Tömörfa ajtó van a hálószoba és a nappali közt. Összeköti vagy elválasztja a két helyiséget –  nézőpont kérdése.
Az ajtó még nyáron került hozzánk, amikor a szükség legáldottabb napjait éltük. A férjem a hálószobában tégláig verte le a vakolatot, hogy szabadulni tudjunk végre a penésztől, mellyel évek óta harcolunk. Ezután vérszemet kapott, úgy látta, itt az idő, hogy a fűtéscső is bekerüljön a falba.
Egy ajtót megszüntettünk és egy régit új élettel szerettünk volna megtölteni. Csakhogy az egyébként sem túl bő anyagi lehetőségeink időközben végképp kimerültek.
Csüggedve nézegettem a falon tátongó embermagasságú lyukat, a néhai ajtótok helyén meredező téglákat.
Nagyon úgy tűnt, hogy meg kell barátkoznom az új enteriőrrel. Nem voltam lelkes a gondolattól. Hiába próbáltam bizalommal nézni a féltéglák közül szomorkásan hulldogáló port, nem láttam benne Isten dicsőségét. Talán pont ezért kezdtem el Istennek beszélni az ajtóról.   

A szükség azért csodálatos, mert hatalmas erővel mutatkozhat meg általa az, aki azt mondta magáról: VAGYOK. Ő beszélt egyébként az ajtóról úgy, hogy abból valamit én is megérthettem.
A beszélgetés (ismertebb nevén imádság) hatására írtam egy e-mailt a nagycsaládos levelezőlistára, feltettem a kérdést, hogy nincs-e valakinél egy felesleges, használaton kívüli ajtó, amit szívesen látna a mi nappalinkban. Félve nyomtam a „küldés” gombra.

Nehezen élem meg a visszautasítást, de tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Jia Jiang blogger és vállalkozó pár éve úgy kondicionálta magát arra, hogy jobban viselje, ha nemet mondanak neki, hogy a legképtelenebb helyzetekbe hozta magát a lehető legtöbbször. Becsöngetett például egy vadidegen emberhez labdával a hóna alatt, hogy szeretne fél órát focizni a hátsó kertjében.

De az én esetemben az igazság az volt, hogy az ajtót alapvetően nem az emberektől kértem.
Öt perccel az e-mail megírása után jött a válasz – az egyetlenegy. Benne rögtön két ajtó felajánlásával, amiből az egyik tokkal együtt tökéletes volt.
Pont olyan, amilyenre szükségünk volt. Hát ez a tömörfa ajtó van a hálószoba és a nappali közt, a hitetlenségem és Isten valósága közt.
Ha rá nézek, a hála hangja bennem az első. Apukámtól kaptam.
A mennyeitől.