"Az anyagi javakon és birtokolt értékeken alapuló identitásmeghatározás hamis utakra csábít. Megtéveszt és manipulálja az embert. Ha attól vagy valaki, amid van, akkor vesztesként egy perc alatt semmivé válhatsz."
Bagdy Emőke
Bakonyi zarándoklat lelkipásztoroknak – Gyökössy Intézet
Szeretettel hívunk Benneteket egy lelkipásztorok számára szervezett bakonyi zarándokútra! Úgy hisszük, hogy amit Jézus az Emmaus felé tartó tanítványaival megtett, velünk is megteheti, miközben erdei ösvényeken és mezőkön együtt bandukolunk. Lelkipásztorként sokszor éljük meg azt, hogy tartunk valamerre, de elbizonytalanodunk. Nem érezzük Jézus közelségét. Jézus pedig időnként velünk is azt teszi, mint amit a fenti két tanítványával tett: mellénk szegődik és beszélget velünk. Szemünk elől elrejti magát, a párbeszédben és a kenyér megtörésében mutatja meg, hogy ő az, mint ahogy azt is, hogy mi kik vagyunk.