Balog Zoltán a következő dunamelléki püspök

Balog Zoltánt választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület – közölte az egyházkerület választási bizottsága november 5-ei szavazatszámláló ülése után. Az egyházkerületi főgondnoki tisztséget továbbra is az újraválasztott Veres Sándor tölti be. Megbízatásuk hat évre szól.

Az egyházkerületi választáson két püspökjelölt indult. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora a szavazatok 33,1 százalékát, szám szerint 99 szavazatot kapott a presbitériumoktól. Balog Zoltán, korábbi emberierőforrás-miniszter, a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkipásztora a szavazatok 66,9 százalékát tudhatja magáénak, szám szerint 200 szavazatot.

Az egyházkerület főgondnoki tisztére a hivatalban lévő Veres Sándort, valamint Kovács Levente egyetemi tanárt, a Bankszövetség főtitkárát jelölték. Veres Sándor a szavazatok 65,7 százalékát, szám szerint 197 szavazatot, Kovács Levente a szavazatok 34,3 százalékát, szám szerint 103 szavazatot kapott.

Balog Zoltán
Balog Zoltán 1958-ban született Ózdon. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett 1976-ban. Hazai és külföldi teológiai tanulmányok után, 1983-ban Maglódon és szórványgyülekezeteiben kezdte a lelkészi szolgálatot. 1987-től ösztöndíjas volt Németországban. 1989 őszén tábori lelkészként az NDK-menekültek között szolgált. 1989-től a budapesti Németajkú Egyházközség beosztott lelkésze, 1996-tól megválasztott lelkésze. Tanított óraadóként a budapesti teológián, vallástanárként a Baár–Madas Református Gimnáziumban. A Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetében három évig volt tudományos munkatárs. Egyházpolitikai tanácsadóként, majd miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott. 2006-tól lelkészi jellege megőrzése mellett 12 évig szüneteltette lelkészi szolgálatát, mert országgyűlési képviselővé választottak. 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. Az ő javaslatára is döntött a Kormány a vidéki lelkipásztorok jövedelem-kiegészítéséről, kezdeményezésére lett újra bűnbánati ünnep a nagypéntek. 31 évvel ezelőtt elvált. Második feleségével harminc éve élnek együtt, 5 gyermek szülei, 8 unokájuk van.
Veres Sándor jelenlegi dunamelléki főgondnok 70 éves, nyugdíjas villamosmérnök. Negyven éve presbiter, huszonnyolc éve gyülekezeti gondnok, 1994-től egyházmegyei tanácsos, 2002-től egyházmegyei gondnok, 2008-tól egyházkerületi világi főjegyző, 2019-től egyházkerületi főgondnok. Nős, három felnőtt gyermeke és három unokája van.







 

Az egyházkerület 304 gyülekezetének összesen 331 szavazati számértéke van. (A nagyobb gyülekezetek több szavazati számértékkel rendelkeznek.) A déli 12 óráig beérkező, dupla borítékba zárt szavazatokat november 5-ei zárt ülésén bontotta ki a választási bizottság.

A szavazatok megszámlálása után a Dunamelléki Református Egyházkerület Választási Bizottságának elnöke, Pintér Gyula közölte: összesen 299 szavazólap volt érvényes a püspökjelöltek esetében, 300 a gondnokok esetében. A többit alaki vagy egyéb hiányosságok miatt nem vették figyelembe. A jelöltek a szavazólapon ábécésorrendben szerepeltek.

A bizottság elnöke hozzátette: a választási folyamatot kölcsönös megbecsülés, felebaráti szeretet jellemezte. „Személy szerint nagyon hálás vagyok azért a keresztyéni hangnemért, amellyel a jelöltek viseltettek egymás iránt. Négyük egyetértésével jelenhetett meg az a nyilatkozat is, amelyben arra kérték az egyháztagokat és az egyházon kívül állókat, hogy valamennyiüket tartsák tiszteletben.”

A választás a négy egyházkerület közül elsőként a Dunamelléki Református Egyházkerületben zárult le. Pintér Gyula elmondta, a koronavírus-járvány közép-magyarországi kiterjedtsége miatt kérték, hogy a dunamelléki presbitériumok minél előbb tartsák meg szavazó közgyűlésüket, ez azonban a választás eredményének jogerőre emelkedését nem befolyásolja. A megválasztott tisztségviselőket a jövő januári egyházkerületi alakuló közgyűlést követően iktatják be hivatalukba. A főjegyzői tisztségre a hivatalban lévő püspök jelölhet valakit, a jelöltet a közgyűlés választja meg.

Az egyházi választási törvény jogorvoslatra is lehetőséget ad a vonatkozó törvények szerint, az esetleges kérelmet az illetékes egyházi bírósághoz lehet benyújtani a választási bizottságon keresztül az 1996/I. egyházi választójogi törvényben foglaltak szerint.

Az egyházi választások a többi egyházkerületben még tartanak. A jelenlegi egyházkerületi, egyházmegyei és zsinati tisztségeket betöltő egyházi és világi tisztségviselők mandátuma év végén jár le.

Kapcsolódó írásaink:

Bemutatkoznak a jelöltek
Egyházkerületünk élén a paritás elve alapján lelkészi és világi vezetőkből álló testület áll. A dunamelléki főgondnok- és püspökjelöltek bemutatkozását itt olvashatják.