A kötelező iskolai hittanoktatás hazai bevezetése óta jó pár év eltelt már, és a kezdeti viták után mintha csökkent volna a téma iránti érdeklődés. Pedig most lenne csak igazán értelme beszélni róla, hiszen a mindennapok során számos tapasztalat felhalmozódott már a hittanoktatás előnyeiről és hátrányairól, örömeiről és nehézségeiről, eredményeiről és gondjairól. Meg is kérdeztünk egy vallástanárt, egy hitoktatót és egy lelkészt arról, hogy melyek a legfontosabb személyes gondolataik minderről.

Ismeret és bizalom
„Sokat szenvedek azon, hogy mi is a hittan. Általában úgy közelítem meg, hogy mi nem. Nem ifi, nem gyermek-istentisztelet, nem önismereti kör és nem konfirmáció-előkészítő” – fogalmazott Nagy Márta, középiskolai magyar- és vallástanár. „A gyerekeknek azt szoktam mondani hittanórán, hogy a hit ismeret és bizalom. Az ismeretátadás mellett én a saját hitemről is szeretnék bizonyságot tenni előttük, és lehetőleg nem csak a szavaimmal. Ez persze nem mindig sikerül, de az is lényeges, hogy ne csupán rajtam keresztül ítéljék meg Istent.”

Számára fontos, hogy a hittanoktatás során olyan keretek között tudjon együtt dolgozni a diákokkal, amelyek valódi tartalommal bírnak. „Nem lehet lelki szörfözés az egész, nem szólhat csak arról, hogy éppen milyen téma iránt lelkesedünk, hogy általában mik érdekelnek minket, vagy hogy hogy vagyunk. Persze, ezeknek is van helye hittanórán. De elsősorban Istenről kell gondolkodnunk, és ezt úgy tudjuk megtenni, hogy olvassuk a kijelentést, amit Ő mondott magáról” – magyarázta.

A témának is szól
Ez egyúttal olyan ismeretet és tudást is jelent, ami számon kérhető. Éppen ezért azt sem szereti, ha automatikusan ötös érdemjegy jár az órákon való részvételért. Hangsúlyozta: semmiképp nem tartja felesleges tantárgynak a hittant. „Van, amikor fáj osztályozni, van, amikor nehéz. De ez akkor is kikerülhetetlen. Ha valakinek rossz a jegye a tárgyamból, az az én kudarcom is, mert akkor az azt jelezheti, hogy valami nem működik: vagy a kapcsolatban, vagy az információáramlásban. Különösen, ha tömegesen jelenik meg. És ha hittanból van ilyen, az azért nehéz, mert a témának is szól. Különösen egy egyházi iskolában lehet miatta tipródni” – vélekedik az osztályozás nehézségeiről.



De mégis hogy zajlik a közös munka hittanórán? „Használunk forrásokat, és szoktunk dolgozatot és esszéket is írni. Van, amikor egyértelmű választ várok el tőlük; és van, amikor a saját véleményüket kell leírni, bibliai Igékkel megindokolva. Esetleg amellett érvelni, ami nem elfogadható. Törekszem arra, hogy a lexikális tudás mellett előkerülhessenek életszerű témák, így például lehet a szülők tiszteletéről is elmélkedni” – sorolta. „Választhatnak kiselőadásokat, utánanézhetnek sok mindennek. Gyakorolják a szóbeli megnyilvánulást, és azt, hogy hogyan kell előadni. Magyartanárként az érvelést, a retorikát és a szövegértelmezést is hozzá tudom kötni ehhez a tárgyhoz. Meg lehet közelíteni a hittant holisztikus szemlélettel is.”

„Aki hű a kevesen…”
„A gyülekezeti és az iskolai hittan sok mindenben hasonlít egymásra mind tartalom, mind forma szempontjából” – mondta kérdésünkre Seffer Valentina, óvodai és általános iskolai hitoktató. „Az iskolai hittanoktatás során meghatározott tanmenet szerint kell haladnunk, egy csoportban egy korosztály tanul, állandó összetételűek a csoportok, és kötöttebb sok minden. Az iskolai kereteken belül kell értékelnünk, osztályoznunk a gyerekeket. Ez utóbbi kicsit nehéz, hiszen a hittannak nem szabad száraz vallásoktatásnak lennie. Közelebb kell vinni a gyerekekhez az evangéliumot, hogy számukra is megfogható legyen.”

Amikor a gyakorlatát végezte, nagy létszámú osztályokhoz volt hozzászokva, ahol minimum húszan voltak – árulta el. Most azonban sokkal kisebb csoportokkal kell boldogulnia. „Az állami iskolákban a gyerekek választhatnak hittan és etika közül, és sajnos jóval kevesebben vannak a hittanosok. Van, hogy egyetlenegy gyermeket tanítok, ami sokkal nehezebb. Ennek ellenére ugyanolyan lelkülettel és felkészültséggel megyek ahhoz az egy gyermekhez, mintha egy húszfős csoporthoz mennék.” Hozzátette: így azonban sokkal családiasabb, bizalmasabb kapcsolat tud kialakulni, és a fegyelmezés sem jelent különösebb problémát. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” – idézte Lukács evangéliumát.



Elültetni bennük a magokat
Nagyon sok minden múlik magán a hitoktatón. „Ha egy gyermek felemás érzésekkel érkezik a hittanórára, esetleg szkeptikusan, mindent megkérdőjelezve, akkor rá különösen is figyelnünk kell. Olyan eseményeket, érzéseket, történéseket kell találnunk, amelyekkel közelebb tudjuk vinni őt Istenhez, hogy érezze, ezek a történetek neki és róla is szólnak” – véli Valentina. „Segítenünk kell a gyerekeket abban, hogy ne érezzék unalmasnak és érdektelennek a vallást. Ha mi nem tesszük számukra kívánatossá a templomba járást, akkor ki más tehetné? Nekünk kell elültetnünk bennük a magokat, amelyek által Isten majd bevégezheti a munkáját bennük – akár évek múlva is.”

A pedagógus elárulta: a legtöbb hittankönyvet és munkafüzetet ritkán tudja érdemben használni. „A gyerekek is észreveszik bennük a hibákat. Nem egyszer kérdezték meg, hogy egy-egy képnek, idézetnek, példának mi értelme van, vagy hogyan kapcsolódik a hittanhoz. Ilyenkor nem egyszerű válaszolni, mert szívem szerint azt mondanám, hogy semmi.” Szintén gondot okoz az állandó terem hiánya. „A vándorlással még nem is lenne baj, ha lenne egy nyugodt, zárt tér, ahol nem zavarják az óra menetét. A gyerekek nem tudnak koncentrálni, ha összezsúfoltan vagyunk, alkalmatlan helyeken. A figyelmük a külső ingerek hatására könnyen elkalandozik. Nehéz így bensőséges hangulatot teremteni, és az evangéliumot átadni. Nagy álmom egy hittanterem, ahol mindig megtalálnak, ha problémájuk, kérdésük van.”

Egyfelé elköteleződni
Bella Violetta református lelkipásztor számára az iskolai hittanoktatás napi rutinba illesztése nem egyszerű feladat. „Ennek a megszervezése olyan, mint amikor az artista négy-öt labdával a kezében egyensúlyozik” – összegezte. „Alapvetően szükséges az iskolai hitoktatás, hiszen látom, hogy a diákok alapműveltségéből ma már egy egyszerű Ádám és Éva-történet is hiányozhat. Fontos az is, hogy jó benyomásuk legyen az egyházról. Így ha eljön az életükben egy olyan pont, amikor kíváncsiak, kérdezni akarnak, akkor legalább merjenek kezdeményezni. Ugyanakkor az órámra nem spirituális élményért jönnek, hanem okosodni két másik tantárgy között. Így nagyon nehéz átélni, hogy itt nem csak ismeretanyag elsajátításáról van szó.”

„Nekem az a legfontosabb, hogy a gyerek szeressen hittanra járni. Sok esetben a tananyagot és a tantervet is félreraknám azért, hogy jó élmény maradjon meg benne” – fűzte hozzá Violetta. „Láttam már a misszió erejét olyan gyereknél is, akit csak azért írattak hozzánk, mert nálunk nem volt kötelező misenapló. A családja korábban hangsúlyozta, hogy nem akarnak elköteleződni, most meg református gyülekezetbe járnak.” Van egyébként arra is lehetőség, hogy a szülők évente más felekezet hittanát válasszák a gyerekeknek, vagy esetleg az erkölcstant. „Elmondhatnák, hogy kipróbáltam fűt-fát, keresztet, Luther-rózsát. De én ilyet mégsem tapasztaltam. Pedig nagyon sokan hangsúlyozzák, hogy nem szeretnék egyfelé elkötelezni a gyereküket, mert mi van, ha tévednek.”



Az iskola és a hittan
„A Dunántúlon kisebbségben vagyunk mi, reformátusok, ezért az órarendünket gyakran a katolikus hitoktató vagy az erkölcstanos kolléga órarendje szabja meg. Részben érthető, de jó lenne részünkről egy erősebb kiállás. Sok lelkésznek a gyülekezet fizeti a benzinpénzét, és egyáltalán nem mindegy a gyülekezeti kassza számára, hogy hányszor kell autózni az iskolába” – mesélt a nehézségekről. „Az iskolák igényelnék azt, hogy részt vegyek a tanári karok életében. De ha nem sikerül egy napra osztani az óráimat, hanem mindegyik külön napra esik, akkor én csak jövök és megyek az autómmal. Ha az embernek a gyülekezet mellett még három-négy iskolája van, akkor nem tudom, ez mennyire várható el. Látom ebben a saját felelősségemet, szégyenérzetem is van miatta, de valahol van ennek reális határa.”

Az iskola és a hitoktatók közötti párbeszéd se működik mindig. „Korábbi munkahelyemen történt már olyan, hogy egyedül én nem tudtam róla, hogy aznap nincs oktatás az iskolában. Odautaztam autóval, és csak a nagy lakat várt a kapun. Ebből tanulva egy másik iskolában próbáltam előre érdeklődni az oktatási szünetekről az egyik osztályfőnöknél, de ő azt felelte, nem jogosult választ adni, keressem ezzel az igazgatót” – sorolta. Abból is konfliktus lett egyszer, amikor kénytelen volt három főnek órát tartani, és a tananyaggal való haladás helyett megnéztek egy bibliai rajzfilmet. „Az ember ilyenkor kénytelen félretenni mindazt, amivel készült. Ez nyilván senkinek sem jó.”



Lelkészek vagy hitoktatók?
A kötelező iskolai hittanoktatást a református egyházban lelkészek, hitoktatók és vallástanárok végzik. Ám többnyire a lelkészekre hárul a feladat, holott egyéb kötelezettségeik is vannak. „Sajnos a végzett diplomás hitoktatók jóval kevesebben vannak, és sokszor nem is ebben a szakmában helyezkednek el. Így a gyülekezeti lelkészek kénytelenek maguk ellátni ezt a feladatot” – erősíti meg Seffer Valentina is, aki úgy látja, ez a jelenség sokszor az alacsony fizetéseknek tudható be, ezért nincs elég pedagógus a pályán.

Bella Violetta szerint több okra is visszavezethető az aránytalanság. „Egyrészt, amíg nem volt szükség hitoktatókra, a képzésük szépen lassan visszafejlődött, és mire bejött a kötelező hitoktatás, addigra nagyon kevesen maradtak. Másrészt, a lelkészek sokszor anyagilag rá vannak szorulva arra a pár tízezer forint pluszra. Ugyanakkor sajnos az óradíjak önmagukban nem tudnak eltartani egy embert. Ha a képzett hitoktatónak több pénz járna a tanításért, akkor többen lennének” – fejtette ki. „A lelkészképzésnek nem kellően hangsúlyos része az oktatás. Egy hitoktató, akinek erre van elhívása, módszertana és eszköztára, sokkal jobb munkát végez, mint mi, és a tanári karban is jobban megállja a helyét.”



Isten eszközévé válni
Függetlenül attól, hogy ki tartja, az iskolai hittanoktatás sok ember számára lehet több egy hétköznapi tantárgynál. Néhány diáknak valójában ez az egyetlen lehetősége arra, hogy „testközelbe kerüljön” az egyházzal, annak képviselőivel; éppen ezért nem mindegy, hogy milyen képet kapnak ilyenkor a reformátusságról. Ebből a szempontból pedig nem az órát tartó diplomájának a típusa a leglényegesebb kérdés, hanem az, hogy mennyire képes hatékony eszközzé válni Isten kezében, ha erre van szükség. Ahhoz, hogy ezt a szerepet a hittant tanítók közül minél többen be tudják tölteni a diákság – vagy olykor azok családtagjainak – életében, az is fontos, hogy meghallgassuk őket és nyitott szívvel forduljunk feléjük. Talán akkor ők is könnyebben küzdenének meg a kihívásokkal.


Barna Bálint

Képek: Bella Violetta, Dimény András, Seffer Valentina, Füle Tamás