Mányon jártunk, ahol a helyi reformátusok nagyon büszkék, hogy lelkészük esperes lett. Szabó Ferenc a legfiatalabb tagja a huszonhét fős esperesi kollégiumnak, és komoly vállalása volt, hogy az esperesi tisztség mellé a kerületi főjegyzőséget is elvállalta. Rájött, hogy a terhelés testileg-lelkileg nagyobb lesz, ezért komolyan változatott életmódján. Szívesen, tudatosan sportol, őrzi fiatalos lendületét. Arra voltam kíváncsi, vajon ez a lendület és személetmód megyéjére, a Vértesaljai Református Egyházmegyére is igaz-e.

Mint mondta, Vértesalján csak egy-két lelkészről tudunk, akik nyugdíjaskorúak, őket azonban tisztelik és becsülik. „Nem érezzük, hogy kellemetlen őket megkérdezni fiatalként. A fiatalos csapat előnye, hogy korban, gondolkodásban egyezünk. Ki merünk mondani olyan dolgokat, amiket eddig tabuként kezeltünk. Minden évben szervezünk lelkészcsaládos hetet Mátraházán. Idén olyanok is bekapcsolódtak, akik nemrég kerültek közénk, az elmúlt három és fél évben sok volt a személyi változás az egyházmegyében. Ez azonban nem gátolta az együttműködésünket. Egyszerűen csak teret adunk Isten munkájának. A titok, hogy egymásra figyelünk – enélkül mindegy, hogy a lelkészeink fiatalok vagy idősebbek, mert a közösség szétcsúszik.”

„Mi, lelkészek vagyunk a gyülekezetért”
Hogy a közösségek ne csússzanak szét, az esperesnek érdekeket kell képviselnie. Amikor arról kérdeztem, miért kell kiállnia, Szabó Ferenc egy jelképes háromszögről beszélt, amelyet fontos egységként lát. Vallja, hogy az egyház a gyülekezeteiből él. „Ebből következik, hogy a gyülekezetek érdekeit kell mindenekelőtt képviselnem. Ezzel együtt látnom kell a lelkészek örömeit, feszültségeit, bánatait. Külön feladat, hogy ezt a kettőt nem lehet kijátszani egymás ellen, az esperes nem a gyülekezetek szakszervezetének elnöke.

Minden ügyet a saját, helyi körülményei szerint kell megvizsgálni és ezek alapján lehet döntést hozni. Az egészet a lelkész-gyülekezet-presbitérium hármas egységében kell látnunk. Ha ez a három együttműködik, egymást elfogadja, harmóniában van, akkor a közösség fejlődik. Nem biztos, hogy a városban szolgáló lelkészt azért nem fogadják el, mert faluról érkezett, vagy fordítva. Ezt és a hármas egységet még Bicskén, nagyon fiatalon tanultam meg az ott szolgáló lelkésztől. Szénási Sándorné Judit nénitől pedig azt tanultam, hogy mi, lelkészek vagyunk a gyülekezetért."

Változások Mányon
A hármas egységet a saját gyülekezete vonatkozásában is megkérdeztem: hogyan élték meg a mányiak, hogy lelkészük komoly tisztségeket vállalt. Szabó Ferenc elmondta, hogy több területen történtek változások ebben a kapcsolatban. „A mányiak nagyon büszkék arra, hogy a lelkészük esperes lett, ez jó érzéssel tölt el. Ugyanakkor az esperesi szolgálat szélesebb körben, sok gyülekezet bevonásával zajlik, ezért megváltozott a kapcsolat a gyülekezetemmel. Hallottam azt is, hogy a mányiak azt látják, lelkészük „hivatalossá” vált – ez erős tükör számomra.

Nagyon élveztük azokat az időket, amikor a gyerekeink megszülettek, azt, ahogy a közösség fogadott minket, mint családot. A munka intenzitása kivont abból a közvetlen környezetből, amikor szabadon beszélgettem a mányiakkal az utcán egy-egy séta során. A nap azonban a lelkészesperesnek is huszonnégy órából áll. Azt gondolom, a gyülekezetünk nem szenved hiányt lelkészekben, szolgálókban. Sőt, a tagok aktívabban, bátrabban vállalnak szolgálatot amióta esperes vagyok. Már a presbiterválasztásra is úgy készültünk, hogy leosztottuk a jelöltek között a különféle szolgálati területeket.”

Az esperesi elhívás minden megválasztott lelkész életében komoly kérdés. Szabó Ferencre bátorítóan hatott, hogy a megye rendezett, és a lelkészek támogatása is segítette őt. Mint mondta, mégsem ezek miatt lett esperes. „A jól ismert igével indultam, amikor Pál apostol felszólítja az efezusi véneket arra, hogy viseljenek gondot magukra és az egész nyájra. A sorrend ma is figyelmeztet: mi, lelkészek ne veszítsük el a tüzet, a szolgálat örömét. Viseljünk gondot a családra, magunkra, az egész nyájra. Hiszen hogyan maradhatna meg a nyáj, ha a lelkész nem tud igazi pásztor lenni? Ha sok a hétköznapok terhe, gondja, az eredeti cél elhomályosul. Már maga a testtartásunk is beszél a lelkiállapotunkról. Föl kell emelnem a tekintetem, szükségesek a nézőpontváltások. Nem robotokat alkotott a mi Teremtőnk, de meg kell találni a hivatásban azt, amikor megállhatunk Krisztus mellett a hegytetőn, „sátrakat” állítunk, jövőképről gondolkodunk.”

Rendezett, nyitott, rugalmas
Vértesalja a közigazgatási Fejér megye nagyjából felét teszi ki. Míg a Velencei-tó környéke frekventált, addig vannak kisebb, elmaradottabb falvak is. Amikor Szabó Ferencet arról kérdeztem, mi jut elsőre eszébe a megyéjéről, a rend jutott eszébe. „Tartsd meg a rendet és az megtart téged” – ezt Agyagási István esperestől hallottam. Rendezett egyházmegyét vehettem át a gyakorlatok, adminisztráció terén. Nyitottnak érzem a megyémet, ez megmutatkozik abban, hogy meghallgatjuk egymást. Ma már kétszer annyit figyelek, mint beszélek a találkozások alkalmával. Azt gondolom, meg kell hallgatni a gyülekezeteket, kimondani, ha valami nem életképes. Találkozásaink intenzívek, a humán oldal erős a megyénkben.”

Az esperes rugalmasságról is beszélt, amelyet a kapcsolatokban is megél. „Egy helyen fegyelmi eljárás volt a lelkésszel szemben, ez kemény daráló volt számunkra. Fordulat történt ebben az ügyben, közös megállapodással zártuk az ügyet. A rugalmasság megjelent abban a beszélgetésben, amikor a lelkész is bocsánatot tudott kérni beismerve a hibákat. Az őszinte megnyilvánulás következtében félrekerült az erő és a hatalom, újra leültünk beszélgetni. A megbánás, megbocsátás, belátás és a rend hatékonyan egészítette ki egymást.”

„Ki kell mondani kendőzetlenül”
Az esperes, mint mondta, sokszor érzi úgy, hogy a lelkészek „magányos harcosok", akiknek egyedül kell megküzdeniük a szolgálattal járó harcokat. „Nagy gyengeségként élem meg, amikor a lelkészek elvesztik a realitás-érzéküket, lelkesedésüket. A terheket nem tudják megfelelően feldolgozni, nincs kivel megosszák a problémákat, nem tudnak ventilálni. Egyik célunk az volt, hogy a lelkészköröknek új tartalmat adjunk, ez keretet adhat olyan alkalmak szervezésére, ahol a lelkészek kötetlenül beszélgethetnek. Ilyen alkalom például egy asztali beszélgetés, lelkészkirándulás, sportrendezvény. Nem érzem kellemetlennek, ha a lelkészek leülnek egy pohár bor vagy fröccs mellé beszélgetni egymással, vagy együtt készülnek az Ige körül egy-egy ünnepre.”

Szabó Ferenc számára felejthetetlen élmény volt, mikor az egyik lelkésszel bementek a templomba imádkozni Mányon, adventi időszakban. „Bensőséges kapcsolat alakult ki, nem parancsszóra voltunk együtt, mert „az esperesnek az a dolga”, hogy beszélgessen a lelkésszel. Nagyon nehéz látni, amikor valaki lelkileg lent van a völgyben ahelyett, hogy a hegycsúcson állna. Ki kell mondani kendőzetlenül, amikor egy lelkészcsalád megtorpan a szolgálatban és még segítséget sem mernek kérni. Az „aranyalma ezüsttálcán” az lenne, amikor a lelkész az adott időben és helyen megbeszéli a problémát másokkal.”

Védőháló
Az esperes szerint minden lelkész mellé kell egy lelki társ, akivel együtt tud térdelve imádkozni. „Ha arra van szükség, akkor e két lelkész együtt fut. Nem minden lelkésznek lehet ez az esperes, ezért nagy megtiszteltetés számomra, amikor valaki a bizalmába fogad. Ilyenkor behozzák az életüket a hivatalba. Hogy szervezetileg hogyan lehet orvosolni a helyzetet, nehéz kérdés, vannak víziók és megélt gyakorlatok is. A lelkészhét, a gyülekezeti főzőverseny, a hivatásgondozó csoport a megyében eszközök. Próbálunk védőhálót létrehozni, hogy senki ne essen ki a szolgálatból. Olyan tervet próbálunk összeállítani, amelyben a lelki- és hivatásgondozás áll a középpontban. Nem könnyű ez, mert kevés mintát látunk erre az egyházban. Vásárolhattunk két apartmant Hajdúszoboszlón abból a célból, hogy a lelkészcsaládok Vértesaljáról kiszakadva feltöltődhessenek, megújulhassanak lelkileg. A szombatfélév is segítség, mi a védőháló kiépítésében látnánk a megoldást.”

„Nem kell mindig újnak történnie”
Szabó Ferenc egyetlen erőforrása az Istennel való közösség – ezt nem sablonos válaszként adta a kérdésre, mi az, ami erőt ad neki a sok teendőhöz. „A papírok, ügyek mellett elveszik a személyes rész. Az igazi feltöltődés, amikor megfürdök Isten jelenlétében, számomra a gyülekezetlátogatások is ilyenek voltak. Nagyon intenzív szolgálati időszak volt a tavaszi időszak, sok ügyet kellett elintézni megyei, kerületi szinten is. Örültem, amikor bátorítást, biztatást, igei üzenetet tudtam vinni a gyülekezetekhez. Harcokat is láttam, ezek együtt töltenek engem vissza.”

Az esperes vallja, hogy ha elveszik az Ige központúsága egy lelkésznél, akkor az istenkapcsolata is meginog. „Ha ez stabil, akkor az egész szolgálat megerősödik. Nagyon érdekes látni számomra, amikor egy szórványgyülekezetben újra megfogalmazódik az újjáéledés igénye. Amikor meg kell tanítani egy közösséget arra, hogy harminc-negyven év után újra helyben lakik a lelkész, ez mivel jár – ezek inspirálnak engem. Az elmúlt három és fél év alatt nagyon sok új dolog történt velünk. Feltettem magamnak a kérdést, három év múlva is el tudom majd ugyanezt mondani? Nem kell mindig újnak történnie, a meglévő, bejáratott dolgok is erőt tudnak adni. Az, hogy évről évre tudunk férfikonferenciát, sportnapot, lelkészhetet szervezni. A „statikus” programokban is ott van a békesség.”

A sportos esperes
Bár sokan érzékelik, amikor a szervezetük jelzi a problémákat, mégsem változtatnak életmódjukon. Szabó Ferenc elmesélte, mikor jött el a változás pillanata az életében. „Amikor valaki reggel lehajol, beköti a cipőfűzéjét és hosszasan szuszog a pocakja miatt, az elég komoly jelzésértékkel bír. Nagyon tudatosan határoztam, döntöttem, amikor a főjegyzői jelölés történt. Látva az esperesi terheltséget, most komolyan el kellett gondolkodnom, hogy még egy szolgálati területet vállalok. Minimum húsz kilót leadva, a magas vérnyomás és szívpanaszokat megspórolva kezdtem el sportolni. A mozgás visszatöltő ereje nagyon fontos, mert komoly szellemi, lelki terheltséget élek meg.”

Az esperes szerint a sport sokat segít abban is, hogy egy adott problémát más megvilágításban lásson. „Van időm gondolkodni a döntéseken, amikor például negyvenperces lépcsőzést vállalok be, ez kihat a hétköznapokra, egyben szó szerinti kimozdulás a mindennapi feladatoktól. Azt látom, szét tudom választani az időmet: van, ami csak a családé, a gyerekeké, a gyülekezetemé, a szolgálataimé. Az odafigyelt étkezésnek, mozgásnak óriási előnye, hogy büszkeséget, önbizalmat ad. Mindenfajta megterhelés esetén tudom ajánlani ezt mindenkinek.”

Kollégáit megijesztette a súlyleadás, némelyek azt hitték, esperesük komolyan beteg lett. „Bizonygatni kellett ennek az ellenkezőjét. Valaki megkérdezte, mi a titkom, hogyan csinálom. Volt olyan is, aki nem tartott elég kitartónak, hogy félév alatt úgyis bedobom a törölközőt – igen, bedobom, de a mosógépbe. Jó látni, hogy megkérdeznek, érdeklődnek. Nincs futómozgalmunk, kondicsoportunk az egyházmegyében – még. A külsőségekben történt változás furcsa érzés, mert reflektorba kerültem ilyen téren, de ezt is meg kell élni.”

Fogyó falvak, jó válaszok
Végül a jövő, a tervek és a vágyak kerültek szóba. „Azt szeretném látni, hogy tudunk válaszolni az egyházat érintő kihívásokra. A vértesaljai gyülekezetek nyolcvan százaléka falusias, nagyon kevés tartozik az agglomerációhoz, gazdaságilag jó környezethez. Lelki és létszámbeli cél is, hogy a fogyó falvak jövőjével kapcsolatban jó válaszokat tudjunk adni. Az erőforrásainkat ennek fényében kell csoportosítani. A nyári lelkészhéten a lelkészi közösségünknek kétharmada volt ott. Másik célom, hogy mindenki ott legyen, de a „tükör által homályos” világában élünk. Közösség helyett kifogásokat keresnek – meg kell találni a kulcsokat hozzájuk, hogy egy közösségben legyünk mindannyian.”

Somogyi Csaba

Képek: Füle Tamás