Egy cinke énekel a közeli faágon – ajándék, amikor Füle Lajos gazdag életművét próbálom szavakkal megrajzolni. Ének és szó különös módon fonódik össze az ő költészetében – erre emlékeztetett Balog Zoltán dunamelléki püspök is Az elég titka című, Füle Lajos április 16-i születésnapjára megjelent életműkötet múlt csütörtöki bemutatóján, ami több volt ennél: verses-zenés emlékest, amely zsúfolásig megtöltötte a budapesti Ráday Ház dísztermét.

A jelenlévők közül sokan személyesen is ismerhették még Füle Lajost, sokunkat azonban „csupán” versei, énekei ragadhattak meg, a sorok, egy finom ember lelkének rezdülései – és ahogy ő remélte, a Teremtő és Megváltó Isten visszhangjai. Talán e sorok olvasója is tudna mesélni arról, hogyan találkozott Füle Lajos költészetével vagy el tudná kezdeni valamelyik énekét. Nekem a legrongyosabb könyvem jut eszembe, Füle Lajos 365 napon című kalauza versekkel, igeversekkel, melyet már kamaszként elkezdtem forgatni napi útravalómért.

Évtizedeken át írógéppel sokszorosítva, átütő papíron kézről kézre adták a verseit, melyek kötetben először csupán 1989-ben jelenhettek meg A hamu tanítása címmel. A borsodi faluban, Nekézsenyben is ezeket olvasták, szavalták a fejkendős parasztasszonyok szilveszteri teaestjükön – idézte fel a gyermekéveit ott töltő püspök. Az ébredés hajszálerein Füle Lajos versei eljutottak a hívő magyar világ legtávolabbi zugaiba is, közösséget teremtve olyanok között, akik személyesen nem ismerték egymást.

„Az ébredés összekötött bennünket. Ma, amikor hálát adunk azokért, akik ezeket a hajszálereket táplálták – ha kellett, hátratételben, családi otthonok mélyén, tiltott vagy tűrt konferenciákon, csendesheteken, ifjúsági táborokban, a periférián – meg kell kérdeznünk magunkat, hol van ma az ébredésnek ez az ereje!”

Ezt a könnyű-nehéz örökséget igyekezett élő módon, igényes kivitelben közkinccsé tenni a lelki gyermekek és testvérek számára is Füle Lajos hagyatékának gondozója, fia, Füle Tamás az általa szerkesztett életműkötettel. A Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával magánkiadásban megjelent kötet szokatlan szerkesztésű kiadvány. Amikor Füle Lajos az életéről beszélt, azt is inkább versek formájában tette. A kötet fejezetei ezért laza időrendben követik életének eseményeit, és köztük jelennek meg az oda tartozó, többnyire önvallomásként megfogalmazott életrajzi elemek. Sorra tárulnak fel gyermekkori évei, tanulmányai, házassága, családja, szakmai útja és képzőművészeti alkotásai, a természet csodálata, a társadalmi és a hívő élet különböző aspektusai.

Többen, akik már kezünkbe vettük, egy-kétszáz oldalon át szinte letenni sem tudtuk a könyvet, hiszen az érdekesebbnél érdekes kordokumentok, az archív felvételek, a visszaemlékezések és az alkotások különös összjátéka az időben visszarepítő albummá vagy még inkább beszélgetőkönyvvé teszik azt. Különösen megragadók Füle Lajos gyönyörű kézírással és rajzaival díszített füzetei, kézzel írott korai zsengéi, szellemes stílusgyakorlatai, igei morfondírjai. De mosolyra, nevetésre késztet humora is, ahogy kirajzolódik egy világi közegben dolgozó vezető alakja.

Először a paraszti sorból érkező ceglédi kisfiú diákéveit ismerhetjük meg, majd a világháború és családi tragédiák árnyékában formálódó pályaorientációt.
Füle Lajos a világháború poklában, a bombazápor közepette tért meg 1944-ben – ugyanebben az évben ért Isten szava későbbi felesége, Zele Judit szívéhez is, akivel aztán mindketten a Rózsatéri református gyülekezethez csatlakoztak, amely szintén ebben az évben alakult meg. Füle Lajos még egyetemistaként, az ötvenes évek elején került ide, később presbitere, majd évtizedeken át missziói gondnoka volt a közösségnek.

Lelkiélete megtérése után a Bethánia CE Szövetségben bontakozott ki. Ott nemcsak megerősödhetett, de szolgálhatott is: Isten kegyelméből a második világháború utáni nagy ébredés munkása lehetett. Több ekkor született ének szövegének és dallamának szerzője is, így többek között a Siessetek, hamar lejár című evangélizációs éneknek, a Tégy, Uram, engem áldássá vagy a Királyi gyermek vagyok én című énekeknek. „Fiatal társaival járták az országot, bizonyságot tettek, a szívükben lévő tűz diktálta ezt nekik” – fogalmazott az emlékesten Michnáné Ablonczy Ágnes, a kötet előszavának szerzője. Így gondolt vissza azokra az időkre, amikor kislányként ő is ott sertepertélt a gyülekezetben: „azok szeretetének ölelésében növekedtem, akik nemcsak megvallották, hanem élték, továbbadták Isten irgalmába vetett hitüket – akkor, amikor ez tiltva volt.”

Miután az egyházi iskolákat államosították és a Bethánia CE is megszűnt, a szolgálni vágyó fiatalok helyet, teret kerestek. Édesapja, Ablonczy Dániel lelkipásztor ekkor fogadta be őket az alakuló, formálódó gyülekezetbe, melynek az oda tartozókkal együtt oszlopaivá lettek. „Közöttük felnőni olyan érzés volt, hogy az Isten jelen van, körbevesz minket” – emlékezett Ablonczy Ágnes.

Füle Lajos azoknak az alkalmaknak volt gazdája, amelyek a közösséget gyülekezetté formálták – mondta. A karácsony másnapján tartott, bizonyságtételekkel, énekekkel gazdagított szeretetvendégségeké vagy a szilvesztereké, ahol elkapkodták az abban az évben írt, kis füzetekben sokszorosított verseit. Az ifjúság szívügye volt: havonta délutánokat szervezett nekik játékkal, vetélkedővel, kirándulással és komoly beszélgetésekkel – úgy, hogy a fiatalok jól érezzék benne magukat, akár elkötelezettek a hitben, akár nem. Ablonczy Ágnes Füle Lajos életútjára reflektálva felvetette: mit adunk mi örökségül tovább, ébresztjük-e a vágyat Jézus Krisztus iránt gyerekeinkben az életünkkel, a szavainkkal?

Békesség, kiegyensúlyozottság és öröm jellemezte a hitben, élete és szavai fedték egymást – Végh Tamás lelkipásztor vall így Füle Lajosról a kötet elején. Pedig hitvalló keresztyén emberként érték hátratételek, tehetsége azonban így is csillogott.
Építészmérnök volt, nem lelkész – ahogyan sokan gondolják. „Hibája, hogy erősen vallásos természetű” – írták egyébként szakmailag és emberileg is őt méltató káderlapján az ötvenes évek elején. Füle Lajos így reflektált minderre: „Politikai gyorsliftekre én/ sohasem szálltam. (…) Nem csoda hát, karrierre/ szert sose tettem,/ de kárpótol a szeretet lelke/ sok pici tettben.” (Kárpótolt)

Ezzel együtt jelentős szakmai sikereket ért el: több magyarországi település, köztük számos nagyváros arculatát ő formálta, rendezte, műszaki fejlesztéssel és kutatással is foglalkozott. Munkáját a többi közt a legrangosabb szakmai kitüntetéssel, Ybl Miklós-díjjal ismerték el. Rá vall, hogy a kitüntetéseket később „élettelen, szegényes kacatoknak” írta le. „Két Ige volt, mint pillérek a hídon/ fő támaszom, míg dolgom csendbe’ tettem:/ „Dolgozzatok a város jólétén!” – szólt/ többször az Úr, de mindig hozzátette:/ „Maradandó városod nincs itt s nem lesz”,/ építs, alkoss, míg van időd e földön,/ de lelkedet – ha vársz – a végtelenhez/ igazítsd, és a jó remény betöltsön,/ hogy örök hajlék vár egy messzi város/ falán belül…” (Pillérek – részlet) Ez volt az ő hitvallása.

A rombolás, a pusztítás megviselte – nemcsak a városé, de az embereké, a társadalomé is. A mostanáig soha, sehol nem publikált 1956 októberében-novemberében született verseiben az tükröződik, hogyan éli át az akkor fiatal házas, kisgyermekes családapa az eseményeket néhány sarokra a Magyar Rádió épületétől. Ahogy máskor is, ezek a költeményei is jelen idejű megéléseiről tanúskodnak – egy sokkal messzebbről és mélyebbre látó hívő ember perspektívája ez.

Társadalmunk és egyházunk életének, viselt dolgainak rendszeresen tart görbe tükröt. Mégis a szépség az ő „mágnese”, ahogy A szépség volt az álmom című ars poeticának is beillő versében írja. Ámulattal szemlélte a teremtett világ csodáit; ahogy fia, Füle Tamás megfogalmazta: „magánéletében a szépséget, a csendet kereste, és amit talált, boldogan tárta olvasói elé.” Nemcsak verseiben, hanem finom kézügyességgel megalkotott, a befogadó képzeletét is megmozgató kukoricacsuhé- és virágképeiben is láttatta a kicsiben is ott rejlő kozmikus csodát, a Teremtő kéznyomait. Többször kiállítása is nyílt alkotásaiból, miniatűr virágképei közül egyet magam is féltve őrzök. Másokat is biztatott az alkotásra, hiszen „a természet mindenkit gazdagon megjutalmaz, aki megkülönböztetett érdeklődéssel fordul felé” – vallotta.

A legmeghittebb szépség azonban hitveséhez és gyermekeiről írt verseiben tapintható. Feleségével három gyermekük született. Füle Tamás így emlékszik kisgyermekkorára: „A verselés természetes közeg volt a családban. Útközben, utcán, villamoson bármiről, amit látunk vagy ami történik körülöttünk, Apa mondott egy rövid mondatot, verssornyit, amire kisgyerekként rímben illeszkedő sorral válaszoltam, vagy folytattam a mondatot. Természetes közege volt ez köztünk a kommunikációnak.” Füle Lajos, a precíz időbeosztás szerint élő mérnök, a missziói munkás gyermekeinek édesapja volt, aki a munkából hazatérve az első órát mindig velük töltötte, közös játékkal, beszélgetéssel.

Füle Lajos tíz éve tért haza Teremtő Urához. Időskori verseiben a mély Isten-kapcsolatban megélt önreflexió került előtérbe. Az Összegzés címűben így vall életéről: „Idézgetem sokszor a múltat,/ megnyílt szemem már messze lát:/ igen, a hegyek elmozdultak,/ megestek velünk a csodák!”

A Füle Lajosról és költészetéről szóló emlékesten unokái, dédunokái is részt vettek, megzenésített verseit adva elő vagy a kötet szerkesztésében, terjesztésében segédkezve. És számosan lelki gyermekei, testvérei, köztük térben, időben távolabbiak. Számukra és azok számára, akik nem lehettek jelen, az életműkötet valódi ajándék, hiszen le lehet hozzá telepedni, élmény lapozgatni, megérint, elgondolkodtat. – Az Igéről, ami megítél, hogy helyreállíthasson, a teremtett világról és a Teremtőről, az emberi kapcsolatokról, a kicsiségben rejlő szépségről és arról, mit jelent az elég titka. Kegyelem ilyen közel menni egy ember életéhez, megérezni valamit abból a korból, amikor még nem is éltünk. Lelke finom rezdüléseiben ráhangolódni saját énekünkre – Krisztusban elrejtett életünkre.

Az elég titka

Az elég több a soknál
a szépségből,
a tehetségből,
a sikerből,
a szeretetből,
az élet édes ízeiből!

Sokan szeretnék ezt a többet,
mert a sok – nem elég,
mert a sok – kevés,
mert az elég mértéke más
és más a lényege.

Neked sok van már,
de nincs eleged.
Én ismerem az elég titkát,
és megmondom neked:

Mid van, amit nem kaptál volna?
Milyen végtelen sokat kaptál!
S mindaz meg is sokszorozódna,
ha érte szívből hálát adnál.
Tedd meg, ha teheted!

Akkor… kinyílik fölötted az ég,
fény hull szívednek minden zegzugába
és ez – elég!

Videó: Dezső Attila
Archív képek: Füle Tamás
Helyszíni képek: Vargosz

Az emlékesten Füle Lajos verseit elmondta Czégeni István és Sipos Ilka, megzenésített verseit előadta a Zsongom Együttes; Iványi Márta, valamint unokái: Kiss Ágoston és Kiss Gergő; továbbá Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus.
Az est szervezője Bölcsföldi András, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisa volt.