A XI. Harkányi Szabadegyetem Illyés Gyula verséből kölcsönözte mottóját: „haza a magasban". Időzzünk egy kicsit a haza szónál. Mit jelent a haza?

Nagyon sokan összetévesztik az ország fogalmával, noha jól tudjuk, hogy az ország szó csak egy földrajzilag – valamilyen szempontból – körülhatárolt terület. A haza, a nemzet, sokkal több ennél, benne van valamennyiünknek, a magyarságnak a több évszázados történelme, küzdelme.

Mit gondol, mást jelent ma a haza fogalma, mint száz évvel ezelőtt?

Úgy gondolom, hogy a fiatalok gondolkodnak másként erről a témáról, nekik a haza nem egészen azt jelenti már, mint nekünk, idősebbeknek. Talán kiveszett számukra a haza szónak a magasztos, szent tartalma. Úgy vélem viszont, hogy a negyvenen túliak többsége továbbra is komoly, szent, magasztos, fennkölt értelmet adnak a kifejezésnek.

A globalizáció tovább ronthat a helyzeten?

Feltétlenül ront. Gondoljon mindenki egy a családjában egy kisgyerekre. A gyerek egyéniség, és hiba lenne minden gyereket egy kalap alá venni, hiszen mindegyikük más. Az általánosítás ártalmas. A gyerekeknek is mindig azt tanítottam az iskolában, hogyha egyéniségek akarnak lenni, nem az a módja, hogy minél inkább kitűnjenek a többi közül, mert minél inkább erre törekszenek, annál inkább átlagosak maradnak. Elképzelhető, hogy ez sajátos felfogás, de ezt értem a globalizáció fogalmán is: nem lehet mindent egy kalap alá venni, mindent általánossá tenni, mert a nemzetek is külön-külön élettel, léttel, kultúrával, gyökerekkel rendelkeznek.

Nagyon szép előadást tartott a harkányi szabadegyetemen, ahol arról is beszélt, mit jelent a „haza a magasban."

A magasság egyszerre jelenti a magasztosságot, fenségességet, fennköltséget, és egyszerre jelenti azt is, hogy el kell érnem oda. Ez a kettő ha találkozik, és éppen a haza szóban találkozik, mi fennkölt is, magasztos is, szent is, el is érem, ott vagyok benne, ott élek vele, akkor tulajdonképpen már mindent elmondtam és mindent el is magyaráztam, hogy mit jelent a kifejezés: haza a magasban. Semmiképpen nem azt, hogy valaki Übermensch-féle szemlélettel akar rendelkezni, hanem egyszerűen el kell jutnom oda, hogy a hazának hasznos és rendes állampolgára legyek. Ehhez nagyon sok minden kell, nemcsak jó munka, hanem feltétlen tisztelet, amely tényleg nemcsak az országot, hanem a nemzetet is jelenti.

Most „magasban" van a haza?

Illyés Gyula is arra utalt versében, hogy néha magasban van, máskor pedig úgy tűnik, hogy soha nem érhetjük ezt el. De én azt mondom, hogy igen, elérhetjük, közösen és egyénileg is, el is kell érnünk, ez a dolgunk, ezért születtünk meg.

Mit tapasztal a hétköznapokban, megbecsüljük a hazánkat?

Itt megint két rétegre gondolok: az egyik továbbra is megbecsüli, mert ugyanúgy gondolkodik a fogalomról, mint régen, de van a fiatalabb generációnak egy része, amelyiknek majdnem mindegy, hol él, pedig hazája csak egy van az embernek. Amikor repülőgépen utazom és átrepülök számos ország felett, sosem jut eszembe, hogyha itt leszállna a gép, akkor itt ragadnék, és ez lenne a hazám, mert haza csak egy van: Magyarország. Úgy látom, hogy az utánam következő felnőtt generáció jó része sem táplálja már a haza igazi értékét, nem önti bele, nem faragja ki márványból annak a gyereknek, aki rá van bízva, és ezért van, hogy a haza fogalmát sokan nem az értékének megfelelően kezelik.

Nem lehet, hogy sokan akkor érzik meg igazán, hogy mit jelent a haza, amikor elszakadnak az anyaföldtől és külföldre mennek?

Lehet, hogy még akkor sem, igazából csak mikor már hazajönnek eltemettetni magukat. Sokszor elgondolkodtam, hogy némelyek milyen nagy szájjal hirdették a külföld szépségét, ugyanakkor a végén mégiscsak hazataláltak, de már későn, mert csak a sírkert várta őket.

Azt mondta az előadásában, hogy valamikor félt a világ a magyarok fegyvereitől. Mit gondol, ma hogyan gondol ránk, magyarokra a világ?

Még 40-50 évvel ezelőtt is irigykedéssel néztek ránk a szomszédok, mert itt valahogy mégis volt élet. Most viszont amikor valami többet akarunk, meg szeretnénk mutatni a világnak, hogy önállóan is képesek vagyunk gondozni, továbbadni az értékeinket, sokan támadnak minket ezért, jogtalanul. Ebben a támadásban benne van a féltékenység, az irigység, de az okát nem tudom. Emlékszem a regensburgi nagygyűlésre, ahol döntöttek régi eleink sorsa felől, hogyan lehetne a magyarokat megfékezni, hogyan lehetne a 100 ezer fős hadseregünket legalább 40 ezerre lecsökkenteni. Mi, magyarok itt, Európa szívében valahogy mindig útban voltunk másoknak, és sokszor így van ez ma is. Nem tudom, hogyan lehetne megszelídíteni szomszédainkat, irigyeinket, hogy szeressenek minket.

A szelídítés a dolgunk, vagy valami egészen más?

Néha azt érzi az ember, hogy a szelídítés lenne a dolgunk, mert itt élünk, Európa közepén, és fegyverünk csak a jó szó, az emberség, a szelídség és a türelem lehet. Mi, magyarok mindig példát mutatunk abból, hogyan kell például a nemzetiségekkel bánni. Bár az igazi nagy európai példákat a finneknél és a svédeknél tapasztalhatjuk meg igazán, ahol a településeken akár két- három ember miatt is elkészítik az ország hivatalos nyelvétől eltérő feliratokat a boltokban, hivatalokban.

Visszatérve arra a kérdésre, hogyan ítélnek meg minket, magyarokat a világban, mesélt egy szívbemarkoló történetet, ahol éppen az ön fiára legyintettek: „csak egy magyar".

Valóban, ez tipikus amerikai játék, hiszen a tengerentúl sem igazán fogadják be a külföldit. A fiam minőségi munkáját igazán megbecsülték és elismerték Amerikában, de egyszer egy sikeres előadása után a professzora elsütött egy bántó félmondatot: Nagyon jó előadás volt, pedig ő csak egy magyar – mondta.

Fontos lehet, hogyan gondolkodnak rólunk mások, de még fontosabb lehet, hogy mi hogyan gondolkodunk önmagunkról, magyarságunkról.

Kevesebbet gondolkodunk ma magyarságunkról, mint néhány évtizeddel korábban. Érdekes, hogy amikor nem lehetett beszélni erről a témáról, akkor sokkal többet foglalkoztunk vele. Most pedig, amikor szabad beszélni a magyarságunkról, akkor ennek a szabadságnak a birtokában egyszerűen hallgatunk. Nem tudom, miért van ez, de nem kellene így lennie, mert ezt a témát nem szabad félretenni, ebből kell élnünk, ezért élünk.

Talán nincs is olyan egyházi iskola vagy óvoda, ahol ne szerepelne a pedagógiai programban a hazaszeretetre nevelés. Ön szerint hogyan lehet a hazaszeretetre nevelni?

Nem lehet „direktben" azt mondani a gyereknek, hogy kisfiam, te ideszülettél, mától fogva szeresd a hazádat! Észrevétlenül, okosan kell tanítani, becsempészni bizonyos költeményrészeket, elhinteni magatartásformákat, hivatkozni hiteles emberek példájára, és akkor a gyereknek szinte önmagától fontossá válik, hogy idetartozik, Magyarország a hazája.

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás 

 Az előadást videócsatornánkon teljes terjedelmében megtekintheti:

A harkányi szabadegyetemről készült korábbi írásunkat az alábbi linkre kattintva olvashatják:

A haza jóval több