Reggel hat órakor, fagypont körüli hőmérsékletben indulok el a monori Rábai Sütödébe, hogy életemben először kövessem végig a pékipari termékek elkészítésének folyamatát, a dagasztástól egészen a polcokra való kihelyezésig. Bármennyire odavagyok az édes és sós finomságokért, az út nem öncélú és nem a kíváncsiság hajt. Pontosabban az is, de nem csak azt szeretném megtudni, hogy mi szükséges egy jó kenyérhez, hanem azt is meg akarom ismerni, akinek a kezei között a tészta készül, aki nagy gonddal formázza és helyezi azt a sütőbe.

Mai kalauzom a monorierdői Huszár János, akinek bár eredeti szakmája cukrász, úgy érzi, a pékségben lelt valódi hivatásra. „Gyorsan gyere be, mert éppen most jelzett a sütő, hogy készen van a következő adag kenyér” – fogad Jana a kapuban, gyors parkolás és kipakolás után pedig már ott is vagyok a sütöde liszttől kicsit homályos, finom illatokkal áthatott hátsó részében. Az első nagy hajtásnak vége, a furgonok már vissza is értek a szomszédos településekről, ahová az éjszakai műszakban dolgozók készítettek kenyereket. De nincs sok idő a megállásra, hamarosan indul a reggeli csúcs, amikor a legtöbb termék fogy a pékségben.

A háttérben Pintér Béla dalai szólnak, a zenét a zúgó-búgó gépek hangja sem tudja elnyomni. Melegebbre számítottam, bár Jana elárulja, hogy nyáron ötven fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, ami igencsak embert próbáló. Miután megtudom, melyik kapcsoló és kallantyú mire szolgál a forgótálcás sütőn, muszáj volt a lényegre térnem: mitől lesz jó a kenyér? „Attól, hogy áldás van rajta” – válaszolja interjúalanyom. Pékipari gyorstalpalóra számítottam, de az Úr hamar helyre tett ebben.

„Az, hogy a mag jó földbe kerül, kikel, megkapja az esőt és a napfényt, be tudják időben takarítani, elvégzik a munkát a malomban, és a liszt ideér, mind Isten munkája.

A kenyérkészítés a folyamat legvége, az egésznek csak egy kicsi szelete” – összegzi a pék.

Azért nem maradok szakmai információ nélkül sem: „A jó kovász nélkülözhetetlen. Abból mindig hagynak. Édesanyám is szokott készíteni úgynevezett barátságkenyeret, melynek a tésztájából lecsíp egy darabot és továbbadja, mert abban jó kovász van. És akinek adja, azt is arra kéri, hogy tegyen így. Ez számomra olyan, mint a hit. Ha hallunk Jézusról, mások úgy fognak róla hallani, ha mi továbbadjuk a jó hírt.”

A Bibliában se szeri, se száma a kenyérrel kapcsolatos Igéknek és történeteknek, adja magát, hogy egy péknek van néhány, amely közel áll a szívéhez. Jana számára a legfontosabb mégis az evangélium lényegét összefoglaló János 3,16 – ez az Ige tetoválásként beteríti a jobb alkarját. „Értem és érzem, hogy miért jelenik meg a kenyér motívuma a Bibliában ilyen sokszor – az életünkben fontos szerepe van, ezért az örök élethez kapcsolódó tanításokban is szerepe kell, hogy legyen.”

Ebben a sütödében hárman dolgoznak a tésztákkal, s bár mindenkinek megvan a maga szerepe az elkészítés és a sütés során, gyakran előfordul, hogy besegítenek egymásnak. Jana feladata a kenyerek, a kiflik és zsömlék elkészítése és sütése, de néhány különlegesebb péksüteményt is ő csinál. Ilyen például a pisztáciás croissant vagy a sós-sajtos négyes napraforgómaggal, de ő találta ki a fokhagymás kiflit, melyhez a fokhagymás olajat ő maga készíti otthon.

Képzeljük magunk elé a konyhai robotgépünket! Megvan? Most pedig gondoljunk arra, mintha egy kisebb szobányi méretű lenne! Nagyjából így néz ki az az ipari dagasztó, ahová bekerülnek az alapanyagok – a kiflik és zsömlék elkészítésébe nyerek először bepillantást. A liszt 5 kg/ másodperces sebességgel érkezik óriási silókba az épületen kívülről, onnan a kellő mennyiséget a pékek zsákokba engedik, majd az élesztővel, a sóval és a vízzel együtt a hatalmas tálba öntik, ahol néhány perc alatt rugalmas tészta lesz belőle.

„Érdekes, de nagyjából olyan arányban kell ebbe a tésztába só és víz, mintha tengervíz lenne. Ha jobb minőségű a liszt, és többet állt, az képes sokkal több vizet felszívni. Ha gyengébb minőségű a búza, vagy friss őrlés, abból soha nem lesz olyan jó termék” – tudom meg, majd a gyúróasztalon jöhet a kimérés és a virgolás, azaz a tészta gömbölyítése.

Munka közben Jana elmeséli, hogy jelenlegi kollégáival bátran beszél Istenről, hiszen megtért emberként ismerték meg, míg korábbi munkahelyén nagy volt a kontraszt a megtérése előtti és utáni viselkedése között. „Jézus sem lehetett próféta a saját hazájában. Én régen elég hamar felkaptam a vizet. Előfordult, hogy egy előzés abba torkollt, hogy megálltam és kiszálltam a kocsiból egy híd közepén, és neki akartam menni a másik félnek, aki meg rám rántotta a fegyvert. A hívőket kiröhögtem, mégis elmentem egyszer-kétszer templomba csak azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy miért nem járok oda, hiszen az ilyen embereket ’birkának’ hívják, és az egész egyébként is a pénzről szól. Talán azért hittem azt, mert akkoriban nekem is minden arról szólt.”

Az előzményekről elmondta: kedvese néhány éve többedmagával kíváncsian benézett a monorierdői református templomba, ahol Lénárt Tibor, a gyülekezet lelkésze fogadta, és el is hívta egy istentiszteletre. Jana is párjával tartott, és már első alkalommal felfigyelt az ott hallottakra. „Elbújtunk a karzaton, jó távol mindenkitől. Nagyjából az igehirdetés felénél azt kérdeztem, hogy milyen titkosügynökök vannak itt, akik ennyi mindent tudnak rólam? Ez kíváncsivá tett, szerettem volna még többet megtudni magamról.

Olyan volt ez számomra, mint egy könyv, amit felütök a közepén, érdekelni kezd, és úgy döntök, hogy akkor elolvasom az egészet. Végül is egy Könyvről is szólt a történet!

Ettől kezdve minden istentiszteleten ott voltam, és lassan rájöttem, hogy Isten valóban létezik. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy tartozom valakihez.”

Jana megtérése nagyjából négy éve történt, s bár hatalmas változáson ment keresztül, nem egy adott pillanatként, hanem folyamatként tekint rá. Mesél arról is, hogy egy idő után elkezdte hajszolni az istenélményeket, de rájött, hogy az Úr nem úgy ad meg dolgokat, ahogy azt az ember elgondolja. „Ahhoz, hogy erre rájöjjek, nem volt elég csak az istentiszteletekre eljárni. Részt vettem bibliatanulmányozásban, sok emberrel beszélgettem és magam is kutattam az igazságot. Úgy érzem, mindig is Istenhez tartoztam, és csak egy rossz álom, amiben előtte éltem. Biztos vannak nálam sokkal mélyebbről jövő emberek is, de nekem ez a csoda, mert ez az, amit saját magam átéltem. 

Felnőtt fejjel tudtam meg egy barátomtól, hogy az anyukája, amikor megtért, egyetlen dolgot kért az Istentől: hogy láthassa úgy az embereket, amilyenek valójában. Nem tudom, van-e ilyen kegyelmi ajándék, de ha igen, ő ezt megkapta. Emlékszem, ő volt az egyetlen, aki mindig úgy bánt velem, mintha nem is én lennék a környék legrosszabb gyereke. Fura volt, de köszönöm neki” – meséli Jana, aki ma már a monorierdői gyülekezet oszlopos tagja. Itt kötötte össze életét feleségével, 2024. január 1-től pedig a közösség pótpresbitere lesz. „Úgy képzeltem korábban, hogy Isten kezében egy kalapács leszek, de rájöttem, hogy ezt sem szabad erőltetni. Talán az a feladatom, hogy lágyabb eszköz legyek, mint a kalapács.”

A kiflik precíz megformázása – pontosan a tészta formázó gépbe helyezése – közben megtudom, hogy a keze alól kikerült termékeknek van számára szakrális jelentősége. „Mindig tisztelettel nyúlok a tésztához. Nem marok bele, nem szaggatom. Ha kedves vagyok hozzá, ő is kedves lesz hozzám a sütőben. Gyakran elgondolkodom, hogy a kenyereim miként teszik a maguk hasznát.

Lehet, hogy amit én készítek, valakinek az utolsó kenyere lesz. Vagy az utolsó pénzéből veszi azt meg a családjának. Vagy lehet, hogy egy betegségből felépülve az első lesz, amit megehet. Ezt nem lehet ímmel-ámmal csinálni. Úgy kell végezni a munkánkat, hogy elsősorban Istennek tetsszen.”

De vajon volt-e már úrvacsorai kenyere? „Remélem!” – mondja a pék, majd a nagy kemence felé invitál. „Ez az úgynevezett etázs, de én csak lapátosnak hívom. Itt fognak megsülni a kenyerek.” Pillanatok múlva már kolléganője méri a tésztát és helyezi a formázóba, amit Jana virgol és helyez a sütőtálcára. Készülnek kilós és félkilós darabok, a különlegesebbek közül pedig a kontyos és a San Franciscó-i kenyerek formálódását figyelhetem.

Megtudom, hogy ünnepi alkalmakra néha készít egy-egy búzavirágmintát a kenyerekbe, de a mindennapokban marad a hagyományos formáknál. Személyes kedvence a parasztkenyér, Jana szerint minden pékségnek van sajátja, neki az ideális olyan, mintha hagyományos búbos kemencében sült volna, gőz nélkül: ropog a héja, belül friss és puha, szépen lehet vágni és lisztes tetejű.

„Szeretem, ha olyan munkát adok ki a kezeim közül, ami örömet okoz másoknak.

Ha tehetném, az összes kenyeremet én adnám a vevők kezébe, de csak ritkán találkozom velük. Az viszont jól esik, ha a szabadságom után megjegyzik: Ugye, múlt héten nem te sütötted a kenyereket?”

Az intenzív munka közben szóba kerül, hogy a pék szerint miért nem ehetnek egyre többen tiszta, hagyományos lisztből készült kenyeret. „Régen az emberek sokkal természetközelibbek voltak, már gyerekkorban találkoztak sok állattal és más környezeti tényezőkkel, most pedig a legtöbben el vannak szigetelve a világtól, így nehezebben alakul ki bennük az ellenállási képesség és allergiássá válnak. Annak idején még a búzát is elrágcsálták magában betakarítás után.”

Mialatt a kenyerek a sütőbe kerülnek, Jana kérdésemre a jövőbe tekint: „Elkerülhetetlen lesz a sütőipar reformja. Minden felgyorsult, nem tudjuk kikerülni az adalékokat. Pékből van elég, de olyan, aki valóban érti a munkáját, egyre kevesebb, illetve sokan nem a megfelelő mentalitással dolgoznak. Lehet, hogy az egész szakmát a hűtőre termelés fogja kiváltani.”

Időközben elkészült két darab egy olyan termékből, amit nem forgalmaz a pékség – vendég vagyok tízóraira. „Ez a Jana-lángos. Kiflitésztából készül, megkenem tejföllel és sajttal, megsütöm, majd mehet rá a fokhagymás olaj” – ismerteti. Fenséges, javaslom, hogy ez bátran mehetne kereskedelmi forgalomba is, egy vevőt biztosan találnának rá. Jana ezt megfejeli azzal, hogy egy aranybarnára sült kenyeret is nekem ajándékoz, abból a sütésből, amelynek a folyamatát végignézhettem a délelőtt folyamán.

Mindennapi kenyerünk – Nem véletlenül szerepel Jézustól tanult imádságunkban. Ez a sor a sütödében szerzett tapasztalataimmal hangsúlyosabb lett, mint azelőtt. Hálás vagyok érte. És azért, aki nem csak a sütödei termékeket, de az Élet kenyerét is bátran odaviszi az emberek elé.

Képek: Dezső Attila