Az influenszer felelőssége

„Furcsa érzés, ha megfogadják a tanácsomat, ha hatással vagyok az emberekre. Ennek a felelőssége állandó súly rajtam.” – Kollár Julcsi a Csillagponton vallott arról, mit jelent ma keresztény videóbloggernek lenni.

„Akit influenszernek nevezünk, valamilyen szinten befolyásolja egy nagyobb embercsoport véleményét. Közönsége van, akiknek elmondja adott esetben Instagram-posztokon, videókon vagy blogposztokon keresztül a véleményét egy-egy dologról, termékről vagy szolgáltatásról; és ez mindenképpen befolyásolóerővel bír a közönségére. [...] Nekem felelősségem van, mert az, hogy ti néztek, követtek engem, és meghallgatjátok egy csomó mindenről a véleményemet, az hatással van rátok. Lehet negatív hatással, lehet pozitív hatással is. Ezt én döntöm el azzal, amit mondok. És én szeretnék mindig pozitív hatással lenni rátok. Ezek azért is nehéz dolgok, mert mindig lesz olyan, amiben nem fogunk feltétlenül egyetérteni.”

A fenti idézet a Life of Julcsi nevű YouTube-csatorna egyik videójában hangzik el, és nagyon találóan mutat rá az úgynevezett influenszer-jelenség színére és fonákjára. Az influenszerek a közösségi média meghatározó szereplői, akik több ezer követővel bírnak, és általában nem csak gondolatokat és véleményeket közvetítenek, de sokszor szponzorok termékeit is reklámozzák. „Jó esetben ez úgy működik, hogy csak olyasmit ajánlanak, amit ők is nagyon szeretnek, és ami nekik is nagyon bevált” – vall erről a Life of Julcsi vloggere (azaz videóbloggere), Kollár Julcsi. Ő is leszerződött cégekkel, de nem ebből él meg, és nem a pénz vagy a népszerűség motiválja a videók készítésére. Hívő keresztényként ehelyett arra törekszik, hogy a hétköznapi kérdéseket a maguk valódi mélységeiben járja körbe.



Értékközvetítés szabadon
De ki is ez a Kollár (lánykori nevén Koleszár) Julcsi, és miben más ő, mint a magyar influenszerek többsége? „Youtuber, vállalkozó, feleség, hobbifotós, professzionális otthoni vendéglátó, muffin- és amerikaipalacsinta-sütőmester, ifianyu, hobbiénekes, cipőgyűjtő, pinterestfüggő és nem utolsó sorban keresztény. Dióhéjban ez vagyok én” – olvasható a bemutatkozása a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó honlapján, az egyik program ismertetőjében. A jelenleg huszonhárom éves miskolci vlogger ugyanis a Csillagponton mesélt magáról, motivációiról és felelősségéről a WideOpen Films vendégeként.

„Vloggerként is meg szeretném mutatni, hogy mi, keresztények nem zárt világban élünk, és ugyanolyan normális emberek vagyunk, mint bárki más” – magyarázta csillagpontos közönségének Julcsi. „Azért kezdtem el a vloggerkedést nagyjából másfél évvel ezelőtt, mert olyan értékeket szerettem volna felmutatni, amelyekből korábban igen kevés jelent meg a magyar nyelvű videókban. Voltak külföldi példaképeim, akik inspiráltak, de a leginspirálóbb az volt számomra, hogy Isten eszközévé lehessek az értékközvetítés során.”



Gyerekkora óta szereti a beszélgetős műsorokat, és sokáig műsorvezetőnek készült. A Lévay József Református Gimnázium média szakirányára járt, és szeretett volna kommunikáció szakon továbbtanulni, de nem vették fel az egyetemre. „Akkoriban a YouTube mint lehetőség eszembe sem jutott, mert Magyarországon csak az elmúlt három évben futott fel igazán. De most úgy érzem, hivatásos riporterként sosem lenne ekkora szabadságom, mint a saját videócsatornámon. Nem is akarnék már áttérni a televíziózásra” – mondta. Videóira egyfajta műsorként tekint, amely számára egyszerre műfaj és minőségi kritérium.

Hitről beszélni vagy hallgatni
Julcsi a Csillagponton is nyíltan beszélt hitéről, Istennel való kapcsolatáról. „Keresztény családban nőttem fel, így a hit valahogy mindig is természetes volt számomra. Körülbelül hároméves koromban egyszer odamentem a szüleimhez, hogy én is szeretnék velük imádkozni. Ennek köszönhetően elég hamar hívőként határoztam meg magamat, ezért nem is tudnám a hitre jutásom fontosabb lépcsőfokait kiemelni. Kimaradt a lázadó korszakom is.” Istennel a saját bevallása szerint mindig is bensőséges kapcsolata volt.

Bár mindezt nyíltan vállalja vloggerként is, nem szeretne túlzásokba esni. „Nehéz meghatározni, hogy hol a határ, és mikor lesz egy videóban túl sok a hitemről való bizonyságtételből. Nem akarok ezzel bárkit is elijeszteni. Azért is szoktam imádkozni, hogy ne távolítsak el senkit sem Istentől” – vallotta meg. Hogy ne bántson meg vele másokat, videóiban kerülni szeretné az olyan érzékenyebb témákat is, mint például az egyes felekezetek és egyházak viselt dolgai. Szeretne hiteles és személyes maradni.

Ábel
Férje, Kollár Ábel nem csupán a videók készítésében támasza, de gyülekezeti szolgálatukat is együtt végzik. „Ez része a mindennapjainknak. Emellett egy dicsőitő csoportnak is tagjai vagyunk. Ezekre a szolgálatokra imával készülök, ahogyan a videókra és az ehhez hasonló szereplésekre is” – mesélte Julcsi, aki kezdő vloggerként is rengeteg technikai segítséget kapott Ábeltől. „Ugyanakkor a férjemmel nagyon eltérő az időbeosztásunk, és másmilyen a személyes kapcsolatunk Istennel. Ezért sokszor utólag beszéljük át egymással, hogy ezt hogyan éltük meg” – tette hozzá. Videóiban gyakori téma a házasság és a párkapcsolat. Ezek sokszor személyes vallomásokból indulnak ki.

„Ábellel a házasságunkig vártunk a szexszel, és amikor erről beszéltem egy videóban, az sok kérdést és csodálkozást generált. Ugyanakkor volt valaki, aki azt írta, emiatt határozta el, hogy szintén várni fog vele. Furcsa érzés, ha megfogadják a tanácsomat, ha hatással vagyok az emberekre. Ennek a felelőssége állandó súly rajtam. Emiatt szinte már nem is merek felszínesebb tartalmú videókat készíteni” – mondta. „Tudtam, hogy lesznek, akiknek nem fog tetszeni mindaz, amit mondok vagy csinálok, és mindig is komoly kérdés volt számomra, hogy hogyan tudom majd ezt kezelni. Hála Istennek eddig kevés gyalázkodást kaptam, és ez megnyugtató.”



Tervek és vágyak
„Az utóbbi két-három hónap videói bevállalósabbak voltak, egyre több megosztó témáról beszélek bennük őszintén, de ezt az irányvonalat szeretném folytatni a jövőben” – tért rá a terveire Julcsi. Az biztos, hogy ennek ellenére a hétköznapi kérdéskörök maradnak a fókuszban, és az életvezetői tanácsadás jellegét is szeretné megőrizni. Ha rajta múlna, Ábel is többet szerepelne a vlogokban, de férje nem az a típus, aki reflektorfénybe tolja magát.

Julcsi őszintén beszélt a családalapítással kapcsolatos terveikről is. „Ha gyerekeink lesznek, ideiglenesen biztos ritkulni fognak a videók, hiszen kevesebb időm marad ilyesmire. És ez így is van jól, mert változnak a prioritások az ember életében. De nem akarok akkor sem felhagyni a videózással.” Hozzátette: semmiképpen sem szeretnék, hogy a gyerekeikről szóljanak majd a videóik, vagy hogy bárhogyan is felhasználják őket a népszerűségért.

Szívesen készítene közösen videót más, hasonló értékrendű magyar vloggerekkel is, de eltérő nézettséggel rendelkező csatornák esetén nehéz ilyesmit kezdeményezni. „El akarom kerülni annak a látszatát, hogy csak kihasználom a nálam népszerűbbeket saját magam reklámozására. És azt sem szeretném, ha a nálam kisebb látogatottságú csatornák visszaélnének ezzel a lehetőséggel” – magyarázta el ennek kapcsán a dilemmáját.



Kilépni a komfortzónából
„Milyen tanácsokat tudnál adni azoknak, akik hozzád hasonlóan videóblogolásra adnák a fejüket?” – tették fel a kérdést a Csillagponton Julcsinak. „Nincs arra nézve egyetemes szabály, hogy mi lesz sikeres vagy értékes. Rengetegféle tartalom van már fent az interneten, szinte bármit meg lehet rajta találni, ezért nem elég csupán utánozni valakit. Kell valami újszerű gondolat is mellé” – hangzott a válasz. „Nekem ez az értékteremtő szándék volt. Hogy miért lett eredménye? Azért, mert Isten megáldotta. Csak így működhetett, hiszen nélküle nincs valódi értékteremtés.”

„Figyeljünk mindig Istenre! Tudom, hogy ez nehéz, de hagynunk kell, hogy Ő vezessen bennünket! És hallgassunk azokra, akik szeretnek minket; akkor is, ha nehéz dolgokkal szembesítenek! Tanuljuk meg elengedni a dolgokat, és kilépni a komfortzónánkból, még ha ez olykor valódi kockázatot jelent is!” – sorolta a tanácsait Julcsi. „Most is ki kellett lépnem a komfortzónámból, hiszen a nyilvános szerepléstől még mindig lámpalázas vagyok. Hiába iratkoztak fel hétezren a csatornámra, a személyes találkozások élménye mindig más.”

A Csillagponton zajló beszélgetést nagy érdeklődés kísérte, a hallgatóság nagyrészt fiatal lányokból állt. Hogy hányan lehettek közöttük a Life of Julcsi feliratkozói, azt nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy mindenki intenzív figyelemmel követte végig az elhangzottakat. Kérdéseket feltenni ugyan nem mertek, de egy közös szelfit boldogan vállaltak a beszélgetés végén. Vajon miként tekinthetnek Julcsira, mit jelenthet számukra? – adódik a kérdés. Bár az influenszert leggyakrabban véleményvezérnek szokás magyarra fordítani, ez esetben azonban csak egyetlen szó ragadja meg a lényeget: példakép.


Barna Bálint
Képek: Life of Julcsi YouTube-csatorna; Barna Bálint