„Életem meghatározója, hogy lelkészcsaládból származom” – fogalmazott bemutatkozásában. Ennek köszönhetően választotta az egyházi szolgálatot is?

Itt a hangsúlyt én nem a szolgálatra helyezném, mert számomra ez inkább arról szól, hogy az istenkapcsolat az életem része. Mindig is az volt. Isten kegyelme, hogy már kiskorom óta vezetett családomon keresztül, bár ez csak később fogalmazódott meg bennem így. Ha valaki keresztyénként él, akkor benne van a mindennapjaiban, hogy a legfőbb parancs, azaz a szeretet szerint éljen. Az istenszeretet és az emberszeretet olyan, mint egy kétszárnyú ajtó, amelynek mindkét szárnyát ki kell tárni ahhoz, hogy megnyíljon előttünk az út. Szüleim ajtaja fölött ott állt egy felirat: „Jézus mit szól hozzá?” Bárhová megyek, bármit teszek, még ma is felteszem magamnak ezt a kérdést. Ebből természetesen következett eddigi pályám.



Mi az, amit mindehhez a mérnöki szemlélet tett hozzá?

Isten országában alapvetően rend van: mindennek helye és ideje van. Ez határozza meg, mi az, ami szükséges, és mi az, ami elégséges. Ez utóbbiról szól a mérnöki megközelítés is. Most, hogy olyan sok beruházás és építkezés folyik egyházunkban, egyházkerületünkben, különösen fontos, hogy szem előtt tartsuk a szükséges és elégséges mércéjét. Szintén a mérnöki szemlélet sajátossága az előregondolkodás, amelynek fontosságára mindig felhívom a figyelmet a beruházások előkészítésénél.

Eddigi főgondnoki tapasztalata alapján hogyan látja a világiak szerepvállalását az egyház missziójában?

Az egyházi és világi szerepkörök közötti munkamegosztást talán egy skót moderátor fogalmazta meg a legfrappánsabban: partnerség, közösség, testvériség az evangélium hirdetésében. Ez azt jelenti, hogy míg a lelkészeknek rendeltetett az igehirdetés, addig nekünk egyrészt ennek a feltételeit kell biztosítanunk, másrészt a gyülekezetek közösségi alkalmain aktív és hitvalló módon kell részt vennünk. A misszió során nekünk, világiaknak is ugyanúgy feladatunk az evangélium továbbadása. Mindebben meghatározó a reformáció felismerése a hívők egyetemes papságáról. Ennek értelmében mindannyian felelősséget vállalunk azért, hogy a misszióból kivegyük a részünket. Az egyház elsődleges feladata ugyanis a misszió, minden mást ehhez kell igazítanunk.

Hogy áll most a misszió ügye?

Hálát kell adnunk Istennek, hogy Magyarországon több mint ezer gyülekezet van, több mint ezer lelkipásztor hirdeti az élő Igét. Misszió tehát zajlik, de az eredményességén javítanunk kell. Egyrészt azért, mert sokkal többen vallják magukat reformátusnak népszámláskor, mint ahány egyháztagot hivatalosan számontartunk, és ezeket a névjegyzékünkből hiányzó embereket gyülekezeti közösségekbe kellene invitálni. Másrészt azért, mert megváltoztak a gyülekezeteink. Például a településstruktúra átalakulása miatt néhol új gyülekezetek alakulnak, máshol megszűnnek, vagy megváltozik az összetételük. A gyenge, szétesett állapotban lévő gyülekezeteknek nincs küldetéstudatuk, ezért nem képesek missziót végezni. A legégetőbb feladatunk a gyülekezetépítés, mert ez a misszió elengedhetetlen alapfeltétele.

Hogyan lehet megerősíteni a gyülekezeteket?

Ez a folyamat is imádsággal, az Igére való odafigyeléssel kezdődik. Elsősorban ne szerkezeti változásokban gondolkozzunk, hanem abban, hogy a jó példákat hogyan tudnánk egymással megosztani! Nem fogjuk tudni felülről megváltoztatni a gyülekezeteket. Abban kell segítenünk egymást, hogy a látásmódunk, a küldetéstudatunk, az odaszánásunk megújulhasson. Vegyük észre azt, ha ki kell segítenünk a másikat, és legyünk képesek elfogadni a segítséget, ha arra rászorulunk!



Amikor Tőkéczki László korábbi főgondnok halála után megválasztották erre a tisztségre, úgy fogalmazott: nehéz az előd helyére lépni. Mennyire sikerült megfelelni ennek az elvárásnak?

Nehéz kettőnket összehasonlítani, hiszen én másfajta tálentumokkal rendelkezem, mint ő. Amiben hasonlítunk, hogy én is erős hittel, népünk és országunk iránti szeretettel végzem a szolgálatot, és mindkettőnk számára fontos az ifjúsági munka megerősítése. Úgy érzem, a gyülekezetek felé való odafordulásban sikerült átvennem a stafétabotot. Minden építkezést az adott gyülekezet személyes megismerésével kezdek.

Megválasztásakor célul tűzte ki, hogy a gyülekezetekben is nagyobb hangsúlyt kapjon az egymás iránti figyelem és szolidaritás. Sikerült e téren előrébb jutnunk?

Még van némi elmaradásunk e téren. Nagyon sok gyülekezet megváltozott, új tagjai nem hozták magukkal a családból az egyházi hátteret, és számukra sokkal nehezebb a szolidaritás megélése, mert a mindennapi életükben nem ezt szokták meg. A diakóniai szolgálat megerősítése például segíthetne ezen. A rászorulók felkarolásának ez a módja sokat tehet azért, hogy a gyülekezeten belüli szolidaritás is erősödjön. Ezért is fontos a gyülekezetépítéssel kezdeni, mert anélkül nem lesz közösség- és küldetéstudat sem.

Hogyan értékelné a most végéhez érő ciklus eredményességét?

Ha lehetőségünk nyílik majd egy kiadványban összefoglalni az elmúlt évek építkezéseit, Istennek köszönhetően hatalmas és gazdag anyag állna hozzá rendelkezésre. De az élő kövek építése fontosabb, mint az élettelen kövekből építkezés. A négy egyházkerület kapcsolata tapasztalatom szerint sokkal jobb lett, mint a korábbi ciklusokban, akárcsak az esperesek egymáshoz és a lelkészekhez fűződő viszonya. De az esperesi és gondnoki kar együttmunkálkodása még mindig nem ideális. A feladatok sokasága és az időzavar miatt időnként mások helyett próbáljuk elvégezni a feladatokat. Nehezítették a munkát az egyházkerület vezetőségének gyakori személycseréi, mert egy összeszokott csapatot nagyon nehéz újjáépíteni, ha menet közben nagyjából a fele lecserélődik.

Mi a legfőbb oka annak, hogy újabb ciklust vállalna?

Tavasszal még nem erre a szolgálatra készültem. Úgy terveztem, hogy az utolsó napomon is ugyanolyan lelkiismeretességgel végzem a munkát, mint az első napon, hiszen a botot futva kell átadni. Azért vállaltam el mégis a felkérést, mert szolgálatom során rengeteget kaptam másoktól, amit tovább szeretnék adni a közösségnek. Bőven van mit visszaadnom, ezért ajánlanám fel tapasztalatomat és tudásomat. De a főgondnok csak az egyik tagja a döntéshozók közösségének. A programok közösen születnek, a főgondnoknak nem lehet önálló programja. Állandó feladata, hogy a püspökkel együttműködve a gyülekezetek életét segítse. Ha egyetértésben tudunk szolgálni a jövőben, akkor a munkánk is áldottá lesz. Mindent Isten dicsőségére kell végeznünk, ez a közös szolgálat lényege.

Az idei Hold utcai disputában úgy fogalmazott, sokszor azért nem építünk kellő mértékben a laikusokra, mert hiányzik a bizalom és az elfogadás. Mit lehet tenni azért, hogy ez megváltozzon?

Ennek érdekében először nekünk, laikusoknak kellene megváltozni. Ehhez őszinte hang kell, és gyakoribb odafordulás egymáshoz. Jobban oda kellene tenni magunkat, intenzívebben jelen lenni a gyülekezet életében, utána kérhetjük a jobb megbecsülést. A lelkipásztoroknak pedig fel kell ismerniük, hogy a tehermegosztás nekik is érdekük. Ehhez szeretnénk példát mutatni az egyházvezetésben is. Itt köszönném meg Bogárdi Szabó István püspök úr irántam való bizalmát, amely ezt lehetővé tette számomra.



„Fel kell készülni a lelkészképzés alapvető megváltoztatására” – írja bemutatkozásában. Miért van erre szükség?

A fiatal, frissen végzett lelkészeink sokszor olyan feladatokkal találják szembe magukat, amelyekre nem készítették fel őket. Ráadásul egyre kevesebben érkeznek közülük keresztyén családokból, ezért a lelkészképzést is ennek fényében kellene megújítanunk. Lelkipásztorokkal, püspökökkel, teológus tanárokkal kellene megvitatnunk, hogy ezeken a problémákon hogyan segíthetnénk. Hogy mi a megoldás, azt együtt kell megtalálnunk. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy nálunk nem minden teológusból lesz beosztott lelkész.

A járvány miatt nehéz helyzetbe került több egyházközség, és ez felgyorsíthatja a szervezeti átalakításokat is. Milyen strukturális reformokban gondolkodik?

Fel kell mérni a pontos állapotokat, figyelemmel kell kísérni a társadalmi változásokat, és a misszió elsőbbségét figyelembe véve igazodni ezekhez! A missziói és anyaegyházközségek mellé be kell vezetni a támogatott egyházközség és a szórványközpont kategóriáját. A kistelepülési gyülekezetek támogatásának a rendszere már előkészítés alatt áll. El kell mozdulni az önfenntartóbbá válás felé. De emellett a lelkészekre is gondot kell fordítanunk! Biztosítani kell számukra az alapjövedelmet és a megfelelő lakhatáshoz való jogot. Oda kell figyelnünk a lelkészcsaládokra, a lelkészházasságokra, a missziói tudat megerősítésére!

A következő időszakban a megerősödés vagy a növekedés lesz a meghatározó?

A növekedést időben meg kell hogy előzze a megerősödés, mert csak az tud missziót végezni, aki a gyülekezeti szolgálatban is helyén van. Az egyháztagság vállalásokkal, kötelességekkel, felelősséggel jár együtt, ezért a bővülésnek a gyülekezetekből kell elindulnia. A hitre jutás csak az út kezdete, a keresztyénségnek ezután a szolgálatban való részvételben is meg kell nyilvánulnia, minden életkorban. Újra kell gondolnunk a gyermek- és ifjúsági szolgálatot is. Utóbbiban nagy hátrány, ha a lelkész nem boldogul az ifjúságvezetéssel. Budapest hetven gyülekezetéből tizenötben nincs ifjúsági csoport. Senki sem tehet arról, ha ehhez nincs talentuma, de ezt föl kell ismernie, és segítséget kell kérnie. Ezért lenne fontos az ifjúsági vezetőképzés egyházközpontú szervezése.

Mit értsünk az ifjúsági vezetőképzés egyházközpontú szervezésén?

Azt, hogy azoknak kellene részt vennie az ifjúsági vezetőképzés alkalmain, akiket a gyülekezet küld. Ha ugyanis valaki kellő támogatottság és felhatalmazás nélkül kezdene bele a közösségi ifjúságépítésbe, könnyen elszigetelődhet a gyülekezettől, vagy szembekerülhet a lelkésszel. Ezért lenne fontos, hogy a gyülekezet olyan fiatal gyülekezeti tagokat delegáljon, akikről látják és tudják, hogy a közösséghez tartoznak.

Milyen kérdések kerülhetnek még napirendre a következő zsinati ciklusban?

Erősítenénk az intézményrendszereinkben, főleg az oktatási intézményekben a református hitvalló lelkületet, például pedagógus-továbbképzések formájában. Fontosnak tartanánk egy egyházközpontú presbiterképzés elindítását is a Presbiteri Szövetség már meglévő képzése mellé, amely a mi saját egyházi struktúránkon belül működne. Én azt is fontosnak tartanám, hogy akit gondnoknak választanak, annak kötelessége legyen a képzésen részt venni. A három év múlva esedékes választásokig kell kidolgozni ennek részleteit.

Egyházgazdálkodás, pénzügyek tekintetében milyen változások várhatóak?

Mindig meg kell határozni a legfontosabb területeket, és ennek megfelelően kell súlyozni az anyagi erőforrásokat. Az egyház rendjének, életének ez folyamatosan része. Gyülekezeti szinteken kell elkezdeni, ez alapján lehet egyházmegyénként, majd egyházkerületenként felépíteni, hogy mire van szükség. Ezek olyan élő feladatok, amelyek folyamatosak és nem ciklusfüggőek. A számok mögött pedig ott van Isten munkája is.

A folytonosság vagy az újítások kaphatnak nagyobb hangsúlyt a jövőben?

A folytonosságot ciklusról ciklusra meg kell őrizni, és a meglévőt kell megújítani, nem újat behozni. Az egész református felfogásnak a lényege, hogy mindig vissza kell térnünk a keresztyén alapelvekhez, ezért a meglévőt ennek szellemiségében szabad csak megújítani. Az egyházvezetés bölcsessége abban rejlik, hogy fel tudja használni ehhez azoknak az egyháztagoknak a szolgálatát, akikben van tűz, lelkesedés, elhivatottság.

Hogyan képzelné el a leendő püspökkel való együttműködést?

Nincs bennem kétség, hogy akit megválasztanak püspöknek, amellé kell majd állnom. Figyelnem kell rá, segítenem kell a munkáját, ugyanakkor őszintén elmondanom neki azt is, ha valamit másként látok. A közös állásfoglalások megszületéséhez szükségesek olykor a viták, de ha bármi nézeteltérésünk lenne, azt kisebb és zárt körben, például elnökségi üléseken kell megbeszélnünk, hogy azután együtt állhassunk ki valami mellett. Közgyűléseken nem képviselhetünk már más álláspontot. A viták nem a nyilvánosság elé valók. Már csak azért sem, mert a világi médiában ezekre hamar ráharapnak.

Mit lát az előttünk álló időszak legnagyobb kihívásának?

A keresztyénségünk mások szemében is hiteles megvallását és megélését. A világ figyel ránk, és ha valaki hitelesnek talál minket ebben, akkor megfordulhat fejében az, hogy csatlakozzon hozzánk. Ma is látnunk kell, hogy Isten igéje mennyire fontos számunkra, de látnunk kell azt is, hogy változik a világ, a kommunikáció, a nyelv. Azért nagy kihívás ez, mert a minket körülvevő világban egyre jobban erősödik a vallásellenesség és erőszak. Nem véletlen, hogy bemutatkozásomhoz Máté evangéliuma 6. fejezetének 33. versét választottam: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” Rendkívül aktuális gondolat ez egy olyan korban, ahol mindenki a saját szabadságát hirdeti, holott valódi szabadságot csak Isten igazsága adhat. Amiről szólunk, annak igaznak kell lennie, mert a félrebeszélés hiteltelenít.