„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
Az első bestsellerszerzőtől a szent amatőr kultuszáig
Infokommunikációs robbanás az 1500-as években? Igen. A reformáció generációját sokkolta az az információtömeg, amely a nyomtatás elterjedésével zúdult rá. Luther prédikációit négy-öt nap alatt 4-5 ezer példányban kapkodták el, darabonként 10 olvasóval lehetett számolni. Ő volt a világ első bestsellerszerzője, könyvei 1517 és 1530 között 300 ezer példányban keltek el, 95 pontja pedig az első köremail.
A reformáció generációját sokkolta, hogy hirtelen kitárult előtte a világ. Amiről azelőtt hetek, hónapok vagy talán csak fél év elteltével értesült, arról a nyomtatás révén akár napokon belül. Luther Márton a nyomtatást Isten adományának nevezte, ám korabeli történeti emlékekből kiderül, legalább annyira borzolta a kedélyeket, mint amennyire felvillanyozta. Az 1500-as években élő emberek is úgy találták: felgyorsult az idő, nem győzik befogadni az információkat. Német egyetemi városokban, köztük Nürnbergben az 1600-as évektől készültek olyan rajzokkal illusztrált éves összefoglalók, amelyek egyetlen lapon mutatták be összesűrítve az év legjelentősebb eseményeit, háborúit, békekötéseit, politikai, egyházi és gazdasági történéseit. A lap alján pedig egy csíkban, mint ahogy ma a CNN amerikai hírtelevízióban vagy akár a magyar csatornákon is látható, az egyéb események. A kor tudósai, akadémikusai olyannyira hasznosnak találták ezt a tanítási technikát, hogy azt javasolták, az iskolákban is terjeszteni kell. És terjesztették is.
Reformáció kori ember vs Y generáció
De mit hozott a nyomtatás a világnak, és hogyan múlta mindezt felül az internet megjelenése? – ez volt a témája az „Ige-Idők, Reformáció 500” beszélgetéssorozat keretében tartott estnek a Magyar Nemzeti Múzeumban. Kiss Erika, a kiállítás kurátora, művészettörténész fejéből pattant ki az ötlet, hogy szakértők hasonlítsák össze a két korszak kommunikációs forradalmát, ő vállalta a moderátor szerepét is. A reformáció idején élő és a mai Y generáció attitűdjét G. Etényi Nóra történész, (ELTE BTK), Sipos Balázs médiakutató, történész (ELTE BTK), és Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta elemezte a hallgatóságnak. Az est egyik hangsúlyos kérdése az volt, hogyan hatott az elmúlt 500 év emberére a nyilvánosság alakulása, amire azonban nem született egyértelmű válasz. Az rajzolódott ki, hogy a vezető rétegek, legyen szó a reformáció bármely országáról, a kommunikációs változásokat (nyomtatást, tömeglapok megjelenését, kereskedelmi csatornák indulását) mély aggodalommal fogadták. Az elit minden korban úgy élte meg a technikai és kommunikációs újdonságokat, hogy ennél rosszabb már nem lehet, devalválódnak az értékek, eltűnik a kultúra. Aztán kiderült, van lejjebb. Másfelől azonban a történészek arra hívták fel a figyelmet, minden értelmezés kérdése. Sipos Balázs hozott rá példát a rendszerváltás időszakából: azt hihetnénk, hogy amikor csupán egy-két televíziós csatorna működött, elvileg homogén volt a közgondolkozás, mert mindenki ugyanazt látta, ugyanaz hatott rá. Mégis, már akkor is széttartó volt a társadalom! – hallottuk. A médiakutató történész hangsúlyozta, nem az ellenőrzés a lényeg, például az, hogy egyetlen csatorna legyen, hanem a közösség. A társadalom akkor is széteshet, ha kevés csatorna van. Hogy a 80-as évek végénél maradjunk, a kor legnépszerűbb sorozata a „Nők a pult mögött” és Isaura, a rabszolgalány története volt, ám ezeket sem nézte mindenki. Azt gondolnánk, hogy a rendszerváltás eufóriájában a Híradót és a politikai műsorokat kísérte a legnagyobb figyelem. De nem, hanem egy sorozatot: „Ami a magyar társadalmat összefogta 1989-ben, bármennyire meglepő is, az A korona gyémántja volt” – mondta Sipos Balázs.
Jó az, ha a nők olvasnak?
De ugorjunk vissza 500 évet az időben! A reformáció korában mindenhova eljutott az információ. Ha másképp nem, úgy, hogy a szántóvetőnek felolvasták a híreket, a polgársághoz pedig már hozzátartozott az olvasni tudás képessége. Maga a hír átadása is közösségi élmény volt. A nyomtatványokat forgalmas piactereken, templom- és városkapunál árusították egy-két garasért – adott képet a korabeli életről G. Etényi Nóra történész.
A társadalom nagyon széles rétegeit járták át a hírek. Gyerekeknek is készültek röplapok, ők is hozzászoktak az információhoz jutás ilyen formájához. A történész hozott magával néhány metszetet, amelyet kivetített. Az aprólékos, minden részletre kiterjedő korabeli ábrázolás sok mindent elárult az emberek életéről, társadalmi státusáról, befolyásáról, sőt a többi népréteghez való viszonyáról is. Az egyik metszet nyomtatványárust ábrázol, akitől menekülnek az emberek. Egyikük befogja a fülét, mert már nem akarja látni, nem akarja hallani! A reformáció kori ember agyát is megterhelte a sok információ. A hírek merev elutasítása azonban nem tipikus, mert a nyomtatás egyszersmind izgalmas, pezsgő életet hozott.
Pozitívan hatott a társadalmi fejlődésre. Luther, Kálvin, Zwingli, Bullinger és reformátortársaik pont ezáltal tudták eszméikkel átitatni és felrázni a közvéleményt. Ezzel párhuzamosan komoly aggodalmakat keltett. Nem lesz jó, ha a szántóvető elkezdi olvasni az eke szarva mellett a Bibliát, mert mi lesz, ha saját maga is elkezdi magyarázni? Egy kis katekizmust tanítsunk a kevésbé művelteknek! Mi lesz, ha mindenki mindenről tudomást szerez, s maga próbál meg következtetéseket levonni? Egyáltalán, egy nő vagy egy földműves érti is azt, amit olvas, vagy kell mellé állítani valakit, aki értelmezi számára, hogy jól értse? Meg sem lepődünk, hogy a kor vezetői arra jutottak, az alsóbb néprétegeket és a nőket edukálni kell. A nő nem elég intelligens teremtésénél fogva, hogy felfogja, amit olvas. Ám, mint Sipos Balázs hozzátette, a későbbi korokban is ugyanez a probléma merült fel. Különösen a XIX. végén, amikor megjelent a tömegsajtó. Záporoztak a kritikák: borzasztó, ami történik, kulturális süllyedés következik be, a tömeglapok felhígítják a kultúrát. Ám, ahogy minden újdonság, ennek megítélése is attól függ, hogy technofil vagy technofób módon értelmezik.
Vonat: elválaszt vagy összeköt?
A vonat megjelenését is ugyanilyen kettősséggel fogadták – vont párhuzamot Sipos Balázs.
Voltak, akik éljenezték, hogy a vonat összefűzi a népeket, a tudás szétárad világban, és béke lesz, hiszen mindenki ismeri a másikat, és ha ismeri, akkor szeretni fogja. Ezzel szemben állt az az értelmezés, hogy a vonat nem jót hoz, hanem rosszat. Az ember elveszíti az otthonát, mert folyamatosan úton lesz, bolyong és sehol sem lesz otthon. Másrészt a vonat megszentségteleníti a vasárnapokat, mert az emberek vasárnap nem templomba fognak menni, hanem utaznak. „Látható, hogy a társadalomra való veszélyesség vagy hasznosság értelmezési sémáktól függ” – mutatott rá. És akkor most jöjjünk vissza a mába! Az internet-világ információáradata mit hozott a ma emberének? – hangzott a kérdés. Tari Annamária amerikai kutatókat idézve arról beszélt: eljött a szent amatőr kultusza. Az interneten való megjelenésnek nincsenek minőségi szűrői, hozzá nem értők is éppúgy lehetnek tartalom-előállítók: festhetnek, írhatnak, zenélhetnek, s produktumaik milliószámra kerülnek fel a világhálóra. Régen írók írtak, művészek festettek, fotóztak, s mielőtt alkotásaikkal kiálltak volna a világ elé, tanulmányokat folytattak, erőfeszítéseket tettek a magas minőség elérése érdekében. „A XXI. század a szent amatőr kultuszát hozta el, ami azt jelenti, mindenki előállítóvá válhat. Nincs kötöttsége az előállítói minőségnek, az emberek sokszor nem tesznek erőfeszítést a tudásért” – fogalmazott. A következmény pedig az, hogy sokszor nem írástudók írásait olvassuk, és nem tanult emberek produktumait látjuk, amelyek alig látható minőséget képviselnek. Az információáramlás felgyorsulása révén 3 másodpercen belül 150 ember látja a netre felkerült produktumot, 1 órán belül pedig már 1,29 millió. Csúszunk el a bonyolulttól az egyszerűig, a lassútól a gyorsig. Relatívvá vált, mit tartunk fontos értéknek, mit kell átmenteni a következő generációnak. Tari Annamária arra hívta fel a figyelmet, veszélyes, ha valaki elhiszi, hogy az információ birtoklása azonos a szaktudással. Tudjuk, mit hol kell keresni, s azt gondoljuk, értünk sok mindenhez. Pedig nem. Meg kellene tanulni! Az értelmiség, az elit sem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a világháló olyan online piactér, ahol a 3 diploma összetalálkozik a 8 elemivel, s úgy tesznek, mintha beszélgetnének. De igazából nem tudnak, mert hogyan is tudna értelmes eszmecserét folytatni az, aki a tudás birtokában van azzal, aki csupán csak hiszi ezt magáról. Az interneten elmosódnak a státuszkülönbségek. A komment-folyamok láttán nehéz nem irritált értelmiséginek lenni. Ebben a helyzetben az elit nem találja a helyét. Nincs rétegződés. Mindenki eltérő módon gondolja magát szakértőnek. Mindannyian egy nagy óceánban úszkálunk, azt gondoljuk, hogy átússzuk, de csak evickélünk. Az elit felelőssége, hogy a zűrzavarra megoldást találjon, s működjenek a minőségi szűrők! – húzta alá Tari Annamária.
Figyelmeztet a hűtő
Az online tér használatát nagyban meghatározza, hogyan alakul a tudomány szerepe, mit nevezünk tudásnak – fejtegette a pszichoanalitikus. Fel sem tudjuk mérni, hogy mit hoz a technikai fejlődés. A mesterséges intelligencia korában nagyon kevés dologra lesz szükség. Közel van az az idő, amikor ha valaki külföldre megy, s nem beszéli az adott ország nyelvét, feltesz egy chipet magára, s akadálytalanul kommunikál, majd amikor hazajön, leveszi a chipet. A hűtő nem egyszerűen figyelmezteti az embert, „vegyél tejet, mert elfogyott,” hanem programvezérelt módon online leadja a rendelést a boltnak. S mire este hazaérkezik a lakás tulajdonosa, már ott lesz az ajtaja előtt, mert kiszállították. Rengeteg idő szabadul fel a robotizáció révén. Kérdés, mit kezdenek vele az emberek. A beszélgetés során elhangzott, negatív jelenség ebben a kütyüs, internet-vezérelt világban, hogy megnőtt a médiafogyasztói agressziós igény. Több naturális erőszakot, vért fogyasztanak a nézők. Az információáradat és az agresszió ellen pedig úgy védekeznek, hogy igyekeznek közömbösek maradni. Tari Annamária egyik orvos ismerősének a tapasztalatát osztotta meg: a 90-es évek elején, amikor a medikusokat először vitték boncterembe, áhítattal figyelték, ki fekszik ott. Érezni lehetett, hogy megáll a levegő. A mai egyetemistákat már nem érdekli, ki a halott, akit boncolnak, s nincs semmi a levegőben. Annyi impulzus éri őket, hogy már nem tudnak megrendülni. A mai kor emberében általában is kevés az empátia, annál több a nárcisztikus védekezés. Komoly érzelmi kiüresedés mutatkozik, ami a pszichiátriai betegeknél is tapasztalható. Sokat elárul az érzelmi kiüresedésről az, hogy a 13-25 éves korosztály kedvenc műsor típusa a valóságshow, ami nem hogy magas kultúrát, de semmilyen kultúrát nem közvetít. A tizenévesek úgy nyilatkoznak: „Iszonyat jó dolog szánalmasokat nézni.” Tari Annamária szerint ideje megnyomni a vészcsengőt, mert minden társadalomban, minden korban nézték az emberek a szánalomra méltókat, de mostanra ezt intézményesítették. A kárörömélmény pedig nagyobb, mint bármikor korábban. A pszichiátriai betegségek is visszatükrözik a társadalom eltorzulását. Az utóbbi 20 évben vezető diagnózis: a nárcisztikus személyiségzavar és az agresszív személyiségzavar. Már nem sír a beteg, hanem azt mondja: „üres vagyok belül”. Látszik a média lenyomata a betegeken, a mindent eluraló egoizmus, az alázat hiánya. E műsortípus alá megy egy sor más kulturális termék. Erre van igény, ezt nézik, s ennek megvan a hatása is.
Elborzadjunk vagy áhítattal nézzük?
Ezen a ponton elnémultak a kutatók és a közönség is. Megdöbbentő erővel hatott, hogy egy olyan egyszerű témától – mint a reformáció és az Y generációra ható kommunikációs eszközök – eljutottunk a mai infokommunikációs robbanás által okozott lelki deformitásokig.
„A médiatörténeti interpretáció azonban arra figyelmeztet, pont az a cél, hogy se el ne borzadjunk, se ne nézzünk szent áhítattal valamit, s ez felszabadítson bennünket a szélsőséges gondolkodás alól” – jegyezte meg Sipos Balázs. Ne jussunk el oda se, hogy napjaink trendjét úgy értékeljük, ó, hát ez semmi! Régen is pont ilyen rossz volt! Ami biztos, nem kell éles különbséget tenni a kulturális szférák között, mert igen erőteljes átjárások vannak, s értelmezési sémáktól függ, mit hogyan értelmezünk. A mai elitnek azonban ideje felébredni. Ahogy a reformáció kori nagy művészeknek nem derogált metszetekre átállni, hogy az alacsonyabb néprétegek felé is közvetíthessék a nyomtatás révén a művészetet, a digitalizáció és internet világában a tudatos, felelős használat érdekében kellene valamiféle struktúrát kiépíteniük. Ennek a megteremtésével adósok.
Cseke Hajnalka