Már hat éve tartott a második világháború, amikor az egyház akkori vezetői egyöntetűen úgy látták, itt az ideje az asszonyok színre lépésének. Ravasz László dunamelléki püspök két teljesen eltérő karaktert, Pilder Mária erdélyi diakonisszát és Zsindelyné Tüdős Klára divattervezőt, az első filmrendezőnőt, Zsindely Ferenc politikus feleségét kérte fel az Országos Református Nőszövetség elindítására. Feladatuk a gyülekezeten belüli és kívüli jószolgálati és női lelki munka megszervezése volt. Összefogás és szövetség – így kezdődött az a sokszor láthatatlan, ám nagy horderejű szolgálat, amelyet a nők egymásért, a gyülekezetekért és az elesettekért végeztek a huszadik században, és végeznek most is.

Bár a Nőszövetséget 1950-ben hosszú évtizedekre feloszlatta az akkori államhatalom, az asszonyokat nem lehetett megszüntetni. A rendszerváltás után újjászerveződő szövetség ugyancsak legendás vezetője, Pásztor Jánosné találó megjegyzése lett a Kálvin Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent, a Magyarországi Református Nőszövetség történetéről szóló kötet címe is. Az egymásba szövődő életutak és emlékképek gyűjteményét Bagdán Zsuzsanna, a Reformátusok Lapja korábbi újságírója írta és szerkesztette. A kiadvány első felében a szövetség történetének élvezetes elbeszélését tárja elénk megrajzolva egy-egy nőszövetségi alak és megmozdulás érdekes vonásait és a korokon átívelő, ámulatba ejtő összefüggéseket is. A könyv második felében a Zsindelyné Tüdős Klára-díj díjazottjainak portréit olvashatjuk a díjátadókon elhangzott laudációk alapján. Ahogy Bagdán Zsuzsanna fogalmaz: életútjukból kirajzolódik a Nőszövetség hitvallása, szolgálata, mással össze nem hasonlítható jelensége református közösségünkön belül.

Csakugyan: krisztusi lelkülettel végzett munkájukba a lelkiélet megszervezése, a társadalmi szolgálat, a háború idején még az üldözöttek bújtatása is beletartozott. Ez bizony nem pusztán a szabadidő értelmes eltöltésére tett törekvés volt, hanem bátor és tudatos akciók sorozata, hogy betöltsék azokat a helyeket, amelyeket mások nem tudtak vagy nem akartak betölteni. Olykor persze a mindennapok csendes, imádságos munkájával. Ha az ember Isten képmására teremtetett, akkor ezek a lányok és asszonyok Isten szívéből tükröznek vissza valamit. Nemcsak a finom sütemények és a szegények iránti adakozókedv jellemezte és jellemzi őket, hanem a hit igazságainak mélyebb megértésére való törekvés is, ezért is szerveztek például maguknak bibliaiskolai képzést.

Bár a járvány miatt a Zsindelyné Tüdős Kláráról elnevezett, a Nőszövetség tagjainak szolgálatát elismerő díj tízéves jubileumáról csak otthonaikban emlékezhettek meg, a kötet méltó és hiánypótló összegzése annak a tevékenységnek, amelyről eddig nem hallottunk eleget, igaz, e tevékenység hiánya igencsak hangos lenne. Kiderül ugyanis, mennyiféleképpen lehet Istent szolgálni, a jóra igyekezni és egymást megbecsülni. Hogy az imádság hegyeket mozdíthat meg, az asszonyok odaadó törődése pedig sebeket kötöz be – nemcsak az árvákét és az özvegyekét, hanem akár a részekre szakadt egyháztestét is. Ki gondolta volna, hogy a nők imádságai jelenthették többek között a Kárpát-medencei egyesített református egyház létrejöttének egyik legfontosabb előkészületét? Bagdán Zsuzsanna nem kevesebbet állít, ezzel is rávilágítva, hogy a Példabeszédek könyvében megénekelt derék asszonynak a 21. században is vannak élő példái.

Valóban példaadók azok a nők, akik szövetségük létével is bizonyítják, hogy milyen az a testvériség, amely építőleg hat rájuk és környezetükre is. A szépség, a rendszerezettség, a bátor erőfeszítés, a legkisebbek felemelése és egymás méltánylása az élő Istenről szóló tanúságtételek.

Ahogy egy a könyvben idézett egyházi újságíró egyszer megjegyezte: ezek az asszonyok valóságos református titkosügynökök. Szerepük a szerző szerint ma, a világjárvány közepette még inkább látható és értékelhető, hiszen az elmúlt időszakban kiderült, hogy a hétköznapi tettek mekkora jelentőséggel bírnak egész társadalmunk számára. Egy, a mostanihoz fogható nehéz időszak persze nem ismeretlen az idősebbek számára, és a még korábbi elődök számára sem volt az. És ha számukra volt remény – márpedig történetük szálain ez ragyog át –, akkor számunkra is lehet.

A nők, akik egymás szövetségesei, hagyják, hogy Isten egybeszője őket mások javára is. Nagy távok leküzdésében vagy egy-egy általuk készített, meleg takaró ölelésében a szeretet válik kézzelfoghatóvá. A Biblia szerint az utolsó idők jele, amikor az sokakban meghidegül. Az ő puhaságuk viszont sok keménységnél szakításállóbb. Vajon becsüljük-e eléggé, amit az egyháznak és a világnak jelentenek? Tiszteljük-e bennük az isteni képmást? És merjük-e követni példájukat?

Bagdán Zsuzsanna: Az asszonyokat nem lehetett megszüntetni. Életutak és emlékképek a Magyarországi Református Nőszövetség életéből című kötete a Bibliás Könyvesboltban is kapható (1092 Budapest, Ráday utca 3).

Borítókép: Füle Tamás