Mi köze a szépségiparnak a reformáció mozaikdarabkáihoz? – tehette fel a kérdést az, aki ellátogatott a Kutatók éjszakáján az Evangélikus Országos Múzeum rendezvényére, és meglátta az ottani témakínálatot. Orosz Gábor Viktor, az esztétikai teológia és a bioetika kutatója ugyanis Szépségsebészet és teológiai esztétika. Aki szép, az jó is? címmel tartott előadást.



Újratervezés
„A sebészet egyfajta belső és külső reformáció" – kezdte rögtön a magyarázattal Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének egyetemi docense, hozzátéve, hogy az esztétikai teológiában is megjelennek a reformáció gyökerei és szempontjai. „Az alapvető kérdés, hogy aki szép, az egyben jó is-e. Lehet-e egyáltalán választ adni erre? Már az ókori filozófiának is az egyik alapkérdése volt a szépségnek és a jóságnak a kapcsolata, az ellentéte és a hasonlósága."

Önmagunkra morálisan cselekvő lényként gondolunk – folytatta Martha Nussbaum gondolataival. Ez ahhoz is vezet, hogy úgy alkotjuk meg magunkat, ahogyan egy művész az alkotását létrehozza: azzal az ízléssel, azzal a hozzáállással, amely számunkra szimpatikus. „Lehetőségünk van arra, hogy megtervezzük az életünket, és nagyon sok minden a saját kezünkben van. Ez az ember önalkotásához vezet. Önmagunkat teremtjük meg, és keresztyénként már ez a kifejezés is komolyan elgondolkodtató."



Álarcok
Egy holland származású német teológus, Klaas Huizing szerint a kései modern kor sajátosan antropomorf. Itt a „sajátosan" kifejezésen van a hangsúly, hiszen az ember olyan maszkokat, képeket vetít maga elé, illetve alkot önmagáról, amelyek álarcként funkcionálnak számára, és elbújhat mögöttük. „A társadalom emberképének a következménye, hogy nehéz önmagunkat felvállalni. Nehéz önmagunknak lenni, mert a társadalom elvárásainak akarunk elsősorban megfelelni. Nehéz olyannak lenni, amilyenek valójában vagyunk" – mondta. Ilyenkor a hiteles létmód hiányát tapasztalhatjuk meg. A velünk kapcsolatos elvárásokkal az életfolytatásunk nem mindig van szinkronban. „A különféle társadalmi szerepekben különféle álarcokat hordunk."

Nietzsche szerint az ember tulajdonképpen olyan színész, aki ahhoz a majomhoz hasonlítható, amelyik csak megjátssza magát, de nem azonosul a szerepével. Játék számára az egész világ. Ez ahhoz vezet, hogy az ember az életét az apollóni és dionüszoszi minták kettősségében éli meg: Dionüszoszra a csapongó, életet élvező életmód, az eredendő káosz jellemző; Apollónra a meghatározottság, kiforrottság, szépség és a mértékletesség. Az előadó szerint e két pólus között ingadozunk, de a legjobb az lenne, ha a két alak közös metszetében valósulna meg az életünk.

Rossz-e, ami mesterséges?
Tertullianus egyházatya a harmadik században arról írt, hogy voltak olyan keresztyén asszonyok, akik nem sminkelték magukat. Mégpedig azért, mert nem akartak idegen férfiakban kívánságot kelteni, nem akarták a szépségüket tárgyiasítani. Tertullianus szerint akik sminkelik az arcukat, eltorzítják Isten teremtését, és ezzel azt üzenik, hogy Istent megfeddik eredeti állapotukért. „Ez a kétfajta irányultság mindmáig megmarad a keresztyénségben, amikor a szépségsebészetet próbáljuk meg értelmezni" – magyarázta Orosz Gábor Viktor. Tertullianus szerint ami velünk született, az Isten alkotása, ami hozzátétetik, az pedig az ördög műve. Itt már megjelenik az örökletes/teremtett és a mesterséges megkülönböztetése.



A rút szerepe
„Karl Rosenkrantz írt egy művet A rút esztétikája címmel. Ebben megállapítja, hogy a rút tematizálása nélkül nem lehet megérteni a szépet, tehát a rút fogalma elválaszthatatlan a széptől. A rút létezése a szép tagadásának köszönhető" – fejtette ki az előadó.

Gerhard O. Forde Ki a kereszt teológusa? című műve a borítójával sokakban botrányt keltett azzal, hogy hogyan lehet ilyen randa Jézus-ábrázolással kiadni egy könyvet. „Jézusnak a keresztje valóban nem szépséggel tölt el bennünket. Az ő alakja a kereszten rút, ezért fölborítja az ókori hagyományos szépségideál felfogását, és valami mélyebb valóságra irányítja a figyelmünket." Isten Lelke segíthet bennünket abban, hogy a rút felismerése által észrevegyük, hogy Isten mit tett értünk a kereszten – hívta fel a figyelmet az előadó.

Eberhard Jüngel szerint a rút felborítja a szépnek a rendjét, és ennek a következménye, hogy az igazság és a szépség egymásnak feszül. Míg napjainkban a szépség és az igazság általában összekapcsolódnak, Jüngel számára a szépség látszata éppen azért tagadható radikálisan, mert Jézus maga az igazság. „Az egyetlen igazság az, amelyik Krisztus csúf keresztjén kifejeződött a számunkra. A szép nem léphet az igazság helyébe" – tolmácsolta mindezt az előadó. Ha a szépség az igazság kifejezője lenne, akkor többféle igazságnak kellene lennie. Ezt a tételt azonban kizárja a keresztyénség.



Igaz és hamis
A másik fontos megállapítás Orosz Gábor Viktor szerint, hogy a képek mindinkább az igazság esztétikai kifejezésévé válnak. „Ez hamis látszatot teremt a mi számunkra. Akkor is, amikor ezek az ábrázolások szekularizált formájában használják fel a vallások képi világát. Gondoljunk csak a reklámokra! Például amikor valaki megvesz egy autót és szinte a mennyországba repül vele, vagy amikor egyetlen egy csokoládé meghozza a családba a harmóniát és a békét. Ez hamis kép."

Normák és minták
A plasztikai sebészet a huszadik században változott meg és indult el a szépségsebészet irányába. Innentől az embert nem csupán az eredeti állapotába akarták visszaállítani egy súlyos sérülés után, de jobbá és szebbé tehették, mint aki volt. Sokan azt mondják, hogy a kettő között nem húzható éles határvonal. Főleg, mivel egy szépészeti beavatkozásnak az esztétikai mellett gyógyító jellege is van: a páciens önértékelését javítja. Amikor valaki hiába szép, mert elégedetlen önmagával, akkor a szépségiparral szeretne egy jobb életminőséget elérni. Gyakran pedig a környezet elvárásainak akarunk megfelelni. „Ez nagyon jó üzlet azoknak, akik rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel."

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a szociális jóllét az egészségünk meghatározó része. „Mennyivel jobban tudnak érvényesülni azok, akik a társadalom által meghirdetett testkép birtokában vannak! Mennyivel elfogadottabbak!" – foglalta össze napjaink szomorú tapasztalatait az előadó.

Az olyan szép arcok, mint Greta Garbóé, olyan utánzásra méltó „arctárggyá" váltak, amelyek mintát adnak arra, hogyan kell kinéznie egy nőnek. Mindez társadalmi normává válik, felszólító erővel bír. A médiában egy bizonyos típus válik követendővé, és ez előnnyel és hátránnyal is járhat. Előnye lehet az, ha kialakul egy saját ideálkép, hogy milyenné akarok válni, mivel akarok azonosulni. Hátránya viszont a hasonulással tagadott különbözőségben rejlik. „Istennek az az egyik ajándéka, hogy nem vagyunk egyformák."



A test megtapasztalása
Jürgen Moltmann megállapította, hogy a testalkatnak a korábbi korokkal szemben nem csak túlélési értéke van, hanem van kifejező értéke is. Orosz Gábor Viktor ezt így fogalmazta meg a hallgatóságának: „A testünk valamit mutat, valamit elárul rólunk. Azt, hogy tulajdonképpen ki vagyok én. Azzal a kérdéssel mindannyian szembesülünk, hogy milyenné akarunk válni. Ebben nagy jelentősége van annak, hogy hogyan jelenek meg, hogyan lépek föl életem színpadjára. Mi az, ami meglátszik rajtam? Moltmann szerint a test plasztikus. Meglátszik rajta az élettapasztalat, az élettörténet. Azaz a testben raktározódnak a szerzett tapasztalatok, a betegségek, a lelki benyomások, a döntő élmények."

Ezzel együtt a társadalomban megjelenik a „kell" is annak kapcsán, hogy milyenné kellene válnunk. Fitté „kell" lennünk a munka és a szórakozás számára is. A társadalomban megjelenő „kell" a megjobbítás irányába mutat: sajátos módon a modern sport válik a társadalom színpadává, a versenysport lett a társadalomban való érvényesülés mintája. Uralkodó lett a teljesítménykényszer, amely szerint győznöm kell, le kell győznöm a másikat mindenféle tekintetben.

A keresztyénségben ezzel szemben az az autentikus testtapasztalat, hogy Isten nem csupán megigazít bennünket, hanem széppé is teszi a hívőt. A szeretet széppé teszi azt, akit szeret. A csúf arcon is a szépség csillogását hívja elő, mert örömöt kelt Istennek a szeretete. A szeretet az, ami az embert igazán széppé teszi. „Ez nagyon nagy üzenet abban a világban, amikor egyre szebb és pompásabb templomokat és gyülekezeti házakat építünk, de ha odamegy egy nyomorék ember, akkor ő mit tapasztal? Hogy ő onnan kilóg? Hogy nem illik bele?" Az egyházi diakóniában foglalkozni kell ezzel.

Nem lehet fekete-fehér dolgokat mondani, Isten szeretete sokkal nagyobb ennél. Éppen ezért a mi gondolkodásunk középpontjában Krisztus keresztje áll. „Emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mi nem vagyunk tökéletesek" – zárta előadását Orosz Gábor Viktor. Amellyel ha az énképünket nem is feltétlen, de a szépségről alkotott fogalmunkat egészen biztosan újraformálta.


Barna Bálint

Fotók: Somogyi Csaba