Ezekkel a gondolatokkal ajánlották Barth Károly meglátásait és tanácsait azok a lelkészek, teológusok, akik az 1940-es évek végén kérdezték a neves svájci tudós-teológust a magyarországi keresztyénség helyzetével kapcsolatban.
A levél megírásakor már egyértelmű volt, hogy a kiépülő szocialista diktatúra hevesen egyházellenes, ezért égető kérdéssé vált, hogy a keresztyének hogyan viszonyuljanak az akkori magyar államhoz, tágabb értelemben a mindenkori hatalomhoz.
Barth Károly e kérdéskört szélesebb perspektívában, a hiteles misszió szempontjából is vizsgálta, tanácsaira korunkban is érdemes odafigyelnünk.

A következőkben a levél szerkesztett kivonatát olvashatják:

Ha mindenben jól értettem önöket, akkor az az út, amelynek kezdetén állnak, nagyon keskeny, nagyon nehéz és veszélyes, de nagyon ígéretes út is. Az a mód, ahogy végigmennek rajta, nemcsak saját egyházuk jövője számára lesz döntő, hanem minden más egyház számára is, keleten és nyugaton egyaránt, példaadó jelentőségű. Erre az utolsó szempontra különös nyomatékkal kell felhívnom figyelmüket. Akik ezt megértik, még világosabban látják, hogy miért foglalkoztatnak engem a magyarországi események olyan komolyan.

Önöknél most minden elsősorban azon dől el, hogy önök mint református egyház legyenek egészen bizonyosak a saját dolgukban e teljesen megváltozott helyzetben és legyenek határozottak abban, hogy állásfoglalásukat szigorúan ehhez az önökre bízott ügyhöz szabják és így dolgaikban politikai-diplomáciai mérlegeléseknek mindig csak másodlagos érvényesülést engedjenek.

Másként mondva: most minden azon dől el, hogy szív szerinti és örvendező bizalom támadjon önökben ama lehetőség iránt, hogy éppen az önök előtt álló gyakorlati kérdésekben lelkien gondolkodjanak, ítéljenek és döntsenek, nem pedig stratégiailag és taktikailag. Az egyházak az egész világon, vagy mindenesetre az egyházi tekintetben felelős személyek, körök és testületek mindenütt, ameddig a szem ellát, túlságosan kevéssé élnek ezzel a lehetőséggel.

Önöknek, atyák és testvérek ma Magyarországon, ha jól látom, valamennyi lehetőség közül tulajdonképpen csak ez a legegyszerűbb maradt meg. Önök már egyáltalán nem tehetnek mást, csak azt, hogy hátukat a falnak vetve, egyszerűen az Isten szabad kegyelmének evangéliumáért legyenek és éljenek, és ebből kiindulva cselekedjenek legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint.

Ez azt jelenti, hogy Önöknek Isten irgalmasságából páratlan alkalom adatott. Mikor kezdődnek ugyanis az egyház életében a jó napok, ha nem az olyan pillanatokban, amikor elvileg és gyakorlatilag már csak kizárólag az evangéliummal vigasztalódhatik? Az ilyen alkalmak elmúlhatnak. A német evangélikus egyháznak is volt ilyen alkalma s ezt immár három éven át elmulasztotta. Az ilyen alkalmakat véglegesen is el lehet mulasztani. Nemcsak az önök kedvéért, hanem minden más egyházra gondolva is, fel kell hívnom önöket: el ne mulasszák most azt, amit felkínáltak önöknek.

Ha most az evangéliumból kiindulva akarnak cselekedni, akkor például nem fogják bánni azt, hogy útjukat saját népük körében, de külföldön is, bal- és jobbfelől egyaránt, sok félreértés és fejcsóválás fogja kísérni, mert hiszen a hit nem mindenkinek ügye. Azt sem fogják bánni, hogy új útjuk kezdettől fogva, vagyis ezt az új kezdést megelőző múlt óta a vezeklésnek és töredelemnek olyan állapotában vannak, amelyből csak maga Isten vezetheti ki önöket. Azt sem fogják bánni, hogy egyházuk igazi hitéletét és tekintélyét népük és új kormányuk előtt a legsajátosabb területükön végzett alázatos, hűséges és bátor munkájukkal kell újra megszerezniük.

Ha az evangéliumból kiindulva cselekesznek, akkor természetesen az, amit cselekedni fognak, sohasem viselheti magán a belső vonalra való visszavonulás jellegét. Megvallom, ez a szó, „visszavonulás”, az egyetlen, amelyik Ravasz László nagyon szép, okos és méltóságteljes jelentésében egy kissé zavarólag hatott rám. Ha az egyház lemondva mindazokról a számára alapjában lényegtelen és kétes értékű hatalmi pozíciókról és befolyási szférákról, eltökélten a legsajátosabb területére vonul, akkor nem visszavonulóban, hanem éppen „előrenyomulóban” van.

Ugyanis éppen ekkor és éppen ebből – az evangélium tiszta hirdetéséből és az úri szent vacsorával való tiszta élésből – nyeri el az egyház azt a megbízást és teljes felhatalmazást, amellyel a politikai és szociális életkörben is tekintéllyel, igazságosan és bátran gyakorolhatja őrállói tisztjét, amelyet az új magyar állam keretei között sem szabad elmulasztania és amely nélkül egyszerűen nem lenne igaz egyház, hanem csak néma eb. Hadd mondjam meg még ezt is: ha az evangéliumból kiindulva cselekesznek, akkor az önök előtt lévő nagy és kis nehézségek közepette a következő szabályokat fogják magukévá tenni:

1. Ezekkel a nehézségekkel mindig frontálisan fognak szembenézni. A kivezető utat mindig előrefelé, vagyis a leghamisítatlanabb, legmerészebb keresztyén megoldás irányában és nem bármiféle kitérő vagy félmegoldások formájában fogják keresni.
2. A másik tárgyaló fél elé mindig nyílt kártyát terítenek és minthogy nem akarnak hadat viselni ellene, hadi cseleket sem alkalmaznak, hanem hozzászoktatják, hogy – akkor is, ha  a másik fél nem tartaná magát ehhez – az önök igenje igen és az önök nemje nem és ezenkívül semmi más.
3. Az útjukat, gondolkodásukat, szavaikat, magatartásukat semmi körülmények között, sem pozitív, sem negatív értelemben nem engedik a másik részéről előírni, sem a nemtetszésétől, sem a tetszésétől való félelem hatása alatt.

Szeretnék az utolsó ponttal kapcsolatban valamit még elmondani. Ha nem félnek, éspedig valóban nem félnek a mindenkori hatalom nemtetszésétől – és miként is félhetnének tőle, hiszen nem neki állnak vagy esnek, hanem Uruknak, aki mindenek Ura –, akkor nem kell félniük olyan döntéstől sem, amely a hatalomnak tetszenék, vagy legalábbis nem váltaná ki nemtetszését. Még ezt is meg merem kockáztatni: abban, hogy ettől a második félelemtől megszabadulnak, mutatkozik majd meg, hogy egyáltalában nem félnek, tehát valóban az az első félelem sincs meg önökben.

Ezzel az ajánlással be is fejezem. Mindnyájukat köszöntöm, mégpedig a Máté 10,16-tal: „Legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek (görögül hamisság nélküliek), mint a galambok.”
Köszöntöm önöket az 1Korinthus 15,58-cal is: „Erősen álljatok, mozdíthatatlanul buzgolkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.”

Barátjuk,
Barth Károly

Bázel, 1948. május 23.