felvillantotta ennek az ellenoldalát is: sok szülőnél azt érezni, mintha valami szolgáltatóházba adnák be a gyereket, hogy onnan készen kapják vissza. Mindez a szegregációt is erősíti.

„Rossz, hogy a tanár–szülő kapcsolatban sok feszültség alakult ki. Partnerek vagyunk, egymásra vagyunk utalva” – reagált minderre Thoma László. „Le kellene vennünk a teljesítménykényszert a pedagógusokról, és akkor a diákokat is fel tudnák szabadítani ez alól. A diákokat pedig abban kell segíteni, hogy rátaláljanak az egyéni tanulási útjaikra!” Szerinte ehhez mind a pedagógusoknak, mind a diákoknak erős mentális támogatásra van szükségük, hogy ne használódjanak el. „Helyben tudunk kisebb dolgokat tenni ezért, de ez inkább rendszerszintű kérdés.” Ugyanakkor a kisebb közösségek autonóm megerősödésében hisz, tudván, hogy sok mindent nem fog helyettünk megoldani senki más.

A frontális tanítás nem ad teret hálózatosodásnak, közösségi gondolkodásnak, ezért Thoma szerint a jövőnek az egyéni tanulási utak megtalálásáról, felfedezéséről és támogatásáról kellene szólnia. „A következő húsz évben ez a virtuális lét olyan erővel fog betörni az életünkbe, ahogy még sosem. Ha nem teszünk érdemi lépéseket a felzárkózásért, az visszafordíthatatlan lemaradásokat eredményez. Tudatosítani kell, hogy összetartozunk: egy nemzet, egy ország vagyunk.” Hozzátette: az egyházi iskoláknak lehetőségük lenne ezen segíteni és jó példával elöljárni, mégis úgy látja, hogy ez eddig nem minden esetben valósult meg. Szerinte több szeretetre, szolidaritásra, autonómiára lenne szükség.

Tallózó
Oktatással, karanténhelyzettel, felzárkóztatással és ezek összefüggéseivel már többször foglalkoztunk portálunkon. Hogy teljesebbé tegyük a fentebb idézett gondolatokat, korábbi cikkeinkből ajánlunk néhány témába vágót a teljesség igénye nélkül.

Közösségben felzárkózni – A vidékfejlesztés, a felzárkóztatás és a teremtésvédelem elválaszthatatlanok egymástól, és a hátránykompenzáció mellett a kapcsolati hálózatok megújulását is szolgálják. De hol kezdődik az egyház és a helyi közösségek felelőssége ebben? Eperjesi Tamással beszélgettünk.

Az élhető napirend a kulcs – Tanárok, diákok és szülők támogató együttműködése kell ahhoz, hogy a digitális távoktatás hosszú távon működőképes legyen. Megkérdeztünk öt református intézményben tanító pedagógust, hogyan élték meg ők és diákjaik az átállást.

Egyről a kettőre jutni – Milyen visszajelzések érkeztek a digitális oktatásról és szakmai támogatásáról a magyar református intézmények, pedagógusok, szülők, diákok részéről? Milyen tanulságok vonhatóak le a tapasztalatokból az idei tanévre nézve? És hosszú távon? Ezekről beszélt az RPI Tanévkezdő Országjáró nevű budapesti rendezvényén Kopp Erika, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének docense, valamint Szontagh Pál, az RPI igazgatója.

Befogadó felzárkóztatás – Hogyan segíthető elő a református intézményrendszerben a hátrányos helyzetű diákok befogadása? Többek mellett erre a kérdésre is választ kínál a Protestáns Cigánymissziós Fórum új módszertani füzete.

Felzárkózás bezárkózás idején – A református tanodák nehéz éven vannak túl, de tavaly tavaszhoz képest már felkészültebben és jobb felszereltséggel néznek szembe az idei kihívásokkal.

Iskolai lelkigondozás karanténból – Mennyire töltik be iskoláink a lelki küldetésüket az online oktatás során? Milyen lehetőségeik maradtak meg a lelkigondozásra? Demeter László gondolatai pedagógusok és iskolalelkészek számára.

Milyen világra készítsük fel gyermekeinket? – A digitális oktatás jövőjéről és az online oktatás tapasztalatairól beszélgettünk Thoma László református lelkésszel, aki szerint megkerülhetetlenné vált a kérdés: mit jelent ma tanárnak lenni.


Képek: Kovász Közösség, pixabay.com