"Az isteni teljesség felé haladva semmi nem történt és nem is történhet velünk, amit ne lehetne jóvá tenni."
Philip Yancey
Budapest Főváros Levéltárába költözhet a Ráday Levéltár
A Ráday utcai kollégiumtűz oltása során károsodott levéltári iratanyag megmentésébe azonnal bekapcsolódtak a fővárosi levéltár munkatársai. Kedden egyezség született arról is, hogy hamarosan a teljes levéltári anyag ide költözhet.
„Hála Istennek a Ráday Gyűjtemény és Levéltára megmenekült a tűztől, és a víz is kevesebb kárt okozott, mint amitől tartottunk” – idézte fel az elmúlt hét izgalmait Szatmári Judit levéltáros, a Ráday Levéltár munkatársa.
„Az első gondolatunk az volt, hogy talán az egész a tűz martaléka lett. A következő pedig az, hogy vajon mennyire ázhatott el az iratanyag az oltástól. Először csütörtökön fél kettőkor jöhettünk be a levéltárba rendőri kísérettel. Akkor óriási megkönnyebbülés volt, hogy nem úszik minden, pedig ettől féltünk. A folyóiratokban esett nagyobb a kár, mert közös raktára van a folyóirattárnak és a levéltárnak, és oda sok víz folyt be.”
Az elázott anyagok mentésében és kiszárításában Budapest Főváros Levéltárának (BFL) a munkatársai segédkeztek, rendelkezésre bocsátva a levéltár teljes szárítókapacitását. Felkerestük Kenyeres István főigazgatót és Puteáni-Holl Adrien állományvédelmi főosztályvezetőt, hogy meséljenek az elmúlt napok mentési folyamatairól, és közben tanúi lehettünk a Ráday Levéltár teljes iratállományának átköltöztetéséről szóló tárgyalásoknak is.
Levéltáros reflexek
„Engem csütörtök délután kerestek meg különböző egyházi levéltárakból, hogy mit lehetne tenni. Egyrészt azért, mert a Magyar Levéltárosok Egyesületének az elnöke vagyok, másrészt mert a levéltárunk itt van a fővárosban. Eleinte senki sem tudta, mi van, mert nem lehetett bemenni” – mesélte Kenyeres István. „Nehéz volt elérni a rádaysokat, mert nem volt se hivatali telefon, se hivatali e-mail, és a magántelefonok némelyike lemerült, feltölteni meg nem tudták őket. Egymás kezébe adták a működőképes mobilokat, így sohasem tudtam, kinek a telefonján át beszélünk éppen. Azt ígértük, hogy pénteken kimegyünk a helyszínre, amint tudunk.”
„A levéltáros szakma egyik reflexe, hogy ha valakinek baja van, akkor megyünk segíteni” – magyarázta a főigazgató. „Ezek a reflexek ezúttal is jól működtek, de a levéltárosok közötti együttműködés általánosságban is példaértékű. Az egyházi kollégákkal különösen jó a kapcsolatunk, még határokon túl is.”
A csütörtöki jelentések alapján már tudni lehetett, hogy csak vízkárra kell számítani. A fővárosi levéltár tisztában volt saját kapacitásával, amely a kármentéshez szükséges, csak azt nem tudták, mennyi anyag érkezik. Ezt először a Ráday Levéltár sem tudta megmondani.
Azonnali kármentés
Mivel a fővárosi levéltár mikrobusza éppen szervizben volt, az intézmény négy munkatársa csak személyautóval tudott az elázott iratokért menni. Kenyeresládákat vittek magukkal a szállításhoz, a szelektálást pedig egy restaurátor felügyelte.
„A restaurátor állapítja meg, hogy melyik anyagot kell azonnal menteni, melyik jelenthet problémát, hol vannak a gócpontok. Fontos volt a légkeverés és páraelszívás biztosítása, valamint a gócpontok kiszárítása. Szerencsére vittek oda már páramentesítőket, de eleinte az áramforrás nem bírta el ezeket” – mesélte Puteáni-Holl Adrien, aki a helyszínen sikeresen szerzett egy kisteherautót egy építési vállalkozótól. Így hamarabb végezhettek a szállítással.
Ezalatt a Teve utcai épületben felkészültek az ázott anyagok fogadására, fontos volt ugyanis, hogy nagyon gyorsan lehessen beavatkozni. Huszonöten dolgoztak a mentésen, a teljes állományvédelmi osztály mellett más munkatársak is besegítettek.
„Nem kellett noszogatni senkit. Pedig péntek délután volt, és ezen a napon normál esetben előbb hazamehetnek, de most fél hatig pakoltak” – dicsérte a levéltárosokat Kenyeres István. A munkálatokat itt is restaurátorok irányították. A fogadóhelyiség mellett közvetlenül van a szárítóhelyiség, ennek teljes kapacitását lefoglalták a beérkezett iratok, és még több más helyiséget is igénybe kellett venni. A legfontosabb ilyenkor a penészedés megakadályozása. Szerencsére a Ráday Levéltár anyagait ettől a veszélytől megóvta az alacsony hőmérséklet és az állványokon tárolás.
„Vannak kifejezetten a nedves iratok kiszárítására gyártott szárítóállványaink. Viszonylag egyszerű szerkezetek, de más levéltárakban nem nagyon van ilyen, általában csak restaurátor-műhelyekben akad egy-kettő” – mondta a főigazgató.
„Néhányszor már használtuk, de ez ritka, mert vizesen nem szállítunk be iratokat, ez minden szakmai normával ellenkezik, hiszen fertőzésveszélyt jelenthet. Egy alkalommal a Városvédő Egyesület fontos anyagai kaptak nedvességet, és azokat kellett ezeken az állványokon kiszárítani, de az nem volt ekkora katasztrófahelyzet.” Ha a Ráday Levéltár iratai napokkal később érkeznek be ide, valószínűleg már menthetetlenek lettek volna.
1956 óta nem volt ekkora levéltári katasztrófa
Mivel jegyzéket nem tudtak adni az iratokhoz a Ráday Levéltárban, ezért szárításnál igyekeztek nem összekeverni a kimentett anyagokat. „Ez újonnan átvett állomány volt, nagy része nem volt még feldolgozva” – mutatta meg a száradó dokumentumokat Kenyeres István. Hozzátette: vannak közöttük nagyon fontos dokumentumok, meg olyanok is, amelyeket valószínűleg leselejteztek volna. „Nagyon sok a tervdokumentáció, főleg templomfelújítási tervek, gazdasági és egyházigazgatási iratok, személyes hagyatékok, újságok és néhány könyv is. Ezek túlnyomórészt a nyolcvanas évektől kezdődő anyagok. Nagy részük szerencsére megmenthető, de van olyan, amely nem. A tinta például nem restaurálható. Mindez azért problémás, mert a könyvtárakkal szemben a levéltárakban egyedi dokumentumokat tárolnak.”
„Ha tudunk negyvennyolc órán belül cselekedni, akkor nagyrészt meg tudjuk menteni az adott anyagot” – magyarázta Puteáni-Holl Adrien. „Folyamatosan csökkentjük a páratartalmat. A szárítóhelyiség külön klímakörön működik, de beüzemeltünk még egy mobil páraelszívót is. Szépen, fokozatosan megyünk egyre alacsonyabb páratartalomra. Ezt folyamatosan mérjük és naplózzuk. A folyamat nem gyorsítható, mert akkor sokkot kap a papír, és összezsugorodhat. Szárítás után egymáshoz préseljük őket, majd dobozokba kerülnek. A könyvek merevítést kaptak, a hullámosodó lapúakat pedig présgéppel tesszük helyre.”
„1956 óta nem tudunk ilyen jellegű levéltári katasztrófáról. Akkor is több levéltárból érkeztek iratokat menteni a Magyar Országos Levéltár lángoló épületébe” – mondta a főigazgató. Szerinte távolabb is mutat ez a sajnálatos esemény. „Ilyen üggyel manapság senki sem találkozott Magyarországon. Szükséges lenne a magyar közgyűjteményi szakma számára egy egységes vészhelyzetkezelési protokoll és infrastruktúra. Ez a tűzeset egy komoly figyelmeztetés, ennek nyomán szakmai párbeszédnek kellene elindulnia.”
Készen állva a befogadásra
A Ráday Levéltárban mindennap tartózkodik egy restaurátor, aki felügyeli az újabb szállítmányokat. Most is kerülnek elő mentésre váró iratok, a vészhelyzetnek tehát koránt sincs vége. „A teljes levéltárat evakuálni kell, ezzel nem lehet várni. Kritikusak a klimatikus viszonyok, és ahogy melegszik az idő, ez csak romlik majd” – jelentette ki Kenyeres István, aki éppen ottlétünkkor egyeztetett erről telefonon a Ráday Gyűjtemény igazgatójával, Berecz Ágnessel.
A fővárosi levéltár számára nem lenne újdonság, hogy más intézmény bérel náluk helyet, az Evangélikus Országos Levéltár anyagai is ide kerültek. A tizennégy éves, korszerű Teve utcai épület kifejezetten levéltárnak épült, így ideális hely az iratok tárolására és kezelésére. Ráadásul az amúgy is hatalmas raktárkapacitása az utóbbi években tovább bővült, így a teljes Ráday Levéltár elhelyezhető helyiségeikben.
„A Ráday Gyűjteménynek egyik nagy előnye volt, hogy egyben volt könyvtár és levéltár, de erről most le kell mondani sajnos, mert mi csak a levéltár kapcsán tárgyalhatunk” – folytatta a főigazgató.
„Egy-két héten belül el kellene kezdeni az átköltöztetést, ami pár nap alatt lebonyolítható. Az anyagnak a költözés után szakmai revízión kell átesnie, de néhány hónapon belül ez is megtörténhet. Utána ismét megnyílhatna a kutatók számára a teljes állomány. Ehhez kellenek munkaszobák, kutatótermek, őrzés-védelem, és ezek itt rendelkezésre állnak.”
„Nagy hála van bennünk”
Nem sokkal azután, hogy Budapest Főváros Levéltárának épületében fogadott minket, Kenyeres István Puteáni-Holl Adrien társaságában átment a Ráday utcai helyszínre, hogy személyesen folytathassák a tárgyalásokat.
Berecz Ágnes gyűjteményigazgató azzal fogadta, hogy megszületett a döntés: a fővárosi levéltárral szeretnének szerződést kötni, a részletes lebonyolítással pedig Szatmári Judit levéltárost bízta meg.
A Bibliamúzeum anyagai egészen biztosan maradnak a régi épületszárnyban. A Török Pál Kari Könyvtár sorsa még nem dőlt el, nehéz ugyanis alkalmas helyet találni neki. Nagyon sok olyan kötete van, amelyet az egyetemi hallgatók folyamatosan használnának, és ezt is figyelembe kell venni. Ami pedig a levéltári anyagokat illeti, szeretnék az átszállítást gyorsan lebonyolítani. Szatmári Judit szerint előttük áll még, hogy jegyzéket készítsenek, megállapodjanak egy szállítócéggel, és utána átvitessék velük az anyagot. Ehhez is kaptak szakmai támogatást Kenyeres Istvántól.
„Ezt az épületet lebontják, emiatt is sürgőssé vált a levéltár kiköltöztetése. A padlóról mindenhonnan eltűnt a víz, de nagyon magas még a páratartalom, és vannak repedések a mennyezeten, ahonnan még szivároghat le víz. Ezeket folyamatosan figyeljük, beosztottuk egymás között, ki mikor van itt” – vázolta fel a jelenlegi helyzetet Szatmári Judit. „Először a piaristák hoztak páramentesítőket, majd Debrecenből kaptunk nagyobb teljesítményűeket. Most már elegendő áram is van a működtetésükhöz. A villanyszerelők egész hétvégén dolgoztak azon, hogy a hálózat elbírja a készülékek terhelését. A tűzeset után először a szeretetszolgálat aggregátora és a szomszédos étterem biztosított áramot. Nagy hála van bennünk mindezekért.
Az itteni állomány teljesen egyedülálló. Itt van a Ráday-család levéltára, és benne van az egyházkerületünk története a kezdetektől napjainkig. Felbecsülhetetlen értékek nem csak a reformátusok, de mindenki számára. Közös kincseinkről van szó.”
Barna Bálint
Képek: Füle Tamás