A tárlaton több korábbi kiállítás képei is láthatók az újak mellett, néha egészen szokatlan társításban. A falon jól megfér egymás mellett az erdélyi romtemplom és a párizsi katedrális, a hófehér bőrű, vörös, szeplős kislány és a feketeszemű kenyai kisfiú. 

– Nagyon szeretem, ahogyan a különböző népek képviselői barátkoznak egymással a kiállítás falán. Természetesen megtörténhet ez a valóságban is. Utazásaim során azt tapasztalom, hogy nem más kultúráktól vagy népektől idegenkedünk, félünk, hanem az ismeretlentől. Amikor személyesen találkozunk egy másik országból származó emberrel, akkor már nem egy idegen néptömeggel állunk szemben, hanem látunk valakit, akinek neve, élete és múltja van ott, ahol él – mondja a fotós.

Játsszunk?
A kultúrák közötti korlátok átlépésének egyik legszemléletesebb módját éppen a távoli Kenyában tapasztalta meg néhány évvel ezelőtt. 
– Maszájföldön jártunk, hihetetlenül eldugott helyeken, ahol fehér embert sokan nem is láttak még. Egyszer megálltunk egy iskola mellett a buszunkkal, mire kiszaladt néhány gyerek megnézni, hogy kik érkeztek. Az első pillanatban mindannyian tétováztunk, nem tudtuk, hogyan közeledjünk egymáshoz. Aztán az egyik fiú elővett egy labdát, és megkérdezte, hogyjátsszunk? Egy percen belül együtt röplabdázott egy kenyai és egy magyar csapat. Nem volt kérdés, hogy van-e közünk egymáshoz.

Ahol ég és föld összeér
A tárlaton a megkapó portrék mellett javarészt tájképeket állítottak ki, a teremtett világ szépsége gyakran rabul ejti az alkotót. A kiállítás címe is ezt tükrözi: Ahol ég és föld összeér. Ez az érzés leginkább a Gyimesben fogta el Füle Tamást.

– Nagyon kevés helyen éreztem azt a fajta természetes, magától értetődő létezést, a tájat és a vele harmóniában élő embereket, mint a Gyimesben. Jó ott lenni. Valóban közel van az éghez – teszi hozzá.

Ami nincs itt
A Parókia portál szerkesztőségvezetőjét arra kértük, játsszon el a gondolattal, hogy hová utazna el újra a legszívesebben. 
– Ha már játék, válaszolok, de különös választ adok. Eredetileg több képet állítottunk volna ki, köztük sok fotó Szíriában készült. Nagy ajándéknak tartom, hogy a háború kitörése előtt egy évvel még láthattam Szíriát, és borzasztóan fájdalmas látni a híradóban, hogyan pusztul az ország, köztük számos műemlék, amiket én még megörökíthettem békeidőben. A szíriai fotók most nem jelennek meg a kiállításon, ami számomra rossz érzés, azonban fájóan rímel a valóságra, hiszen ezek a kincsek már eltűntek az életből is. Ezért ha valamit hangsúlyoznom kell, éppen az, ami nincs itt.

Lélekben igent mondani
Itt vannak viszont a Magyarországon, Erdélyben, Skóciában, Franciaországban, Kenyában és Izraelben készült képek. 
– Soha nem adódott még olyan lehetőség az életemben, mint Jeruzsálemben. Egy teljes hétig fotózhattam a városban. Egyik nap csak nézelődéssel telt, hagytam, hogy hasson rám a város, a másik napon pedig már fel tudtam venni a tempóját, hangulatát és tudtam, hogy mit és miért fényképezek. A képekre egyébként sokkal inkább lélekben kell készen állni, nem a körülményeken múlik. A mostani kiállításra váratlanul ért a felkérés, és először nem éreztem késznek magamat arra, hogy bármit is megmutassak. Azonban az alkotás nem úgy történik, hogy ülök a sarokban, majd becsap a villám és megvalósítom az ötleteimet. Elsőként lélekben kell igent mondani, és akkor elindulnak a teremtő gondolatok. Ha ránézek a fotóimra, azt látom, hogy az összes kép tükör: azokat a helyzeteket látom, amelyekben otthon voltam és önmagam lehettem.

Fotó: Füle Tamás

Füle Tamás kiállítását 2016. március 3-án, csütörtökön este fél hatkor nyitja meg Bölcsföldi András református lelkipásztor Budapesten, a Ráday u. 28. szám alatt. A tárlat április 8-ig látogatható hétköznap 10 és 19 óra között.