Ahogy azt a Második Helvét Hitvallás is megfogalmazza, számos igehely szól arról, hogy a Szentírást Isten ihlette, aki szólt az atyákhoz, a prófétákhoz és az apostolokhoz, és szól még mindig „a szent Írások által”, ahogy arról is, hogy az Ige hirdetői Isten beszédét szólják a bennük lévő Szentlélek által – kezdte előadását Steinbach József püspök a magyar reformátusság csaknem 450 éve elfogadott alapvető hitvallási iratáról szóló konferencián.
A helyes igemagyarázat 
„Isten Igéjének hirdetése Isten Igéje” – áll a hitvallásban, és hogy ez mit jelent pontosan, arról azt mondta a püspök: „hisszük, hogy az igehirdetésben maga Isten igéje hirdettetik, és azt fogadják be a hívek a Szentlélek belső bizonyságtétele által. A Szentlélek belső bizonyságtétele által cselekszi Isten ezt a csodát, mivel a külső igehirdetés valójában igemagyarázat.” A helyes írásmagyarázat feltételei, hogy az Igéből lett véve, hogy egybevág a hit és szeretet regulájával, és kiváltképpen szolgája Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét – tette hozzá.

Szó és tett
„Az Ige az élő Isten személyes szava, megnyilatkozása, de ennél több – azzal, hogy megszólal: tett” – fogalmazott a püspök. Szó és tett egységét pedig Jézus Krisztusban látjuk megvalósulni. „Isten szava és tette nemcsak egyidejűek egymással, de egyidejűséget is teremtenek köztünk és a Jézus Krisztusban adott kijelentés között. Nekünk nem áll hatalmunkban ennek az előidézése. Az Ige hatalmát nem az egyház, nem a prédikáció, nem is a hit érvényesíti, hiszen a prédikáció csak hirdeti az érvényben lévő hatalmat, ezért nem propaganda. Isten döntése, kiknél érvényesül ez az egyidejűség és az ebből fakadó hatalom.”

Isten titka
Isten Igéjét az ember nem birtokolhatja – hangsúlyozta a püspök. Mint mondta, önmagában nem a prédikáció Isten Igéje, de az az emberi beszédben felfedheti magát. „Isten hol önmagát mutatja, hol csak a leplét, ezért nem állandóság az, amit birtokolunk, hanem megújuló történés."
A mutatóujj
A püspök Barth-ot idézte, aki szerint a prédikáció mutatóujj: egyrészt Isten Igéje, amelyet Ő maga mondott, másrészt az egyházra bízott kísérlet. Miközben engedelmesen készülnek és beszélnek az igehirdetők, közben adatik az igehirdetés csodája. Emögött pedig ugyancsak egy kettősség áll Steinbach József szerint: az, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Egyiket sem lehet a másik ellenében kijátszani – mondta.

Nem valamiért, hanem valamiből
„A prédikáció olyan akció, amely az első és a második advent között megy végbe, Isten az alanya és a tárgya. Az igehirdető a hegyről lefelé jövet indul, kiindulópontja, hogy minden megtörtént, minden a mienk. Isten igent mondott az emberre – velünk az élő Isten. A prédikáció eseménye tehát nem a hegyre felfelé menet zajlik, valamilyen konkrét cél elérését kitűzve. És hogy hová érkezik meg? Minden egyszer s mindenkorra megtörtént a kereszten, és az a Szentlélek által itt és most érvényes.”

Majd Bonhoeffert idézte, aki hasonlóképpen gondolkodik, mint Barth: a prédikációnak nem szabad Isten valóságának a megteremtésére törekednie. „A prédikáció feladata Isten országát építeni azzal, hogy a textus és az írás által feltárja az ember alapvető szituációját, halálos nyomorúságát, ezzel Isten elé helyezi és a cselekvő Istenre bízza őt.”

Szent eszköztelenség
A püspök szerint az empirikus homiletika egy lépésre van attól, hogy pont az igehirdetés lényegét adja fel, mert hangsúlyozza a szimmetrikus kommunikáció, vagyis a hallgató, a szituáció és a közösségteremtés fontosságát. Steinbach József szerint azonban az igehirdetés tanítói, lelkigondozói és evangelizáló elemére is igaz, hogy természeténél fogva aszimmetrikus kommunikáció. A püspök figyelmeztetett: „Ha lemondunk az igehirdetés csodájáról – azaz, hogy a külső igehirdetés a Szentlélek belső bizonyságtétele által Isten szavává lesz, Isten Igéjének hirdetése pedig Isten Igéje, akkor mi marad az istentiszteletből?”

A csoda és mi
A püspök szólt az igehirdető felelősségéről is: „Szeressük Isten Igéjét, vállaljuk a folyamatos, komoly készülést, hiszen ahogy Ravasz László mondta: az igehirdetés soha nincs kész, csak a szószéken lesz az.”

Vajon mi áll az igehallgató gyülekezeten? – tették fel a kérdést a közönség soraiban. Steinbach József szerint azt, hogy mindkét fél megszólított legyen, a Szentlélek végzi el. „Erre rá kell készülni az igehallgatónak is, és ebben nagy segítség, ha elcsendesedik. Azzal is megtisztelem az Úr napját, ha a ruházatommal felkészülök, hiszen szent dolog részese vagyok: a mennyei világgal való találkozást várom, és a mennyei javakkal való gazdagodást.” A püspök hozzátette: az elmélyülést szolgálja, ha az igehirdetés meghallgatása után a hívek beszélgetnek a hallottakról. „A Szentháromság Isten igehirdetőben és -hallgatóban egyaránt alkotja az igehirdetést. Jó, ha az igehallgató előre tudja a textust és utána tud nézni.”

Képek: Füle Tamás

Kapcsolódó írásaink:

Cselekedeteidből a hitedet
Sola fide, vagyis egyedül a Krisztusba vetett hit által – ez az üdvösségre vonatkozó reformátori alapelv, egyben hitvallásaink egyik fő tétele is. Ugyanez hatja át Pál apostol tanításait is. Jakab levelének szerzője azonban mintha ennek mondana ellent, amikor a cselekedetekre helyezi a hangsúlyt. Vagy mégsem?

Biblia régen és ma
Vajon ki és hogyan szabta meg, milyen könyvek alkossák a Szentírást, és miért más a katolikusok Bibliája, mint a reformátusoké? A kánonról és a Bibliába be nem került könyvekről alkotott reformátori felfogásról beszélt A Második Helvét Hitvallás mai üzeneteicímű konferencián Zsengellér József, a budapesti református teológia dékánja.