Összesen 58 gyereket és 13 felnőttet a TEK mentett ki az intézményből és kísért át az óvodát fenntartó gyülekezet szomszédos templomába. A gyerekeket az ablakon keresztül adták ki a munkatársak.

A BRFK tájékoztatása szerint senki nem sérült meg és a gyerekek sem voltak veszélyben. A TEK tárgyalója felvette a kapcsolatot a férfival, aki a tárgyalás hatására együttműködővé vált. Később megadta magát és letette a nála lévő kést. Ezután megbilincselték, majd átadták a rendőröknek. 

Némethné Bartha Éva igazgató érdeklődésünkre elmondta: az egyik dadus néni épp napi takarítási feladatait végezte az épületben, ő látta meg az ablakon keresztül, hogy valaki beugrott a kerítésen.
„Rögtön szólt a mellette lévő dadusnak, akivel azonnal bezárták az ajtókat, majd futott hozzám, és jelezte ezt. Ekkor becsuktuk az összes ajtót, és hívtam a rendőrséget. Hívásommal egyidejűleg ők már a kapuban álltak.

Mi ekkor már nem foglalkoztunk a behatolóval, nem tudjuk pontosan, hogy mi történt, a gyerekek biztonságával voltunk elfoglalva. A dadus néni beengedte a rendőröket, akik nagyon határozott, de szeretettel teli fellépéssel, nyugalommal jöttek hozzám, és kérdezték, hogy van-e olyan hely az épületben, ami a legtávolabb van az udvartól, és védve lehetnek a gyerekek, hogy oda vigyem őket. Szinte két perc sem telt el, felkeltettük a kicsiket és a nyugalmukat őrizve a hátsó öltözőbe, biztonságos helyre vezettük őket.”

Ekkor már a továbbra is zárt épületben rendőrök is vigyáztak mind a gyerekek, mind a dolgozók épségére, míg kollégáik az udvaron szemmel tartották a behatolót.

Arra a kérdésre, hogy mindez nem lehetett-e traumatikus élmény a gyerekek számára, az igazgató azt mondta: „Mindenképp izgalmas volt és rendkívüli, de fel vagyunk készülve hasonló helyzetekre. Minden évben tartunk tűzvédelmi riasztást, aminek megvan a protokollja. Ez most épp októberben volt, tehát alig egy hónapja éltek meg hasonlót a gyerekek, amikor ott kellett hagyniuk mindent. Azt játszottuk, hogy ki a legfürgébb, leggyorsabb, az a csapat aranyérmes. Mi minden évben igyekszünk ezt úgy megélni velük, hogy ne riadalomnak, hanem inkább kalandnak éljük meg. Most is így közelítettünk: hogy egy újabb kalandban van részünk. Sün Balázst játszottunk, elmeséltük szóról szóra, majd ismert, kedves, Istent dicsőítő énekeket énekelve voltunk együtt. Ez biztonságot adott a gyerekeknek, nem volt riadalom.”

Az óvodapszichológus végig a gyermekek mellett volt az óvodában és a gyülekezeti teremben is egészen az utolsó gyermek hazaviteléig, és támogatta a munkatársakat is – erről már Hekli Katalin, az óvodát fenntartó Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség lelkipásztora beszélt portálunknak.

Az igazgató kiegészítette: „Folyamatosan egyeztettünk a jelen lévő rendvédelmi szervek képviselőivel, hogy mi lenne a legoptimálisabb. Miután kerestünk egy nagyobb, biztonságos teret a gyerekeknek házon belül, hamar arra jutottunk, hogy a kiürítés lenne a legcélszerűbb. A fenntartó gyülekezetünk mellett döntöttünk, amúgy is a templomunk szerepel a kiürítési tervben. Az étkező ablakán adtuk ki a gyerekeket úgy, hogy a fenntartó képviselője a gyülekezetünkből és sokan mások is odakint, az ablak alatt várták őket. Volt olyan kisgyermek, akin nem volt cipő, őket ölben vitték át. A gyógyszertárból, a vendéglátó egységekből, a zöldségestől sok ismerős helyi ember segített.”

Hekli Katalin elmondta: már a kimenekítés előtt tájékoztatta őt az intézmény vezetője a fejleményekről. „A gyülekezeti termet nyitottuk meg, ami a gyerekeknek egy ismert, otthonos, szeretett hely.”

Minden munkatárs higgadtan, lelki módon kezelte a helyzetet, érezhető volt a csapategység – vette át a szót ismét az intézményvezető. Némethné Bartha Éva elmondta: a közös imádság a gyülekezeti teremben is nagy biztonságérzetet adott mindenkinek. „A munkatársakkal együtt imádkoztunk a gyerekekért, családokért, és azért az emberért is, aki ott volt az udvaron. Hálát adtunk a gyors és a gyermekek lelki egészségét is védő rendőri közreműködésért.”

Hekli Katalin lelkipásztor hangsúlyozza: korrekt, empatikus együttműködést tapasztaltak a rendvédelmi szervek részéről mind a tájékoztatásban, mind a segítségnyújtásban. „Köszönettel tartozunk nekik.”

„A szülők hálásak a dolgozói lélekjelenlétért és az odaadó, bátorító magatartáson túl azért is, hogy az Isten házába vittük a gyerekeket” – tette hozzá. „Az egyik szülő azt írta üzenetben, hogy bizalmunk erősebb, mint valaha. Ezek nagyon fontos visszacsatolások, és nem a bent lévő dolgozók munkájára nézve, mert ők lelkiismeretesen állnak helyt, hanem mert az Istentől jövő legjobb megoldások születtek.”

A lelkipásztor hozzátette: amíg a gyerekek és az óvoda dolgozói a gyülekezeti teremben tartózkodtak, addig az udvart is rendőrök biztosították egészen addig, amíg az óvodaudvaron el nem fogták a behatolót, és az utolsó gyermeket haza nem vitték a szülei.

Az akció sikeréhez a rendvédelmi szervek, az éber figyelmű munkatársak, az intézményvezető, a lelkipásztor és sokan mások támogató részvételükkel és imádságaikkal is hozzájárultak. „Munkatársi közösségünk 95 százaléka a gyülekezetből kapta az elhívását erre a munkára. Hitben járó emberek, akik valóban szolgálni jövünk ide naponként” – mondta Némethné Bartha Éva.

Hekli Katalin hozzátette: „Extrém csapatépítő volt a mai nap, de csapatként álltak helyt a munkatársak ebben a nehéz helyzetben is. Hétfőn nemcsak a gyermekek kapnak további segítséget pszichológusunktól, hanem a munkatársi közösség számára is tartunk szupervíziós alkalmat. Ezt most feladatunknak és kötelességünknek érezzük.” Hozzátette: „ez a délután az együttműködésről, a józanságról, a bátorításról és a szeretetről is szólt. Dicsőség érte az Istennek!”

Kép: Dezső Attila