A „bolhapiac” név állítólag francia eredetű, mert az első ilyen jellegű piacokon a 17. század Párizsában a különféle eladandó ruhákban sok bolha volt. Legtöbben mégis a Németországban is rendkívül népszerű Flohmarktnak a tükörfordítására szavaznának. Nevezik még zsibvásárnak, ószernek, ócskapiacnak is. Asszociálhatunk szabadon a különböző standok között bolhaként cikázó, ugráló vásárlókra éppúgy, mint a rovar vérszívó (pénzszívó) hatására is, és még gondolhatunk egyszerűen az apró dolgokra, hiszen a piac nagy részének árui elférnek egy kézben.

Az ember nem tudja eldönteni, hogy a bolhapiacokat az emberek felesleges tárgyaktól való megszabadulásának vágya, vagy épen a régi tárgyakra való rátalálása élvezete hozta–e létre. Ugyanannyira van jelen a lomoktól való szabadulás, mint éppen a rájuk való vágyás?

Mindenesetre a régi, már feledésbe merült használati vagy dísztárgyak keresését valamiféle gyűjtőszenvedély mozgatja, hasonlóan az eladáshoz is. Hiszen anyagilag legtöbbször nem éri meg egy napot eltölteni egy kis asztal vagy földre terített pokróc mellett a hőségben, nem gazdagszik meg az ember, néha még a helypénz sem térül vissza.



Akkor miért a népszerűségük? Mi mozgatja a bolhapiacot?

Nem tudom és nem is akarom megfejteni, de hosszú évek alatt sok híres, hírhedt piac alakult ki szerte az országban és a világon. Most nem hozom ide a különböző városokat, egész városrészeket, raktárnegyedeket betöltő számtalan árus és árusító hely valóságát, és a régi „lengyel piac” nosztalgiáját sem. A bolhapiac elengedhetetlen feltétele számos szép és szubkulturális hobbinak, mint amilyen a régi elektronika gyűjtése és restaurálása, vagy a bútoroké, amelyekhez egyedül itt fedezhetőek fel tartozékok.

Budapesten már-már ikonikus az az egész udvarkomplexum, amely Ecseri Piac néven fut, és ott állítólag „minden is” megtalálható. De ha jobban megnézzük, akkor inkább csak árudömpinget találunk. Hasonló a Budaörsi Virágpiac területén csak szombat-vasárnap működő Budai Zsibvásár, amely már méreteivel is lenyűgöző. Számtalan kisebb helyi piacot is hirdetnek elektronikus felületeken: garázsvásárok sokaságát vagy eseményhez köthető zsibvásárt, lomiudvart. Szinte minden nagyobb városnak van ilyen jellegű piaca, és vannak olyan falvak is, amelyek erről híresek.

Ismerkedjünk meg a bolhapiacok néhány jellegzetességével!

Árusok
A piac jellegzetes figurái közé tartoznak az árusok. Van, akinek ez a fajta kereskedelem a vérében van és régóta ezzel foglalkozik – mondhatni, ez az élete. Vannak hobbieladók, akik éppen hétvégi víkendházuk aktuális rendrakásai után mennek a piacra árulni, hogy megszabaduljanak fölösleges tárgyaiktól. Vannak visszatérők, és vannak olyan mozgóárusok, akik a nagyobb piacokat bumlizzák végig. Vannak még alkalmi árusok, akik csak néha állnak ki saját portékáikkal, vagy maguk készítenek ötletes tárgyakat (például hajlított villákból fogast), sokszor éppen ócskapiacos anyagokból. És vannak a termelők, akik megtermelt vagy előállított áruikkal jönnek, valódi lehetőséget találva az árusító közegben.

Áruk
A fölösleges személyes tárgyak összegyűjtésén túl és a „nagymamám padlásán találtam” mellett van, ahol egy hosszú üzletláncon keresztül kézről-kézre kerül az áru, mely származhat lomtalanításból kimentett értékekből, hagyaték felszámolásából, felvásárlásból és ki tudja még, miből. Így bukkanhatnak fel értékes, elrejtett dolgok is, amelyekre egy hozzáértő szem vagy kéz rátalál. (Ismerünk ilyen legendás festmény-történeteket.) Vannak vissza-visszatérő, de szinte eladhatatlan dolgok, és vannak olyanok is, amelyekről nem gondoljuk, hogy megvásárlásra kerülnek, ám mégis.



Vásárlók
Itt is vannak tudatos vásárlók, aki pontosan tudják, hogy mit keresnek. Őket nem lehet megingatni, csak azt veszik meg, amit kerestek, méghozzá a megfelelő áron. Vannak, akik nem előre tervezett céllal jönnek és úgy is távoznak (néhány nem tervezett ócskasággal). Vannak a lődörgők, akik szinte semmit nem vesznek, ahogyan a nyaraló turisták sem. És vannak a külföldiek, akik minden országban felkeresik a hasonló antik piacokat, és akik szabadok a vásárlásra és a nem vásárlásra is, mert nekik ez a helyi sajátosság része. A vásárlási döntéshozatalban szabályosságok és szabálytalanságok egyaránt megfigyelhetőek.

Alkudás
Alkudni tudni kell. Vagy meg lehet tanulni? Először is: nem kell szégyellni, ez hozzá tartozik a piac légköréhez. Minden eladó, mindennek van ára, de mindennek változhat is az értéke vagy értékessége az alku során. Az alkunak mély pszichológiája van, a tudatos vásárló fogalma kialakította az ezzel foglalkozó területek tudományosan is vizsgálható részét. A legfontosabb, hogyan közelítek meg egy tárgyat, egy asztalt, milyen a vevő szándéka. A látszólag közömbös vevő, ha kimutatja, hogy tetszik egy tárgy, különösen úgy, ha csillog szemében a rátalálás öröme, akkor „vesztett”. Az árusok minden nonverbális mozdulatot, szemvillanást, homlokráncolást levesznek. Van, aki nem is szeret alkudni, inkább megadja a sokszoros árat. De az alkuban benne van huzavona, a licitálás, értékfelmérés – mégiscsak a vevő és eladó közti interakció lesz a fontos, annak minden apró rezdülésével. A vásárló részére benne van az amúgy is használt vagy viseletes tárgy további ócsárlása: törött, csorba, sérült, szinte már nincs is értéke. Az eladó pedig éppen a tárgy megvételének fontosságára, egyedi lehetőségére apellál. A végén általában megköttetik az üzlet. Abban biztosan lehetünk, ha valamit eladnak nekünk, az az eladónak is megéri. Külföldön még ilyen mondat is elhagyja az eladó száját egy hevesebb alkuban: „You kill my Family! You kill my Family!”

Jellegzetes figurák, a tegezés, a becézés
Egy alkalommal képkereteket vettem egy kiállításhoz (nagyméretűeket, többet). Amint közeledtem a kijárathoz, megszólított egy feltételezhetően árus és megkérdezte, hogy mennyiért adnám el a frissen vásárolt holmit. Mire én mondtam, hogy mennyit adna érte. (Ez a tipikus beszélgetés.) Ő erősködött, hogy mennyiért adnám el, de én nem akartam eladni, amit most vettem. „Mennyit ér neked?” – keverednek össze a megszólítási formák. Végül is ugyanazt az árat mondta, amit én hosszas alkudozás után harcoltam ki. Így megnyugodva távoztam a piacról a kereteimmel.

Mivel a bolhapiac ma már divat is, elterjedtek a garázsvásárok, és a régiségeknek nagy keletje van az interneten, ahol sok ilyen tematikájú csoport jött létre a régi Vaterán, Jófogáson vagy a híres Galéria Savarián túl is. Vannak kifejezetten divatos, a pesti és kisvárosi „úri közönségre” vagy éppen a külföldiekre építő híres vásárok, mint a Tihany Placc, vagy a Liliom Kert. Itt már nehezebb dolga van annak, aki olcsó árut keres, viszont nagyon színvonalas, néha művészi értékkel bíró a kínálat. A régiségpiac itt keveredik a terménypiaccal, az étel, a sajt, a zöldség, a kolbász és méz az egyéb árukkal, egyéni kereskedőkkel. Nem kis része a piacnak a fogyasztó (büfé, kávézó) rész, ahol kipihenhetjük a piac fáradalmait egy retro lángos mellett.

Belső biznisz
Érdekes megvizsgálni a piac pszichológiáját és mélyebb rétegeit, ennek ma már utána is lehet olvasni. Az eladók elmondása szerint a nagy elárusító helyeken az igazi piac még jóval a nyitás előtt történik: hajnalban, sokszor még a sötétben, öt óra körül, amikor az igazi gyűjtök, viszonteladók végigmennek a piacon és lefölözik a frissen felbukkant, valóban értékes tárgyakat, kincseket. A mezei látgató már csak a lefölözött tárgyakat veheti igénybe, az igazi értéket a hajnal fénye világítja meg.



Séta a piacon
Van egyfajta liturgiája, időbelisége a piacoknak: a megérkezés, a feltérképezés, a séta, a fontosabb tárgyak megjegyzése: „Csak szétnézek.” „Visszajövök.” Az is előfordul, hogy az álalunk kinézett tárgy már nincs ott. Műkereskedelemi értékű festmények is megfordulnak a piacokon, amelyek eredetiségét nehéz megállapítani. Én is vettem már olyan festményt, amely nem volt híres, de én ismertem a szerzőt, a hátterét, és kedvezően tudtam megvenni. A kereskedők ebben nagyon kifinomultak, ma már könnyű utánanézni egy alkotónak. Mi értékes? Mi az érték? Mit ér a pénz? Mindennek van ára? – vetődik fel a séta közben.

„Mekkora a rumli a hajnali utcán!
Még lumpol az éj, a nyakunkba kacag.
Most túlad végre sok hajdani cuccán,
kidobálja, mi limlom és ócska kacat.”

(Varró Dániel: Maszat-hegyi naptár, augusztus)

Mit pótol, mit tölt be az ócskapiac? Valamiféle hiányt?
Régi tárgyak iránti nosztalgia? Visszatérés a gyermekkorba? Az elveszett világunk (múltunk) újraélése? Vagy annak vágya? Mindenesetre a standoknál gyakran hallunk ilyesfajta beszélgetéseket: „Jaj, nekem is volt ilyenem!” „Jaj, ilyennel én is játszottam!” „Jaj, hiszen ez még nekem is meglehet valahol a padláson!” Egyfajta értékmentés van a háttérben? Valóban itt lehetne megakasztani a globalizáció fogaskerekét? Arra alapul, hogy megmentsük valamit, ami elmúló világ jelképe. Arra alapul, hogy még az értéktelennek látszó tárgyak között is lehetne értékek. Ott van a kincsünk, ahol a szívünk?

Utolsó bolhapiacos, használtcikkes szerzeményeim egyike egy kép, Gácsi Mihály Noé című rézkarcnyomata. Két kör után vettem meg némi alkudozás után. A metszet a modern Noét ábrázolja mai, nagyvárosi környezetben, amint éppen építi és folyamatosan tervezi a hajót (vagy a jövőt) kis kunyhójában. Az épülő bárkán minden féle régi ócskaság van (csontváz, cselló, régi szekrény, lim-lom), mögötte pedig épülnek a magas házak, a lakótelep, a modern város. Feltartóztathatatlanul. Van olyan magyarázó, aki ebben a képben a Tabán elpusztulásának történetét látja, de mindenképpen felteszi a kérdést: mi az, ami számomra érték? Lehet olyan, ami másnak nem, nekem igen. És még Te is értékes lehetsz?

József Attila Tél című versében mintha egy bolhapiaci séta után írta volna le sorait. Annak a vágynak kifejezése lángol fel a versben, a képzeletbeli nagy tábortűzben, hogy akkor kerülünk közelebb egymáshoz, amikor a múltat, amihez ragaszkodunk, a csorba, törött, sérült, az elmúlást jelző tárgyaink és életünk mögött még az épet, és szépet is el tudjuk engedni, rá tudjuk szórni – hogy annak lényege gyulladjon föl bennünk, ami újra összehoz minket, embereket.

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.”

Szöveg és képek: Bölcsföld András