John R. W. Stott (1921–2011) anglikán pap és evangelikál teológus egyike volt az evangéliumi hit huszadik századi nagy úttörőinek, zászlóvivőinek. Életútja ma is sokakat inspirál, hiszen Stott Pál apostolhoz hasonlóan – a Timóteushoz írt második levél szavaival – „futását elvégezte”, és ezáltal számunkra is mintává lehet abban, hogy mi hogyan végezhessük el saját „futásunkat” a hit élethosszig tartó útján.

Elsősorban mi az, amit John Stott példája örökül hagyott nekünk és hogyan tudnánk ezt továbbadni az utánunk jövőknek? Mik voltak teológiájának legfontosabb súlypontjai, amelyek megtartották szolgálatát? Ezekre a kérdésekre keresett válaszokat Szabados Ádám teológus előadása, amely a dunamelléki lelkésztovábbképzés egyik közelmúltbeli alkalmán hangzott el. Az alábbi írásunkban az előadás alapján vázoljuk fel John Stott portréját.

A végigfutott út
Bár Stott hatása globális volt, szolgálatát az anglikán egyházban végezte és ahhoz élete végéig hűséges maradt. Felekezete evangéliumi szárnyához tartozva úgy vélte, hogy a reformátori hit beoltatott az anglikán egyházba, amely éppen ezért a reformátori irányzathoz tartozik, és ha valaki eltér ettől a látásmódtól, akár római katolikusabb, akár liberálisabb irányba, ők nem az eredeti anglikán szellemiséget képviselik. Az anglikán hagyományokat felvállalva azt vallotta, hogy ebben a keretben kell megújulni. Sokaknak volt vele vitája, de a hitelességét nem kérdőjelezte meg senki.

Nagy szerepe volt abban, hogy a konzervatív evangéliumi teológia vitaképessé vált a liberálisabb teológiai fősodorral szemben. Sokak szerint tudományos igényességben meg is haladta azt, de az biztos, hogy egy egész evangéliumi teológusnemzedék vezető mentora lett. Többször bejárta az egész Földet, a nyolcvanas éveiben több mint száz országot keresett fel, a hetvenes éveiben is járt minden földrészen. Magyarországra kétszer is eljött, és nálunk is hódolt kedvenc hobbijának, a madármegfigyelésnek. Billy Graham evangélista prédikátorral együtt alapította meg a Lausanne Szövetséget, amelynek ő lett a teológiai motorja, emellett a nevéhez fűződik a Langham Partnership elindítása is.

Kapcsolódó cikkünk:
Vannak, akik elvesztették hitüket az igehirdetésben, mások viszont arra figyelmeztetnek: talán mert téves hangsúlyokkal közvetítették Isten üzenetét. Hogyan válhat az emberi szó Isten szavává? Mit jelent a Bibliához hű bibliaértelmezés? Ennek jártak utána a lelkészek és laikus bibliamagyarázók számára meghirdetett Langham igehirdető-műhelyben.
Teljes cikkünk itt olvasható: Egy történet részei vagyunk

2000-ben, amikor Kenyában járt missziói úton, egy kötetlen tóparti istentiszteleten arról beszélt: reméli, hogy futását ő is megfuthatja. Ekkor közbevágtak: ő már megfutotta, ezek csak a tiszteletkörök. A közbeszólóknak igazuk volt: nyolcvanadik évében már meg volt húzva az az egyenes vonal, amelyet végigjárt, és amelyről életrajz is megjelenhetett még a halála előtt. 2005-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Amikor Stott ezt meghallotta, állítólag fuldoklott a nevetéstől, annyira abszurdnak tartotta. Barátja, Billy Graham azonban úgy látta, ez cseppet sem volt túlzás.

Stott egyik legfontosabb gondolata az úgynevezett kettős figyelés volt. Ez azt jelenti, hogy keresztyénként egyszerre kell figyelnünk az Igére és a világra (angolul a két szó egybecseng: „to the Word and to the World”). Részben e kettős figyelésből származott Stott Ige iránti szenvedélye és az a hangsúlya, hogy a misszióban a társadalmi felelősségvállalás is fontos. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy mint a világ sója és világossága nem redukálhatjuk a missziónkat csupán az evangélizálásra. Társadalmi felelősségvállalásunk azonban csak az Igére figyelve maradhat evangéliumi.

Hosszú távú óvintézkedések
Hogyan tudott nagy terhelés alatt egyenes pályát végigfutni? – adódik a kérdés. Amikor megkérdezték tőle, volt-e kísértés az életében arra, hogy feladja szolgálatát, azt válaszolta, hogy nem. Szerinte a lelkipásztorok legfőbb problémája az elbátortalanodás és a magány. Ő azonban időben felismerte, hogy az emberek testi állapota is hatással van lelki életükre. Neki a fegyelmezett élet, a megfelelő mennyiségű alvás, a mozgás, az étkezés, a barátok és a madármegfigyelés segítettek, de mindennél fontosabbnak tartotta a fegyelmezett imaéletet, a napi találkozást Krisztussal. Stott hosszútávfutásának a titka, hogy előre gondolkodott, számolva a saját sebezhetőségével, és időben óvintézkedéseket tett.

Reggel ötkor kelt, de este fél tízkor le is feküdt. Ebéd után is aludt egy félórát. Minden hónapban volt egy nap, amit kizárólag gondolkodásra és tervezésre szánt, ekkor foglalkozott azokkal a fontos ügyekkel, amelyek nem voltak sürgősek. Nem nyomasztották őt ezek, mert tudta, hogy eljön a nap, amikor ezekkel foglalkozhat. Az évet három részre osztotta: egyharmada volt utazás, egyharmada a londoni lelkészi szolgálat, egyharmada írás. A tanulásra szánt időt is beosztotta: egy nap egy óra, egy héten fél nap, egy hónapban egy nap, egy évben egy hét.

Stott jól látta a magány veszélyeit, és azt, hogy nem tudja megfutni futását, ha nincsenek mellette barátok, akikkel a szívét meg tudja osztani. Első ilyen barátsága egy mentori kapcsolat volt: Eric Nasch, a Szentírás Szövetség munkatársa életre szóló hatással volt rá. Másik fontos barátja Billy Graham volt, akit megvédett, amikor fundamentalizmussal vádoltak. Kettejük barátsága még vitáikat is kibírta, közös szolgálatuk pedig megtartó erejűnek bizonyult mások számára is. Stott azt is látta, hogy ha nem engedi be életébe a gyülekezeti tagokat, elszigetelődik tőlük, ezért idős korában létrehozott maga körül egy csoportot, amelynek számos szolgálatával kapcsolatos döntést átengedett.

A madármegfigyelés kikapcsolta és feltöltötte. Írás közben is ott volt az asztalán a távcső, és a missziós útjait is szerette ezzel a tevékenységgel összekötni. Egyszer eltévedt az Amazonas őserdejében, mert elindult egy madár után, és az őslakosok mentették ki. Amikor pedig az északi sarkkörön túl ment hóbaglyot keresni, az egyik eszkimó közösség felkérte lelkipásztorának. Ő elfogadta és háromévente visszajárt hozzájuk szolgálni – és hóbaglyot keresni. Hetvenedik születésnapjára a barátaitól egy antarktiszi utat kapott ajándékba. Amikor azután 1996-ban egy kanadai tundrán végre megpillantotta a hóbaglyot, amit huszonöt évig keresett, azt élete egyik csúcspontjaként élte meg.

A fenti óvintézkedéseknél is előrébb valónak tartotta a fegyelmezett imaélet fontosságát. Mindennapi rítusa volt a reggeli csendesség. Ágyából kikelve egy Szentháromság-imával kezdte a napot, majd bibliaolvasással folytatta. Négy fejezetet olvasott egy nap, hogy egy év alatt elolvassa az egész Szentírást. A négyből két fejezetet csak átolvasott, a harmadikat tanulmányozta, és estére hagyta a negyediket. Az igeolvasását imádság követte, amely során hálát adott és közbenjárt másokért.

Lemondások és súlypontok
Ha a szolgálata vagy a hosszútávfutása megkívánta, tudatosan le tudott mondani jó dolgokról is. Élete végén három ilyen lemondást emelt ki: lemondott az akadémiai karrierről, a házasságról és az egyházi karrierről. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy azzá az emberré váljon, akivé lett. Mindháromra lett volna lehetősége, ha úgy dönt, hogy ezen az úton kell haladnia. Bátorították a tudományos pályára, mert látták benne a potenciált, de ő a lelkészi szolgálatot választotta. Voltak lányok, akikbe szerelmes volt, egyiknek majdnem meg is kérte a kezét, de nem volt benne békessége, ezért végül mégsem jegyezte el őt.

Az anglikán egyházban többször akarták püspöknek jelölni, és ő látott is ebben lehetőséget, de azt is látta, hogy amikor evangéliumi vezetők magas egyházi pozícióba kerültek, gyakran annyi kompromisszumot kellett az egység megőrzése érdekében hozniuk, hogy azok eltompították hitvallásuk és szolgálatuk élét. Ő éles akart maradni az evangélium képviseletében. A lemondás mellett tudott váltani is, ha kellett: amikor látta, hogy lelkészi szolgálata összeegyeztethetetlen globális szolgálatával, akkor időben kezdett el dolgozni a váltáson. Nem kiugrott a lelkészi szolgálatból, hanem szépen, fokozatosan átadta azt.

Krisztussal való napi kapcsolata mögött egy olyan evangéliumi lelkiség húzódott meg, amelynek középpontjában Krisztus keresztje állt, és legfőbb minősége az alázat volt. Több mint ötven könyvet írt, és amikor megkérdezték, melyiket tartja legfontosabbnak közülük, egyértelműen azt mondta, hogy a Krisztus keresztjét. John Stott a kereszt teológusa volt, és a kereszt mindenekelőtt Isten helyettes engesztelő áldozatát jelentette számára. Ebből következett, hogy szerinte a legfőbb evangéliumi minőség az alázat. Ez a megállapítás nemcsak teológiájának a súlypontja, de legfontosabb öröksége is számunkra.

Készült Szabados Ádám előadása alapján, amely a dunamelléki lelkésztovábbképzés 2024. májusi alkalmán hangzott el.


Kép: Wikipedia