A lelkipásztorként, pasztorálpszichológusként és kiképző családterapeutaként is ismert Hézser Gábor, valamint Balogh Klára gyermekorvos és kiképző családterapeuta 2001 óta öt olyan családterápiás képzést vezetett együtt, amelyen a keresztyén családpasztoráció, a teológia, az orvostudomány és a családterápia szempontjai egyaránt érvényesültek. A Kálvin Kiadó gondozásában nemrég megjelent Beszélgetések a családról – Gondolatok, tapasztalatok, kérdések családterápiáról és -lelkigondozásról című könyvben a közös munka során felgyülemlett tapasztalataikról kérdezi őket Krasznay Mónika teológus és pasztorálpszichológiai lelkigondozó. Hármuk párbeszéde leginkább azoknak a családokkal foglalkozó szakembereknek – lelkészeknek, pedagógusoknak, családterapeutáknak, lelkigondozóknak – szolgálhat tanulsággal, akik egyrészt nyitottak a különböző tudományágak egymást kiegészítő ismeretei iránt, másrészt nem félnek tabunak számító témákkal is szembesülni.

A rendhagyó jellegű szakkönyv nyilvános bemutatójára 2021. november harmadikán, szerdán este került sor a Kálvin Kiadó székházában. Az alkalmon először Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus és kiképző családterapeuta méltatta a kiadványt, ezután egy beszélgetésre került sor a három szerzővel, akiket előbb Komlósi Piroska, majd a jelenlévő közönség tagjai kérdeztek. A beszélgetésről Füle Tamás, a Parókia portál szerkesztőségvezetője készített hangfelvételt, amely megtalálható a kiadó YouTubre-csatornáján – cikkünk végén külön beágyazva is végighallgatható. Írásunk a könyvbemutatón elhangzott gondolatokból idéz, egyrészt magát a művet ajánlva, másrészt azokat a témákat, amelyek talán önmagukban is megérnének további párbeszédet.

Megérteni a másik nyelvét
Műfaját tekintve szokatlan szakkönyvvel van dolgunk, hiszen őszinte emberi beszélgetéseket tartalmaz – fogalmazott a rendezvényen Komlósi Piroska, aki szerint a mű olvasmányos, inspiratív, és eredeti egyszerre, de mindezek mellett nagy erénye a szerzők szerénysége is. „Olvasás közben az volt az érzésem, erre van szükségünk, hogy a fülünk kinyíljon, és velük együtt gondolkodókká bátorodjunk.” Mindazonáltal joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan lehet egy beszélgetést bemutatni, főleg, ha olvasása újabb és újabb gondolatokra sarkall. „A segítő, lelkigondozói és gyógyító hivatású emberek számára ennek a kötetnek az olvasása olyan, mintha ott ülnénk a szerzőkkel szemben mint beszélgetőtársak, gyakorlatilag a saját kérdéseikre, dilemmáikra hallva válaszokat” – adta meg egyúttal a választ is.

„Az első fejezetből megértjük, hogy a szerzők tanításra vállalkoztak, ezért nagyon alaposan át kell gondolniuk, hogy mit és hogyan képviseljenek a világlátásukból, a szaktudásukból és a személyiségük sajátos tálentumaiból” – folytatta az ismertetőt a szakember, aki szerint az első felmerült kihívás érthetően a lelkészi és orvosi hivatás szempontjainak összeillesztése és egymást kiegészítő harmóniába csiszolása lehetett. Úgy véli, ezt felelősségteljesen vitték végig. „A szemléleti alapok átbeszélésében náluk is szerepet kap annak a képessége, hogy a segítő képes legyen a másik nyelvét megérteni, és beszélni is azon. Mindannyiunk számára ismerős ez a probléma, és munkánk, hivatásunk során végig van dolgunk ezzel.”

Családterapeutaként a szerzők gondolkodását a család rendszerszemlélete határozza meg. Ennek jegyében sok szó esik arról, hogy mennyire szükség van a családokban egy olyan struktúrára, amelyben mindenkinek megvan a maga szerepe, függősége, viszonyulása – véli Komlósi. Hosszú fejezet szól a párkapcsolatokról. „Örömmel olvastam a szexualitásról szóló kérdéskört, hiszen ez az egyházakban tabusított, és ezért számtalan fölösleges szenvedés forrása. A dolgokat úgy lehet megérteni, ha gondolkodunk és beszélünk róluk. Ehhez azonban szükséges a tabumentes véleménycsere.” Fontosnak tartja, hogy a könyvben beszélnek a betegségképről és ennek a bűnkép-értelmezéséről, az örökbefogadásról, a mesterséges megtermékenyítésről és a halálról is. „Ha családterapeutaként nem merünk ezekre a kulcstémákra rálátni, vagy kibontani őket, akkor valójában nem tudunk segíteni.” Az utolsó fejezetek bátran beszélnek a generációk közötti gondolatcserék fontosságáról. „Ennek a kommunikációnak az elsorvadása nemcsak a családokban, de gyülekezetekben és más közösségekben is problémát okoz.”

Tisztelet, nyitottság, viták
Hézser Gábor a beszélgetés során elmondta, hogy a könyv egy tizenöt éves beszélgetési folyamat lenyomata. „Nagyon gazdagító és életadó tapasztalatok voltak ezek. Féltem tőle, hogy lehet-e ezt papírra vetni, de valamelyest talán sikerült.” Együttműködésük alapja, hogy feltétel nélkül tisztelni tudják egymást. Ennek köszönhetően nagyon sok helyzetben megcserélődnek a szerepek, és a Klára a lelkigondozói, ő pedig az „egzakt vonal” képviselőjeként van jelen.

Balogh Klára az együttműködés során tanultak közül Gábor biblikus magyarázatait emelte ki. Nem vallásgyakorló emberként számára meghatározó élmény volt az ökumenikus csoport nyitottsága, amely őt is segítette abban, hogy nyitottabban álljon a keresztyénséghez.

Krasznay Mónika elmondta: szívesen hallgatta, ahogyan Klára a vallási-teológiai témákról beszél, mert csodálta azt a megnyugtató személyességet, amelyet ilyenkor sugárzott magából. „Gábor és köztem teológiai szemléletbeli különbségek vannak, de a vele való viták nem feszültséget és kellemetlenséget keltettek bennem, hanem élvezetesek voltak. Nem azt éreztem, hogy menekülnöm kellene a szituációból, hanem azt, hogy tovább szeretném folytatni” – fogalmazott.

Alkalmazkodás
A könyvbemutatón felmerült a kérdés, hogy a beidegződések és meggyőződések mennyire akadályozzák a szerzőket abban, hogy a terápiák során nyitottak maradjanak. Balogh Klára arra hívta fel a figyelmet, hogy a merevségnek mindig megvan a maga oka. Ha azt körbejárjuk, és megleljük, akkor képesek vagyunk kezdeni vele valamit. „Az elfogadás és a fokozatosság oldódáshoz vezet” – mondta.

Hézser Gábor szerint a segítség nem egyéni, hanem közösségi feladat. Kiemelte: a csoportokban lezajló változások nem úgy születtek, hogy ők tettek valamit a résztvevőkkel, hanem úgy, hogy sikerült olyan atmoszférát teremteni a csoportban, amelyben lehetett növekedni.

„Az élet dolgai nem mindig ugyanazok, mint a tankönyv dolgai” – mondta Krasznay Mónika. „Teológusként vétek és bűn kategóriákat használunk. De ha én ilyen erős kondicionáltsággal érkezek a csoportba, akkor hogyan tudok jó terapeutává vagy konzulenssé válni úgy, hogy egyúttal az én teológia meggyőződésemet se kelljen feladni? Ez az alapvető kérdés a lelkigondozásnál is, amely nem lehet direkt evangelizálás vagy hitoktatás. Ilyenkor nem az a dolgom, hogy minősítsek.” Példaként az abortuszt hozta fel. „Más tanulni róla morálteológián, és más az, amikor ott ül mellettem egy élő nő, és megosztja velem a döntését, a mögötte lévő összes kínjával szenvedésével, kérdésével, kételyeivel.” Az ilyen helyzetekben megfelelő hozzáállást nem rugalmasságnak hívná, mert az a teológiai álláspont részleges feladását is jelenthetné, hanem inkább alkalmazkodásnak. „Az életnek megfelelően kell tudnunk alkalmazkodni.”
 

A könyv a Bibliás Könyvesboltban is megvásárolható.

Képek: Kálvin Kiadó, Füle Tamás, pixabay.com