„Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei” – kezd rögtön történetébe Konsai-Meleg Kata, akivel a Gödöllői Iparművészeti Műhely tikkasztó melegben is üdezöld kertjében ülök le beszélgetni. Magam is vallom, hogy a Krisztus-követés nem csupán a szülői örökség része, hanem a Szentlélek munkájának a csodája, nem árt néha mégis tudatosítani, hogy – sziklaszilárdnak vagy bicebócának vélt – hitünkig mindannyian kerülőutakon és vaskos lelki akadályokon keresztül jutunk el. Kata elmesélte, hogy a magvetés ugyan gyermekkorában megtörtént , hiszen az egyik nagymamájával a Bibliát lapozgatta, a másikkal együtt imádkozott és hittanra is járt, Isten azonban serdülőkorában lépett be az életébe, egy kis híján végzetes betegségen keresztül.

Egy hétre a haláltól
„Tizenegy évesen súlyos evészavarral küzdöttem, anorexiás voltam. A Vadaskert Kórház dolgozói azt mondták, hogy ha egy héttel később visznek be a szüleim, nem éltem volna túl” – idézi fel a legszörnyűbb napokat, hozzátéve, hogy a félrekezelés is közrejátszott abban, hogy ilyen súlyossá vált a helyzete. „Ez egy evészavar, amely testképzavart okoz, és nem lehet úgy kigyógyulni belőle, hogy felírnak egy megfelelő étrendet.”

Katának három évbe telt, amíg egészségesnek mondhatta magát, miután egy szakember egy évig csak beszélgetett és játszott vele, hogy megnyerje a bizalmát, és csak ezután kezdett el a probléma mélyére ásni. „Az, hogy nálam mi okozta ezt a betegséget, nem derült ki. Távkapcsolatban fogantam meg, nem tervezett babaként, bár a szüleim kamaszkoruk óta ismerik egymást. Csecsemőként sokat sírtam, ilyenkor anyukám mindig etetett, később az iskolában a maximumra törekedtem – ezek lehetnek anorexiát előidéző tényezők, de az én esetemben nem derült ki biztosan ok-okozati kapcsolódás.”

Konsai-Meleg Kata betegségéből kigyógyulva elementáris erejű szabadulást élt át. „Láttam egy családot, akik az anorexia következtében elhunyt gyermeküket gyászolták, megmutatva, hogy a megkötözöttségből való szabadulás nem olyan egyértelmű dolog. Hozzám a szabadító Isten jött közel. Ő gondoskodott egy remek gyülekezeti ifiközösségről, egy védő közeget nyújtó egyházi középiskoláról és egy kiváló pszichológusról, akik segítettek megtalálni a kiutat.”

Fellobbanó elhívás
A kelenföldi református gyülekezet ifjúsági csoportjának is köszönhető lelki gyógyulása után Kata eldöntötte, hogy hálából konfirmálni fog, a gyülekezeti „Cseppifi” pedig gimnáziumi évei alatt jelentett számára biztonságos közeget. Elhívására azonban akkor talált rá, amikor magyar, esztétika és magyar mint idegen nyelv szakos bölcsészként csatlakozott a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezethez. „A bejáratnál kezembe nyomtak egy igéskártyát, melyen ez állt Ézsaiás könyvének 61. részéből: ’Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek.’ A személyiségem legerősebb részére mutatott rá, noha még nem tudtam, Isten mit akar ezzel.”

Mint mondta, az egyetemen eleinte sokan terelgették volna a tudományos pálya felé – az ELTE Fonetika Tanszékén demonstrátor volt, előadást tartott az Eötvös Collegiumban, és OTDK-n is képviselte az intézményt –, mégis úgy érezte magát, mint Jókai arany embere, aki sehol sem lehetett otthon. „A gyülekezet és az esztétika szakos olvasmányok segítettek hozzá ahhoz, hogy megtaláljam a maszk nélküli arcomat és a küldetésemet.”

A hűség nem szűnik meg
Kata az egyetemi gyülekezeti közösségben témafeldolgozó kiscsoportokat vezetett, a 2013-as mezőtúri Csillagponton is ebben a minőségében szolgált, a két évvel későbbi, tatai fesztiválon részt vevők pedig a Meghallgat-lak lelkigondozói sátorban találkozhattak vele – ekkorra már elvégzett két kurzusnyi Hozzáértő segítő képzést a lelkigondozás alapjairól. „A ’13-as fesztiválon először a koordinátori munkát kezdtem el. Ez volt az első igazi munkahelyem, itt tanultam meg, hogy hogyan kell emberekkel bánni, önkénteseket motiválni. Folyamatosan jártam az országot, előadásokat tartottam, támogatókat próbáltam szerezni, szakmai és operatív kérdésekre kellett megoldást találnom. Ez a folyamatos több vágányon futás azonban ráébresztett, hogy jobb lenne átadnom a stafétát valaki olyannak, akinek ez testhezállóbb.”

A 2012-es ősz során Konsai-Meleg Kata nem csak a koordinátori munkát tette le, de ekkor hunyt el az anyai nagymamája, aki legközelebb állt hozzá a családból. „A gyászból fakadó energiát arra használtam fel, hogy megírjam a negyedik szakdolgozatomat a magyar mint idegen nyelv képzésen, melyhez a német felsőfokú nyelvvizsgát is le kellett tennem. ’Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad’ – jött elém egy újabb ige (ld. Ézs 54,10), amely megerősített ebben az időszakban, és elkísért egészen a diplomaosztóig.”

Első tapasztalatait magyar mint idegen nyelv tanárként rögtön – az államvizsga után – az óbudai Than Károly Ökoiskolában szerezte, ahol afgán és szomáliai menekülteket tanított, 2013 őszén pedig megkapott egy negyven fős, kizárólag felnőttekből álló osztályt, akiket az általános iskolai végzettségnek megfelelő szintre kellett felhoznia. „Mivel nem tudtak angolul vagy németül, a nonverbális kommunikáció eszköztárához fordultam. Mély és bizalmi kapcsolat alakult ki közöttünk: történeteket hallgattam a vonatok tetején és autók csomagtartójában megtett kilométerekről, a családjaikról, kultúrájukról. Az egyik anyukával baráti kapcsolatot alakítottam ki, vendégül láttak, amit én is viszonoztam.”

Szolgálatból hivatás
Amikor Kata három év után megszerezte a pedagógus I. minősítést, már szíve alatt hordta első gyermekét, ezért elköszönt az iskolától, hogy minden energiájával az anyaságra koncentráljon. A gödöllői családi fészekbe két kislány született, Kata öt évet főállású anyasággal töltött. „A kora gyermekkor csodás pillanatainak megélése mellett nagy harc volt számomra ez az időszak. Az első lányunk születése traumatizált, később pedig bedaráltak az anyai teendők. Úgy éreztem, hogy a hivatásomban teljesedhetek ki, és e mellé kaptam ajándékba a gyermekeimet. Különösen hálás vagyok a férjemnek, aki zseniálisan rá tud hangolódni a kicsikre, és a szüleink is sokat segítenek nekünk – félgőzzel nem tudnám csinálni a munkát vagy a szolgálatot.”

A gödöllői református gyülekezethez való csatlakozást követően gyermekei csak úgy maradtak ott a nekik tartott foglalkozásokon, ha édesanyjuk is velük tartott, ennek köszönhetően Kata is egyre közelebb lépett ehhez  a szolgálati ághoz. „Először csak óravázlatokat írtam több korosztályos csoportnak, és amikor a gyermekmisszió vezetője ötödjére is azzal hívott fel, hogy vállaljak tanítást is, azt éreztem, Isten nem engedi, hogy erre nemet mondjak. A nagylányom tátott szájjal hallgatta végig az első általam tartott foglalkozást, majd azt mondta: ’Anya, olyan büszke vagyok rád, hogy ilyet is tudsz!’ Ez a mondat szárnyakat adott, ezért néhány hónappal később elvégeztem a Református Pedagógiai Intézet 60 órás pedagógus továbbképzését, amely általános iskolai hittanoktatásra jogosít.”

Kata már korábban visszatért a munkába pénzügyi asszisztensként a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben de úgy érezte, hogy kreatív energiáit nem kötik le az adminisztrációs feladatok. A váltás nem váratott sokáig magára: egy vasárnap délután felhívták, hogy sürgősen hittanoktatót keresnek az egyik gödöllői iskolába – noha korábban megfogadta, jó darabig nem fog tanítani. „’Ne félj, ezentúl emberhalász leszel’ (ld. Lukács 5,10) – adott sokadjára bátorítást az Ige az 1Korintus 15,58 mellett: ’Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”

Ajtónyitás
A hittanoktató először óraadóként kezdett a Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskolában korábbi munkája mellett, amely fontos önismereti időszaknak bizonyult számára. „Megtanultam, hogy az élet olyan, hogy minden pillanatban elmúlik valami, és valami új születik. Közben keresnünk kell a Teremtő szándékát, hogy ez idő alatt mit akar még munkálni a személyiségünkben.” Amikor első órái egyikére készült, Ézsaiás könyvének 42. részéből szólította meg Isten: ’Nem alszik ki és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a Földön, tanítására várnak a szigetek.’ „Én is ilyen kis szigetekhez, kisebb csoportokhoz mentem tanítani, akiknek hamar sikerült elnyernem a bizalmát.”

Amikor egy családi kiránduláson a Mátrában jártak, a szállásuk melletti imaösvényre járt elcsendesedni délelőttönként. „Egy ilyen alkalommal kaptam útmutatást a Jelenések könyvéből: 'Tudok cselekedeteidről, íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.’ Úgy éreztem, helyes útra léptem a munkahelyváltással, és addig ezen maradok, amíg Isten a végén be nem zárja majd az ajtót.”

Háttérben a Matrix of Flowers kiállítás a Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállítóterében 

Kata szerint a hittanoktatói munka folyamatosan inspirálja, akkor is, ha a tantárgy gyakran a fontossági sorrend végére szorul, vagy ha egy satupados technikateremben kell tartania az órát. „Engem a megújulás tart életben, és ha valamit csinálok, akkor azt az egész személyiségemmel teszem. Az iskolában jöttem rá arra, hogy a hivatásom a korábban megkapott elhívásból fakad: hogy bekötözzem a megtört szívűeket. Előfordult, hogy félre kellett tenni az aktuális órai anyagot, mert a gyerekekben feltörtek a sebek, és azokra kellett gyógyírt találni.”

A hitre nevelés kulcsai
A keresztyén oktatás egyik alappillére a „gyereknek megfelelő nevelés”, ahogyan az a Példabeszédek 2, 26-ban áll. „Ez az ige azt jelenti számomra, hogy mindenki a saját erősségének kimunkálásán dolgozzon – nem véletlenül létezik számtalan intelligenciatípus.” Kata elmondta, hogy van, aki szóban tudja legjobban kifejezni magát, más zenében vagy mozgásban. „Nálam például lehet tánckoreográfiára is jegyet kapni, de gyakran csinálunk terméskirakót vagy Kett-féle padlóképeket. Tudom, hogy a frontális oktatásra berendezkedett rendszerünk egyáltalán nem kedvez ennek, de meg kell próbálni minél több intelligenciaterületet bevonni a tanításba, és az élménypedagógia eszközeihez fordulni. A pozitív érzelmek, a társas kapcsolódás és az alkotás jó táptalaj lehet ahhoz, hogy a gyermekek hite is szárba szökkenjen.”

Persze butaság lenne azt állítani, hogy minden „csak játék és mese”, hiszen a feladatok gyakran válnak monotonná, és a sikerélmények is relatívak. Kata látott már rövid idő alatt kiégni kollégákat emiatt, ezért igyekszik olyan tevékenységeket is végezni, amelyek a keresetkiegészítés mellett fel tudják tölteni. „Nekem a múzeumpedagógia pontosan ilyen, ugyanis nem szakadtam el a Gödöllői Iparművészeti Műhelytől: óvodások és kisiskolások számára foglalkozásokat tartok alkalmanként, meséket írok egyes tárlatokhoz.”

Kata nagy álma, hogy a hit és művészet között minél több kapcsolódási pontot találjon, hogy híd legyen az egyházi és művészi közeg között. Legutóbb ez akkor öltött testet, amikor a 2024 februárjában elhunyt Katona Szabó Erzsébet textilművész életművéből nyílt kiállítás Gödöllőn, melyhez bibliai alapú tárlatvezetést írt.

„Az a szép ebben a munkában, hogy némi kreativitással egymástól látszólag távol álló területek között is meg lehet találni a csatlakozásokat. A hitben és a művészetben is hasonló személyiségfejlesztő erőt érzek. A hittanórába be lehet építeni az alkotást, amikor különféle anyagokkal ismerkedünk meg, új technikákat próbálunk ki, egy-egy énekre tánckoreográfiát adunk elő egyedül, párban vagy csoportban, amikor drámajátékot játszunk. A hiten keresztül csakúgy, mint a művészeteken keresztül a felfedezés vágyát erősíthetjük a gyerekekben, hogy utakat keressenek és válaszokat találjanak a jövőjüket illetően. Segíthetjük őket, hogy az Isten iránti bizalmuk erősödésével, egy más – hitbeli – nézőpont birtokbavételével és a kreatív gondolkodás elemeinek elsajátításával később sikeresebben birkózhassanak meg a felnőtt élet kihívásaival.”

Fotók: Dezső Attila