„Aki hisz, nem ítél, hanem megítéltetik, foglyul adja magát más ítéletének és így szól: »Ebben én bolond vagyok és én ezt nem értem, mert soha nem láttam, felőle semmit sem hallottam vagy tapasztaltam. Mivel azonban Isten mondja, hiszem.«"
Luther Márton
Az Ormánság sója
Iskolamentés, lélekmentés, életmentés. Így lehetne három szóban összefoglalni a Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskolájának elmúlt tizenöt évét. Az egykor bezárásra ítélt iskola megmentése ugyanis az Ormánságban valóban életeket és lelkeket mentett és ment a mai napig. A drávafoki intézményben folyó munka reményt ad a reménytelenségben.
Hangos „Áldás, békesség!” és mosolygós gyermekarcok fogadnak az iskolában. A folyosókon és a tantermekben helye van mindennek: rend van, de nem uralkodó, inkább otthonosságot és melegséget árasztó. A tematikus fali hirdetőkön látszik, hogy apró kezek nagy gonddal készítették.
Diákból tanár
A tanári szobában Tisza Péterrel ülünk le beszélgetni. A fiatalember másodéves orvostanhallgató, emellett kémiát tanít a drávafoki iskolában. Nem is olyan régen maga is ezeket a padokat koptatta. Akkor kezdte az első osztályt Drávafokon, amikor az iskola csatlakozott a Pécsi Református Kollégiumhoz. A családjában is református értékek szerint éltek, de a hitét az iskolai légkör, nevelés is ébresztette. „A kis közösség megtanított a testvéri szeretetre. A tanár-diák kapcsolat pedig igazán közvetlen volt” – mondja Péter, aki hetedik osztályos korában döntötte el, hogy orvos lesz. Az iskolában figyeltek rá, és segítették a céljai elérésében. „Emlékszem, hogy az akkori kémia- és fizikatanárom mindig adott pluszfeladatokat.”
Elsőre nem vették fel az egyetemre. Abban az évben kezdett el tanítani a drávafoki iskolában. „Felismertem, hogy akkor Istennek más terve volt velem, ide kellett jöjjek tanítani. Az, hogy valami nem sikerül elsőre, nem biztos, hogy nem a mi utunk, csak egy időre valami más nyílik meg.” Péter már gimnáziumban is szeretett korrepetálni, a kollégiumban sokat segített diáktársainak. „Tudom, hogy a kémia és fizika nem tartozik a legkedveltebb tárgyak közé. Célom, hogy megszerettessem a diákokkal ezeket.”
Keresztyén befogadás
Benézve egy-egy tanterembe, az órákon fegyelmet, érdeklődést és nyitottságot tapasztalok. Ez a kiegyensúlyozottság nem magától értetődő. Sok gyermek küzd nehézségekkel, épp ezért több éve alkalmazzák az inkluzív, azaz befogadó nevelési gyakorlatot az intézményben. „A befogadó keresztyén szemlélet lényege egymás kölcsönös és méltányos el-, és befogadása. Ha például egy mozgássérült gyermek jár a mi iskolánkba, és biztosítjuk neki a szabad mozgás lehetőségét, az még csak integráció. A befogadás az, ha a testnevelésórán vagy a szünetben olyan játékokat játszunk, amelyekbe ő is be tud kapcsolódni” – magyarázza Varga Marianna intézményvezető, aki elárulja, hogy az iskolába járnak sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási, magatartási problémával küzdő gyerekek, cigányok, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok is. „Egy iskola akkor válik igazán inkluzívvá, ha az áthatja az egész szervezetet: a tanárok, a gyerekek, a szülők és a dolgozók egyaránt magukénak érzik ezt a szemléletet. Nálunk a takarítónők is bevonódnak ebbe, ami fontos is, hiszen a szünetekben sokszor ők segítik a gyerekeket.” Az inkluzív értékek közül a szeretetre, erőszakmentességre, az örömre, a közösségre, a sokszínűség tiszteltére és a fenntarthatóságra helyezik a legnagyobb hangsúlyt az iskolában. „Ezen értékek mentén tudjuk legjobban támogatni mindenkinek a tanulását és fejlődését. Nevelésünk egyik fő gondolata, hogy minden gyermek értékes valamiben. Isten így teremtett mindenkit, nekünk, pedagógusoknak az a célunk, hogy feltárjuk ezt és fejlesszük” – mondja Varga Marianna.
Az iskolában azt vallják, hogy a gyermekek akkor állják meg helyüket az életben, ha jól tudnak csoportban dolgozni. Ezért sokszor alkalmaznak ilyen munkaformákat. „Ha sajátos nevelési igényű gyermek kerül a csoportba, fontos, hogy olyan feladatot kapjon, amelyet el tud végezni, és az ő eredményére a csoportnak is szüksége van. Ez sok plusz munkát és nagy odafigyelést igényel a pedagógusoktól, de így tudunk előre haladni, és ekkor lesz egy SNI-s gyermek számára is öröm a tanulás, a munka” – magyarázza az igazgatónő, aki arról is beszél, mindig nagy öröm a pedagógusoknak, amikor az iskolában megöleli őket egy gyerek. Ez erőt ad ahhoz, amit ez a fajta szemlélet megkíván. Az intézményben több éve működik egy program, Kapcsolatban – konfliktuskezelés az általános iskolában címmel, amit Unger Károlyné, az előző igazgatónő dolgozott ki. Ennek lényege az erőszakmentes konfliktuskezelés, amit rendszerben, tanórákon tanítanak, a különböző korosztályoknak megfelelő szinten. Varga Marianna azt mondja, a mindennapokban érzik ennek a gyümölcsét a diákokon, persze, nem megy minden egyik pillanatról a másikra. „Ez ugyanúgy, mint a befogadás, hosszú évek kemény és folyamatos munkája. Számomra leegyszerűsítve az inkluzivitás szeretetet jelent a Jóisten, az embertársaim, önmagam és a Földünk iránt. Így tudunk igazán tenni azért, hogy ahol élünk, boldog hely legyen.”
Matekóra a kivi tövében
Az igazgatói iroda ablakából az egyik belső kertre látni, ahová nemrég ültettek kis cserjéket egy lugas mellé. Amikor rákérdezek, kiderül: kivit telepítettek. Az iskolának egyébként nagy tankertje van, amelyre tanteremként tekintenek. „Vannak olyan gyerekek, akiknél magaviseletben vagy tanulásban nehézségek adódnak, a kerti munkákban viszont kimagaslóan teljesítenek: akár kisebb gyerekcsoportot is rájuk bízhatunk, példát mutatnak a munkában a többieknek. De volt olyan SNI-s kisfiú is, aki a magokat ültetve kezdett el számolni, így tanult meg osztani” – magyarázza az igazgatónő.
Az inkluzivitás fontos része, hogy az intézménynek jó kapcsolata legyen a környékkel. Erre jó példa volt, ahogyan 2021-ben az egész falu összefogott, hogy kipakolják az iskolát, a régóta várt nagy felújításhoz. Gyerekek, pedagógusok, családtagok, falubeliek, vállalkozók is segítettek, a gyülekezeti tagok pedig a parókia udvarán főztek. Egy délután alatt az egész intézményt kipakolták. A következő tanévben a munkák alatt az egyik épületben összezsúfolva kapott helyet négy osztály, egy a gyülekezeti teremben, három pedig a kultúrházban tanult. „Így is szimbiózisban éltünk a dolgozókkal, akik a felújítást végezték. Pár hét után Áldás, békességgel köszöntek. Amikor 2022 tavaszán végeztek a munkával, utolsó nap áthívtuk őket a gyülekezeti terembe, ahol szeretetvendégséggel és énekkel köszöntük meg a munkájukat.” Már elmentek a munkások, amikor pakolás közben előkerült egy papír, rajta egy nagy szívvel, amibe azt írták: Drávafok.
Égő csipkebokor az Ormánságban
Az intézmény tavaly ünnepelte tizenöt éves csatlakozását a Pécsi Református Kollégiumhoz. Mindez nem „csak” áttérést jelentett a keresztyén értékrendre, hanem iskolamentés is volt. Akkoriban Unger Károlyné vezette az intézményt, aki több, mint negyven éve él Drávafokon. Amikor felmerült az iskola bezárásának lehetősége, mint szülőt, igazgatót és drávafoki lakost is rosszul érintette a hír. „Ez mindig jó iskola volt. Engem az motivált: lehetetlen, hogy ezt az intézményt bezárják. Imáimban viszont tisztáznom kellett, hogy ez csak nekem fontos, vagy valóban Isten ügye is?” – emlékszik vissza a nyugdíjas igazgató, akit a helyi református parókián kerestem fel, hiszen férje a drávafoki lelkipásztor. Sok mélységet és magasságot élt meg abban az időben. 2005 decemberében kapott egy igét: „De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét.” (2Móz 12,13) „Akkor arra gondoltam, hogy Uram, ez az első jel!”
2006-ban megkereste egy, az Ormánság fejlesztéséért felelős szakember, azzal, hogy az iskolában született Csikesz Sándor református lelkipásztor, tudós teológus, egyetemi tanár, akinek állíthatnának egy emléktáblát. „Ezt megerősítésként éltem meg. Ő az Úristen gyermeke volt: megvan a jel! Így indult el ez a küzdelem” – emlékszik vissza Unger Károlyné Éva.
„A drávafoki gyülekezet sosem volt nagy közösség” – veszi át a szót Unger Károly lelkipásztor, aki visszaemlékszik egy alkalomra: a gyülekezeti teremben készülődött begyújtani, ezért letérdelt a cserépkályhához. Ahogy felnézett, épp egy síkban volt azzal a száz székkel, amely üresen állt. „Néma, hangtalan, halott székek álltak ott. Ezt nagyon sokszor átéltem, s akkor az volt bennem, hogy nem hiszem el, hogy ezek a székek üresek maradnak” – mondja a lelkipásztor, aki kapott akkor egy Igét: „Egy év múlva ilyenkor bizonnyal visszatérek hozzád, és íme, akkor feleségednek, Sárának fia lesz.” (1Móz 18,10) „Ki gondolta volna, hogy a fal mögött van a megoldás: az iskola?” – jegyzi meg a lelkész arra utalva, hogy Drávafokon az iskola és a templom gyakorlatilag egy telken áll.
Nem sokkal ezután, egy ünnepségen tette fel a kérdést Unger Károlynénak a Pécsi Református Kollégium akkori főigazgatója, Hoppál Péter, hogy nem csatlakozna-e az iskola az intézményhez. Az akkori törvények szerint minden iskola, ahol nem volt kellő létszámú gyermek, úgy menekülhetett meg a bezárás elől, ha csatlakozik egy másik intézményhez. Ez lett a megoldás. Az átszervezésre két év állt rendelkezésre. A drávafokiak a sellyei általános iskola és a Pécsi Református Kollégium közül választhattak. „Sellye itt van a szomszédban, ha hozzájuk csatlakozunk a felső évfolyamokkal, csak idő kérdése lett volna a végleges bezárás. A szülők ugyanis nem hordták volna két helyre a gyerekeiket, hanem egyből Sellyére íratták volna be őket” – magyarázza Unger Károlyné. Amikor egy tájékoztatót tartottak a faluban a pécsi főigazgatóval, a szülők megérezték a Kollégiumhoz csatlakozás fontosságát. „Ezzel azt üzentük az ormánsági embernek, hogy veletek vagyunk, élni akarunk. Azt láttuk, hogy nem csak mi akarjuk ezt, hanem az Isten is a megmaradásunkat munkálja. Ő itt egy csipkebokrot gyújtott, ahova a mai napig sokan jönnek, hogy megnézzék, miért nem ég el…”
Templom és iskola
Unger Károlyné Éva 2007 augusztusában egy meghívót talált a postaládájukban a vajszlói lelkészházaspártól. Amikor kibontotta, szíven találta a benne álló Ige: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11) Már akkor éreztem, hogy nem csak egy mélyponton segít át, hanem ez lesz az alapige, amire mindent fel tudunk építeni.” Ma is ez a drávafoki iskola vezérigéje. 2008-ban vette át az alsó tagozatot, majd következő évben a felsőt is a Pécsi Református Kollégium.
Adja magát a kérdés: mit jelentett Drávafoknak és az Ormánságnak az iskola megmentése? „Drávafoknak az életet jelentette. Amikor a programjainkkal, szolgálatainkkal még inkább kiléptünk a faluba, és látták, hogy itt élő közösség van, kölcsönösség kezdett kialakulni: egymást gazdagította a község és az iskola. A szomszédos falvakba, Markócra és Bogdására is jártunk szolgálni. Az Ormánságban olyan erőt jelentett az iskola, ami azt mutatja, hogy itt élet van, nem szabad elkeseredni” – mondja Unger Károlyné. Férje alátámasztja: „Több olyan istentisztelet van, amikor háromszázan vagyunk a templomban. Az iskola által az Ige közelébe kerülnek olyan szülők is, akik addig ebből teljesen kimaradtak. Ez a só itt az Ormánságban. Ami kicsi a leves mennyiségéhez képest, de ez adja az ízt.”
Még pár évig csökkent a létszám, a kollégiumi csatlakozás után. A legnagyobb mélypontot az jelentette, amikor ötvennégy gyermek járt az intézménybe. Az áttörést az hozta, amikor elkezdték megmutatni magukat a környező gyülekezetekben, községekben. Először a közeli Vajszlóról írattak be több gyereket az iskolába, ők pedig vitték a jó hírt. „Amikor délután megérkezett a gyerekeket szállító kisbusz a faluba, a diákok énekelve és nevetve szálltak le róla. A szomszédos boltban először azt hitték, kirándulni voltak a gyerekek. Amikor azonban mindennap megismétlődött a jelenet, az ott dolgozó hölgy megkérdezte őket, hogy honnan jönnek ilyen boldogan haza. Amikor megtudta, hogy a drávafoki iskolából, azt mondta: ha onnan ilyen jó kedvvel érkeznek haza a gyerekek, ő is odaíratja az övét” – meséli Unger Károlyné. Ma tizenhat településről mintegy százhúsz diák jár az intézménybe.
„Mi szeretjük a gyerekeket. Ismerjük őket, a nehézségeiket, az örömeiket. Sajnos sok esetben itt ismeretlen az apa fogalma a családokban. Engem az Úristen arra indított, hogy legyen egy ilyen fajta kapcsolatom a fiúkkal” – mondja Unger Károly lelkipásztor, aki éveken keresztül minden fiúval mindennap kezet fogott az iskolában. „Ma már a gyerekek nyújtják a kezüket. Ezek apróságok, mégis sokat számítanak” – állítja a lelkipásztor, akitől megtudom: nem sokkal az iskola Pécsi Kollégiumhoz való csatlakozása után felesége beszélgetett az egyik pedagógussal, aki jelentkezett az iskola álláshirdetésére. Amikor az igazgatónő megkérdezte tőle, tudja-e, hogy ez egy keresztyén iskola, azt a választ kapta: „engem az nem zavar.” Ez a pedagógus ma már rendszeresen jár saját falujában a templomba, aktív gyülekezeti tag, és azóta is az iskolában tanít.
Voltak mélypontok az átszervezés előtt és az átvétel után is: megnyugtató döntések, amelyeket aztán visszavontak, emberi, szakmai, politikai ellentétek, megnyert, ám mégis eltörölt pályázatok. Az egyik mélyponton kapott egy Igét Unger Károlyné: „Legeltesd a leölésre szánt juhokat.” (Zak 11,4) Az iskolára és az egész Ormánságra vonatkoztatva látta az Igét, ami elhívásként állt előtte. „Akkor értettem meg, hogy nekünk ez a dolgunk. Sokkal többről van szó, mint, hogy tanítjuk vagy neveljük őket. Ezt Böjte Csaba fogalmazta meg nagyon jól, miszerint az iskola felkészít az életre, és az utána következő életre. Nekünk ez is a dolgunk. A gyerekek elé élni a hitet: az életben ez a legnagyobb segítség, amit kaphatnak.”
Képek: Ruprech Judit