Az egyház küldetésének előfeltétele, hogy lássa, a Biblia nem csupán erkölcsi és hitelvek gyűjteménye, hanem egyetlen összefüggő történet, ami a teremtéssel kezdődik, végigvonul a világtörténelmen, és az új ég és új föld megteremtéséig tart – írtuk 2019-ben Craig G. Bartholomew és Michael W. Goheen A nagy történet című könyvéről, amely a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg magyarul. A szerzők egyike, Michael W. Goheen kanadai református missziológus akkor személyesen is eljött Magyarországra, hogy bemutassa könyvüket, amely új perspektívákat nyithat a keresztyén misszió számára.

Michael W. Goheen idén májusban újra hazánkba látogatott, hogy a Lelki éhség 6.0 – Tanítványként Isten nagy történetében című konferencia főelőadója legyen. Bekapcsolódás Isten nagy történetébe című előadása azok számára is nyújtott érdekességeket, akik már olvasták a könyvét. Azok pedig, akik még csak most ismerkednek A nagy történet koncepciójával, első kézből ismerhették meg szemléletformáló erejét.



Isten országának eljövetele
A kanadai missziológus előadása elején felidézte, hogy gyermeke születése után a kórházi nővér ezt mondta neki: „Jó hírem van!” A jó hír görögül evangélium, és ez az Újszövetségben sokszor előforduló szó nem különleges teológiai kifejezés volt, hanem a mindennapokban is használták. Jézus ezzel a szóval jelenti be Isten országának eljövetelét. „Ez a bibliai nagy történet középpontja és az emberiség történelmének magja” – magyarázta Goheen, aki szerint ezért fontos, hogy a Bibliát egyetlen nagy történetként olvassuk.

Ma könyvek ezrei szólnak arról, mit jelent az, hogy eljött Isten országa, az igazi kérdés azonban az, hogy mit értettek alatta a korabeli zsidók. „Ez a Teremtéssel kezdődött nagy történet vége, ahová Isten helyreállító erejének útja vezet. A zsidók új teremtést, feltámadást, új szabadítást és Isten országának eljövetelét várták az utolsó időktől. Úgy képzelték, hogy Isten minden földi királyságot elsöpör, majd az egész teremtett világot helyreállítja. Jézus viszont azt mondta, hogy mindez benne érkezett el. Ez nem az, amit a zsidók vártak. A szelíd és csendes tanító, majd a kereszthalál végképpen szembement minden előzetes várakozásukkal. Pál ezért mondta, hogy az evangélium a megbotránkoztatás köve.”

Jézus Izrael történetének beteljesítőjeként érkezik, összegyűjti a zsidók közül tanítványait, majd kiküldi őket a nagyvilágba. Az egyház pedig örömmel hirdeti, hogy Isten legcsodálatosabb diadala volt, hogy Jézus feltámadt, kitöltötte Szentlelkét, és ezáltal jelenvalóvá lett Isten helyreállító ereje. „Ha Istent elfogadtad és hittel követed, akkor elfogadtad a meghívást is, hogy részese legyél a nagy történetnek. A legelső katekizmus ennek a történetnek a legelső elmesélése volt. Jézussal Isten országa betört a földi történelem közepébe, és onnan egyszerre mutat visszafele a bűnesetre, és előrefelé a végidőkre.”



Nyolc pontban a történetek szerepéről
Az evangélium a világ igaz története, amit Isten tesz annak érdekében, hogy megmentse a világot – foglalta össze a lényeget az előadó, aki ennek kapcsán nyolc állítást tett.

1. Emberi létünkből fakad, hogy a történetmesélés keretein belül keresünk értelmet az emberi életnek. Ez fogja cselekedeteinket megindokolni. „A történetmesélés a legjobb módja annak, ahogy a világról beszélni tudunk.” Akik nem keresztyének, azok is valamilyen történetbe illesztve értelmezik életüket.

2. Mindannyian egy-egy kulturális történetbe születünk bele, ez formálja világértelmezésünket. Magyarországon ez a 19. században kétfelé ágazott: kapitalista és marxista ágra. Az utóbbi előbb kommunistává lett, majd 1989-ben összeomlott. A kapitalista történet pedig a globalizáció történetévé fejlődött, és mára uralkodóvá vált a világ formálásában. „Mindkét ág tagadja, hogy vallásos történet lenne, mindketten azt állítják magukról, hogy tudományos világnézetek, de ez nem igaz.”

3. Minden kulturális történet vallásos világnézet. „Minden történet erős hitbeli meggyőződéssel kapcsol minket magához.” Hiába állítja Fukuyama A történelem vége című könyve, hogy elértük a világtörténelem végét: már 2001. szeptember 11. megmutatta, hogy tévedett. Ekkor ugyanis előtérbe lépett egy másik világmagyarázó történet: a muszlim, amely nagyon is felvállalja, hogy a története vallásos.

4. Csak a Szentírás mondja el a világ igaz történetét, olyan történetet felkínálva, amely mindenkié. A történetek úgy működnek, hogy beléjük lépve elfogadjuk törvényszerűségeiket. Belülről éljük át a könyveket, filmeket, színdarabokat is, de eljön a pillanat, amikor ezek véget érnek. Rövid időre a narratívájukban élünk, elszórakoztatnak minket, talán bölcsességre is oktatnak, de véget érnek, és ezután visszatérünk a valódi világba. A Biblia viszont nem így működik, mert a Biblia adja nekünk az igaz világot. Minden mást a Biblia nagy történetébe kell beleillesztenünk.



5. Keresztyénként belépünk Isten nagy történetébe, de továbbra is meghatároz minket a kulturális történetünk, ez pedig bizonyos pontokon összeegyeztethetetlen a bibliai történettel. „Mindig lesznek ebből fakadó összeütközések, ezért mindig kérdés lesz számomra, hogyan lehetek egyszerre kanadai és keresztyén.”

6. Az egyháznak újra kell mesélnie a nagy történetet, és segítenie kell híveit abban, hogy részesei maradjanak ennek a folyamatnak. „A kanadai történetszemléletem bálványimádáshoz vezet, ezért kell a gyülekezeti életben újra és újra visszatalálnom a bibliai narratívához.” Szerinte a járvány élesen megmutatta, hogy gyülekezeteink sajnos mélyebben gyökereznek a kulturális történeteinkben, mint a Szentíráséban. Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában növekszik a keresztyénség, a Nyugat országaiban csökken. Egy ausztrál szociológus a nyugati zsugorodást azzal magyarázza, hogy az egyházak elrontották egyetlen nagy feladatukat: elmagyarázni a nagy történetet, és megmutatni, hogyan formálja életünket.

7. Ha nem értelmezzük újra az emberiség életét Isten nagy történeten keresztül, akkor kulturális történeteink fognak meghatározni minket, nem a Biblia.

8. Amikor a Bibliát fragmentáljuk teológiai, történeti, etikai részekre, elveszítjük a történetív egészének erejét. Ha nem egy nagy történetként olvassuk a Bibliát, akkor életünk valamelyik bálványimádó történet szerint fog formálódni. „Egy részekre szedett Biblia lehet teológiailag ortodox, etikailag feddhetetlen, a kegyességben forró szívű, mégis bálványimádókká tesz minket a nagy ív egésze nélkül. A fragmentált részek ugyanis a kulturális történet részeivé válnak.” A keresztyénség sorsa azon múlik, hogy ezt időben felismeri-e.



Hangsúlyok
Mikortól felejtette el a nyugati egyház a nagy történetet elmesélni? – tették fel a kérdést az előadónak. Goheen szerint ezt nehéz pontosan meghatározni, de valószínűleg a felvilágosodás lehetett a fordulópont. „A tudományos értelmezés atomokra bontja vizsgálata tárgyát, és a törvényszerűségek szerint próbálja újraértelmezni azt, ezért a bibliatudomány is hasonló módon kezdett hozzányúlni a Szentíráshoz. Ugyanakkor azt is fontos leszögezni, hogy a tanítványozódás folyamata mindig is tartalmazott hibákat. Már Augustinus is panaszkodott a római kulturális történet hatására. Most a progresszió története lett hangsúlyosabb a világban a megváltás története helyett, és ez kihat ránk is.”

A missziológus szerint sokféle oka van annak, hogy Afrika, Ázsia és Latin-Amerika nagyobb hangsúlyt fektet a nagy történetre. „Minden kultúrában ott van a teremtés csodája és a bálványimádás bűne egyszerre. Mi például a vallást magánüggyé tettük, életünk területeit kevésbé befolyásolja. Az afrikaiak szerint a vallás nem egy rész, hanem mindent megalapozó erő, amely egyesít és formál. Ezeknek a közösségi kultúráknak is vannak kihívásaik, amelyekkel meg kell küzdeniük ennek kapcsán, de értik, miről van szó.” Hozzátette: minél idősebb egy egyház, annál több tradíciót szül, ami a hit helyére lép. „A fiatal amerikai gyülekezetek élettel teltebbnek, de felszínesebbnek tűnnek. Magyarországon inkább az a veszély, hogy fontosabbá válik magyar reformátusnak lenni, mint keresztyénnek.”



Mesélt arról is, hogy saját családját és gyülekezetét hogyan változtatta meg a nagy történet újramesélése. Ennek a folyamatnak voltak olyan elemei is, amelyek Magyarországon nem megismételhetőek, de a házi istentiszteletek tartása és a nagy történet gyülekezeti közösségben való végigmesélése megfontolandó példák. „Fontos, hogy a tanítványképzés legyen a gyülekezetek prioritása, és ne elégedjünk meg a vasárnapi istentiszteleteken való részvétel kipipálásával. Emellett fontos megértenünk kulturális történetünket is” – hangsúlyozta. Egyet azonban leszögezett: nem tanítani szeretne minket, hanem közös gondolkodásra sarkallni, hiszen együtt haladva kell formálódnunk Isten nagy történetében.


Barna Bálint